Új Néplap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-09 / 57. szám
KOZELET XVI. Benedek pápa bejelentette, hogy a Szentföldre látogat május 8. és 15. között. Mint elmondta a Szent Péter téren egybegyűlt zarándokok ezrei előtt, „zarándoklatot tesz”, és imádkozik ott a Közel-Kelet és az egész emberiség egységéért és békéjéért. Ez lesz XVI. Benedek első szentföldi utazása. Gyanús csomag a röszkei határátkelőnél gyanús csomagot találtak a vámosok szombaton este a röszkei határátkelőnél egy Szerbia felől érkező buszon. A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai az éjszaka elszállították az ismeretlen eredetű anyagot tartalmazó csomagot a helyszínről. Értesülések szerint robbanószer-gyanús volt az anyag. Holttestet találtak a romok között Kölnben CSAKNEM ÖT NAPPAL a kölni városi történeti levéltár ösz- szeomlása után holttestet találtak vasárnap a romok közöttMindez megerősíti azokat az aggodalmakat, amelyek szerint a romok alatt további áldozatok lehetnek. A hatóságok mindeddig két eltűnt személy után kutattak. Határon túli szervezetek Sólyom László mellett KÖZÖS NYILATKOZATBAN méltatta Sólyom László köztársasági elnök határon túli magyarok körében tett látogatásait négy kisebbségi magyar szervezet. „A szlovákiai MKP, az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, ületve a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nyilatkozata reagálás arra, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség pénteken lemondta a március 15-ére tervezett közös ünnepi programot, mert a magyar államfő lerövidítette vajdasági programját. Vitatják vajdasági látogatását Pártszakadás Bokros miatt MDF Csáky András kilépésével veszélybe került a frakció Dávid Ibolya jelöltjeit végül támogatta a többség, ám Bokros támogatása miatt többen távoztak a pártból Szakadozni kezdett az MDF, miután a párt országos választmánya viharos ülése után elfogadta a Bokros Lajos vezette EP-listát. Éber Sándor Bokros Lajos volt pénzügyminiszter elvállalja az MDF európai parlamenti választási listájának vezetését - közölte szombaton Dávid Ibolya az országos választmányi ülés után. A Horn-kor- mány volt pénzügyminisztere már egy héttel korábban felhatalmazta erre a bejelentésre az MDF elnökét. A párt országos választmánya szombaton viharos ülés után fogadta el a párt EP-listáját, melyet Bokros Lajos vezet. Utána következik Habsburg György, Kerék-Bárczy Szabolcs, Joó Szabolcs, Dávid Ibolya, Járai Zoltán, Pusztai Erzsébet, Nagy Tamás, Farkas Péter és Kemény Attila. „Bokros Lajos volt pénzügyminiszter nézetei nem egyeztethetők össze az MDF konzervativizmusával” - hangoztatta Boross % Péter. A volt miniszterelnök be- | széde után azonnal távozott. Dá- | vid Ibolya eddigi fő támogatója % közölte, hogy az Antall család 1 sem ért egyet Bokros jelölésével. A parlamenti frakcióból hasonlóan ellenzte az EP-listát Hock Zoltán, Katona Kálmán és Csáky András is. „Ha ezt a listát megszavaznánk, azzal saját magunkat köpnénk szembe” - fogalmazott állítólag Hock. Katona azt vetette fel, hogy az alapszabály szerint Bokrosnak nyilatkoznia kellene a választmány előtt, hogy vállalja-e a felkérést. Mások azt sérelmezték, hogy a párt alapszabálya kizárja, hogy volt MSZMP-, vagy KISZ-vezetőt a demokrata fórum jelöljön, míg Bokros vezető tisztségviselője volt a KISZ-nek. Dávid Ibolya még az ülés elején például a Political Capital adataival érvelt Bokros mellett. Az MDF elnökével igen szoros kapcsolatot ápoló közvélemény-kutató cég szerint a volt pénzügyér elutasítottsága már nem olyan meghatározó, Olajos ismertsége viszont sokkal alacsonyabb, mint Bokrosé. A választmány végül mindössze négy szavazattöbbséggel fogadta el az európai parlamenti listát. több politológus szerint Bokros jelölése után az MDF hanyatlása következik be. Szomszéd Orsolya, a Vision Consulting elemzője szerint a párt lassan felmorzsolódhat. Dávid Ibolya mögött már nincs biztos többség, s irányvonala, a „se Gyurcsány, se Orbán”kifulladni látszik. Az elemző szerint „Június 7-én azok is megértik ennek a döntésnek a jelentőségét, akik ma szkeptikusak voltak a listával szemben” - mondta az ülés után Dávid Ibolya pártelnök. Olajos Péter, a párt jelenlegi EP-képviselője az ülés után kulcskérdés, hogy a párt bejut-e az Európai Parlamtbe, mert ha nem akkor a következő Ország- gyűlésből is kimaradnak. mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet szakértője úgy nyilatkozott, hogy a párton belül nemcsak véleménykülönbség van, hanem lázadás zajlik a pártelnök ellen. azt nyilatkozta, hogy kilép a pártból. így tett Droppa Béla, Pest megyei alelnök is. Vasárnap csatlakozott hozzájuk Csáky András honatya is, így veszélybe kerülhet a demokrata fórum jelenleg tíz fős parlamenti frakciója. Karsai Péter frakció-vezetőhelyettes úgy nyilatkozott, hogy az MDF-et váratlanul érte Csáky bejelentése, és ma megvitatják a helyzetet. Több