Új Néplap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-10 / 58. szám
ÚJ NÉPLAP-2009. MÁRCIUS 10., KEDD 5 TÖBB, MINT PUSZTÁN EGY RÉGIÓ RÉGIÓS SZÁMLÁLÓ Észak-Alföldi Operatív Program _____ Ke retösszeg: 118 milliárd forint_______ Be érkezett pályázatok száma: 1378 Igényelt támogatás: 250 milliárd forint Eddig támogatott pályázat: 428_____ Me gítélt támogatás: 86 milliárd forint Lezárási időpont: 2009. március 2. Valenciai kapcsolat Magyarország Spanyolországgal és Belgiummal együtt tölti majd be az EU soros elnökségi tisztét a 2010-2011-es ciklusban. Ezért is lehet hasznos a spanyolországi Valencia Régió és az Észak-alföldi Régió kapcsolatának erősítése, hiszen így számos, az elnökséggel kapcsolatos rendezvényt lehetne megszervezni térségünkben. A közelmúltban valenciai küldöttség járt régiónkban. A vendégek Debrecenben többek között az egyetem vezetőivel tárgyaltak. A beszélgetések során szóba került, hogy spanyol szakot indítanának a Debreceni Egyetemen, illetve szó volt az Erasmus-programról, amelyben több diák utazhatna Spanyolországba, illetve jöhetne hazánkba. A kulturáDebrecen: valenciai vendégek fogadása a Regionális Fejlesztési Tanács székházában lis partnerség terén javaslat hangzott el, mely szerint egy-egy magyar, illetve spanyol színházi darabot a másik nyelvre lefordítva adnának elő a régiók színházai. A spanyol delegáció Kisvárdán és Fényeslitkén a hulladékgazdálkodásról, a megújuló energiák használatáról és innovációs együttműködésről tárgyalt a települések vezetőivel. Gyulaházán az esetleges spanyol befektetésekről, többek között egy golfpálya megépítéséről volt szó. A valenciaiak megismerkedhettek az úgynevezett Záhony- projekttel is, amely a Kínából induló, Záhonyt érintő és egészen az Ibériai-félszigetig tartó vasúti folyosó kiépítésének, fejlesztésének a része. TÉVÉINTERJÚ A R0P-RÓL Regionális Operatív Program (ROP) tavalyi eredményeiről és az idei pályázati lehetőségekről adott interjút az Alföld Televíziónak Fésűs László, az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatóhelyettese. Többek között elmondta, hogy az idei pályázatokban hangsúlyosan szerepel a kis- és középvállalkozások telephelyfejlesztése: új épületek, üzemcsarnokok, raktárak épülhetnek a tanács támogatásával. A beszűkült hitellehetőségek kivédésére alacsony kamatozású pénz áll rendelkezésre, valamint tanácsadásokat szerveznek. Mindezekkel a munkahelyek megtartását segítik A magas önerőt 35-40 százalékos előlegekkel és bankgarancia-lehetőséggel mérséklik. A teljes interjú megnézhető az interneten: httn://vy ww.alf old tv.hu/index. phu?id-1746fiu^g Szolnok: valóra vált álom (Folytatás az előző oldalról) A középületeket a térvilágító kandeláberekre szerelt díszvilágítási helyek mellett járdasíkba épített, illetve a homlokzati párkányok felett elrejtett, homlokzatokra vetülő világítás emeli ki. Mindez az Európai Unió által is támogatott Észak-Alföldi Regionális Operatív Program segítségével valósulhatott meg. A megyeszékhely önkormányzata ugyanis a „Városi Területek Rehabilitációja” elnevezésű programból közel egymilliárd forintot nyert a beruházás megvalósítására. A tér igazi hangulatát azonban a kávéházak, vendéglők, és természetesen a különböző rendezvények adják meg. A tér közösségi funkcióját folyamatosan igyekszik erősíteni az önkormányzat, kulturált, igényes, a környéken élők nyugalmát nem bolygató rendezvényeket szerveznek a szakemberek. Ilyen volt a legutóbbi adventi időszak is. A téren állt ugyanis a város karácsonyfája a Bethlehemmel, mely köré számos ünnepváró programot szerveztek. A cél az, hogy akár pihenés, akár szórakozás, akár kikapcsolódás miatt érdemes legyen ellátogatni Szolnok régi-új főterére. Hírek, információk a régióról: www.eszakalfold.hu Épül a ■ Hajdúszoboszló. 