Új Néplap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-03 / 52. szám

12 ÚJ NÉPLAP - 2009. MÁRCIUS 3., KEDD TŰKOR Átadták a Tiszaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet új székházát Tegnap tartotta új székházának avató ünnepségét, a Tiszaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet. Ti- szaföldvár lakói hónapok óta figye­lemmel követhették, hogyan ala­kult ki az igényes, impozáns épü­let, amely a városnak, és a térség­nek is az egyik legszebb intézmé­nye lett. Sztupjár Péter elnök-ügyvezető a megnyitó beszédében elmondta, hogy az utóbbi évek dinamikus fej­lődése ugyan a nagyvárosi, szolno­ki és törökszentmiklósi kirendelt­ségek forgalmának volt köszönhe­tő, mégis igyekeznek megtartani a szó pozitív értelmében vett vidéki jelleget.- Számunkra fontos az ügyfél, ajánlatainkat igyekszünk személy­re szabottan kialakítani, a hiteligé­nyeket egyedileg értékelni. Elzár­kózunk a sztenderdizálástól, és ezt a sajátos üzletfilozófiát, egyedisé­get tükrözi az épület jellege is — hangsúlyozta Sztupjár Péter. Az el­nök úr ismertette a takarékszövet­kezet több mint 51 éves működésé­nek főbb állomásait, és néhány ér­dekességgel szolgált az alakuló esz­tendőről. Az önkéntes alapon szer­veződött szövetkezetben, a műkö­dés gazdasági alapjait a tagságnak kellett megteremtenie, nem lehe­tett állami támogatásra alapozni. Részben sajnálattal, ugyanakkor nem kis büszkeséggel mondhatják, hogy az évtizedek alatt adók és já­rulékok formájában befizetett ha­talmas vagyonból semmilyen tá­mogatást sem kaptak vissza. így a székházat is önerőből, a közel egy­milliárdos vagyonukból hozták lét­re. A takarékszövetkezet teljes egé­szében magyar magánszemélyek tulajdonában áll. A megnyitó közel 120 vendégé­nek alkalma volt alaposan meg­szemlélni az épületet belülről, és olyan helyeket is megtekinteni, amelyek egyébként nem látogat- hatóak. ,A tágas ügyfélteret úgy alakítot­ták ki, hogy az ügyfelek egymást ne zavarják, és a pénztári művele­teket külön privát helyiségben vé­gezhessék. A trezor helyiségben széfbérlésre van lehetőség. Továb­bi szolgáltatásuk a kívül elhelye­zett ATM, amelyet a mozgáskorlá­tozottak is könnyedén meg tudnak közelíteni. Az emeleten a központi munka­társak találtak második otthonuk­ra. Mindenki kulturált, és kelle­mes körülmények között tudja vé­gezni a munkáját, és tud az ügyfe­lekkel vagy partnerekkel tárgyal­ni. Az elnök úr azzal zárta a beszé­dét, hogy lehetőségük van további szakemberek elhelyezésére, és ha egy jelenleg még nem látható fej­lődést, vagy hálózatot sikerülne el­érniük, akkor a tetőtér beépíthető lesz. ▲ A székház nemcsak Tiszaföldvár, de a térség egyik legimpozánsabb épülete lett Óvja a titkos énjét szerepek „Az értékes dolgokért küzdeni kell” Kautzky Armand volt nemrégen a Vacsoracsata egyik sztárja. A drámai és komikus szerepek megformálója, Pierce Brosnan magyar hangja imád főzni. Rados Virág- Mit szeret jobban, a vígjáté­kot vagy a drámát?- Mindenevő vagyok. Igaz, nem vígjátéki színésznek indul­tam, de a közönség most inkább ezt igényli.- Mondják, az emberek kikap­csolódásra vágynak.