Új Néplap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-30 / 75. szám

SPORT írásunk a 10. oldalon Indulás előtt a lovasszezon közgyűlés Újabb szakággal bővült a megyei lovasszövetség A Magyar Lovasszövetséggel közösen rendezett korosztályos díjugrató bajnokság évek óta nagy sikerrel zajlik a Tiszaligetben A közelgő versenyévad előtt közgyűlést tartott a megyei lovasszövetség. A történtekről és az elkövet­kező időszak tennivalói­ról Bíró Árpád elnökkel beszélgettünk. Varga Csaba — A közgyűlésen nagy létszám­ban képviseltették magukat a megyei díjugratók és a fogathaj­tók is - kezdte Bíró Árpád. - A hét napirendi pont elhangzása betekintést adott a 2008-as ver­senyévadra, valamint elképzelé­sek hangzottak el a közelgő sze­zonról is. A pozitívumok között említettük, hogy az elmúlt évad­ban Jászárokszállástól-Karca- gig 33 rendezvényen szórakoz­hatott a publikum. A nem keve­sebb, mint 18 fogathajtó- és 15 díjugrató verseny hiba és óvás nélkül, valamint balesetmente­sen zajlott le. A versenyek a szponzori háttérnek köszönhe­tően ég'yré jobb színvonalúak voltak. Köszönhetően többek kö­zött a jászberényi Electrolux bő­kezű támogatásának és Karcag város gondoskodó sportszerete- tének. Meg kell még említenem a Magyar Lovas Szövetséggel kö­zösen rendezett korosztályos díj­ugrató bajnokságot, ami évek óta nagy sikerrel zajlik a Tisza­ligetben. Ezt követően a technikai fejlő­déséről beszámolt a megyei szö­vetség első erpbere- Bennünket is „utolért” a technika, és ma már napraké­szek vagyunk, a www.jaszkunlo- vas.shp.hu című honlapon a baj­nokság állásáról, a versenynap- tárról és az egyéb aktuális hírek­ről olvashatnak a sportág hívei. A továbbiakban elmondta az elnök, hogy szakmai tájékoztató hangzott el a fogathajtók lekö­szönő alelnökétől, Nagy Emesé­től, aki ötéves vezetői, szervezői munkáját ezúton adta át Posztós Zsoltnak, akit a tagság egyhan­gúlag választott meg alelnök- nek. Ponyokai Bálint halála után, a titkári feladatokkal Tóth Ferencet, míg a számvizsgáló bi­zottság elnöki feladataival Sípos Zsoltot bízták meg, aki emellett a szövetség honlapját is gondoz­za. A továbbiakban Babochay szép hagyomány, hogy a köz­gyűlésen elismeréseket adnak át. A Jász-Nagykun-Szolnok Megye Lovas Sportjáért alapí­tott plakettet dr. Beke Imre és dr. Gyuricza Béla kapta, akik hosszú éveken keresztül segí­tették és támogatták a megyei György alelnök rövid szakmai értékelést adott a díjugrató szak­ág versenyeiről. Mint megtud­tuk a szövetség soraiba fogadta a díjlovagló szakágat, melynek Karádi Réka lett az alelnöke. Végül, de nem utolsósorban a közgyűlés elfogadta mindhárom szakág versenynaptárát, mely szerint az első megméretés ápri­lis 18-án Kisújszálláson lesz, a II. Nagykunsági Maratonhajtó és Lovasíjász-terepverseny. lovaséletet. Végül és nem utol­só sorban megtudtuk, hogy Szolnok megyéből Babochay György gróf Széchenyi István- emlékplakett elismerésben ré­szesült, amit az országos szö­vetség közgyűlésén vehetett át a napokban. Kikapott mindkét kézilabdacsapatunk A férfi kézilabda BL ne­gyeddöntőjének első mérkő­zésén: Ciudad Real (spa- nyol)-MKB Veszprém 29- 24. A visszavágót szomba­ton játsszák Veszprémben. A másik magyar csapat, a Pick Szeged súlyos, 34-25- ös vereséget szenvedett a német Nordhorn otthoná­ban a férfi KEK negyeddön­tőjének első mérkőzésén. Oxfordi diadal az evezősregattán a tavalyihoz hasonlóan, az idén is oxfordi diadal szüle­tett Oxford és Cambridge egyetemeinek 155. alkalom­mal megrendezett evezős­versenyén, vasárnap. A két ősi angol egyetemi város amatőr diákversenyzőinek évente egyszer megrende­zett összecsapása az egyik legpatinásabb és legnépsze­rűbb sportesemény Nagy- Britanniában. Szabó Zita előkelő pozícióban végzett a szolnoki származású Sza­bó Zita az előkelő 12. he­lyen végzett a triatlon világ­kupa-sorozat idei első ver­senyén, amelyet az ausztrá­liai Mooloolabában rendez­tek. A nemzetközi szövetség honlapja szerint a viadal­nak még egy magyar indu­lója volt, Benőcs Zoltán 2ó. lett. A programban 1,5 km úszás, 40 km kerékpározás és 10 km futás szerepelt. Pécsi győzelem a női kupadöntőn a mizo Pécs 2010 tizedszer nyerte meg a női kosárlabda Magyar Kupát, miután a va­sárnapi fináléban nagy csa­tában, 61-57-re nyert a cím­védő és négyes döntő-házi­gazda MKB-Euroleasing Sop­ron ellen, amely így rossz „főpróbát” tartott