Új Néplap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-24 / 96. szám
2 A NAP TEMAJA UJ NÉPLAP - 2009. ÁPRILIS 24., PÉNTEK furcsa hontalanság Magyarország volt az otthona. Az autonóm Székelyföld lett volna a hazája. Sosem hitte, hogy Bolíviában, esetleg Romániában lenne majd a sírja. MAGYAROSI ÁRPÁD ÉLETE ÉS HAIÁIA Magyarosi Árpád Fiúka. A szovátai fiatalembernek számos kötődése volt a megyeszékhelyhez. A riportban megszólalók bizonyára helyére teszik a székely fiúról a bolíviai sajtóban megjelent képet: hogy miért vonzódott a hazájukat kereső emberekhez, hogy mitől imádták a gyermekek, hogy milyen volt a lelkivilága, s hogy miért is nem lehetett „terrorista”. Mészáros Géza „Próbáld meg elképzelni, hogy meghaltam, hogy él benned minden szó, amit én mondtam. Most így utólag mindent elmondanék, csak az van, hogy én már sajnos meghaltam. Amire viszont én most megkérlek, az az, hpgy értem ne hullajts majd könnyeket. Késő lesz majd akkor sírnod értem, késő lesz elmondani, mindent nékem... (www.magyarosi- arpad.hu)” — barátai saját CD- jérj (Mert élni jó) hallható egyik dalának szövegével emlékeztek meg a Bolíviában lemészárolt Magyarosi Árpádról. A gyermekkora óta Fiúkának becézett fiatalembert — két társával — a dél-amerikai ország rendőrei lőtték le egy Santa Cruz-i szállodában. A bolíviai hatalom azzal az ürüggyel támadta őket, hogy Evő Morales ellen készítettek elő merényletet. A mai napig felfegyverkezett terroristaként tartják számon a baloldali erők Fiúkát is, kinek holtteste-hazaszállítása érdekében szolnoki és debreceni fiatalok bankszámlát nyitottak (OTP; 11773119-00055268- 00000000), s gyűjtenek adományokat. Hogy Árpád mennyire nem volt terrorista, s másrészt, hogy eloszlassuk a tévhiteket az eddig róla kialakult képről, barátait, fellépőtársait, ismerőseit, hozzátartozóit kérdeztük meg róla, Fiúkáról. Mondhatni könnyű dolgunk volt, hiszen megyénkben számos alkalommal lépett színpadra. Kétpón, Kengyelen, Kőtelken, s legfőképpen Szolnokon vissza-visszatérő művésze volt az elsősorban nemzeti ünnepek eseményeinek. Vikidál Gyula a 2008-as Tiszavirág Fesztiválon énekelt együtt Magyarosival. A tapasztaltabb művész tőlünk hallott a székelymagyar fiatalember szerencsétlen haláláról: - Most érkeztem Erdélyből, és bevallom, nem értesültem az esetről. És még most sem hiszem el, hogy róla van szó, hiszen, mint mondtad, a bolíviaiak terrorcselekmény megelőzése miatt lőtték le. Árpád soha nem volt erőszakos, soha nem ölt volna embert. Békés, de mégis nyughatatlan fickó volt, akit rendkívüli tehetséggel áldott meg a jóisten. Sajnálom, rendkívül sajnálom! - csuklóit el a hangja Vikidálnak.- Öt éve december 5-én egy világ omlott össze benne — emlékezett vissza Árpádra egy, a megyében számos fellépését szervező férfi. - Szívfájdalma volt, hogy a magyarországi magyarok cserbenhagyták őt és nemzettársait a kettős állampolgárságáról szóló választáson. így aztán úgy érezte, megmaradt annak, aminek szülőhazájában, Romániában csúfolták a románok: „bozgornaR", hontalannak. Nem is szeretett már oda visszajárni. Magyarországon tanult és dolgozott, s közben fellépésekre járt. Egy szál gitárral hódította meg hallgatósága szívét. Dalai a hazáját kereső hazafiról szólnak. Cseh Tamás és Dinnyés József utódjának tartották, s olyan művészek is felvállalták vele a közös fellépést, mint Varga Miklós vagy Vikidál Gyula. Az viszont elképzelhetetlen most is, hogy bármilyen terrorakcióban kívánt volna részt venni. Nem ilyen volt a habitusa. Hogy is mondjam: talán öntudatosan volt rendkívül szerény, és csendesen szókimondó. Korát meg- hazudtolóan érett gondolkodású, sok ismerettel rendelkező emberke volt. Hiánya fájdalmas, személye pótolhatatlan — vélekedett a műsorszervező.