Új Néplap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-24 / 96. szám
ÚJ NÉPLAP - 2009. ÁPRILIS 24., PÉNTEK 13 MEGYEI TÜKÖR Egyre inkább otthon érzi magát Szolnokon portré Beszélgetés Izaki Masahiróval, a megyeszékhely főzeneigazgatójával Nem szabályos interjú ez, kilépve a művész-riporter szerepköréből, inkább beszélgetés, amelyben a maestro, Izaki Masahiro közvetlenül a maga szerény és megnyerő modorában beszél minderről. Főleg persze a muzsikáról, de pályája alakulásáról is, és még legbensőbb érzéseit is feltárja. Valkó Mihály Az Aba-Novák Kulturális Központ zenekari szobájában négyen ülünk: Izaki Masahiro, a tolmács Sipos László, én és még valaki, akiről csak később derüljön majd ki, miért is van a társaságunkban. És mert épp a zenekar próbájáról érkezik a maestro, elsőként azt kérdeztem tőle, nem fárasztotta-e el nagyon? — A próbák egyáltalán nem fárasztanak engem, mindig szívesen dolgozom a zenészekkel. Most is, hogy készülünk a következő koncertünkre, melyen egyházzenét játszunk majd a Galériában. — Ha valaki nézi önt, és látja, amint az emelvényre lép, majd magasba emeli pálcáját, végtelenül természetesen, és ahogy mély átéléssel adja át magát a muzsikának, azt gondolhatja: egyenesen karmesternek született, és talán már gyermekkorá- bán is dirigált. — Ó, dehogy. De örülök, ha ezt gondolják. Ámde az igazság, én úgymond készültem és lettem végül is karmester. Zenei indíttatásomat sem a családomtól kaptam, senki nem volt benne zenész. Édesanyám ugyan igen muzikális lelkű, de ő sem értett a zenéléshez.- Hogyan kötött ki akkor hát mégis a zenénél, illetve a karmesterségnél? — A fukuokai Oktató Egyetemen, ahol énekelni, zongorázni és vezényelni is tanultam. És mert oly sikerrel, elnyertem a művelődési minisztérium ösztöndíját, és boldogságomra a bécsi Zeneakadémia hallgatója lehettem, ahol neves professzoroktól tanultam zeneszerzést, és a vezénylés tudományát is. Izaki Masahiro főzeneigazgató szolnoki új otthonában. A napokban érkezett vissza Japánból.- Bécs - köztudott - mindig is a zenei élet világközpontja, hírességekkel. Akadt-e olyan valaki, például karmester, akit megismervén, mély hatást tett volna önre? — Szerencsém volt — s láthatóan felvillanyozódik, ahogy emlékezik akkor épp ott dirigálta a Világifjúsági Zenekart a kiváló olasz karmester, Claudio Abbado. Csodáltam őt, igen nagy hatással volt rám, azt hiszem, a legnagyobb élő karmesterek egyike ő. Igen kiművelt, kulturált, csiszolt és sohasem hatásvadász. Beszélgetésünk azzal folytatódott, mi és hogyan történt ezután odahaza, milyen módon gyarapította tovább művészetbeli tudását, különböző japán egyetemeken, felsorolásuk is hosszú lenne. Inkább tehát arról, volt-e vajon életében olyan esemény, amely meghatározóvá vált művészi pályájára.- A ’95 májusában rendezett karmesterverseny, az mindenképp, melyet a Magyar Televízió szervezett, és sikerült megszereznem az első helyet. Méghozzá olyan jeles indulók előtt, mint Hamar Zsolt és Kesselyák Gergely, akik ma már a magyar zenei élet kimagasló egyéniségei. Előtte is vettem ugyan már részt hasonló versenyen Géniben, mint negyeddöntős, de ez a magyarországi nyitotta meg számomra igazán az utat — Úgy tudom, ezek után kapott meghívást Szombathelyre is, merthogy a karmestert mindig csak felkérik, ő maga sohasem jár munka után.