Új Néplap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-20 / 92. szám
5 ÚJ NÉPLAP - 2009. ÁPRILIS 20., HÉTFŐ TISZA-TÓ ÉS KÖRNYÉKE Százöt éves lett a megye legidősebb embere Április 17-én töltötte be 105. életévét a megye legidősebb - az ország második legidősebb — embere. A tiszafüredi Gulyás Mik- lósné Eszter néni 1904(!) tavaszán született, Eszter nevű lánya is már 82, Eszter nevű unokája pedig 57 esztendős. A helyi önkormányzat és a városlakók nevében a napokban Pintér Erika polgármester köszönti a remek egészségnek örvendő Gulyás nénit. ■ M. G. Tiszafüreddel ismerkednek a sportújságírók Idén az Új Néplap vállalta magára a Magyar Sportújságírók Szövetsége kelet-magyarországi tájértekezletének házigazda szerepét. Szakítva az eddigi hagyományokkal a szervezők ezúttal úgy döntöttek, hogy nem a megye- székhelyen, hanem Tiszafüreden tartják meg a több napos — május 25-26. - szakmai rendezvényt. A sportújságírók a megye ismert sportembereivel ismerkedhetnek meg személyesen, illetve több előadást is meghallgathatnak. ■ Mészáros G. Kampány a román vendégekért A Magyar Turizmus Zrt. Tisza- tavi Regionális Marketing Igazgatósága az előző évek román utazóközönséget megcélozó akciója folytatásaként 2009-ben önálló Tisza-tó kampányt indít. Ennek célja a régió turisztikai attrakcióinak, üdülési ajánlatainak népszerűsítése, a beutazó román turisták számának és az általuk eltöltött vendégéjszakák számának növelése. Tapasztalat ugyanis, hogy a románok kedvelik a térséget. A kampány egyik eleme egy 16 ezres példányszámú román nyelvű ajánlati kiadvány, amely megjelenik a Ziarul Financial, az Új Magyar Szó, a Krónika, a Kiállítások és a Study Tour magazinokban is. ■ Aki vesztesnek született életkép Nagy Úr gyermekkora óta tudja, hogy nagy úr a muszáj asztalára. Igen ám, de csak 11 ezer 900 volt a havi keresete. Emiatt a régi házat is elárverezték, a pénz az ex-Nagynéhoz került, így a férfinak újból költöznie kellett. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Mihály egyik ismerőse, Lukács Attila, aki egyedül élt egy három szobás lakásban, hallott barátja helyzetéről, és odahívta maga mellé. Meg azért is, mert Attila akkoriban már sokat betegeskedett, és úgy volt vele, jó ha egy betegre ránéz valaki. Eltelt hat év. Attila közben elveszítette a lábát, s ekkorra már többször feküdt a kórházban, mint odahaza. Ám amikor hazatért, Mihály mindig gondoskodott róla. A támogatásért cserébe készíttettek egy végrendeletet, miszerint Attila halála után annak házrésze a gondozóra, Mihályra száll. Amikor Attila meghalt, a két tanúval aláírt papírral Mihály felkereste a közjegyzőt.- Nagy valószínűséggel nem érvényes az irat, mert maga írta. De tudja mit? Vigye bíróságra az ügyet, hátha lesz foganatja tanácsolták Mihálynak. A bíróság meghozta a végzést: a ház a törvényes örökösöké, és Nagy Úrnak költöznie kell.- Ezt is megértettem, hogy mint annyiszor, újra veszítettem. Csak azt nem értem, hogy miért jött az örökös váratlanul rendőrséggel a házhoz. Azonnal pakolnom kellett, pedig a 30 napos határidőig még sok volt hátra. Mint egy tolvaj, úgy kullogtam el a szomszédok előtt. Pedig én csak segítettem egy szerencsétlen, magányos embernek - állítja. Azóta újból albérletben él, 49 ezer a nyugdíja, ebből fizeti a lakbért, a gyógyszereit, mivel időközben három infarktuson esett át. A legnagyobb kincse tíz családi fénykép, melyek egyszer majd a koporsójába kerülnek. Régi igazság: vannak szü- P letett vesztesek, akik minden helyzetben árnyékos oldalra kerülnek. Közéjük tartozik a hetvenhez közeledő Nagy Mihály is. D. Szabó Miklós Nagy Mihály - akit tiszteletből, ‘és nem élete alakulása okán Nagy Úrnak is nevezhetnénk - Kenderesen született. Élt ő már Bánhalmán és Budapesten is, de most éppen Kunhegyesen lakik, albérletben. A szülei a kormányzónál szolgáltak: az apja lovász, az anyja szakács volt. Iskolái után 1963-ban nősült, a frigyből egy lány született. A házasság azonban megromlott, és Mihály Pestre költözött, ahol éveket húzott le fizikai munkásként. A sorsa 1973-ban változott ismét: Kunhegyesen járva találkozott egy asszonnyal, aki húsz évig az élettársa lett. Először albérletbe költöztek, majd vettek egy házat 1978-ban, sőt 1980-ban épített egy újat is. Hogy miből? Egy műszak helyett kettőt húzott le: amikor az állami gazdaságban végzett, kezdte a malachizlalást a tanyáján. Se nappala, se éjszakája nem volt, viszont így tudtak máról holnapra jutni. Válás előtt eladták az új házat 1,3 millióért, ezt felezték meg. Ám az asz- szony egyre többet követelt, s mire ketté vált az életük, Mihálynak havonta 35 ezer 600 forintot kellett letennie volt párja Nagy Mihály született: Kenderes, 1941. 