Új Néplap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-10 / 85. szám

ÚJ NÉPLAP - 2009. ÁPRILIS 10., PÉNTEK MEGYEI TŰKOR 3 Ismertté vált bűncselekmények száma a megyében LOPÁS 2007- ben 2008- ban EBBŐL ZSEBTOLVAJLÁS 2007- ben 2008- ban t FORRÁS: MRFK HÍREK Abádszalók díszvilágítást biz­tosító kandelábereket szerelnek fel idén a tavaly elkészült, a strandhoz vezető sétálóútra. A városban ugyanis már a nyári tu­risztikai idényre készülnek, mg Csépa ENERGIAERDŐT telepíte­ne az önkormányzat. Ennek érde­kében a legutóbbi képviselő-tes­tületi ülésen döntöttek is arról, hogy az egykori csépai szőlők he­lyén található, öthektáros földte­rületet ehhez megvásárolják, gg Jászladén) óvodai beíratás lesz április 15-étől egy hónapon ke­resztül a Petőfi úti óvodában. Az ötödik életévüket betöltött gyer­mekeknek természetesen kötele­ző a beiratkozás — hangsúlyozta Dankó István polgármester, bgy Kunszentmárton kölcsön­adott egy Playstation ll-es játé­kot egy helyi asszony egy helybéli férfinak még januárban. Ezt már többször megpróbálta visszakér­ni, de csak kitérő válaszokat ka­pott. A férfi később elmondta, hogy eladta a készüléket, de az árát akkor sem akarta megadni a tulajdonosnak, aki ezért felje­lentette Őt. MRFK Szolnok MEGJELENT az Eső cí­mű irodalmi lap tavaszi száma. A 12. évfolyamában járó kiadvány­ban ezúttal is számos megyei író, költő alkotása olvasható, rá Tiszabö RÁDŐLT egy vályogfal három emberre a régi téesz terü­letén. Egy 19 éves lány, egy 7 éves fiú és egy 21 éves helybéli férfi a vályogépület falát próbálta meg kibontani, mikor a ház olda­la rájuk dőlt. Mindhármukat be­szállították a szolnoki Hetényi Gé­za Kórházba, ahol a 21 éves férfi­nél súlyos, míg két társánál köny- nyű sérülést regisztráltak, mrfk Tiszaföldvár-Homok hetedik helyezést értek el a homoki diá­kok a „Szépen, helyesen magya­rul” országos anyanyelvi verse­nyen. A Kazinczy Ferenc születé­sénekjubileumi, 250. évforduló­ja alkalmából megrendezett megméretésen nyolcadikosokból álló, négyfős csapat képviselte a Homoki Általános Iskolát, rá Tiszafüred kisfilmeket készít, a Balatonhoz és Fertő-tóhoz ha­sonlóan, a Tisza-tavi térség ke­rékpározási lehetőségeiről egy cég, amely ezért a regionális marketingigazgatóságot kereste meg. A 8 sorozatból álló, 5-6 per­ces filmet májustól forgatják, mg Még a dédnagyi is zsebes tolvajok Rendszerint a forgalmasabb helyeken garázdálkodnak iifer W(( .ßn/xmSiseärterj ntins'.isesW'ri Egy hanyagul hátra vetett, le sem zárt táska ideális lehetőség arra Egyre több zsebtolvajlás­ról olvasni, főleg Szolno­kon. A könnyű pénzszer­zés reményében az elkö­vetők bátran nyúlnak be­le táskánkba vagy zse­bünkbe, főleg a forgal­mas, zsúfoltabb helyeken. Németh Gergő Az elmúlt egy hónapban több olyan eset is történt Szolnokon, ahol buszon utazó emberektől lopták el pénztárcájukat, illetve személyes irataikat ismeretle­nek. Tavaly a megyében 71 ilyen eset jutott a rendőrség tudomá­sára, melynek felét Szolnokon, durván negyedét Jászberény­ben, tizedét Tiszafüreden követ­egy zsebtolvaj akcióba lépjen. Képünk illusztráció. ték el. Ezzel a számmal me gyénk az országos átlagnál job­ban szerepel. A húsvéti nagybe­vásárláskor ismét érdemes job­ban figyelni értékeinkre, hiszen az ünnepi forgatag ideális terep a zsebeseknek. Módszereikről Szűcs Zoltán alezredest, a me­gyei rendőr-főkapitányság bűn­ügyi osztályvezetőjét kérdeztük. Ő korábban a szolnoki kapitány­ság alkalmi lopási csoportját is irányította, ahol gyakran talál­koztak zsebtolvajokkal. — Szolnokon is voltak, vannak olyan családok, amelyek számá­ra a zsebtolvajlás mesterség. Ez tényleg „mesterség”, mivel nem olyan könnyű kivenni a tárcát az ember zsebéből. Jómagam rend­őri pályafutásom első pillanata­itól kezdve találkoztam ilyen esetekkel. A kilencve­nes évek elején volt egy zse- besdinasztia, amely kimondot­tan erre specializálódott. Ők napjainkban is tevékenykednek. Igaz, már az unokái kör viszi to­vább a „hagyományokat”. Köz­tük van egy dédnagymama korú hölgy elkövető, aki máig aktív. Szűcs Zoltán ezzel kapcsolat­ban két érdekes történetet is megemlített. Egyszer a hölgy a szolnoki piacon az előtte ácsor­gótól lopta el a tárcáját. A sértett azonnal észrevette a turpisságot, és vissza akarta szerezni a