- Igen, ez így van, a szombat- helyi szimfonikusoknál néhány szép évet töltöttem karmesterként és művészeti vezetőként. De amikor találkoztam Ménesi Gergellyel, aki akkor a szolnoki zenekart vezette, és felvetette, nem lenne-e kedvem náluk folytatni, szóval felkért, örömmel mondtam igent. És hallottam, hogy a városnak japán kötődései is vannak, ez is vonzott, így aztán 2004-től már itt dirigáltam.- Általában azt tartják, kétféle karmester létezik. Az egyik, aki parancsol, azaz diktátor, a másik ellenben aki demokratikus. És ön szerint? — Ami zenekar és dirigens kapcsolatát illeti — megfontoltan, kis gondolkodás után -, én úgy vagyok, hogy a muzsikusoktól elvárom, hogy jók legyenek, de igyekszem elérni, hogy megőrizzék önbecsülésüket, hogy jól érezzék magukat, mert akkor sokkal, de sokkal jobban fognak játszani. Azt hiszem, hogy jó karmester lehessen valaki, szeretnie kell az embereket.- Újabban már nemcsak a zenekart vezeti, de a város, Szolnok zenei főigazgatójának tisztségét is betölti. Jelent ez változást az előzőekhez képest? —Mindenképp, sokkal többrétű a feladatom immár. Nagyobb a felelősségem a város zenei életének kialakításában, kapcsolattartás a különböző zenei intézményekkel is. És nőtt a felelősségem a zeneizaki Masahiro SZÜLETETT: 1960-ban, Fukuokában tanulmányai: Fukuokai Oktató Egyetem 1979-1984, mesterkurzus a Tokiói Nemzetközi Szépművészeti Egyetem 1984-1987, Tokiói Gakugei Egyetem ösztöndíj: a zenei akadémián 1981-1982 VERSENYEK: negyeddöntős a genfi muzsikusok nemzetközi versenyén 1994-ben, 1. helyezés a Magyar Televízió nemzetközi karmesterversenyén 1995-ben fellépései: Magyar Állami Operaház, Operettszínház, vidéki városaink, külföldön: Amerika, Korea, Szlovénia, Németország, Svájc, Ausztria, Spanyolország, Szlovákia karmester: a szolnoki szimfonikusoknál 2004-től főzeneigazgató: Szolnokon 2007-től kar tagjaival szemben is. Aztán rám hárul teljesen a zenei évad műsorának összeállítása: hogy mit válasszunk, mit játsszunk, tekintettel közönségünkre, meg szólisták megszerzése, meghívása is, és még sok minden. Szerencsére a várostól és a szponzoroktól is minden segítséget megkapok. — Van olyan zeneszerző, akit jobban szeret mindenkinél, s irányában elfogult, amikor műsort tervez?- Nem, ilyen egyáltalán nincsen. Én minden zenét szeretek, a klasszikusat éppúgy, mint a romantikusát. És természetesen a modernet is, csak jó legyen. — Az idei évadot érdekesen, mottóval látták eh Szolnoki Reneszánsz. Mit akartak ezzel sugallni?- Azt semmiképp, hogy reneszánsz korabeli muzsikát szeretnénk játszani. Nem, az újjászületés azt jelenti, hogy olyan műveket mutassunk be, melyeket itt eddig nemigen hallhatott a közönség. Például a finn Sibéliust. Vagy ismert alkotásokat ugyan, de valamelyest új felfogásban, újszerű megközelítéssel. És'jelentheti ez új tehetségek felfedezését is. S ahogy ezt mondja, odanéz társaságunk hölgytagjára, aki nem más negyedikként, mint a japán zongoraművésznő, a bájos Fujii Aki, aki többször is szerepelt már Szolnokon, a zenekarral is. Kíváncsiságom felébredvén, bátorkodtam rákérdezni, hogy vajon túl a muzsikán, nem köti-e más is egymáshoz őket? — Régebben