- Együtt tanultam vele Debrecenben, majd később együtt tanítottunk gyakornokként Szolnokon — beszélt ismeretségükről egy huszonéves lány. — A diákok rajongásig szerették. Álmodozó volt, aki nem találta a helyét a világban. Nem tudom pontosan, mit is keresett Bolíviában. Vagyis, elindulása előtt természetesen beszélgettünk az utazásáról, de csak a kalandkeresésben jelölte meg a végcélját. A borzalmakat megelőző nap éjszakáján, sőt másnap, amikor még név nélkül hallottuk a szörnyű híreket, már akkor rossz érMagyarosi Árpád Szolnokon. Rajongásig szerették a diákjai. Tollminátor blogja (www.szoljon.hu) Ahogy én látom N’V w •atr. Itt a vég: Bolíviában a lelőtt magyarok holttestét elszállítják RÓZSA-FLORES EDUARDO. Ezt ö nevet kóstolgatja most a hazai, de a világsajtó is. Halála után. Kóstolgatja, szó szerint, írtak házkutatásmi, arról, hogy éltében Gyurcsány képmására lövöldözött. Hogy fegyverarzenált találtak a házában. Hogy zsoldos volt. Hogy terrorista. És egyéb marhaságok. S a bulváron cseperedett, felületes olvasó kéjesen bor- zongott. Szörnyülködött. Nem ember az ilyen! Fórumokon csatáztam érette mostanában az ellene csaholókkal (igaz, csak virtuálisan), mert emlékeztem rá, Kepes András csinált már vele régebben riportot. A szerb-horvát háború idején, mikor Rózsa-Flores, feladva újságírói munkáját, önkéntesnek állt a horvát hadseregbe. Mert igazságérzete úgy diktálta. Gyilkos volt, élvezettel ölt, mondják a vádasko- dók. Kepesnek elmondta, mit érzett mikor először embert ölt... Több nyelven beszélt, verseket írt. jókat. Spanyolul. Majd magyarul. Egy nyughatatlan ember volt, aki az igazságot kereste, nem nézte, jobbról jön-e vagy balról. Mert úgy látszik, az igazság mellé sem lehet közlekedési rendőrt állítani, mint ahogy a rejtői pofonok mellé sem. Csak a politikusok próbálják ezt. Idealista volt, hirtelen haragú, ha nem sikerült azon nyomban megoldani a problémát. a falujában szerették ezt a zsidó-keresztény-muzulmánt. Gyászmisét celebráltak érte. Mondja egy falubéli, a kommunizmust ketten tudták volna megcsinálni: Jézus és Rózsa-Flores... Morbid a gondolat, de olyan ember mondta, aki felnézett rá. Mindezt Kepes András újabb riportfdmjéből tudhattuk meg. Kepes nagyon ért hozzá, hogyan hozza emberközelbe az embert. Az esendőt is. A nyughatatlant. Aki aztán elment Bolíviába, szülőföldjére. Meghalni. De nem azért ment, hanem mert hívták... Tisztelem érte. zéseim, előérzeteim voltak. Azt tudom, hogy keveset járt haza Erdélybe, inkább már Magyar- országon érezte jobban magát. Nagyon óhajtotta a székelyföldi autonómiát, s valószínűleg hasonló gondolkodású és érzelmű, a világban a helyüket kereső emberekkel hozta össze a sors. Flores, hasonlóan Árpádhoz, saját hazájában, Bolíviában akarta az önállóságot kivívni, s talán ő verbuvált maga köré olyan embereket, kiknek egyfajta identitászavaruk