Új Néplap, 2009. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
2009-02-04 / 29. szám
SPORT 15 ÚJ NÉPLAP - 2009. FEBRUAR 4., SZERDA A házigazda lettek ellen kezd a magyar hokiválogatott Vendégségben az edző röplabda Nyári Sándor még nem látja a fényt az alagút végén A kapus Szuper Levente szerint kedvező, hogy a magyar jégkorong-válogatott a sokkal esélyesebb hazaiakkal kezd csütörtökön a rigai olimpiai selejtezőben.- Bárhogyan szerepeltünk tavaly a szapporói divízió I-es vb- n, úgy érzem, a lettek lebecsülnek bennünket. Ha a torna végén játszanánk velük, és mondjuk győzelmekkel a hátunk mögött érkeznénk, akkor komolyabban vennék a meccset - nyilatkozta a kapus. Pat Cortina szövetségi kapitány úgy véli, bármi lesz is a végeredmény, remek felkészülés a svájci vb-re A válogatott csütörtökön Lettországgal, pénteken Olaszországgal, vasárnap pedig Ukrajnával találkozik. A kvartett első helyezettje vehet részt a 2010-es vancou- veri olimpián. ■ Megszakadt a herényiek sikersorozata A férfi kosárlabda NB 1/B tizenhatodik fordulójában a hazai pályán még veretlen Bajához látogatott a jászberényi együttes. BAJAI BÁCSKA—JÁSZBERÉNYI KSE 80-72 (18-28,18-18,16-4, 22-18) Baja. V.: Téczely, Domokos. JKSE: Drahos 24/6, Czibere 12/12, Mészáros R. 8/6, LIKÁR 15/3, Lo-el Hadzsi 3. Csere: Go- dena 10, Pálffy. Edző: Horváth Balázs. lói kezdték a mérkőzést a herényiek, Drahos ponterős játékának és a mindkét palánk alatt korlátlan úrnak bizonyuló Likár lepattanóinak köszönhetően tízpontos előnyt szereztek az első negyedben. Ezt a szünetig megőrizték Mészárosék, a fordulás után azonban leblokkoltak a keményen védekező hazaiakkal szemben. A harmadik negyedben nyújtott rendkívül gyenge dobóteljesítménye ellenére egészen a hajráig volt esélye a győzelemre a IKSE alakulatának, de távoli kísérleteik rendre célt tévesztettek, a túloldalon pedig Radnóti és Hosszú is fontos pillanatban talált be, így ezúttal elmaradt a győzelem. ■ G. G. A röplabda az egyik legnépszerűbb, leglátványosabb csapatsportágnak számít szerte a világon. Kivéve Magyarországot. Géléi József Könnyű hazai siker született a Szolnok megyei hölgyrangadón A NŐI RÖPLABDA NB II. taVdSZÍ nyitányán egyből megyei rang- ddót rendeztek. SZOLNOKI RK-SI—JÁSZBERÉNY 3:0 (20,17, 17) Tűzoltó-csdrnok, 100 néző, vezette: Szél M., Papp-Takács. SZRK: ILLÉSNÉ, KÓMÁR, Bochner, Szigediné, KARAKAS, Berkes. Csere: Lovász (liberó), Mdgynr, Ndgy D. Edző: Péter Ferenc. JRK: FdrkdS K., MÉNKŰ, KUN, Tóth A., Gregor, Lékó. Csere: Birgás (liberó), Kovács F, Sóti. Edző: Litkei Gábor. A szinte csők serdülőkorú játé- kosokkdl pályám lépő herényi együttes tisztességesen helytállt d sokkdl rutinosdbb hazaiak- kal szemben. Péter FERENC: - Közepes já- tékkdl is mngdbiztos győzelmet dmttunk. LITKEI GÁBOR: - A fiatal CSdpdt elérte célját, megnehezítette d szolnokidk sikerét. Míg Európától Amerikán keresztül egészen a Távol-Keletig mindenhol (tíz)ezrek szoronganak egy-egy röplabdamérkőzésen a lelátón, addig nálunk nemhogy néző nincs, de már csapatot sem igen találni. A közelmúltban Szolnokon járt az egyik legjobb hazai szakember - a BSE női együttesével Magyar Kupa-meccsen szerepelt a Tűzoltó-csarnokban —, a megyeszékhelyről elszármazott Nyári Sándor. A ma már 61 éves mesteredzőt arról faggattuk, szerinte minek köszönhető a sportág magyarországi „népszerűtlensége”. ■ Bár ma is akadnak jó képességű, nemzetközileg is jegyzett játékosaink, ám ők kivétel nélkül külföldön keresik kenyerüket.