Új Néplap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-23 / 69. szám
14 ÚJ NÉPLAP - 2009. MÁRCIUS 23.. HÉTFŐ TÜKÖR MUNKÁLTÁTOK FIGYELMÉBE! A Társadalmi Megújulás Operatív Program (továbbiakban TAMOP) 1.1.2. „Decentralizált programok a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért" című projekt keretében a foglalkoztatáshoz kapcsolódó bér- és járulékköltségekhez támogatás nyújtható azon munkaadóknak: akik vállalják a program célcsoportjaiba tartozó olyan regisztrált álláskereső személy foglalkoztatását, aki a TÁMOP T .1.2. keretében képzésben vett részt. Az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ illetékes kirendeltségei a 2008. évben több szakmai felnőttképzést indítottak. A tanfolyamok többek között az alábbi képzettségek megszerzését tették lehetővé:- Számítástechnikai szoftverüzemeltető + angolnyelv-ismeret,- Takarító,- Élelmiszer - és vegyiáru - eladó,- Építményvakoló kőműves és épületfalazó kőműves,- Angol-, német- és olasznyelv-ismeret. Várjuk azoknak a munkáltatóknak az érdeklődését, akik tervezik foglalkoztatásuk bővítését és munkaerőigényük kielégíthető az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központban nyilvántartott, a projekt keretében képzésben részt vett és a támogatás feltételeinek megfelelő hátrányos helyzetű álláskereső személy alkalmazásával. Támogatás iránti kérelem a rendelkezésre álló források mértékéig nyújtható be. Információ kérhető és a kérelem benyújtásához szükséges nyomtatvány beszerezhető az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ illetékes kirendeltségein. Web: http://earmk.afsz.hu A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Nemzeti Fejlesztési Ügynökség X \ Észak-alföldi Regionális jr Munkaügyi Központ Mitittls a joirőbi ÍJi UcLQyarorszCLo 'S* I / / J/FEJLESZTÉSI TERV J A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN KERESÜNK-KÍNÁLUNK eladó lakásokat, kertes házakat, nyaralókat, külföldi és belföldi ügyfeleink részére. UNIVERZÁL Országos Ingatlaniroda Szolnok, Ady E. 1. Tel.: 56/422-043, vagy 20/992-8505.-------------------------—,----------------------------*338931SZ OLNOKON, a Sarló úton 4. em.-i, 78 m2-es, 3 szobás lakás eladó. 20/935-8925.----------------------------------------------------------*340070SZ OLNOK, Bajcsy-Zs. úti II. emeleti, 3 szoba étkezős, 75 nf-es lakás eladó. Érd.: 20/355-2038.-----------------------------------------------------------345565V0S ZT0K0N 1,5 szobás + ebédlös, 1. emeleti lakás eladó. 70/355-5432.-----------------------------------------------------------346425a ELADÓ Szolnok, Szántó krt-i, 67 m!-es, 1 + 2 fél szobás, gázos lakás 9.5 M Ft Tel.: 20/992- 8505.-----------------------------------------------------------346983ZA GYVARÉKASON 3 szobás, összközműves, tavaly kőporozott családi ház, építési telekkel eladó. I.ár: 5.85 M Ft. Érd.: 20/393-7979.-----------------------------------------------------------346997TU LAJDONOSTÓL sürgősen eladó Szolnokon, az Ady utcában egy 49 nf-es, 1.5 szobás, távfűtéses, X. emeleti, felújítandó panellakás. Ár: 5.9 M Ft. Tel.: 70/383-4341.----------------------------------------------------------*347111SZO LNOK, Csokonai úton 67 rrt-es lakás eladó vagy szandaszőlösi kertes házra cserélhető. T: 70/948-5156.-----------------------------------------------------------347187NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1/210-4904.---------------------------------------;-------------------347200SZO LNOKON, a Ceglédi utcában, 4 szobás lakás sürgősen eladó. Érd.: 20/429-7470.-----------------------------------------------------------347201SZOLN OK belvárosi, nagy, 8 szobás családi ház eladó. T: 20/418-1546.------------------------------------------------------——-347207SZ 0LN0KI nagy családi házat cserélnék kisebbekre + készpénzre. T.: 20/418-1546.------------------------------------------------------------347207SZÁNDASZŐLŐSÖN dupla telek + szántó eladó. I: 20/418-1546.