- Kikapcsolódni az igazán tar­talmas művek által lehet. A vígjá­ték szórakoztat, de csak a komoly darabok nyújtanak katarzist, az­az megtisztulást, amely után más szemmel nézzük a világot.- Sokáig játszott a Macskák­ban. Megunta?- A koromra való tekintettel szálltam ki belőle. Tizennyolc éven át majdnem nyolcszázszor húztam magamra a macska­dresszt. A zenés-táncos szerepek fiataloknak valók.- A komoly műfajban mi a kedvence?- A Szeretlek, Faustban, Pozsgai Zsolt drámájában én ját­szom a színészt, Jávor Pált, aki közös börtöncellába kerül Mind- szenty bíborossal. Ez a sze­rep pályám egyik csúcspontja.- Ön az előző James Bond, Pierce Brosnan színész ma­gyar hangja.- James Bond karizmatikus hős. Lenyűgöző az eleganciája, a problémamegoldó képessége, a visszafogottsága.- Erősítette önben ezeket a tulajdonságokat a feladat?- Nem boncolgatom a szere­pek rám gyakorolt hatását. De azt tudom, hogy az alapszemé­lyiségre vigyázni kell Az fekete doboz: a legtitkosabb ré­szem, amelybe csak a magánélet­ben és a színpa­don engedek be­pillantást.- Szerepel az egyik kereskedel­mi csatorna sztárfőzőcske-mű- sorában. Szeret főzni?- Számomra a főzés kikapcso­lódás. Végiggondolom, kik lesz­nek a vendégek, és ettől függően mit tálalok fel. Az alapanyagok beszerzése is szórakoztató. Édes­anyámtól tanultam, hogy egy üres főzelék is remek lehet.- Nem bánja, hogy hamar el­fogy, amin sokáig fáradozott?- A főzés hasonlít a színház­hoz. Rengeteget próbálunk, ké­szülünk. Aztán jön az előadás, és az egész úgy lobban el, mint egy pilla­nat Drámai és komikus szere­pekben is helytáll Névjegy született: 1964. november 12. tanulmányok: Színház- és Filmművészeti Főiskola pálya: Madách Színház néhány darab: Az üvegcipő, Téli rege, Ahogy tetszik, Hamlet, A vak lovag, Egy pohár víz család: a hétéves Armand és az ötéves Lucia édesapja TISZA-PARTI TERMÁLFÜRDŐ CAMPING TISZAKÉCSKE GYÓGYVÍZ - FEDETT USZODA - JACUZZI - SZAUNA - INFRASZAUNA - ÉTTEREM Tisza-parti iltíi vslífe* Nyitva mindennap: 9-22 óráig ki™ Tel.: (76) 441-363 www.thermaltiszapart.hu TI«k‘ Üdülési csekk elfogadóhely és egészségpénztárakkal szerződött szolgáltató! Hadd szóljon! SZOUON.hu ASZ0LN0K-JÄS2KUN0NLINE S Z AVA Z O L A P A 2009-ES JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI TERÜLETI PRIMA DÍJ JELÖLTJEI Magyar irodalom kategória Magyar képzőművészet kategória O Józsa János O Fazekas Magdolna O Szalkári Rózsa Magyar tudomány kategória Magyar építészet és építőművészet kategória O Bán János o Hayde Tibor O Szenti Ernő o Markóth Imre O Jenei Gyula o Nagy György Magyar színház- és filmművészet kategória Magyar sajtó kategória O Balázs Péter O Tamási László O Molnár László O Nagy Zsolt O Császár Gyöngyi o Teleki József Magyar népművészet és közrhűvelődés kategória O Balogh Károlyné O Jászsági Népi Együttes O Hétszínvirág Táncegyüttes Magyar zeneművészet kategória O Dr. Nemes András O Légierő Zenekar Szolnok O Dr. Debreczeny András O Izaki Masahiro O Dr. Győri Gyula O Réz Lóránt Magyar oktatás és köznevelés kategória Magyar sport kategória O Dr. Vermes Pál O Agócs Tibor O Halász Miklós O Folláth Vivien O Réz István O Urbán Lajos Közreműködését, szavazatát köszöni a VOSZ megyei elnöksége! Másolt szavazólapokat is elfogadunk. Tv-notesz VALKÓ MIHÁLY ROVATA