Új Néplap, 2009. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-06 / 31. szám

ÚJ NÉPLAP - 2009. FEBRUÁR 6., PÉNTEK TÖRÖKSZENTMIKLÓS ÉS KÖRNYÉKE 5 Elek bácsi újra repülőre szállt életút Kilencvennyolc évesen ismét megjárná a fellegeket a nyugdíjas tanító Doroszlai Elek bácsi 1932-ben, Kalocsán végzett, mint népiskolai tanító. Két éve vehette át gránitdiplomáját. Január 2-án töltötte 98. életévét a fegyverneki Doroszlai Elek, gránitdip­lomás tanító, gombaszak­értő. Elek bácsi közel a százhoz sem félős, az ősz­szel immár második alka lommal szállt repülőre. Németh Gergő Doroszlai Elek bácsi 1911. janu­ár 2-án látta meg a napvilágot a vajdasági Doroszlón. A trianoni békediktátum után, mivel szer­bül nem tudott, követte bátyját Kalocsára, ahol 1932-ben ő is ta­nítói képesítést szerzett. Az ak­kori nagy munkanélküliség kö­zepette ő sem kapott állást, úgy, ahogy többi osztálytársa sem. A katonai szolgálat letöltése után csillant meg számára reménysu­gár, ugyanis Fegyverneken volt egy tanító ismerőse, aki elhívta őt a kunsági kistelepülésre. Elek bácsi ekkor kerékpárra pattant, s meg sem állt Fegyvernekig. A kétszáz kilométeres távot 8 óra alatt tette meg drótszamáron. Itt aztán munkába állt a Vadas-ta­nyánál lévő iskolában. A szere­lem sem kerülte el, hiszen meg­tetszett neki egy szemrevaló me­nyecske, az akkor fegyverneki főjegyző lánya, akivel 1937-ben összekötötték életüket, s a mai napig boldog házasságban él­nek. A második világháború egy rövid időre élszakította őket egy­mástól. Ráadásul Elek bácsi 1945 áprilisában bolgár hadifog­ságba került. Innen azonban megszökött, s visszautazott sze­retteihez. Ezután mondhatni nyugodtan zajlott az élete, 1971- ig tanított, innen is jött nyugdíj­ba. Ez persze nem azt jelenti, hogy unalmasan telnek nyugdí­jas napjai. Tizenöt évig gomba­vizsgálóként is ténykedett a köz­ségben. Tanítóként sokszor vitte el a gyerekeket táborozni, ahol összeszedte a gombafajtákat és megmutatta a gyerekeknek, hogy melyek az ehetőek, s me­lyek a mérgesek. Világéletében régész szeretett volna lenni, s ezt az álmát tanítóként sem adta fel, hiszen a falu határában gyakran kutatgatott. így talált rá egy i. e. Beleragadt a sárba, egy traktoros húzta ki elek bácsi még kilencvenet} túl is gyakran kerékpárra pattant, hogy gombák után kutasson a határban. Vagy két éve a nagy esőzés követ­keztében beleragadt a sárba a terepen, amikor hazafelé tartott. Szerencsére egy arra járó traktoros kelt a segítsé­gére. A családja természete­sen már aggódott érte, hiszen addigra jócskán beesteledett. Végül közös megegyezéssel úgy döntöttek, elteszik a drótszamarat, s többet azóta nem engedték biciklizni. 4500-ből származó fényezett fe­lületű kis edényre, ami igazi ku­riózumnak számít. Ha mindez nem lenne elég, Elek bácsi közel a százhoz repü­lésre adta a fejét. Legutóbb az ősszel szállt fel a fellegek közé.- Ha lesz rá lehetőségem, az idén is felszállók, sőt még 100. évesen is repülni akarok - mondja Elek bácsi. — Annyira jó felülről szemlélődni, kár, hogy mindkét alkalommal rövid ideig tartott csak a repülés. Hadd szóljon! SZ0LJ0N.hu A SZ0LN0K-JÁSZKUN ONLINE HÍRSÁV Ipari parkfejlesztésére nyertek pénzt A KÖZELMÚLTBAN 500 millió forintot nyert a település ipari park fejlesztésre. Eb­ből egy új, 3000 négyzetmé­teres csarnok építését, vala­mint iparvágány, víz- és szennyvízcsatorna kialakí­tását tervezik itt. Az előze­tes számítások szerint, ha a csarnok elkészül 200-250 új munkahely teremtődhet. Új bútorokkal bővült a nappali melegedő a közelmúltban új bútorok­kal bővült a törökszentmik­lósi Puskás úti Hajléktala­nok Nappali Melegedője. A berendezésekre a Kistérségi Szociális Szolgáltató Köz­pont pénzmaradványából si­került áldozni. Pellettel váltják ki a gázfűtést Örményesen örményesen is kiváltják a gázfűtést, ugyanis pelletka- zánt állítanak majd üzembe az önkormányzat épületé­ben. Mint azt Török Csaba polgármestertől megtudtuk, a kazán telepítése a fűtési szezon végére készül el, ám ennek ellenére a próbafűtés nem marad el. A jövőben szeretnék továbbfejleszteni az eljárást, s a település több intézményében is pel­lettel fűteni gáz helyett, ezzel jelentősen lefaragni a fűtésköltségeket. Rendkívül széles a kínálat a Bercsényi Gimnáziumban iskolaválasztás A törökszentmiklósi oktatási intézményben mindig a diákok vannak a középpontban Azzal, hogy a törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Gimnázium és Kollégium magasra teszi a mér­cét az oktatás