----------------------------------------------------------*347207* SZOLN OK belvárosában, II. em.-i, 56 m2-es, társasházi lakás eladó. I: 70/614-6962.-------------------------------------:---------------------347293MA RTFŰN, a Munkácsy úton, 4 szobás, tetőteres, két bejáratú, két fürdőszobás családi ház eladó, szoláriummal együtt. I.ár: 27 M Ft. Érd.: 30/393-0396.----------------------------------------------------------*347341KE RTVÁROSBAN, a Szivárvány úton, kiváló adottságú, 800 m2-es, közművesített építési telek március 31-ig akciós áron eladó. I.ár: 15.5 M Ft. Érdeklődni a 30/967-5490 telefonszámon lehet.------------------------------------------------------------347401SZOLNOK, Ady E. u. 1. szám alatt, VII. emeleti, keleti fekvésű, 36 m2-es, 1.5 szobás lakás eladó. Érd.: 30/965-0912.-----------------------------------------------------------347365SZ OLNOKON, a Jubileum téren, panelprogramban felújított, 49 m2-es lakás tárolóval eladó. Érd.: 70/331-1716.-----------------------------------------------------------347364SZ OLNOKON, a Kolozsvári úti gyógyszertárnái, 2 szobás, földszinti lakás eladó. Érd.: 30/420-0362.--------------------------------------------------------347407SZO LNOKON (Alcsiszigeten), a Bagoly úton zártkerti ingatlan eladó. 20/592-0074.------------------------------------------------------------347433SZOLNOK, Czakó E. úton II. emeleti, 3 szobás lakás eladó. Érd.: 20/355-7619.------------------------------------------------------------347456* SZOLNOK, Ady E. út 27. alatt (Ady E u. - Pozsonyi sarok) házrész eladó. 30/945-2530.-----------------------------------------------------------347467a KUNHEGYESEN két házrész (5 szoba, 2 fürdő, 2 garázs, 2 konyha, két családnak vagy üzlethelyiség kialakítására is alkalmas) eladó. 30/525-1402.-----------------------------------------------------------347536CS ENDES környezetre vágyók, figyelem! Törteién saját építésű, minden igényt kielégítő, azonnal beköltözhető családi ház sürgősen eladó. Tel: 06-20/439-1865.----------------------------------------------------------*347547* B SZOLNOKON, a Pletykafaluban 160 m2-es családi ház eladó. 10 M Ft+hitel. Tel.: 30/299-2461.-----------------------------------------------------------347550_____________GARÁZS_____________ SZ OLNOKON, a Pozsonyi út 45/a sz. alatt (a Svejk söröző mellett), társasház földszintjén, 18 m2-es, igényes garázs eladó. Érd.: 70/579-0684.-----------------------------------------------------------347223SZ OLNOKON, a Vitorla úti garázssoron garázs kiadó. T: 30/485-1999.----------------------------------------------------------*347464* ÁL LÁST KÍNÁL NONSTOP büfébe, dolgozót keresünk Szolnokon. Érdeklődni: 20/961-1270.-----------------------------------------------------------339442A o - Magyarország Kft. rendszergazdai munkakörbe keres Windows és hálózati ismeretekkel, minimum alapfokú angolnyelv-tudással rendelkező munkatársat bánhalmai telephelyére. Szakmai önéletrajzokat a missura. matvas@masonite. hu címre kérjük elküldeni a megjelenést követő 2 héten belül, fizetési igény megjelölésével. Érdeklődni Missura Mátyásnál a 06-1/848-0212-es telefonszámon ^ lehet munkanapokon 12-18 óráig. ; B MEGBÍZHATÓ, munkájára igényes, lehetőleg megváltozott munkaképességű takarító munkatársakat keresünk részmunkaidőbe, szolnoki munkahelyre. Érdeklődni munkanapokon 8.00-16.00 óráig 56/513-748 telefonszámon.-----------------------------------------------------------341196a V EZETŐKET keresünk, másodtevékenységként is végezhető munkára, magas jövedelemmel. T.: 70/457-8228.----------------------------------------------------------343515FÜ GGETLEN pénzügyi tanácsadó cég nem csak munkát, karriert is kínál, lehetőleg Szolnok környéki pályázóknak. Önéletrajzát küldje a prodmened@freemail.hu címre.