Új Néplap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-11 / 59. szám
3 A Hold utcában élő Szarvas Pálnak a gyorshajtókkal és a besurranó tolvajokkal van egyre több gondja. Válaszokat kapott, de megoldást is vár. Megoldásra váró lakosok fórum Térfigyelő kamerákkal javítanák a közbiztonságot ÚJ NÉPLAP - 2009. MÁRCIUS 11., SZERDA közterület-felügyelet és a polgárőrség bevonásával a közelmúltban fokozott járőrözés kezdődött a város számos területén, Arra kérte a jelenlévőket, hogy családtagjaiknál is sulykolják: ismeretlen személyeket ne engedjenek az otthonukba, ha tehetik, riasztóval lássák el az ingatlanjaikat, de a legfontosabb, hogy saját magukon kívül figyeljenek a szomszédaikra is. Mondván, segítsünk egymáson, s ne hagyjuk magára kiszolgáltatottabb társainkat. A főhadnagy szerint minél hamarabb jelezzük a szo- katlanságokat, mert így gyorsan tetten érhető a bűnelkövető. Mi- halik Zsolt megerősítette, hogy traffipaxokra és térfigyelőkre valóban szüksége volna a rendőrségnek, mindezen technikák üzemeléséhez viszont újabb rendőrök kellenek. „Túljelentkezés van a rendőri munkára, azonban a hatóságnak meghatározott pénzkerete van, ezért az okoz gondot, hogy az állományba felvenni kívánt álláskeresőknek olyan bér- és járulékterhei vannak, amelyek meghaladják az adott keretet.” - árulta el napjaink rendőrségi problémáját az osztályvezető. Bozsányi István az egyéb lakossági gondokat jegyzetelve megígérte, megpróbál ügyükben eljárni. MEGYEI KOR Zajos járműforgalom, járda- és. úthibák, elszaporodó bűnesetek — ezeket, s más problémákat is felvetettek a szolnoki lakossági fórum résztvevői. Mészáros Géza „Figyeljünk a környezetünkben élőkre, s ha bárki bűncselekményre utaló jeleket tapasztal, ne várjon, hanem azonnal hívja a rendőrséget! Mindezek segítenek a bűnmegelőzésben, de a gyors állampolgári bejelentés a felderítés eredményességét is nagyban javítja!” - hangsúlyozta Mihalik Zsolt főhadnagy, a Szolnoki Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályának vezetője a szolnoki Mátyás Király Úti Általános Iskolában rendezett lakossági fórum végén. A párbeszédet Bozsányi István szocialista önkormányzati képviselő kezdeményezte, annak okán, hogy a korábban körzetéhez tartozó utcákban - Bajnok, Hold, Üstökös, Csillag, Csokonai, Sarló stb. — az utóbbi időben megszaporodtak a sorozatos besurranásos lopások, lakásbetörések, egyéb bűncselekmények. Mihalik Zsolt annyiban megnyugtatta a környéken élőket, hogy a közelmúltban elfogták az említett bűnesetek elkövetőit. A fórumra kijelölt tantermet zsúfolásig megtöltő lakosság nagy része az utak és járdák állapotára, a zajos teherjármű-forgalomra, illetve a gyorshajtó motorosokra és autósokra panaszkodott leginkább. „Az új buszpályaudvar körül járhatatlan a járda, a parkolók nincsenek takarítva, s a közelben működő péntek esti diszkó zavarja a nyugovóra térőket” - foglalta össze problémáit a Kolozsvári úton lakó Kiss Mária. A Csokonai úton élő Báli Imre nem elégedett meg a Mátyás király útra bevezetett 12 tonnás teherjárművek kitiltásával, hanem további súlykorlátozást javasolt a 32-es útra a folyamatos útrongá- lással és zajnövekedéssel járó kamionforgalom miatt. Vadász Nándorné és Polónyi József hasonló gondolatokkal szólaltak fel, mások pedig az utak