a jövő hét végi Euroliga final four előtt. A bronzérmet a Szeviép- Szeged szerezte meg. Sportvezetők részesültek elismerésekben Válogatottunk 22 triplájából Váradi Kornél hármat vállalt A szolnoki Váradi Kornéllal a so­raiban felálló férfi kosárlabda-vá­logatott 141-96-ra legyőzte a job­bára légiósokból álló, Pór Péter (Olaj KK) és Peresztegi Nagy Ákos (Albacomp) által irányított ligaválogatottat a nyíregyházi All Star-gálán. A jelentős fiatalításon átesett nemzeti csapatunkban Mészáros Lajos szövetségi kapi­tány kilenc újoncot avatott a hú­szas keretben, köztük érdekes módon a 31 éves, az egykoron az Olajban nevelkedett Bódi Feren­cet is. Mészáros Lajos mellett most debütáltak új segítői: Dzu- nics Braniszlav és Sabáli Balázs. Az NBA-mintára 4x12 perces All Star-meccsen a magyar válo­gatott 141 pontjából, melyből 22 hárompontos dobás volt, Váradi Kornél 14/6 vállalt. ■ V. Cs. A hajrában állva hagyta ellenfelét a főiskolás gárda Pénteken a Szolnoki Főiskola- Közgép VSC vízilabdacsapata jól védekezett, ám hatástalan táma­dójátéka miatt 4-3-ra veszített a BVSC-vel szembeni bajnoki mér­kőzésen. Tegnap este a sereghaj­tó Székesfehérvár otthonában csobbantak vízbe Pásztor Má­tyásék, a három bajnoki pont re­ményében. Mint, ahogy az várható óriási vízi csatát hozott a találkozó, melyen három negyeden át fel­váltva vezettek a felek. A záró felvonásban 7-7 után a mieink négy találatára a hazaiak csu­pán egy góllal válaszoltak, így 8-11 lett a végeredmény. Szolno­ki gólszerzők: Pásztor 2, Han- gay R. 2, Ridzyk 2, Munkácsi 1, Kovács G.l, Németh D. 1, Süve­ges 1, Hangay Z. 1.- Jobb erőnlétünknek kö­szönhetően legyűrtük a házi­gazdákat, remélem, ez a győze­lem kellő önbizalmat ad a csa­patnak - vélekedett a lefújás után Cseh Sándor, a főiskolások edzője. , ■ Varga Cs. A Brawn-Mercedes csapata kettős győzelemmel nyitott autósport Jenson Button igazolta a várakozásokat a szombati időmérőt követően megnyerte az Ausztrál Nagydíjat A Brawn GP pilótája, a brit Jen- són Button győzött a Forma—1-es világbajnokság idei első futa­mán, a vasárnapi, melbourne-i Ausztrál Nagydíjon. Csapattársa, a brazil Rubens Barrichello vég­zett a második, míg a Toyotával a 20. hely­ről elrajtolt olasz Jar- nó Trulli a harmadik helyen, utóbbit azon­ban utólag 25 másod­perces büntetőidővel sújtották, mert akkor előzött, amikor a biztonsági autó a pályán volt, márpedig ez ilyen­kor szabálytalan. Ezzel viszont Trulli a 12. helyre esett vissza, s pont nélkül maradt. A címvédő brit Lewis Hamilton (McLaren­Mercedes), aki a 18. pozícióból indult, negyedikként fejezte be az 58 körös GP-futamot, Trulli büntetése nyomán azonban elő­relépett harmadiknak. A 25. Ausztrál Nagydíjon a Toyota-utód csapat, a Brawn GP pilótái közül az idő­mérőn a legjobb időt futó Button fel­tartóztathatatlanul robogott tovább, mögötte Vettel- Massa-Kubica- Ráikkönen sorrend alakult ki. Hamilton fokozatosan jött föl, s négy kör megtétele után már a 10. pozícióba navigálta magát. A folytatásban a brazil Felipe Más­sá (Ferrari) és a lengyel Robert A hajrában But­ton mögött egy­mást „gyilkoló” Vettel és Kubica saját magukkal is elbántak. A brit Jenson Button jogosan ünnepli sikerét az ausztrál városban Kubica (BMW-Sauber) csatáro- zott. Mássá versenykocsija azon­ban fokozatosan „elfogyott”, s fel­adásra kényszerült, de pórul járt istállótársa, a két évvel ezelőtti világbajnok finn Kimi Räikkö- nen is, aki a pályát övező korlát­tal „konfrontált”, s bár visszajött, csak a 16. lett 3 körös hátrány­nyal a győztes mögött. A hajrá­ban az 55. körben a Button mö­gött egymást „gyilkoló” Vettel és Kubica saját magukkal is elbán­tak, amikor egy kanyarban ösz- szeütköztek, mert mindketten ki­estek, így gyakorlatilag az ölébe pottyant a második hely Barri- chellónak, a harmadik pedig Trullinak. A 2008-as világbajnok Lewis Hamilton (McLaren-Mer­cedes) sem igen bánhatta, hogy ekképpen alakult a finis, hiszen negyedikként érkezett be a célba, amit aztán Trulli hátrébb sorolá­sa nyomán még tovább, dobogós pozícióra javított. A folytatás a Malajziai Nagydíjért vasárnap lesz Szepangban. ■ Az élcsoport állása pilóták: /. Button 10 pont, 2. Barrichello 8, 3. Hamilton 6, 4. Clock 5, 5. Alonso 3, 6. Rosberg 3. Csapatok: 1. Brawn GP 18 pont, 2. McLa- ren-Mercedes 6, 3. Toyota 5, 4. Renault 4. r t

Next

/
Oldalképek
Tartalom