4,8 milliárd forintért erősítik Szoboszló fürdőváros szerepét; áprilisra várhatóan szerkezetkész állapotba kerül egy új fürdőkomplexum. B. Gergely Krisztina A „Hajdúszoboszló gyógyhelyi fejlesztése - Aqua-Palace Élményfürdő” a kormány által is támogatott, kiemelt terv projektmenedzsere Czeglédi Gyula, a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. vezérigazgatója. Tőle tudjuk, hogy a majd’ ötmilliárdos beruházást a Hungarospa Zrt. 2,25 milliárd forintos európai uniós támogatással valósítja meg. Hajdúszoboszlón régóta tervezik egy fedett élményfürdő megépítését. Az Aqua-Palace tervével a hajdúszoboszlói élményfürdő lett a régió vezető turisztikai projektje. A beruházás a tervek ff "..................................... A hajdúszoboszlói élményfürdö a régió vezető turisztikai pro- { jektje. Czeglédi Gyula .............................................ff szerint 2009 végére fejeződik be, amivel a nemzetközileg már ma is elismert település „világfürdővé” válhat. A fedett élményfürAz élményfürdö látványterve dő 15 ezer négyzetméteren, 1600 négyzetméter vízfelülettel, egyszerre 1000 vendég befogadására lesz alkalmas. Az építkezés az évszaknak megfelelő, tervezett ütemben zajlik, így jelenleg nirtcs csúszás a munkálatokban. Április végére szerkezetkész lesz az épület. A csodálatos víz Hajdúszoboszló fejlődését a városban feltárt gyógyvíz alapozta meg, melynek felfedezője Pávai-Vajna Ferenc geológus volt. Ő így írt az 1925-ös hajdúszoboszlói fúrásról, a gyógyvíz megtalálásáról: „A fúrócső 1080 méter mélységben dolgozott, amikor hallatlan erővel, a fúrótornyot megrázva, derékvastagságú vízsugár tört elő a biztosító járaton. Forró volt a víz, párába burkolta a tornyot és környékét, á amint leesett a földre, a gyorsan képződő.tócsákban gázbuborékok képződtek.” (Független Hajdúság, 1925) Az azóta eltelt nyolcvan év folyamatos fejlesztésekkel telt el. A 2009 végére elkészülő élményfürdőt is a nagy érdeklődés, valamint a látogatók igényeinek a figyelembevételével tervezték meg. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez beadott pályázatot a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. tíz év pályázatírói tapasztalattal bíró menedzsmentje készítette, de igénybe vették tanácsadók segítségét is. Harminc új munkahely A 4,8 milliárd forintos, 30 új munkahelyet teremtő beruházás költségeinek döntő többsége építési költség, illetve eszközbeszerzés. (Ezt egészítik ki a pályázati kiírásnak megfelelő költségek: a projektmenedzsment költségei, a tervek, tanulmányok készítése, a nyilvánosság biztosításának, valamint a közbeszerzési eljárások lebonyolításának költségei stb.) A létesítmény Európa legnagyobb fürdőkomplexumának részeként jön létre, de önálló bejárattal, s a fürdő többi részétől elkülönülten is működtethető, egész éves nyitva tartással. Többek között ez volt az egyik stratégiai cél, amelyet a beruházás kapcsán kitűztek, amellett, hogy különböző célcsoportok valameny- nyi generációjának igényeit is kielégítené az egészségkomplexum. Ebben új főbejárati épület működik majd tiz pénztárral, és a parkolóhelyek száma is bővül. 2013-ig 27 százalékos látogatószám-növekedést szeretne elérni a projektvezetés. Tulajdonosi szerkezet Projektgazda: a fürdőt üzemeltető Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt., amely 97,6 százalékban Hajdúszoboszló önkormányzatának, 2,4 százalékban pedig a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. Dolgozói és Segélyező Alapítvány tulajdonában áll. « _________ Pa rtnerek (konzorciumi tagok) továbbá: Hajdúszoboszló Város Önkormányzata, Észak-Alföldi Regionális Marketingigazgatóság, Észak-Alföldi Termál Klaszter Egyesület, Hajdúszoboszlói Fizetővendégek Egyesülete, Hotel Silver, valamint Hunguest Hotels Zrt. Rögös út a nyertes pályázatig A fedett élményfürdő ötlete ‘ 2002-ben, a Széchenyi Terv kapcsán már fölvetődött Hajdúszoboszlón. - Azóta több vázlatterv készült, az NFTl-ben (Nemzeti Fejlesztési Terv) pályázatot is nyújtottunk be, de forrás hiányában elutasították a projektet - mondta Czeglédi Gyula. - 2007 áprilisában az