Új Néplap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-04 / 53. szám

ÚJ NÉPLAP - 2009. MÁRCIUS 4., SZERDA 11 TÖBB, MINT PUSZTÁN EGY RÉGIÓ RÉGIÓS SZÁMLÁLÓ Észak-Alföldi Operatív Program _____ Ke retösszeg: 117 milliárd forint_________ Be érkezett pályázatok száma: 1369 Igényelt támogatás: 247 milliárd forint Eddig támogatott pályázat: 4245 Megítélt támogatás: 82 milliárd forint Lezárási időpont: 2009. január 27. Karcag: nyertes pályázat Újabb lendületet vehet a Karcagi Ipari Park építése: az Észak-Alföldi Operatív Program keretében január közepén 114 millió forintos támogatásról írtak alá szerződést, amely egy 231 millió forintos projekt megvalósítását teszi lehetővé. Debreceni Ferenc, a Regionális Fej­lesztési Ügynökség igazgatója kiemelte: a „Kis­térségi és helyi jelentőségű ipari területek fej­lesztése” pályázat keretében a karcagi az első, amely hozzájuthat a támogatáshoz. Varga Nán­dortól, az ipari park ügyvezetőjétől megtud tűk: az összeget infrastrukturális fejlesztések­re, informatikai eszközök beszerzésére, tervek, tanulmányok készítésére, befektetésösztönző marketingre költik. Mindez az ipari park bőví­tését szolgálja, ugyanis az első ütemben bete­lepülők egy része már használatba is vette új A támogatási szerződés aláírása: Debreceni Ferenc, Varga Nándor és Fazekas Sándor karcagi polgár- mester telephelyét. A további fejlesztések gyorsítása érdekében engedélyes tervekkel. 'sőTelSRészí- tett csarnokokkal várják az új betelepülőket. Vállalkozói inkubátorházat is terveznek, hogy a kisebb vállalkozások kulturált körülmények között működhessenek addig is, míg saját kor­szerű telephelyet tudnak építeni, vagy bérelni. A „Kistérségi és helyi jelentőségű ipari terü­letek fejlesztése” című pályázati kiírás célja az ipari parkok és területek kihasználtságának növelése, a betelepülő vállalkozások számára minél szélesebb körű és minél magasabb szintű szolgáltatások nyújtása, részben pedig a mun kahelyteremtés segítése. Ugyanezen pályáza­ti konstrukció keretében egy további debreceni pályázatot, míg a 2008-ban meghirdetett konst­rukció keretébe egy debreceni, egy törökszent­miklósi, egy baktalórántházi és két szolnoki pro­jektet támogattak több mint kétmilliárd forint értékben. Zöld Könyv az unióban Az Európai Bizottságban már megkezdő­dött a 2013. utáni időszakra történő felkészü­lés, a kohéziós politika folyamatos értékelése, a jövőbeni változások előkészítése. Ehhez kap­csolódóan az Európai Bizottság megjelentette a területi kohézióról szóló Zöld Könyvét a foga­lom jobb megértése érdekében. A dokumentum vizsgálja, hogyan lehet az EU területi sokféle­ségét a fenntartható fejlődés szolgálatába állítani. A Zöld Könyv európai szintű társadal­mi vitája február 28-ig tart, eddig van lehető­ség véleményt, észrevételt, javaslatot külde­ni a dokumentumhoz. A területi kohézió jelen­tős elemét képezi majd a következő, 2014-2020- as tervezési időszakra vonatkozó előírások­nak, ezért is fontos, hogy már az előkészítés korai szakaszában kellő aktivitással vegyen részt a folyamatban régiónk is, amikor lehető­ség van a keretek, irányvonalak kialakításá­hoz is javaslatokat küldeni, véleményt formál­ni, a régió érdekeit érvényesíteni. A közös gondolkodás elindítása érdekében a Regionális Fejlesztési Ügynökség az év végén kerekasztal-megbeszélést szervezett, amelynek tapasztalatait és a további javaslatokat a követ­kező napokban foglalják össze. Hírek, információk a régióról: www.eszakalfold.hu Tovább épülhet a 4-es elkerülő ■ A Debrecent elkerü­lő út újabb, mintegy 12 kilométeres szakaszára írt ki nyílt közbeszerzé­si eljárást a Nemzeti Inf­rastruktúra Fejlesztő Zrt. A Közlekedési Operatív Prog ramban (KÖZOP) szereplő útbe- ruházás nyolcvanöt százalékos uniós támogatásban részesülhet, a tizenöt százalékos önrész mel­lett. A kiemelt projektként meg­valósuló beruházást támogat­ta az Észak- Alföldi Regio­nális Fejlesz­tési Tanács is - tájékoztatott Gadus István, a Tanács társ­elnöke. A 