- Az első óriási hibát ott követték el, hogy a magyar röplabdázás fénykorának zseniális játékosait, a Buzek, Tatár kettős nevével fémjelzett generáció tagjait visszavonulásuk után | nem becsülték meg — felelte | Nyári Sándor. - Mintha féltet- | ték volna tőlük a sportágat, | mintha attól tartottak volna, £ hogy kisajátítják maguknak a A régi nagy generáció tagja, a szolnoki Nyári Sándor meglehetősen söté- vezető pozíciókat. Velük együtt ten látja a magyar röplabda jelenét és jövőjét ráadásul eltűntek a példaképek is. A Magyar Röplabda Szövetség vezérkara egészen mostanáig semmit nem tett a sportág érdekében. Gyenge, pontosabban semmilyen marketingtevékenységet nem végzett, rossz volt a kommunikációja, s mindez azt eredményezte, hogy teljes egészében leírták a hazai röplabdát, ma szinte lehetetlen eladni. De nem csak a férfi, a női vonalon is ugyanez játszódott le. Kotsis Attiláné vezetésével még néhány évtizede Ebbronzérmes volt a válogatott, zsinórban három olimpián is pályára léptek lányaink, a NIM vagy Vasas Izzó pedig Európa- szerte elismert együttes volt. Bár ma is akadnak jó képességű, nemzetközileg is jegyzett játékosaink, ám ők kivétel nélkül külföldön keresik kenyerüket.- Azért minthd most megmozdult volna valami, hiszen az ifiválogatottak és a felnőtt női nemzett csapat is sikerrel vette a selejtezőt a közelmúltban. — Egy éve új vezérkara van az MRSZ-nek. Bár ez még nem túl hosszú idő, de már sikerült „eltüntetnie” a szövetség 40 millió forintos hiányát. Valóban örömteli, hogy az ifjúságiak végre a világbajnokság közelébe kerültek, hogy Ludvig Zsolt női válogatottja, melyben három játékosom (Gudmann, Takács, Kovács) is állandó kerettag, veretlenül élte túl a vb-se- lejtező első "körét. Ám én ennek ellenére még nem látom a fényt az alagút végén, hiszen alig akad csapat a hazai bajnokságokban, aki már egy kicsit is tehetségesnek bizonyul, tizenévesen idegenlégiósnak szegődik, így nem lehet vonzó a közönség és a támogatók számára az itthoni pontvadászat. Örülnék, ha egyelőre szinten tudnánk tartani a színvonalat, s nem nőne lemaradásunk a középmezőnnyel szemben. Nyári Sándor kendőzetlen szavaira érdemes lenne odafigyelni, hiszen ő még a nagy generáció talán egyetlen ma is működő tagja: játékosként és szakvezetőként is egyaránt kétszeres magyar bajnoknak és háromszoros kupagyőztesnek vallhatja magát, azaz „mintha” értene a röplabdához. Pécsett edzőtáboroznak a főiskolás pólósok kovács István szakmai igazgató és Cseh Sándor edző vezetésével keddtől csütörtökig, három napon át Pécsett készül a bajnoki folytatásra a Szolnoki Főiskola-Közgép VSC vízilabdacsapata. Mint azt Cseh Sándor elmondta, 14 játékossal utaztak a baranyai fővárosba, ahol napjában kétszer játszanak edzőmeccset a bajnoki ötödik hazai együttessel. Tavasszal pedig majd a szolnokiak látják vendégül a jó erőkből álló pécsi csapatot. Angliába szerződött az ex-szolnoki játékos a szolnoki máv egykori játékosa, Lipták Zoltán az elmúlt őszt az NB I-es Újpest csapatának színeiben töltötte. Szentes Lázár együttesében meghatározó játékosnak számított a 190 centis védő, így a lila-fehérek múlt heti, angliai felkészülési mérkőzésein is rendre a kezdőben kapott helyet. Ekkor vetett szemet rá a Championshipben érdekelt, nagy múltú Southampton gárdája, mely rövid tárgyalás után fél évre