pénz­tárcáját. Erre az elkövető hangos óbégatásba kezdett, hogy a saját bukszáját akarják tőle elvenni. Végül persze kiderült, hogy mégis ő lopott. Egyszer azonban őt is megtréfálta egy idős nő. Tol­vajunk a buszon portyázott, ami­kor meglátta áldozatát. A néni zsebéből kiemelte annak tárcá­ját. Mikor ment vissza, azt vette észre, nincs már a kezében a pénztárca. Megrökönyödésére a tárca újra a néni zsebében volt. Újra kiemelte, újra eltűnt. Har­madjára is visszament, és ugyanott, a kabátzsebben találta a bukszát. Végül kiderült, hogy az idős nő, hogy ne tudják tőle azt ellopni, egy gatyamadzagot kötött rá, ami mindig visszarán­totta a zsebébe. Zsebtolvajunk így zsinóron fogva bukott le.- A zsebtolvajok szeretik a zsúfolt helyeket, ahol könnyen elvegyülhetnek - mondta az al­ezredes. — Az esetek többsége a forgalmából adódóan Szolnokon történik, illetve a nagyobb váro­sokban. Nem árt tudni, hogy a profi zsebtolvajok egyedül dol­goznak, bevett módszerek sze­rint, de van, hogy akad segítsé­gük. Gyanús lehet, ha nagy tö­megben vagy tömegközlekedési eszközön fel- és leszálláskor va­laki lökdösődni kezd. Ilyenkor zsebtolvaj próbálhatja meg el­emelni a tárcánkat. Magunk is megnehezíthetjük a tolvajok dolgát szűcs Zoltán a védekezési le­hetőségekről is szót ejtett. Érdé mes értékes tárgyainkat a tes­tünkhöz szorítva tartani Irata­inkat; értékeinket kockázatos a hátizsák külső zsebeiben hor­dani Ha van rá mód, gomb­bal, cipzárral védhető zsebbe tegyük azokat. Ha észleljük, hogy eltűnt valamelyik érték­tárgyunk, minél gyorsabban je lezzük azt a rendőrségnek. JEGYZET 75^ TELEKI JÓZSEF A fogyasztó is ember nagymamám még borítékolt. Minden hónap elején gondo­san félretette a rezsire valót, hogy amikor jön a díjbesze­dő, akkor ne okozzon gon­dot fizetni. Ami megmaradt, azt kellett beosztani a követ­kező hetekben. Azóta már nagyot fordult a világ. A díj­beszedő helyett a csekk jön, és a borítékot is felváltotta a bankszámla. változatlan maradt viszont a szándék. A többség még mindig igyekszik kifizetni számláit. Ám ez egyre nehe­zebb. A családok - még ott is, ahol egyik szülő sem ve­szítette el a munkáját — egy­szerre kénytelenek szembe­nézni a jövedelmek csökke­nésével és a kiadások emel­kedésével. A megélhetés szorító kényszere miatt pe­dig mind többen csúszhat­nak meg a rezsiszámlákkal. Ilyenkor joggal várnak el némi emberséget a szolgál­tatóktól is. A dörgedelmes, kikapcsolással, elzárással, behajtással fenyegető felszó­lító levelek helyett, vagy leg­alább mellette, a megoldási lehetőségeket figyelmükbe ajánló küldeménnyel csön­getne a postás. a megegyezés a cél, állítják rendszerint a közműszolgál­tatók is. Az emberség azon­ban nem üzleti kategória, és ezt a fogyasztók bizony gyakran érzik is. válaszoljon Nyerj jegyeket a meccsre! SZOUON.hu A SZOLNOK-JÄSZKUN online A kukás kaja után a kisfiú kínálta körbe a cigit megdöbbentő A legfiatalabb gyermek a tapasztalt dohányosok mozdulatával gyújtott rá A szolnoki piac parkolójában kapta lencsevégre az eseménye­ket egyik olvasónk. Egy család indult élelmiszer-beszerző kör­útra. Elmondása szerint egy au­tó érkezett a vásárcsarnok háta mögött lévő parkolóba, ahol a környék és egy élelmiszer-áru­ház szemeteskonténerei találha­tók. Az autó utasai végigkutat­ták a kukákat, és kidobott, lejárt szavatosságú élelmiszereket gyűjtöttek össze. Ezután körbe­ülve falatoztak a nyílt utcán. Ami a legjobban megdöbbentette ol­vasónkat, hogy a legkisebb fiú körbekínálta a családot cigaret­tával, majd maga is rágyújtott, a tapasztalt dohányosok gyakor­lott mozdulatával. ■ Felújítják a hunyadfalvai orvosi rendelőt Hunyadfalván, a polgármesteri hivatal épületében levő orvosi rendelőt újítják fel a napokban. A minden évben elvégzett tiszta­sági meszelésen kívül idén le­mosható lambéria is kerül majd a falakra - mondta Vékonyé Há­zi Eszter, a település polgármes­tere. A költségeket, amelyek kö­rülbelül százezer forintra rúg­nak, a helyi önkormányzat állja. — Folyamatosan végzünk kor­szerűsítéseket, ha lehetőségünk nyílik rá - jegyezte meg a pol­gármester asszony. - Ám nem könnyű gazdálkodni, egyre ke­vesebb a rendelkezésre álló for­rás. Az idei költségvetésünk például tíz százalékkal lett keve­sebb a tavalyinál. ■ B. B. < i

Next

/
Oldalképek
Tartalom