Ajánljunk pulit Obamának? Előrebocsátom: nekem a kutyák­kal az ég világon semmi bajom. Sőt, imádom Is őket. Kiskorom­ban még nekem is volt egy fehér szőrű komondorom, s amikor ki­múlt szegény, napokig bánat ült az én gyermekszívemen. De szo­morú lettem akkor is, amikor megtudtam, hogy Berci kutya be­adta a kulcsot, aki a Barátok közt producerét követte híven minden­hová - különben a Fókuszban si­ratták el s mi több, jól „dombo­rított" színészként is, nem kutya­ütő módon játszott a teleregény- ben. És megértem én azt is, miat­ta sem morognék, ha azt látom, hogy tévés celebek avagy színész urak és hölgyek a stúdiókba is magukkal cipelik ebüket, nem tudván meglenni nélkülük egyet­len percre sem. Ámde... s kilyu­kadni ide akarok: azt viszont már igen furcsállom, ha egy televízió az ő reggeli közéleti műsorában „népszavazást” hirdet kutyado­logban. Ahogy ez történt a minap a Mokkában, felszólítván ben­nünket: szavazzunk, melyik ku­tyafajtát is szeretnénk felajánlani Amerika újdonsült urának. A ku­tyafáját! Ez aztán nem semmi! Merthogy az elnök épp most töri a fejét, milyet is szerezzen be ma­gának, illetve családjának. Vá­laszthattunk a mi magyar pulink avagy a keverék labrapuli, netán az aranyos kis pincsi közül. Nem haszontalanság ez a sza- vazósdi? — vetődött fel bennem. Nem lenne sok más egyéb, fonto­sabb is, hogy ily mód nyilvánít­hassunk véleményt? És ezt az úgynevezett üzenetezők is men­ten szóvá tették. Bár én őket nem túlságosan szívlelem, ahogy oly­kor mocskolódnak, anyanyelvűn­ket is „sértegetik” a személyte­lenség mögé bújva. Persze eljátsz­hatunk azzal, hogy nem is lenne hülyeség, ha mondjuk a mi pu­link kerülne be abba a Fehér Ház­ba, és ott terelgetné a népeket, esetleg csóválgatván farkát is kedvesen — még valami jó is ki­sülhetne belőle nekünk, magya­roknak. Sajnos azonban, a mi kedves kutyusunk a szavazáson elbukott, honfitársaim rútul le­szavazták, illetve ellenében a lab- rafajtát helyezték előnybe. Üpp neki! Egyébként hiába is nyert volna, merthogy hullajtja ő az ő szőrét, amiből pedig, tudván tud­juk, bőven van neki, az elnöki család egyik hölgytagja pedig al­lergiás az elhullatott kutyasző­rökre. Jól tudom, ennél kutyább dol­gok is vannak a képernyőn, ami­kor olyasmit látok, hogy ugatnom keltenék, mert oly kutyául érzem magam. Például a Hal a tortán közben is, mert amit helyenként ott művelnek, az már kész kutya- komédia. Meglehet, végül is nem nagy dolog amiről szólnom kel­tett, hogy miért is használatik fel ilyen csipcsup dolgokra az a ne­mesebb célokra szánt nagy nyil­vánosság. Mégis megtettem, s ha nem is ugatok, azért vakkantok egyet: ne tessék már játszadozni vele, vau-vau. A Triton- gyilkosságok 50. RÉSZ Nemere István regénye nybmán írta: CS. HORVÁTH TIBOR Rajzolta: FAZEKAS ATTILA NÉHÁNY ÓRÁVAL KÉSŐBB MEGP/L LANTJAK ÚTJUK CÉLJÁT, A TRITONT. '.............-"tŐENSZEP---------------------------­riasztó látvány- hatan keltek ÚTRA RAJTA, ÉS TÉRTÉK VISSZA SZERENCSÉSEN A NAPRENDSZE­REN TÚLRÓL, S KÖZÜLÜK MA hárman halottak-Meggyil­kolták Őket! A i k I Minden \WiArt\ kanané. ill. sarokaarnitúra tetszőlecies szövet- és színválasztékkal, k nálunk a minőség garancia:

Next

/
Oldalképek
Tartalom