csalódott megyei küldött küldött szerint a EP-lista megszavazása után vidéken meg MDF- szervezetek szűnhetnek meg, s többen kiléphetnek a pártból. így nem lesz elég pártaktivista arra, hogy összegyűjtsék az EP- választáson való induláshoz szükséges húszezer ajánlószelvényt sem. T. Helga cáfolja, hogy találkozott volna Cozmával a Patrióta bárban „A román lap állításainak többsége szemenszedett hazugság, csak látásból ismertem Marian Coz- mát, akivel nem volt viszonyom" - jelentette ki lapunknak T. Helga. A Gazeta Sporturilor szombati különszáma ugyanis azt írta, hogy a halálra szurkált kézilab- dás és T. Helga között korábban viszony volt, amit a nő helyi kedvese, B. Csaba nem nézett jó szemmel. A gyilkosság napján Cozma állítólag pofon vágta a nőt a szórakozóhelyen, de társai elsimították a konfliktust. Egy óra múlva azonban megjelent az enyingi romák 25 fős társasága, akit B. Csaba és vállalkozó testvé■ A Patrióta bár tulajdonosai szerint kulturáltan szórakoztak. re, B. Tamás hívott oda. A banda rá akart ijeszteni a román beállós- ra, felbosszantották, mire Coz- man is visszalökött. Először N. Győző ütött, aztán R. Sándor, de Cozma is visszaütött, a verekedés után következett a késelés. A lap szerint B. Tamás kötött egyezséget a rendőrséggel, az ő információi alapján kapták el Ausztriában N. Győzőt, és R. Sándort. T. Helga hazugságnak nevezi a lap több állítását, s ezért rágalmazásért és becsületsértésért feljelentést tett a rendőrségen. A nő kijelentette, hogy Cozmát csak annyira ismerte, mint egy átlagos veszprémi a kézilabdázókat. A bűncselekmény éjszakáján valóban ott szórakozott a Patrióta lokálban, de nem találkozott a sportolóval. T. Helga a tánctéri verekedésről és a későbbi bűncselekményről „semmit nem érzékelt”. Az enyingi társaság pedig szerinte már korábban ott volt a helyszínen, s nem B. Csaba hívta őket. A nőt kihallgatták, így azt is cáfolta, hogy a rendőrségen dolgozó édesanyja miatt nem foglalkoztak vele. A Patrióta bár üzemeltetője azt nyilatkozta, hogy sem T. Helgát, B. Csabát, és B. Tamást sem ismerik, a kézi- labdások pedig kulturáltan szórakoztak. ■ Lázadás Dávid Ibolya ellen Ma ismét szavaznak a főbírójelöltről Az SZDSZ elnöke nyílt levélben fordult a parlamenti pártok vezetőihez annak érdekében, hogy a frakciók támogassák Havasiné Orbán Mária megválasztását a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára. Fodor Gábor arra hívja fel a figyelmet, hogy közel egy éve nem sikerült a magyar Országgyűlésnek megválasztania a Legfelsőbb Bíróság elnökét. A Fidesz országgyűlési képviselői - akárcsak Sólyom László jelöltjéről szóló első, december 8-i szavazáson - ma is támogatni fogják Havasiné Orbán Mária megválasztását. A Magyar Demokrata Fórum elnöke, Dávid Ibolya szintén közleményben jelezte: az MDF eddig is támogatta, és a hétfői szavazáson is támogatja majd Havasiné Orbán Máriát. Az MTI úgy tudja, hogy a szocialista képviselőcsoport ismét lelkiismereti szavazással dönt. A Legfelsőbb Bíróság elnökéről ma dönt az Országgyűlés, titkos szavazással, a jelölt megválasztásához kétharmados többségre van szükség. Havasiné Orbán Mária megválasztását decemberben egyszer már elutasította a parlament, az államfő azonban január 20-án ismételten őt jelölte a főbírói posztra. ■ ■ Csak az MSZP-s szavazatok bizonytalanok. Figyelemfelhívó tüntetés a nőkért. Demonstrációt tartott a NANE Egyesület, a Patent Egyesület és a Stop-Férfierőszak Projekt vasárnap Budapesten a Blaha Lujza téren, hogy a nemzetközi nőnapon felhívják a figyelmet a nők elleni erőszakra. A tüntetésen a három civilszervezet munkatársai piros bábukkal jelképezték azokat a nőket, akik családon belüli vagy egyéb erőszak áldozatai lettek. Viharos volt a hétvége a dunántúli megyékben Több mint 200 alkalommal riasztották at tűzoltókat a hétvégén, ebből 64 esetben a viharos szél okozta károk elhárítására kellett kivonulniuk. Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője vasárnapi közleménye szerint az erős szél a fővárosban, Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Somogy megyében okozta a legtöbb gondot. A tűzoltókat jellemzően kidőlt fák, leszakadt faágak okozta veszélyhelyzetek miatt riasztották Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében különböző épületszerkezetekben is károk keletkeztek, néhány esetben pedig leszakadt, megrongálódott közlekedési jelzőlámpák, valamint reklámtáblák okozta veszély- helyzeteket. Az OKF nyilvántartása szerint a viharkároknál személyi sérülés nem történt. Vasárnap éjfélig a Dunántúlon és a középső országrészben a kora délutáni órákig még többfelé viharos, 60-85 kilométer/óra sebességű lökések kísérték az északnyugati szelet. A Balaton térségében és a Dunántúli-középhegység magasabban fekvő részein eleinte még 90 kilomé- ter/órát elérő vagy meghaladó széllökéses is voltak. ■ ■ Többnyire kidőlt fák, faágak okoztak kárt. 'I f i 4