tisztá- talansága és a gyorshajtók miatt adtak hangot felháborodásuknak. A Mátyás király úton élő Szalma Erzsébet és Kun Sándor, a Bajnok utcában lakó Fodor Máté, az Üstökös utcai Mátyás Zoltán, de a Hold utcaiak is egyöntetűen fekvőrendőrök lehelyezé- sével, valamint sűrűbb járőrözéssel, traffipaxok és térfigyelőkamerák kihelyezésével vennék elejét a gyorshajtásoknak, a szabálytalan közlekedésnek. Mihalik Zsolt kifejtette, a kapitányságnak közel 40 fős létszám- hiánya van, s ez a körülmény, valamint egyéb technikai feltételek hiánya megnehezíti a rendvédelem dolgát. Elmondta, városi támogatással a rendőrség, a Bozsányi István Tanácsokkal szolgál majd a SZEM dezvényhez kapcsolódóan március 17-én 17 órától hasonló témákban rendez fórumot a Baross úti Civilházban, ahová várják az érdeklődőket. SZABOVIK ZOLTÁN, a Szomszédok Egymásért Mozgalom helyi szervezője a lakossági fórum végén tájékoztatott mindenkit, hogy a SZEM a renJászapáti MEGTALÁLTÁK A város belterületén a helyi rendőrőrs kollégái igazoltattak egy gyermeket, akit a Szolnoki Rendőrkapitányság körözött, eltűnés miatt. A fiatal fiút a rendőrök visszaszállítottak Szolnokra. BCS Jászboldogháza fogadóóra Járvás István országgyűlési képviselő március 12-én, reggel 9 órától Jászboldogházán, tizenegy órától Jánoshidán tart fogadóórát a polgármesteri hivatalban, ni Jászfényszaru LOPÁS Egy külterületen lévő tanya melléképületéből egy utánfutót, öntözőszivattyúkat, villanymotorokat, gázpalackot és fóliát lopott el ismeretlen tettes. A tolvaj a lopással körülbelül 1 millió forintos kárt okozott a tulajdonosnak, mrfk Szajol PÁLYÁZAT Május helyett várhatóan októberben írják ki azt a pályázatot, amelyre közoktatási intézmények pályázhatnának. Húszmillió forintot lehet majd nyerni rajta. Ezt az összeget a helyi óvodára fordítanák. Fejlesztenék az elavult infrastruktúrát és korszerűbbre cserélnék a nyílászárókat. Ezeken kívül a lapos tetőt is felújítanák, ni Tiszaföldvár sportbál dén második alkalommal rendezték meg a városban a sportbált. Három helyi sportszervet — Tisza- földvári Úszóklub, városi labdarúgó- és kézilabda-egyesület — összefogásával megvalósuló bálon százhetven személyt láttak Vendégül. A bál bevételét — ösz- szesen 270 000 forintot, melyet a három klub között egyenlő részben osztanak szét — a sportolók versenyeztetésére és sporteszközökre fordítják, rá Tiszaszentimre fejlesztések A közelmúltban megtörtént a helyi orvosi rendelő karbantartása. A szakemberek a tavaszig a tisztiorvosi szolgálat által előírt belső átalakításokat is elvégzik, amely a rendelés újrakezdésének egyik elengedhetetlen feltétele. MG Törökszentmiklós trükkös TOLVAJ Egy szerelőnek adta ki magát az ismeretlen tettes, hogy rendszerellenőrzést színlelve bejusson az egyik törökszentmiklósi lakásba. Amikor ez sikerült, a sértett figyelmetlenségét kihasználva kilopott a tulajdonos pénztárcájából több mint ötvenezer forintot, mrfk JEGYZET L. MURÁNYI LÁSZLÓ Képezni, de vajon mivé? pályakezdő diplomások, középkorú szabómesterek, munkanélküli pedagógusok, szakképzetlenül maradt nők és férfiak, ugyanazzal a problémával küzdenek mostanság: nem őket keresik a munkaerő-piacon, nem őket várják tárt karokkal a munkáltatók. Szűcs Erika szociális miniszter egy rádióinterjúban ezt ajánlotta nemrég