------------------:----------------------------------------345688Az Aunde Kft. 1 fő munkatársat keres minőségbiztosítási területre. Követelmény: angolnyelv-tudás, minőségbiztosítási és ruhaiparban szerzett tapasztalat. Jelentkezni lehet s a 30/915-7095-ös telefonszámon. ? A SZOLNOKI Fehér Kereszt gyógyszertár azonnali belépéssel gyógyszerész munkatársak jelentkezését várja. Pályakezdőket is szívesen fogadunk! 56/426-616, 70/381-9217.-----------------------------------------------------------346424a SZAKKÉPZETT, lehetőleg szolnoki, fiatal élelmiszer-eladót felveszünk 6 órás munkaidőben. 30/249-5696.-----------------------------------------------------------347066{ Munkatársat keresünk ...a megyei lapok kézbesítésére TTSZAINOKA területére. Jelentkezni lehet: Vass Sándornál, a III. számú régió vezetőjénél. Telefon: 30/299-1124. HALLGATÓ Az idén lesz 22 éves az amerikai színésznő-énekes Hilary Duff, aki fiatal korához képest túl van már televíziós showműsorokon és film(fő)szerepeken, no és persze zenei albumokon. Emellett rendelkezik már saját ruhakollekcióval és parfümillattal is. A szemrevaló ifjú hölgyet igencsak jó torokkal áldotta meg a Teremtő, így hát nincs is mit csodálkozni azon, hogy sorozatban 2002 óta hat lemeze jelent meg, amelyekből több mint 13 millió kelt el már. Most pedig itt van egy átfogó válogatásalbum a legjobb dalokból, amely egy igencsak húzós anyagokkal megpakolt lemez lett, Hillary ismert slágereivel. A leginkább a pop, electronic, dance és electro-pop színtéren mozgó számok között ott van például a Stranger, a With Love, a Wake Up, a Fly, a Dignity, a So Yesterday. Hilary hangja erős, érdekes, olyan, amelyre oda kell figyelni. A lemezen megtalálható öt dal remixe is, amelyek szintén nagyon dögösek lettek. Sőt, két új dal is felkerült az albumra: a Reach Out, amely a Depeche Mode Personal Jesus című számának feldolgozása, illetve a Holiday, és a CD-n mindkét számhoz készült remix is. (Hilary Duff: Best Of Kiadó: ' EMI) m B. Gy. TISZA-PARTI TERMÁLFÜRDŐ CAMPING TISZAKÉCSKE Tisza parti (hflnariinv?/ GYÓGYVÍZ - FEDETT USZODA - JACUZZI - SZAUNA » - INFRASZAUNA - ÉTTEREM Nyitva mindennap: 9-22 óráig Tel.: (76) 441-363 www.thermaltiszapart.hu Üdülési csekk elfogadóhely és egészségpénztárakkal szerződött szolgáltató! Hadd *jrt5ifcw*5 SZÓLJON A SZOLNOK-JÁSZKUN ONLINE Teherautók a Tisza-hídon, csúcsidőn kívül? seltette magát minden érdekelt: a fuvarozók, a rendőrség és a közútkezelő kht. is. A szövetség képviselői azt indítványozták, hogy a helyben adózó fuvarozók kaphassanak külön engedélyt a belvárosi híd csúcsidőn kívüli használatára. A tanácskozás eredményeként hamarosan forgalomszámlálás indul a Tisza-hídon, az engedélyezhető időszak pontosítása érdekében. A változtatás ugyanis a szolnoki képviselő-testület hatáskörébe tartozik. Megállapodás született arról is, hogy a városi és a megyei önkormányzat, valamint az érdekképviselet közösen fordul a közlekedési miniszterhez az útdíjfizetési kötelezettség alóli mentesség érdekében. ■ L. M. L. Nyílt hétvége. A szolnoki Skoda Juvenálnál sok érdeklődőt vonzottak az akciós Oktávia modellek, melyek már 2 999 OOO forinttól megvásárolhatóak. Képünkön a legújabb Skoda Oktávia látható. A szolnoki és környékbeli árufuvarozók többéves gondja már, hogy nem használhatják járműveikkel a szolnoki belvárosi hidat Emiatt alkalmanként akár 30 kilométeres kerülőt is tenniük kell a város körül, ha például Szanda- szőlősről Besenyszög felé kell közlekedniük. Ráadásul, kerülő közben útba kell ejteniük a 4-es főút egy fizetős szakaszát is, ami még tovább drágítja számukra a haladást. A Közúti Közlekedési Szolgáltatók Szövetsége január 23-án már összehívott egy fórumot a probléma orvoslására, aminek a második fordulója a minap volt a szolnoki városházán. A tanácskozás házigazdája Szabó István alpolgármester volt, s képviA Triton- gyilkosságok 67. RÉSZ Nemere István regénye nyomán írta: CS. HORVÁTH TIBOR Rajzolta: FAZEKAS ATTILA i i i 1