Új Néplap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-16 / 89. szám
12 TŰKOR ÚJ NÉPLAP - 2009. ÁPRILIS 16., CSÜTÖRTÖK A muzsika megszépíti az életünket nevelés Minket, magyarokat nem csak a fociról, de a zenéről is emlegetnek szerte a világban Azt mondja egy belga zongoraművész, Magyar- ország rosszul teszi, ha hagyja feledésbe menni egy nagy magyar, Kodály Zoltán zenei nevelési módszerét. Hiszen ez kihathat az egész szellemi életünkre is. Érdemes el- • gondolkodnunk ezen! L. Murányi László Szolnokon járt a napokban Gilbert de Greeve belga zongora- művész, aki egyben a Nemzetközi Kodály Társaság elnöke is. Részt vett és felszólalt egy óvodai művészeti neveléssel foglalkozó konferencián, az Aba-Novák Művelődési Központban, de még előtte interjút adott lapunknak.- De Greeve úr, Ön belga. Önkéntelenül adódik a kérdés, hogy miként lett egy magyar zeneszerzőről és zenepedagógusról elnevezett társaság elnöke egy belga zongorista? — Mert a Kodály Társaság valóban nemzetközi szervezet! Már az alapító elnök is külföldi volt, az ausztrál Deanna Hoer- mann. Aztán pedig: Kodály Zoltán zenepedagógiai öröksége az egész világé.- Kérem, mint elnök, mutassa be a társaságot!- Ezerkilencszáz-hetvenöt- ben alapítottuk, Kecskeméten. Én éppen tíz éve vagyok a szervezet elnöke. A társaságunk tulajdonképpen egy ernyőszervezet, amelyik segíteni próbál a világban a Kodály munkásságához kapcsolódó szervezeteknek és személyeknek az ebbéli tevékenységükben. Tizenhat országban van képviseletünk, de a kapcsolataink sokkal többfelé ágaznak. — Furcsa, hogy itt, Magyarországon, egy külßldit faggatok Kodályról és a világbéli elismertségéről.- Az egyik legnagyobb hibájuk önöknek, magyaroknak, hogy teljesen elhanyagolják Kodály szellemi örökségét. Mert a Kodály-módszernek nem a zene a lényege, hanem az ember. Formálja a gondolkodást, sajátos életszemléletet alakít ki az emberben, aminek hatására a zene az egész életet teszi jobbá. Biztos vagyok abban, hogy a zene iránti érdeklődés és tisztelet rohamos hanyatlása, ha így folytatódik Magyarországon, az egész tudományos életre is hatással lesz, és a szellemi élet hanyatlását idézheti elő.- Önöknél Belgiumban mi a helyzet a Kodáüy-kultusszal? Sajnos, a napi politikai erők és hangulatok hatására nálunk is visszaszorulóban van ez a nevelési mód. De van egy nagy különbség: Magyarországról mindenki tudja a világban, hogy innen származik a módszer. Fliggye el, Magyarországot a futball mellett KoGilbert de Greeve: A zene harmonikus embereket nevel A Kodály-módszerről A Kodály-módszer egyik fő vonása, hogy minden zenét tanulóra vonatkozik.- Énekelni mindenki tudhat- vallotta Kodály -, azonban a zenei írás-olvasás elsajátításához feltétlenül meg kell ismerkednünk a mindenki számára hozzáférhető hangszerrel, az emberi hanggal. 1929-ben leírja, hogyan lehetne az iskolai énektanítást érdekesebbé, értékesebbé tenni. kiemelte: legyen a zenének központi szerepe a nevelésben, mert a zenei analfabétizmus akadályozza a zenei műveltség fejlődését; már gyermekkorban el kell kezdeni a gyermekeket a zenére nevelni, és csak legjobb zenei anyagot szabad nekik adni; a napi éneklés ugyanolyan fontos, mint a napi torna; a gyerek zenei anyanyelve a magyar népzene legyen, s az emberi hanggal, az énekléssel jussunk el a zenei tehetségekhez; nagyon fontos a karéneklés, ehhez külföldi remekműveket kell felhasználni, a magyar nyelvű kórusirodalmat a magyar zeneszerzők teremtsék meg, a népzene felhasználásával; a zene tanítása állami feladat, ezért a mindenkori kormánynak pénzt kell fordítani rá. dály Zoltánról és a zenéről ismerik legtöbben a világban.- A mai világunk, ez az egész rohanás, nem kedvez a kultúrának, a művészeteknek. A globalizáció...- Nem, nem, nem! Vallom, hogy szabad választás kérdése, hogy az anyagi javakat helyezzük-e középpontba, vagy az emberi értékeket! Választás kérdése társadalmi szinten, és az egyén életében is, nem pedig eleve elrendelés! Én egyszerűen nem találok magyarázatot arra, hogy a saját országában ez történhet Kodállyal, ami történik.