ÉszakAlföldi Regionális Fejlesztési Tanács támogatásáról biztosította a beruházást, majd a kormány 2007. július 25-én kiemelt projektként nevesítette. Ennek keretében a Hungarospa Zrt. 46 százalékos, 2,25 milliárdos támogatással építheti fel az egyébként 4,8 milliárd forint értékű létesítményt. fedett élményfürdö Megújulhat a Wesselényi Tanműhelyben (Fotók: Wesselényi-archívum) Divat- és stílustervező, könnyűipari technikus, bútoripari technikus, faipari termelésszervező, informatikaihálózat-telepítö és -üzemeltető, kozmeti- kus, fodrász______________________________________________________ SZAKISKOLA ___________________________________________________ Vi llanyszerelő, finommechanikai műszerész, bútorasztalos, kárpitos, női szabó, cipész, cipöjavitó, cipőkészítő, fodrász _ _______ FE LNŐTTEK GIMNÁZIUMA Nappali tagozat: 2 év (11-12. évfolyam), esti tagozat: 3 év (10-11-12. évfolyam) intézmény oktatási épületének rekonstrukciójára és bővítésére kerül sor teljes akadálymentesítéssel. Megtörténik az épület részleges belső átalakítása, bővítése, a szükségtantermek kiváltása, valamint - az iskola tanulólétszámához illeszkedő nagyságú - új tornaterem építése. Az intézmény vezetője külön is kiemelte a tervezett multimédiás könyvtár korszerű lehetőségeit, valamint a szülői fogadó kialakítását. Az iskola közel 1500 tanulójának mintegy negyrűsítés mellé tartalmi megújulás is társul - folytatta az igazgató. - A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében a kompetenciaalapú oktatás révén a jelenleginél sokkal hatékonyabban készíthetjük fel tanulóinkat. Az építkezés várhatóan ebben az évben indulhat, s reményeink szerint a 2010/2011-es tanévben fejeződhet be - tehát az örömhír után kétévnyi kemény munkára és az építkezéssel járó nehézségekre számítunk. ■ 500 millió forintos támogatást nyert a nyíregyházi önkormányzat a Wesselényi Miklós Középiskola, Szakiskola és Kollégium bővítésére és felújítására az Észak-Alföldi Regionális Operatív Program pályázatán. Marik SAndor A jó hírt Csabai Lászlóné, Nyíregyháza város polgármestere sajtótájékoztatón jelentette be. Kommentárként hozzátette: ez azért is jelentős esemény, mert korábban ötször pályázott címzett támogatásra a város eredménytelenül. Jelenleg a második pályázati forduló részletes tervei készülnek, az ehhez szükséges költségek szerepelnek a város idei költség- vetésében. A részletekről Gurbánné Papp Mária igazgatót kérdeztük. nika-elektronika, egyéb szolgáltatás, faipari és gépészet. Intézményünk 1997-ben felvette Wesselényi Miklós nevét, iskolánk teljes neve 2007-től Wesselényi Miklós Középiskola, Szakiskola és Kollégium. A három és fél évtized alaposan megviselte a létesítményeket, hiszen évente másfélkétezer tanuló koptatta azokat. Ráadásul ki is nőttük az épületet, így szükségtantermeket is' ki kellett alakítani. A most tervezett beruházással az Az 1974-ben átadott főépület ven százaléka hátrányos helyzetű családokból érkezik az iskolába, a kollégiumba. A szülőkkel folytatott személyes beszélgetések intimitása miatt szükség van egy erre a célra kialakított helyiségre.- Az építészeti bővítés, korszeSzakképesítések a Wesselényiben SZAKKÖZÉPISKO LA- Iskolánk 1968-ban 107. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet néven egy Hatzel téri épületben kezdte az oktatást- mondta a kezdetekről -. Nem sokkal ff ........................... Az építészeti bővítés, korszerűsítés mellé tartalmi megújulás is társul. Gurbánné Parp Maria .............................................ff később hozzáláttak a város nyugati részén épülő új iskola kivitelezéséhez. A három létesítményből álló épületkomplexum első egysége, az iskola épülete 1974-ben, a kollégium és a központi tanműhely 1979-ben készült el. Az iskolában induláskor még kizárólag szakmunkás- képzés folyt, majd 1987-től szakközépiskolai oktatás és technikusképzés bővítette a kínálatot. Hagyományos szakmacsoportok: könnyűipari, elektrotech1