ismerkedtünk már össze, és vagyunk barátok is. Még odahaza. Mert nemcsak zenei kérdésekben azonos a szemléletünk, de a világ dolgainak megítélésében is egyezünk. Persze amióta Szolnokon is együtt dolgozunk, kapcsolatunk is még szorosabbá vált. Amikor megpendítem, hogy a hosszú barátságoknak igencsak házasság a végük, bevallja, hogy igen, komolyabb terveik is vannak egymással, és amelyek nem is oly távo- liak. (Közben már a beszélgetés óta el is dőlt: eljegyzés májusban a martfűi Kastélyszállóban, majd aztán esküvő a szülőhazában.) Sok mindenről esett még szó a többórás beszélgetésben. Hogy például egyfajta híd szerepét is szeretné betölteni a magyar és a japán kultúra között, s egyengetni a barátság útját is. És hogy egyre inkább otthon érzi magát Szolnokon, már önálló lakása is van a várostól, aztán meg hogy haza is eljár azért, idejét megosztván, hisz ott is dolgozik, vezényel, kórust vezet, de arról is szót váltottunk, hogy a komolyzenét kissé háttérbe szorítja a könnyű, a rock szól lassan mindenütt, Japánban is. Aztán sikeres vendégszerepléseiről, a világ különböző tájain, Koreától Amerikáig, meg jelöléséről is az idei megyei Príma-díjra, amit még korainak tart, úgy érzi, nem tett le még annyit, hogy megérdemelné, viszont örömmel vesz részt a díjátadó gálákon mindig, mert olyan művészekkel is megismerkedhet, mint az.jnekes Rost Andrea. De arról'is beszélt, hogy japán turnéra készül őszszel a zenekar újfent, és hogy derűlátó, ami a terveit illeti. Végül is azt kérdeztem tőle: miben látja a zenélés értelmét? Abban talán, hogy boldogabbá tegyen bennünket? — Úgy gondolom, hogy felnyissa a füleket. Hogy mire is? — tette fel magának is a kérdést. — Hogy jobban magunkba fogadhassuk a világot, hogy jobban megértsük a világhoz fűződő kapcsolatainkat. Ebben reménykedem. „Sériiltek” a Tiszaligetben verseny Vöröskereszt-yetélkedő megyei csapatokkal Megyei elsősegélynyújtó versenyét rendezte meg szerdán a Magyar Vöröskereszt Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Szervezete a szolnoki Turisztikai és Szabadidőközpontban. A vetélkedőre a megye egész területéről érkeztek általános, középiskolás diákok és felnőttek, három korosztályban 16 csapat adta le jelentkezését. Az egész napos rendezvényen a diákok elméleti és gyakorlati tudásukról adtak számot, szimulált baleseti helyzetekben mutatták be az elsősegélynyújtás szakszerű formáit. Nyár végi veszélyekre is felhívták a figyelmet, például kerékpáros-balesetre vagy szórakozás közbeni veszélyekre. ■ B. B. Áramütés és benzingőz általi sérülteket látnak el a verseny résztvevői Nem zavar? Most tényleg elmondhatjuk: az egyik szemünk sír, a másik meg nevet. Hogy utóbbival kezdjük: nevet, mert rendben elvégezték a járdajavítást Szolnokon, a Nagy Imre körúton, és már nem kell bukdácsolniuk itt a járókelőknek. Azonban, mint a legtöbb magyaros munkavégzés esetében, ez sem lett tökéletes, ugyanis a felbontott, összetört burkolat a mai napig ott éktelenkedik a Körösi Csorna Sándor Általános Iskola melletti parkolónál, egy jelzőtábla tövében. Nem sikerült még elvinni onnan közel két hete a törmeléket. Nem szép látvány. Vagy csak a járókelők szemét bántja, a kivitelezőét és a közterület felügyelőkét nem ? ■ B. Gy. ifln