és a képzés terén, diákjait a különféle felsőfokú tanintézményekben is szívesen fogadják. Népszerűségére mi sem jellemzőbb, minthogy szin­te minden tanév elején kitehet­né a „megtelt” táblát. Napjaink­ban körülbelül kétszer, három­szor annyian jelentkeznek ide, mint amennyi a felvételi lét­szám. Szakmát ugyan nem ad a gimnázium, de a tanulók olyan használható tudást és képessé­get kapnak, amelyek segítségé­vel a későbbiekben bármikor be tudnak lépni a különféle képzé­sekbe. Az itt megszerzett érettsé­gi alapja lehet a mai igényeknek megfelelő korszerű szakember- képzésnek és természetesen a felsőoktatásba való bejutásnak is. A gimnázium rendkívül nép­szerű Törökszentmiklóson és a város vonzáskörzetében — Kun­hegyesen, Szolnokon, Martfűn, de még a távolabb fekvő telepü­léseken - Abádszalókon, Kun- szentmártonban — élő fiatalok körében Is. Jelenleg 522 diák koptatja itt az iskolapadot. A sokrétű képzés egyik igen sikeres eleme az idegennyelv-ok- tatás. Nyelvi tagozatukon a diá­kok emelt szintű nyelvi - angol, német—képzésben részesülnek. Az ide járó tanulók zöme már az érettségi vizsga előtt sikeres kö­zépfokú nyelvvizsgát tesz. Emel­lett már öt éve működik nyelvi A Bercsényi Miklós Gimnáziumban végzett diákokat a különböző felsőoktatási intézményekben szívesen látják témakörökkel. Az intézményben három éve indult be az Arany Já­nos Kollégiumi Program. Öt évig tartó gondoskodásban részesül­nek azok a hátrányos helyzetű gyerekek, akik szüleinek nem adatott meg, hogy tanuljanak, gyermekeik taníttatásáról azon­ban gondoskodni akarnak. A szabadidős foglalkozások széles tárházát is kínálják. Nagy hangsúlyt fektetnek a sportra. Az iskola amatőr fiú és leány ké­zilabdacsapata az országos dön­tőben egyaránt a legjobb nyolc között végzett. Két esztendeje új­jáéledt a gimnáziumban a kosár­labda-szakosztály, amely a 70- es, ’80-as években óriási népsze­rűségnek örvendett. A rendvé­delmi tagozatra járók számára lehetőséget biztosítanak önvé­delmi sportok űzésére is. Rá­adásként „Ökoiskola” címmel is büszkélkedhetnek. Már máso­dik alkalommal kapták meg ezt a kitüntető titulust — három év­re -, mivel az iskola szemléleté­ben a környezettudatosság, a környezet védelme dominál. A Kodály Zoltán Alapfokú Mű­vészeti Iskolával közösen 5 éve működik az intézményben vizu­ális alapiskola, az itt tanuló diá­kok részt vesznek kiállításokon, országos és nemzetközi pályáza­tokon díjazottként is. Az iskolai énekkar és kamarakórus a zene iránt fogékony és érdeklődő ta­nulók számára is egy lehetőség. Hasonlóképpen működik a színjátszókör, amely iskolai, vá­rosi, megyei rendezvényeken szerepel. ▲ előkészítő osztály. Itt a közisme­reti tantárgyak gyakorlása mel­lett, heti 11-12 órában tanulnak- elsősorban — angol nyelvet, emel­lett öt órában informatikát. A gimnáziumban évek óta sikeres a rendvédelmi és az általános is­kolai korosztály részére indított nyolcosztályos képzés is. Előbbi­vel kapcsolatban jó hír, hogy az iskola a közelmúltban erősítette meg korábbi gyümölcsöző együttműködését a megyei rend- őr-főkapitáftysággal. Az utóbbi időben fokozatosan egyre nagyobb hangsúlyt fektet­nek a tehetséggondozásra. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint­hogy tavaly novemberben pá­lyáztak az úgynevezett Tehetség Pontra, melyben felvállalják a te­hetséges gyerekekkel való fog­lalkozást. Ez azt jelenti, hogy a második félévben a kistérségi ál­talános iskolákkal szakmai cso­portosulást hoznak létre, majd összeszedik a legtehetségesebb hetedik osztályosokat, s szá­mukra a továbbfejlődés lehető­ségeként plusz órákat tartaná­nak. Emellett tervezik ötödik osztályban beindítani a tehet­séggondozást 12. osztályig bezá­rólag. Ez egy komplex program lenne, mely során tanórán kívü­li foglalkozások keretében fog­lalkoznának a gyerekek többek között például tanulásmódszer­tannal, önfejlesztéssel, önisme­rettel, tánccal és drámával, ter­mészettudományi és anyanyelvi Nívós rendezvényeknek ad helyszínt az iskola már évek óta a Bercsényi Miklós Gimnáziumban rendezik meg a Bolyai János Országos Matematikai Verseny megyei döntőjét. Emellett az általános iskolák hatodik osztályosai megyei angol versenye fináléjának is az iskola ad helyszínt. Tóth Tibor igazgató büszke, hogy ismét elnyerték az Ökoiskola címet Bercsényi Miklós Gimnázium és Kollégium cím: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Tel./fax: 56/390-002 Internet: www.bercsenyi-tsztm.sulinet.hu r k

Next

/
Oldalképek
Tartalom