Új Néplap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-17 / 64. szám
KO 2009. MÁRCIUS 17., KEDD Gyenesei kiállt Sólyom mellett. „Nem fogadható el, hogy a Magyar Köztársaság elnöke elé akadályokat állítanak” - mondta Gyenesei István Székelyudvarhelyen. Az önkormányzati miniszter az első kormánypolitikus, akit a 2004. decemberi népszavazás óta határon túli magyarlakta területre hívtak március l&én. NBEBEDM Több százmilliós heroinfogás Röszkénél tizennégy És fél kiló heroint találtak a határren- dészek a röszkei átkelőnél. A két bolgár állampolgártól lefoglalt drog feketepiaci értéke mintegy 300 millió forint. A két férfi délelőtt jelentkezett belépésre, zavart viselkedésük és kevés csomagjuk miatt vizsgálták át őket a határrendészek. Tömeges autórongálás Nyíregyházán ISMERETLEN TETTESEK összesen 162 parkoló autót karcoltak össze Nyíregyházán, jelentős kárt okozva a tulajdonosoknak. A városi rendőrkapitányság külön nyomozó csoportot hozott létre a tettesek kézre kerítésére. Fidesz: zsebre tett pénz az árfolyam-ingadozásból „A kormány 100 milliárd forintot tett zsebre a forint árfolyamának gyengülése miatt a*2009-2010-es európai uniós forrásokból” - , mondta Pelczné Gáli Ildikó. A Fidesz alelnöke szerint senki sem tudja, „hol van ez a zseb”, és ki részesedik ebből a pénzből, de az biztos, hogy a pályázók nem. Csáky hivatalosan is kilépett az MDF-frakcióból „Csáky András kilépésével a kilenc MDF-es képviselő függetlenként folytatja munkáját a parlamentben” - jelentette be tegnap Herényi Károly a párt ff akcióülése után. Az MDF frakcióvezetője közölte, hogy átmeneti időszaknak tekintik, míg függetlenként kell dolgozniuk. Ez idő alatt csoportként működik az MDF volt képviselőcsoportja, s a döntéseit közösen hozza meg. Herényi szerint a frakció legkésőbb a nyáron újjáalakulhat, jelenleg senki belépéséről nem tárgyalnak. ■ A képviselők függetlenként dolgoznak tovább. Csáky András tegnap reggel jelentette be írásban Szili Katalin házelnöknek kiválását. A következőkben függetlenként dolgozó képviselő már március 9-én bejelentette szándékát, mivel szerinte a Bokros Lajos vezette EP-lista elfogadásával a párt feladta politikai hitvallását. „A közelmúltbeli dicstelen eseménysorozat miatt” tegnap lemondott Porkoláb Mátyás is az MDF budapesti választmányának elnöki posztjáról. „Megérte kockáztatni az MDF parlamenti frakciójának létét” - jelentette ki tegnap Dávid Ibolya, aki utolsó napirend előtti felszólását mondta a parlamentben a párt képviselőcsoportjának megszűnése miatt. Az MDF elnöke szerint tiszta lelkiismerettel folytatják munkájukat független képviselőként, s „nem álltak be a populista mesehősök sorába”. ■ É. S. Bíróság előtt az amstetteni rém vádpontok Fritzl bűnösnek érzi magát vérfertőzésben, de gyilkosságban nem Megkezdődött az amstetteni rémként emlegetett Josef Fritzl ötnaposra tervezett pere az alsóausztriai St. Pöltenben. Életfogytiglani börtönre számíthat. Vég Márton Arca elé emelt kék dossziéval lépett be tegnap St. Pölten bírósági épületének tárgyalótermébe az évszázad bűnügyének vádlottja, a lányát 24 éven át saját házának pincefogságban tartott Josef Fritzl. A bíróság épülete, a környék, maga a tárgyalóterem hemzsegett a rendőröktől, állig felfegyverzett rendfenntartók vigyáztak arra, hogy ne történjen semmi rendkívüli. Elisabeth Fritzl, a pincében, súlyos betonajtó mögött rejtegetett, árammal és gázzal védett gödörben élt, most 43 esztendős asz- szony nem jelent meg a tárgyaláson, vallomását a nyilvánosság kizárásával már előbb filmre vették, ezt a felvételt szembesítették az apjáéval. Josef Fritzl részben beismerte tettét: a kényszerítés és a személyes szabadság megsértése vádJosef Fritzl egy kék mappa mögé rejtette arcát, így tett vallomást tegnap a bíróság előtt pontokban bűnösnek vallotta magát, az erőszakban részben bűnösnek, azonban a gyilkossági kísérlet és az emberkereskedelem vádját visszautasította. „Fritzl kedves szomszéd benyomását keltette a környéken” - fogalmazott Christiane Burkheiser államügyész. Hozzátette: ugyanakkor a megbánásnak nem mutatja jelét, sőt nem ismeri el, hogy bármi jogtalant művelt volna. A világszerte nagy port felvert ügy tavaly áprilisban pattant ki. Altkor derült fény arra, hogy a vádlott csaknem 24 éven át amstetteni házuk pincéjében bezárva tartotta és vérfertőző viszonyra kényszerítette a lányát, akinek hét gyermeket nemzett. Az egyik csecsemő háromnapos korában meghalt, holttestét a férfi egy kályhában elégette. Három másik gyereket a „nagyszülők” magukhoz vettek: ők úgy nőttek fel, hogy még csak nem is hallottak testvéreikről. Felmentették a fényevőt első fokon felmentette tegnap a Fővárosi Bíróság a fényevőként ismertté vált férfit, aki téveszmétől vezérelve, egy sajátos, vallási alapokon nyugvó világnézetet kialakítva családjával együtt éhezett, ennek következtében alig kétéves gyermeke életveszélyes állapotba került. A bíróság ezzel egyidejűleg elrendelte a férfi kényszergyógykezelését, ahogyan azt az ügyészség korábban indítványozta. Az éhezés következtében a férfi terhes élettársa elvetélt, majdnem meghalt, de ez nem tárgya a pernek. A családra 2007 májusában találtak rá óbudai otthonukban. Josef Fritzl sorsáról nyolc esküdt fog dönteni. A legsúlyosabb büntetési tételt, az életfogytiglani szabadságvesztést az emberölés alapján alkalmazhatja a bíróság, az osztrák jogrendben ugyanis nincs lehetőség az egyes vádpontokban kiszabott büntetések összevonására. HIRDETÉS Van még valakinek akciós készlete? Nekünk még van. 36% kedvezmény 5 AJTÓS LACETT11.4 WTCC 2 699 000 Ft 4 AJTÓS LACETT11.6 WTCC 2 899 000 Ft • Felszereltség: légkondicionáló, 4 légzsák, ABS és EBD. szervokormány, elektromos ablakemelő, központi zár, bőrbevonatú kormánykerék és sebességváltó, elektromos fűthető külső tükrök, ködfényszóró, kormányról vezérelhető 6 hangszórós CO-s rádió. stb. GET REAL. vnww.chevrolet.hu Spark Aveo CHEVROLET Epica Captiva A feltüntetett arak ajánlott fogyasztói árak. Konkrét árajánlatok az akcióban részt vevő Chevrolet-forgalmazóinknál III. részletek a www.chevrolet.hu oldalon vagy a Chevrolet infovonalon érhetők el, 2009. március 16-tól 31-ig. illetve a készlet erejéig, limitált darabszámban. A Chevrolet Southeast Europe Kft. és az akcióban részt vevő Chevrolet forgalmazók fenntartják a jogot az akció módosítására illetve megszüntetésére. Az akció a 2008-as Lacetti központi készletekre vonatkozik, összesen 229 autó található készleten az akció első napjának időpontjában, mely nemcsak fent kommunikált autók darabszámát, hanem az összesen készleten lévő 2008- as modeflévű Lacetti modellek darabszámát mutatja. A két kiemelt modell kivételével a kedvezmény mértéke 33% a többi J-acetti modellre. A feltüntetett készlet- darabszámok az akció kezdetén importőr! szabad készleten lévő autók számát mutatják. Az akció előrehaladtával a darabszámok változhatnak. C02-kibocsátáS: Lacetti: 146-210 g/km; átlagos fogyasztás: Lacetti: 4,8-12,2 1/100 km. A kép illusztráció. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Folytatódnak a viták a nemzeti ünnep után is Négy embert őrizetbe vett a nyomozó ügyészség, és további tizenegy ellen tett feljelentést a rendőrség, amiért a nemzeti ünnepen hivatalos személy elleni erőszakot és előkészületét, valamint a hatóság eljárásának megzavarása bűncselekményét követték el. Március 15-én ösz- szesen 37 embert állítottak elő. Budaházy Györgyöt és Toroczkai Lászlót szabadon engedték, de mindkettőjük ellen feljelentést tettek az ügyészségen. A rendőrség a rendelkezésre álló adatokat értékelve megállapította, hogy az a két férfi, akiket a délelőtti órákban a Kossuth téren intézkedés alá vontak a rendőrök amiatt, hogy transzparenseket tartottak maguknál Félelős kormányt Budapesten! felirattal, nem követtek el szabálysértést. „A rendőrség és a kormány diktatúrát játszott” - hangoztatta az eseménnyel kapcsolatban Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője. A párt képviselői tiltakozásul hasonló feliratú táblát emeltek fel a parlamenti ülésen. A rendőrség cáfolta, hogy bántalmazták Morvái Krisztinát. A Jobbik EP-választási listavezetője állítása szerint megrugdosták és megütötték. „Lemossuk a gyalázatot” címszó alatt hétfőn felmosta a fővárosi Hősök terét az SZDSZ Új Generáció nevű ifjúsági szervezetének néhány tucat aktivistája, tiltakozva a vasárnapi gárdaavatás ellen. ■ É. S. ■ Összesen harminchét embert állítottak elő. Transzparens a parlamentben: előző nap emiatt intézkedtek a rendőrök k k Á k ' MM