kölcsön is vette. Győzelemmel nyitottak a mezőtúri tekések A férfi teke NB II. tavaszi rajtján jól szerepelt a dobogó harmadik helyén tanyázó mezőtúri legénység, amelyik hazai pályán 5-3-ra verte tiszakécskei vetélytársát. A túriak soraiból Rácz 476, Egei 512, Szakács 441, Juhász, 453, Bordács 483, míg Polgár 471 fát gurított. B licences edzőképző tanfolyam indul JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, Haj- dú-Bihar és Szabolcs-Szat- már-Bereg megyei, D licenc- cel rendelkező labdarúgó- edzők számára indul tanfolyam március 2-án, melyen B képesítést szerezhetnek. A 120 órás képzés május 15-én vizsgával zárul. A jelentkezési határidő február 16., bővebb információt Németh Károlytól (70/371- 6331) kaphatnak az érdeklődők. Ma este kupamérkőzésen, Nyíregyházán szerepel az Olaj KK kosárlabda A jól debütáló Ousmane Barro nevű szenegáli center a szezon végéig marad a piros-feketéknél A bajnoki küzdelmeket megszakítva, a héten a Magyar Kupameccsek játsszák a főszerepet a férfi kosarasoknál. Az Szolnoki Olaj KK csapata a Nyíregyházával csatázik a legjob b nyolc közé jutásért. A felek első meccsét ma 18.30-kor Nyíregyházán, míg a visszavágót szombaton 18 órakor játsszák a Tiszaligeti Sportcsarnokban. Az Olaj a két évvel ezelőtti sorozatban szintén találkozott a Nyíregyházával, akkor a negyeddöntőben kettős győzelemmel (77-53, 78-75) jutott a gárda a négy közé, majd meg sem állt a kupagyőzelemig. A nyíregyházi csapat akkori állományából Brane Savic, Nagy Krisztián és Sitku Ernő, míg az Olajból Andrius JurkuFELHÍVÁS „A MEGYE LEGJOBB SPORTOLÓJA” CÍM ______________ ADOMÁNYOZÁSÁRA. A J ász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Szociális, Egészségügyi, Sport és Etnikai Bizottsága pályázatot hirdet „A megye legjobb sportolúja” cím adományozására a 2008. évi teljesítmények alapján. , A részletes pályázati kiírás és az adatlap a www.jnszm.hu és a www.jnszsportszov.hu | honlapon található. A javaslatokat: 2009. február 13-ig a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szociális, Egészségügyi, Sport és Etnikai Bizottság 5000 Szolnok, Kossuth L. u. 2. címre kérjük eljuttatni. nas, Cziczás László, Harazin Tamás és Tóth Viktor maradt meg hírmondónak. Akkor is Pór Péter vezetőedző irányította a szolnokiakat. Most Kmézics Zorán vezeti a nyírségi alakulatot, aki ugyebár játékosként arany-, míg edzőként ezüstérmet szerzett Szolnokon. Az is tudvalévő, hogy a ’99— 2000-es és azt követő évadban, Pór Péter dolgozott Kmézics segítőjeként Szolnokon. 1 Természetesen a két szakember ma is jó kapcsolatot ápol egy- , mással, ám most két összecsa- |; pás erejéig ellenfelek lesznek. | A két csapat a bajnokságban | már találkozott egymással, s Nyíregyházán a hazaiak nyer- Gaál Róbert (labdával) is szerepet kaphat a heti kupaderbiken tek 74-64-re. Most a kupában visszavághat az Olaj a legutóbbi vereségért. A mienknél ismét szerepet kaphat a szenegáli center, Ousmane Barro, aki dupla-duplát - 12 pont, 11 lepattanó - gyártott a legutóbbi paksi összecsapáson, dr. Nyerges Zsolt klubelnök elmondta, a kosarassal a szezon végéig szóló szerződést kötöttek. A napokban elterjedt, hogy a tavaly a Falcóban szereplő, nemrég az olasz Pistoia csapatánál szerződést bontó Arnas Kazlaus- kassszal felveszi az Olaj a kapcsolatot. Nyerges doktor azonban azt mondta, hogy a klubnál nem aktuális kérdés a litván játékos megszerzése. ■ V. Cs.