08. 20. FOGLALKOZÁSA: állatgondozó CSALÁDI ÁLLAPOTA: elvált GYERMEKE: egy BARÁTOK: nincs hobbi: Új Néplap; 3 kutya Nagy Mihály mindig megélt kevés élelemből is, de mindennapjaihoz ma már egy tálca gyógyszer is szükséges. Naponta tíz fajtát muszáj szednie. HÍRSÁV Boglárka hegedííjátéka bronz fokozatot érdemelt TÖRÖKSZENTMIKLÓSON tartották az I. Nemzetközi Hegedű Fesztivált, melyen a tiszafüredi Fekete László Zeneiskola ötödikes diákja, Bölkény Boglárka teljesítményéért bronz fokozatban részesült. A zenehallgató felkészítő tanára Vágó Adrienn volt, zongorán közreműködött Tara- szova Oleg. Egyetemi hallgatók tanultak Tiszaszőlősön A gödöllői Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának hallgatói látogattak el az elmúlt héten Tiszasző- lősre. A közel hatvan diáknak Kerekes András polgár- mester tartott előadást a falusi és az ökoturizmusról, kiemelve, az idegenforgalom e fajtája a faluban egyelőre várat magára a szegénység, illetve Tiszaszőlős Tiszafüredhez való 25 éves kényszerű kötődése miatt. Röghöz kötnék a Tisza-tó óvodásait a helyiek ebben az évben egyre többet fognak találkozni azzal az országos médiában is megjelenő reklámmal, melynek üzenete: Mit tehetünk annak érdekében, hogy a Tisza-tó mai óvodásai ebben a térségben találják meg otthonukat, és életük számítását? A szervezők Ki mit tud? versenyt hirdettek mqg a Tisza-tavi régió illetékes területén működő általános iskolák 5-6. osztályos tanuló csoportjai számára. Füredi baritonhallgatók debreceni sikerei a tiszafüredi Fekete László Zeneiskola diákjai a közelmúltban Debrecenben vettek részt a XI. Országos Mélyrézfúvós Verseny területi válogatóján. A füredi zenészek közül a II. korcsoportban Bodon Bence és Kulcsár József, illetve a III. korcsoportban Kovács Renáta baritonkürttel - Kulcsár harsonával is - bejutottak az országos döntőbe. Felkészítőjük Bállá Tibor mélyréz- szakos tanár, zongorán közreműködött László Márta. Harmincegy éves idén a Tisza-tó Segély helyett földprogrammal jön a támogatás támogatás Tiszaszentimrén egyre inkább bővül azok köre, akiket a gazdálkodás segíti meg Most különösen érdemes a Ti- sza-tóhoz kirándulni. Ugyanis április 14. és május 17. között a Tisza-tó együtt ünnepel a vendégeivel: „születésének” 31. évfordulóját ünnepli idén a tározó. A Tisza-tó napjára egyébként mindezen túl is sok programmal készülnek a vendéglátó szervezetek és a vendégmarasztaló szállások. Lesz tavaszi nagytakarítás, ismeretterjesztő vetélkedősorozat diákoknak, lakossági fórum, május 14-én pedig egy nagy Tisza-tó körüli vízszintava- tó váltófutás, amelyhez minden érdeklődő bátran csatlakozhat, aki a tározó szépségeit egy kis sporttal kiegészítve kívánja megismerni. m Az elmúlt héten szerdán megtartották Tiszaszentimrén az első tájékoztató előadást a 2009. évi szociális földprogramról. Idén negyedik alkalommal támogatja a helyi önkormányzat az alacsony jövedelmű családokat.- A Tiszaszentimrén élő lakosok, családok számára az egyik legnagyobb problémát a munkahely hiánya jelenti - beszélt a programról Koczúrné Tóth Ibolya polgármester. - Az önkormányzat segélyezési lehetőségei korlátozottak, ezért a pénzbeli támogatás csak átmenetileg vagy sehogy nem oldja meg a segítséget kérők helyzetét. A szociális fóldprogram azonban olyan támogatási forma, amely eredményesebb a segélyezésnél. Az első évben 15 család részvételével indult a program, melynek helyszíne a Bartók Béla út melletti önkormányzati földterület. Akkor még növénytermesztésre épült a program, idén viszont Idén sertéstartásra is berendezkedhetnek a programban részt vevő családok már egy új támogatási forma bevezetését tervezzük. A húszból tíz család részére szeretnénk megteremteni annak lehetőségét, hogy amennyiben rendelkezik sertéstartásra alkalmas óllal, úgy részükre térítésmentesen biztosítunk egy-egy választási malacot, a felneveléséhez szükséges takarmányt, illetve állatorvosi segítséget. Mindez lehetővé tenné, hogy azok a családok, akik mindegyik tevékenységben részt vesznek, a saját élelmezésük jelentős részét a szociális fóldprogram által elő tudnák teremteni - hangsúlyozta a tiszaszent- imrei polgármester ■ M. G. Egyre sikeresebb a szociális földprogram AZ ELSŐ ÉVBEN 720 négyzet- méternyi veteményest kaptak a szociális földprogramban résztvevők, a második évben kutak fúrásával az öntözést is biztosította az önkormányzat, a harmadik évben már húszra növekedett a programban szereplő családok száma, a negyedik évben, idén pedig állattartással bővül a támogatás. \ \ * á %