van, s volt. Az is lehet, hogy épp Morales emberei húzták csőbe Floreséket, és e fiatalemberekből csináltak bűnöst, hogy kiiktatásukkal a rendkívüli állapot kihirdetéséhez okot találjanak. Pontosan persze nem lehet tudni, de az biztos, hogy Árpád nem szállt szembe senkivel, nem fogott fegyvert senkire. Áldozat lett és most már talán hős - tette hozzá az egykori barátnő. A szolnoki Szanda- szőlősi Általános Iskolában a tanári kar néhány tagjától azt tudtuk meg, hogy a náluk gyakorló tanítóként dolgozó Fiúkát rajongásig szerették a diákok. Imádták a lazaságát és a közösség-összetartó erejét. Sokukkal a tanítási időn túl is találkozott, hogy dalaival, világszemléletével a sulin kívül is „kinyissa a szemét” a fiataloknak.- Sodródott az árral - emlékezik vissza rá egy újabb barát. József állítja, Árpád, akit szerény állszőrzete okán kis-Petőfinek is neveztek, kalandvágyból ment ki februárban Bolíviába. - Nem akarta ő Moralest megölni, szerintem azt sem tudta, ki ő. Az biztos, hogy Flores és Tóásó baráti köréhez tartozott, s talán a bolíviai-horvát származású férfi vette arra rá, hogy menjen ki vele „hazafinak” Dél-Amerikába. Az biztos, hogy fegyvert nem fogott volna. Tollat és ecsetet inkább. Költő és festő volt, szabadúszó művészlélek. Bolívia? Nem! Ám ha Székelyföld szabadságáról lett volna szó, akkor biztos lennék benne, hogy ott lett volna az élvonalban. Forogna a sírjában, ha az egy bolíviai köztemetőben lenne. De amíg Székelyföld nem önálló tartomány, annak sem örülne, ha ott helyeznék földbe. Ezt a gondolatát mi, a haverjai talán már jobban tudjuk, mint Erdélyben élő családtagjai... - vélekedett a barátja. Művészeti lapban jelentek meg versei MAGYAROSI ÁRPÁD - weblapja szerint - 1981. február 4-én született Marosvásárhelyen. Általános iskolai tanulmányait a romániai Szovátán kezdte, majd Budapesten folytatta további két intézményben. Debrecenben tavaly szerzett tanítói diplomát. Biográfiája szerint már gyermekkorában komolyan érdeklődött a zene és az éneklés iránt. 1999-ben gimnáziumban alakult meg az első rövid életű zenekara, mely a „Sehonnai nincstelenek” névre hallgatott. Egy 2007-es interjújában arról is beszélt, hogy a zenélés mellett versei és rajzai is rendszeresen jelentek meg a Partium nevű irodalmi, művészeti folyóiratban. Nyilatkozott arról is, hogy „mélyen érinti” az a tény, hogy édesanyja „leveszi róla a kezét”. Csakúgy, mint Eduardo Rózsa-Flores, a közösségi oldalon Magyarosi Árpád is feltünteti „klubjai” között a Magyar Iszlám Közösséget. „Hazatérhet” talán Romániába jelentkeztek a bolíviai kommandós akcióban meggyilkolt román állampolgárságú Magyarosi Árpád holttestéért, és két ügyvéd megindította a hazaszállításhoz szükséges eljárást -jelentette a minap az El Deber című bolíviai újság internetes kiadásában. A San Juan de Diós kórház halottasházában lévő holttestet hétfőn kérték ki. Az biztos, hogy Árpádot még halálában is rendkívül zavarja, hogy őt román állampolgárként tartják nyilván. 0 Magyarországot tartotta hazájának, még akkor is, ha a magyar állam többszöri kérésére sem adta meg neki a magyar állampolgárságot. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Hadd szóljon! SZOLJON.hu A SZOLNOK-JÁSZKUN ONLINE /L mii; \ lie. ,3.1 *» Szolnokon Varga Miklóssal (balra) egy ünnepi eseményen
