Új Néplap, 2009. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-21 / 44. szám

ÚJ NÉPLAP - 2009. FEBRUÁR 21., SZOMBAT SPORT 15 A fővárosban lépnek pályára a Szolnoki NKK kosaras hölgyei Az éllovas a Tiszaligetben kosárlabda Az Albacompot fogadja a feljövőben lévő Olaj A női kosárlabda-bajnokság él­vonalának legutóbbi fordulójá­ban bravúros győzelemmel tért haza Szekszárdról a Szolnoki NKK csapata. A kék-sárgákra ma 18 órakor újabb idegenbeli fellé­pés vár, a BSE városmajori ottho­nába látogatnak. A két együttes szolnoki mérkőzésén viszonylag sima vendégsiker (55-70) szüle­tett, ám Mészáros Zoltán vezető­edző amondó, össze sem lehet hasonlítani a két találkozót. —Az őszi mérkőzésen komoly szerkezeti gondokkal küzdöt­tünk, amelyek tükrében már az nagy fegyvertény volt, hogy a szünetben még vezettünk - kezdte a szakvezető. — Serbán Anett érkezése javarészt orvo­solta ezeket a problémákat, s külön öröm az is, hogy sérülése után Rubold Eszter minden té­ren utolérte önmagát. Ennek el­lenére a BSE a meccs esélyese, de mi sem feltett kezekkel lé­pünk majd pályára. Kulcskér­dés, hogy a hazaiak irányítóját, az amerikai Hardyt megakadá­lyozzuk a játék szervezésében. Ha ez sikerül, jó mérkőzést játszhatunk a fővárosban. Az SZNKK-nál mindenki egészsé­ges, a lányok bizakodva várják az újabb megméretést. ■ G. G. Ken Tutt (labdával) 23 ponttal, 75 százalékos mezőnymutatóval rukkolt ki. Fél perccel a vége előtt dobott triplája pedig demoralizálta a vendéglátókat. Nehéz feladat vár Szegeden a pólósokra Az elmúlt hétvégi dupla forduló során hullámzó teljesítményt nyújtott a Szolnoki Főiskola-Köz­gép VSC férfi vfzüabdacsapata. Az OSC ellenében gyenge játékkal si­mán kikapott Cseh Sándor gárdá­ja, másnap azonban javuló formát mutattak és győzelmi esélyük volt az Újpest ellen. Az utolsó negyed kiváltképp furcsa bírói felfogása — a záró nyolc percben a szolnokiak csak egyetlen, míg a fővárosi együttes hat emberelőnyt ka­pott - miatt végül három helyett csak egy pontot szereztek. A folytatásban sem lesz könnyű dolguk a főiskolásoknak, ugyanis ma este hat órakor Szege­den csobbannak vízbe. Bár min­den valószínűség szerint kiszorul­nak a legjobb négyből a csongrá­diak, otthonukban bravúrnak szá­mítana a pontszerzés. ■ G. G. :iczás László és a fő­szurkoló öröme ben (március 7.) lesz. A szerdai fordulóban az Albacomp az alap­szakasz-elsőségért folyó harcban egyik riválisát, a PVSK csapatát verte 90-76-ra. Ezzel sorrendben nyolcadik(I) győzelmüket köny­velhették el. A kék-fehérek utol­jára tavaly december ó-án Sop­ronban (75-86), ezt megelőzve november 6-án Pécsett (67-81) szenvedtek vereséget. Ez utóbbi­ak mellett nem kevesebb mint 15 győzelmet gyűjtöttek az alapsza­kasz eddigi 17 fordulójában. Te­gyük hozzá, hogy az otthoni tíz­zel szemben, idegenben csak hétszer léptek pályára. A mate­matika és a szakemberek szerint is az Albacomp számít a bajnok­ság legfőbb esélyesének. Visszatérve a szer­dai napra, az Olaj megszerezte első idegenbeli sike­rét, méghozzá a A dombóvári bravúr után a listavezető Albacomppal találkozik az Olaj, ma es­te hat órakor a tiszaligeti arénában. Varga Csaba Tudni kell, hogy kétfrontos lesz majd a felek csatája, hiszen a ma esti