az elhelyezkedni képtelen frissdiplomásoknak: kere- teztessék be az oklevelüket, akasszák ki a falra, örüljenek neki egy kicsit, aztán viszont tanuljanak gyorsan valami piacképes szakmát. Azt viszont már ő sem mondta meg, hogy mi légyen ez a mesterség. nemrég még nem volt eny- nyire túlbonyolítva a dolog: sűrű sorokban képezték ki munkanélküliekből a szőnyegszövőket, kosárfonókat és más kézműveseket, hogy az érintettek ezzel szakképzett munkanélküliekké váljanak. Mert munkahely továbbra sem akadt. A mostanában induló munkaügyi központos kurzusok frissen végzettjei majd az év vége felé kapják kezükbe a bizonyítványaikat. S hogy azzal mire jutnak a sokat emlegetett munkaerő-piacon, az nem elsősorban rajtuk, hanem a piac pillanatnyi állapotán múlik majd. válaSZOUON Bombariadó SZ0LJ0N.hu a szolnok-jAszkun online Bombariadóval tűzdelt tárgyalás bíróság Kisebbségi képviselő-választás lehet az ügy hátterében „Tisztelt bírónő, tartson már szünetet, mert éhesek vagyunk" - mondta az egyik vádlott a keddi tárgyalási nap delelőjén. Ám mire dr. lenővári Éva bírónő rendre utasította volna a kéretlenül felszólalót, már nyílt is a terem ajtaja, s a biztonságiak hangoország szerte egyre többször rendelnek el bombariadót Most a Szolnoki Rendőrkapitányságnak sikerült felderítenie egy közveszéllyel fenyegetőző elkövetőt. További részleteket egyelőre nem közölt a hasán közölték: „ismeretlenek bombarobbantással fenyegették meg a megyei bíróságot!”, s azzal kiüríttették az épületet. Nehezen fegyelmezhető személyek ültek kedden a megyei bíróság nagytermében a vádlottak padján. Egy 2006. december tóság. Az ügy részleteiről ugyanis ma tartanak sajtótájékoztatót, közölte kedden délelőtt lapunkkal Szabó Zita százados, a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. 22-én Jásztelken történt csoportos verekedés ügyét tárgyalta az ítélkezés. A karácsonyi „hagyományőrző” romabálon késekkel, szamurájkarddal, viperával, székekkel, asztallábakkal és egyéb ütő-, vágó- és szúrófegyverekkel vettek elégtételt egymáson a felek. Két embert megszúrtak - ők életveszélyes sérüléseket szenvedtek, életmentő műtéteket végeztek rajtuk -, számos résztvevő viszont egy-két pofontól és rúgástól vérző arccal úszta meg a tömeges csetepatét. Az egyik fél szerint a verekedést az indította el, hogy valaki engedély nélkül felkapcsolta a villanyt. A másik álláspontja az, hogy egyesek valamit nehezményeztek a helyi kisebbségi képviselő-választás eredményében. Az indítékok egyelőre feltételezések, annyi bizonyos, hogy a jászteleki művelődési házbanj!) késeléssel és verekedéssel végződő karácsonyi ünnepség majdan bírósági ítélettel záruló ügyében az első rendű vádlott S. Istvánt több személyen elkövetett emberölési kísérlet bűnével, további nyolc társát pedig csoportos garázdasággal vádolja az ügyészség. A tárgyalás a későbbiekben folytatódik, szakértők bevonásával, újabb tanúmeghallgatásokkal, a helyszíni szemle videofelvételének megtekintésével, ■ Mészáros Géza Elfogtak egy bombával fenyegetőzőt Szerszámokat kaptak. A tiszaföldvári Tiszazugi Földrajzi Múzeum nemrég egy kötélgyártó műhely eszközeivel gyarapodott. Béres Mária (képünkön), az intézmény igazgatója tervezi, hogy a közeljövőben kiállításon mutatják be a helyi mester, Kudlik József hagyatékát.