- Hogyan magyarázná el röviden egy átlagembernek a Kodály-módszer lényegét?- Nagyon egyszerű ez. Kodály kitűnő zenei oktatási anyagot és módszertant hagyott ránk. A lényeg az oktatás, erre a módszerre alapozva, kiválóan képzett pedagógusokkal, minden nap. És mindezt lehetőleg még óvodás korban elkezdve.- Mely országokban a leger& sebb a Kodály-hatás?- Mindenképpen Japánt kell elsősorban említeni. De mondhatnám Koreát, Ausztráliát, vagy az Egyesült Államokat is. Európából Franciaországot, Angliát. Ezekben az országokban egészen korán kezdik a Kodály szellemében való nevelést, így formálják harmonikussá és kiegyensúlyozottá a gyermeket. TISZA-PARTI TERMÁLFÜRDŐ CAMPING TISZAKÉCSKE GYÓGYVÍZ - FEDETT USZODA - JACUZZI - SZAUNA -INFRASZAUNA-ÉTTEREM Nyitva mindennap: 9-22 óráig Tel.: (76) 441-363 www.thermaltiszapart.hu Üdülési csekk elfogadóhely és egészségpénztárakkal szerződött szolgáltató! Hadd szót/on’. SZÓLJON A SZOLNOK-JÁSZKUN ONLINE Fogínybetegségek és a reumatikus gyulladás A reumatikus panaszokkal küszködő páciensek tüneteit gyakran fogínyproblémák kísérik. Egy nemrégiben végzett kutatás eredményei szerint a reumatiod ízületi gyulladás független markerei a fogínypana- szok lehetnek. Világszerte körülbelül húsz millió ember szenved reumás arthritis-ben. Ez az autoimmun betegség akkor következik be, amikor a szervezet saját egészséges szöveteit idegen anyagként azonosítja, ezért pusztítani igyekszik azokat. A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kutatóorvosai 153, 45 és 83 év közötti reumás ízületi gyulladásban szenvedő páciensen végeztek szájüregi vizsgálatokat. Megállapították, hogy fokozott reumatikus szimptómák mellett gyakoribbak voltak az íny megbetegedései — írta a webbeteg.hu. A kutatók szerint „a reumatoid arthritis és a periodontális megbetegedések összefüggése arra utal, hogy az ínypanaszok a reumás bántalmak betegség-módosító tényezői. A reumás panaszok által érintett lakosság fokozott szájüregi ellenőrzést igényel.” A reumatológusok hangsúlyozták, hogy a periodontális betegségek kezelése már más szervi megbetegedések - diabétesz, kardiovaszkuláris betegségek fokozott kontrolljával is összefüggésbe került. ■ HALLGATÓ A Pet Shop Boys szinti-pop duó, azaz Neil Tennant énekes és Chris Lowe billentyűs immár huszonöt éve gyártja sorra a nagy slágereket, és szállítják mindig aktuális nagylemezüket. És most itt van a legfrissebb kiadvány, a Yes című album, amely igazi Pet Shop Boys-hangulatot áraszt. A Pét Shop Boys (amely megkapta a Brit Awardson az életműdíjat) a CD elkészítésében szövetkezett a Xenomania producercsapattal. Ők több számnak is a társszerzői, ahogy a zenészek között ott találjuk az egykori The Smiths együttes gitárosát, Johnny Marrt is. A termékeny együttműködés eredményeként a Yes album dalai között rögtön megtalálhatjuk a slágervárományosokat, mint a Love etc. és a Pandamonuim, vagy éppen a kísérletezősebbeket, mint a Vulnerable vagy a Building Wall. Érdekes, ahogy az All Over The World számba beépítettek egy jól ismert Csajkovszkij-dallamot, és persze nem maradhatott el a szokásos Pet Shop Boys lassú ballada sem a King Of Rome „személyében”. Minél többször hallgatjuk meg az albumot, annál több finomságra, zenei megoldásra fogunk felfigyelni. Erős, minőségi szinti-pop lemez született. (Pet Shop Boys: Yes. Kiadó: EMI) ■ B. Gy. Játszhattak. Szajolban a Közösségi Házban a szünidő alatt színes programokkal várták a gyerekeket. Juhász Juditot és testvérét, Martint az internetesjátékok érdekelték, melyben Lajkóné Czékmási Csilla segített nekik. A Triton- gyilkosságok 87. RÉSZ Nemere István regénye nyomán ída: CS. HORVÁTH TIBOR Rajzolta: FAZEKAS ATTILA A MÁSIK GYILKOST MÉG NEM LEPLEZTÜK LE! bONNOR MINDENT MAGÁRA MLIALT. OMAN GYILKOSSÁGOKAT IS, AMELYE- KET EGYSZERŰEN NEM KÖVETHETETT EL, MERT AKKOR MÁSUTT VOLT ÉPPEN. EBBŐL TUDTAM MEG, HOGY BŰNTÁRSÁNAK IS KELL LENNIE. ÉS AZT IS TUDTAM, HOGY utánunk eog jönni, MERT MÉG Él A TRITO/V EXPEDÍCIÓ EGYIK RÉSZVEVŐJE. ENGEM AKAR MEGÖLNI ? fi V T I 4