bajnoki találkozót követően a kupanegyeddöntőben az odayá- gó Székesfehérváron (március 4.), míg a visszavágó a Tiszaliget­dombóvári katlanban, ahol kevés csapatnak termett idáig babér. Bár a különbség csupán négy pont lett javukra, ez nem egy „vak tyúk” győzelem volt, mert végig Vezettek Váradiék. Úgy tűnt, hogy nemcsak a játékban, hanem az ősszel nagyon hiányolt küzdeni tudásban sokat lépett előre a társaság. A három légiós, Ronnie Ross, Ken Tutt és Ous- mane Barro mind tudásban, mind mentalitásban jobb játékos az ősszel látott amerikai triónál. Arról nem is beszélve, hogy And- rius Jurkunas is alaposan felszív­ta magát, Váradi Kornél pedig 21 éves életkorát meghazudtoló ru­tinnal teszi a dolgát, és meccsről meccsre javul a formája. Kár, hogy Szabó Péter sérült, hiszen a 19 esztendős irányító nemcsak a jövő embere, hanem az irányító poszton jól bevethető játékos. . A csapatkapitány Cziczás László Dombóváron már a kis- padon ült, remélhetőleg minél hamarabb teljes értékű harcos­ként lehet rá számítani. Pór Pé­ter vezetőedző elmondta: ­A bajnokság állása 1. Albacomp 15 2 1565-1294 0,941 2. Falco KC 12 4 1547-1331 0,875 3. PVSK 12 5 1378-1216 0,853 4. Atomerőmű 11 6 1429-1292 0,824 5. Dombóvár 10 7 1367-1356 0,794 6. Sopron 10 7 1450-1375 0,794 7. ZTE KK 9 7 1349-1335 0,781 8. Kecskemét 9 8 1359-1299 0,765 9. Körmend 8 9 1361-1387 0,735 10. Olaj KK 7 9 1195-1259 0,719 11. Kaposvár 7 10 1345-1330 0,706 12. NYKK 5 10 1244-1263 0,667 13. DEKE 1 15 1163-1526 0,531 14. EnterNet 0 17 1203-1692 0,500 Erős, jó csapat az Albacomp, amely a hazai és nemzetközi mezőnyben is bizonyította tudá­sát. A szerdai nagy csata után igyekszünk megőrizni frisses­ségünket. Akkor érhetünk el jó eredményt, ha kikapcsoljuk Ra- shad Bellt, lelassítjuk játéku­kat, és ezáltal megakadályoz­zuk a gyors indításokat, ami egyik legfőbb fegyverük. A mérkőzést a Forrai-Bognár- Török bíróhármas dirigálja. A felnőttek előtt az U20-as csapa­tok csatája 15.30-kor kezdődik. mumm Hétvégén is üzemel a jégpálya jelenleg is gőzerővel üze­mel Szolnokon a Mátyás ki­rály úti jégpálya, ami na­ponta 8.00 és 20.30 óra kö­zött várja a korcsolyázókat. Sőt az előre bejelentett diák­csoportok hétköznapokon 8 és 16 óra között ingyen használhatják a fedett léte­sítményt. A pályán korcso­lyakölcsönző és büfé is várja a sportkedvelőket. Ma délután indul a pontvadászat a havazás miatt átalakított programmal veszi kezdetét a labdarúgó Soproni Liga tava­szi idénye, amely így szom­baton, a Fáy utcában a Va­sas-Honvéd (Sportl, 15 óra) mérkőzéssel rajtol. Az éllovas hajdúságiak jövő szerdán Za­laegerszegre látogatnak, míg legfőbb riválisuk, az Újpest' vasárnap (Sport2,17.30) Nyíregyházán lép pályára. A fővárosiak sikerükkel — ide­iglenesen — pontszámban utolérhetik a Debrecent. Karakas Hedvig Hamburgban szerepel hat magyar dzsúdós képvise­li a magyar színeket a hét vé­gén a VUágkupa-sorozatba tartozó, 100 ezer dollár össz­díjazású Grand Prix-tornán Hamburgban. A férfiak közül Ungvári Miklós (66 kg), Ung­vári Attila (73) és Bor Barna (+100) utazik a német kikötő­városba. Ami a női küldöttsé­get illeti, újra tatamira lép a betegségéből felépült Cserno viczki Éva (48), továbbá ott lesz Baczkó Bernadett (57) és