4-es szá­mú főút Deb­recent elke­rülő új szakasza a 35-ös szá­mú főút és 4-es számú főút Hajdúhadháznál visszatérő ágá­ig tart. A pálya 2x1 sávos lesz, hossza 11,9 kilométer. Az út külön szintben keresztezi majd a Debrecen-Tiszalök vasútvona­lat, és épül egy vadátjáró is. A munkák során mintegy 375 ezer köbméter földet kell megmozgat­ni. A becsült kivitelezési költség 10-12 milliárd forint között ala­kulhat. A 4-es főút érintett szakaszán naponta 13 ezer jármű közleke­dik, ebből 1700 jármű tehergépko­csi, és ez a forgalom már szinte elviselhetetlen a városban élők­nek. A régészeti feltárást már elkezd­ték. az elkerülő Bocskaikért alatt, a most még fákkal övezet erdő­sáv mögött érné el a 4-es jelen­legi szakaszát. 55 méterre a szél­ső házaktól. A 4-es elkerülő folytatásának kivitelezésére - a most kiírt köz- beszerzési eljárás szerint - ápri­lis végéig várják az ajánlato­kát. Ha sikeres lesz az eljárás, akkor májusban kezdődhetnek el a munkák, és 2010 októberé­ben készül el a Debrecent elke­rülő szakasz. Gadus István Brüsszeli képviselőnk ■ Az Észak-Alföldi Regi­onális Fejlesztési Tanács 2006. július elsejé­vel hozta létre a régió brüsszeli képviseletét. Marik Sándor A brüsszeli képviselő 2008. júli­us elsejétől Balogh Zoltán közgaz­dász, aki nyilvános pályázaton nyerte el a megbízatást. Felada­tairól beszélgettünk. Névjegy Balogh Zoltán (29 éves) Végzettsége: közgazdász Korábbi munkahelye: Nyíregyhá- zi Főiskola, tanársegéd Beszélt nyelvek: angol, német, francia- A képviselet legfontosabb cél­ja a regionális érdekképviselet kialakítása és hídszerep betöltése az Észak-Alföldi Régió szervezetei és az európai uniós intézmények, szereplők között - mondta a beve­zetőben. - Hazánk uniós tagságá­nak időpontjától különösen fontos, hogy ne csak országos képvisele­tek révén, hanem régiós szinten is jelen legyünk az Európai Unió székhelyén, első kézből származó információink is legyenek. Megtudtuk, a munka kétirá­nyú: kapcsolatépítés az európai uniós intézményekkel: az Európai Parlamenttel, az Európai Bizott­sággal, a Régiók Bizottságával; más országok régióinak brüssze­li képviseletével: a Brüsszelben lévő más magyar képviseletek­kel, brüsszeli székhelyű nemzet­közi hálózatokkal, tehát informá­ciószerzés. Ugyanakkor fontos az Észak-Alföldi Régió állandó jelen­léte is Brüsszelben: a régió ismert­ségének növelése az EÚ intézmé­nyeinél, konferenciák, szeminári­umok szervezése, sajtókapcsolatok létesítése és ápolása. Lényeges fel­adat a régióból kiutazó hivatalos delegációk programjának előse­gítése, szervezése.- Napi kapcsolatban állok az itt­honiakkal - folytatta a régiókép­viselő elsősorban a fejlesztési ügynökség nemzetközi csoportjá­val, a régió három megyei önkor­mányzatával, a három megyei jogú város, a Debreceni Egyetem, valamint a Nyíregyházi és a Szol­noki Főiskola, a kamarák illeté­kes szakembereivel. Azon dolgo­zom, hogy régiónkból minél töb­ben pályázzanak sikeresen euró­pai uniós forrásokra. Elérhetőség Észak-Alföldi Régió Brüsszeli Kép­viselete __________________________ Sq uare Verqote 5. B-1200 Brüsszel Tel.: 00 32 485 977 384___________ Fa x: 00 32 2 735 65 99___________ E­mail: brusscls@eszakalfold.hu Balogh Zoltán (Fotó. Juhász Csaba) Az év végi napokat Balogh Zol­tán itthon töltötte: a tanács előtt beszámolt a munkájáról, szemé­lyesen tárgyalt számos partneré­vel, rendezvényeken vett részt. Volt miről beszámolni; gazdag volt az eltelt fél év. Az „Open days - Nyitott napok” az unió nyilvá­nosság előtti nagy rendezvénye, az idén októberben mintegy 7800 résztvevője volt. Régiónk küldött­ségének egyik tagja, Szekanecz Zoltán professzor nagy sikerű elő­adást tartott a termálvizek gyó­gyító hatásáról. E brüsszeli prog­ram Hajdúszoboszlón folytatódott a termálkonferenciával. Decem­berben hasznos volt a brüsszeli Mézes Nap, ami segített a régió népszerűsítésében, s eredmények­kel kecsegtet a régió kistérségi hálózat 40 koordinátorának brüsz- szeli tapasztalatcseréje - ők jobb informáltság birtokában segíthet­nek majd a pályázóknak. Energiaügynökség (Folytatás az előző oldalról.) A régió adottságait figye­lembe véve elsősorban a biomasszát, a geotermikus energiát, valamint a nap­energiát és a szélenergi­át lehetne hatékonyabban használni. Az adottságok jobb kihasználását, a nem­zetközi tapasztalatok fel- használását, valamint pro- móciós és képzési program beindítását a Regionális Energia Ügynökség jelen­tősen tudja majd segíteni. Az „Intelligens Energia - Európa”program az Eprópai Unió nem technológiai jellegű programja az energiaágazat­ban, amely a nem műszaki jel­legű akadályok felszámolását, piaci lehetőségek teremtését és a környezettudatosság növe­lését szeretné elérni. Különö­sen az energiahatékonyság és az energiaforrások raci­onális felhasználásának támogatásáról, valamint az új és a megújuló energiafor­rások közlekedésben történő felhasználásának előmozdí­tásáról rendelkezik. Az euró­pai uniós előírások szerint 2010-ig a jelenlegi 5,3%-ról 12%-ra kell növelni a hazai energiafelhasználáson belül a megújuló energiaforrások arányát. Szelevény: apránként, de következetesen Szelevény - a több mint 600 éves település - madártávlatból nak elindulni, mert kevés a ren­delkezésre álló önerő, így jobbá­ra a 90 százalék körüli támoga­tottságú lehetőségekre figyelnek, főképpen a Regionális Operatív Program keretében. Az elmúlt esztendőt is ilyenek jellemezték: felújították az iskola és a műve­lődési ház tetőszerkezetét, előb­bi fűtéskorszerűsítését is meg­oldották. Felújíthatták az árvíz által korábban megrongálódott utakat, parkolót. Elkészíttették a településrendezési tervet, aminek megléte nélkülözhetetlen, anél­kül nem pályázhatnak uniós és regionális forrásokra.- Az év végére is jutott öröm­teli esemény - folytatta a pol­gármester. - Elkészült a Körös töltésén épült hat kilométe­res kerékpárút, amelyre a víz­ügyi igazgatóság Szelevény és Kunszentmárton önkormányza­tával közösen pályázott, s nyert 190 millió forintot. A szelevényiek számára a kerékpárút azért fon­tos, mert közúton több mint 13 kilométerre van egymástól a két település, ezen túl ennek felét megtakaríthatják, nem beszél­ve az üzemanyagról. 2009-ben Erre az esztendőre két tervük van Sze­retnék felújítani és akadálymentesíteni az orvosi rendelőt, amihez kb. húszmil­lió forintra volna szükség. Meg akarják oldani a rászoruló idős emberek nap­közbeni ellátását is, ez szintén húszmil­lió forintot igényelne. Ezzel, s a falu­gondnoknak tavaly - szintén pályáza­ti pénzből - vásárolt gépkocsival szín­vonalas ellátást tudnának teremteni szinte minden rászorulónak. ■ Tavalyi költségveté­se több mint egyharma- dának megfelelő össze­get, közel ötvenmillió forintot nyert pályázato­kon az 1200 lakosú Szol­nok megyei település, Szelevény. Megkérdeztük Pánczél Ferenc polgármestert: mi a siker tit­ka?- Határozott elképzeléseink vannak - mondta. - Már évek­kel ezelőtt felmértük, mi hiány­zik a településen ahhoz, hogy komfortosabban érezzék magu­kat Szelevény lakói. Volt, amit meg tudtunk oldani saját erőből, de építkezésekre, sőt nagyobb fel­újításokra sem futotta. Ezért for­dult figyelmünk a pályázatokra. Nem nagy összegekről van szó, inkább csak arról, hogy rendben legyenek ingatlanjaink, útjaink, segítsük a gyerekeket nevelőket, vagy éppen az időseket, akik között sok az egyedül élő ember. Pályázatainkhoz mindkét gyako­ri módszert alkalmazzuk: majd­nem készre írjuk a pályázatain­kat, s figyeljük, hogy - akár kis módosítással - hová lehetne esély- lyel beadni. Ugyanakkor nézzük a frissen kiírt pályázatokat, talá­lunk-e olyat, ami a mi elképze­léseinkben szerepel; ez esetben teljesen új pályázatot írunk. A kisebb hazai, illetve régiós pályá zatokat általában magunk készít­jük, a nagyobbakhoz olyan szak­ember segítségét vesszük igény­be, aki a hosszabb együttműkö­dés révén ismeri településünket, és menedzseli is. Nem minden pályázaton tud­A kerékpárút avatása

Next

/
Oldalképek
Tartalom