a legutóbbi bécsi Vk-verse- nyen harmadik, szolnoki ne­velésű Karakas Hedvig (57). Tesztelés előtt a focibírók a tervek szerint a jövő hé­ten rajtolnak a megyei lab­darúgó-bajnokságok küzdel­mei. A megméretésekre ké­szülnek a játékvezetők is, akik vasárnap fizikai és szellemi felmérőn vesznek részt. Az előbbit fél nyolckor a Tiszaligetben rendezik meg, majd ezt követően a megyeházán szellemi felké­szültségükről adnak számot a sípmesterek. Petra nemcsak korosztály-, hanem iskolaváltás előtt is áll kajak A Szolnoki KKK ifjú versenyzője két számban is aranyérmes lett a sydney-i Ifjúsági Olimpián A szolnoki kajak-kenu egyesüle­tek, hívják őket bárhogy, évtize­dek óta nevelik a tehetséges fiata­lokat, akikből később neves, nem­zetközileg elismert versenyzők lesznek. A teljesség igénye nélkül lehet említeni az egykori kiválósá­gok közül Csapó Géza, Deme Jó­zsef, Vidéki László, Szabó Lajos, valamint Bordács Balázs nevét, míg mostanság a két világbajnok, Sarudi Pál és Folláth Vivien a leg­ismertebb. Két esztendő óta im­már három klub színeiben szere­pelnek a sportág szolnoki képvi­selői. Az országos bajnokságokon és a diákolimpiákon sokszor ta­roltak versenyzőik, ám manapság már tengerentúli viadalokon is le­teszik névjegyüket Szabó Petra, a Szolnoki KKK 18 esztendős kaja­kosa nemrégiben két aranyérmet is szerzett a Sydney-ben megren­dezett Ifjúsági Olimpián.- Legszebb álmainkat is fe­lülmúlta a sydney-i verseny, amit a 2000-es olimpiai helyszí­nen, a Penrith-tavon rendeztek meg - kezdte Petra. - Három társammal, Kárász Annával, Fónagy Veronikával és Groholy Orsolyával a kajak négyesek 1000 és 500 méteres viadalá­ban bizonyultunk a legjobbnak. A győzelmeink mellett csodála­tos élményekben volt részünk Ausztráliában, hiszen a figyel­mes szervezők jóvoltából bejár­tuk Sydney-t és környékét, ahol jelenleg is tombol a nyár. Itthon azonban már a kemény tél fogadta a hazatérőket, nem beszélve az alapozás gyötrelme­iről. - Heti tíz edzés szerepel a programban - folytatta az im­már hét esztendeje versenyző Petra —, csak vasárnap kapunk szabadnapot. Sokat dolgozunk azért, hogy felkészüljünk a ver­senyszezonra. Jómagam korosz­tályt váltok, hiszen ebben az évadban már az U23-sok mező­nyében leszek érdekelt. Kíván­csian várjuk edzőmmel, Bor­dács Balázzsal egyetemben, hogy az idősebbek között mire | leszek képes. Az ifik között kü- § lönösen a csapathajókban sze- | repeltem jól, mostantól az egyé- | ni számokban kell először bizo- £ ■ ■ ■ Szabó Petra a sport mellett a tanulásban Is ‘ki akartűnni. ■ nyítanom. Az új válogatási el­vek szerint csak akkor lehet be­kerülni a négyesekbe, ha az egyéni számokban is dobogós leszek. Azért dolgozom, hogy az idősebb korosztályban is meg­mutassam, hogy mit tudok. Végül, de nem utolsósorban az iskoláról is szó esett, ugyanis érettségi előtt áll Petra. — A Ti- szaparti Gimnázium, Humán Szakközépiskolában leszek vég­zős. Testnevelésből már letettem az érettségit, jöhet a többi tárgy. Ősztől pedig a Szolnoki Főiskola hallgatója szeretnék lenni. A sportban és a tanulásban sok fel­adat tornyosul előttem, igyek­szem majd megbirkózni velük - nyilatkozta Petra. ■ Varga Cs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom