Új Néplap, 2009. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-04 / 29. szám

12 ÚJ NÉPLAP - 2009. FEBRUÁR 4., SZERDA TÜKÖR Pórul járt medve voltam a maszkabálon Nem is tudom, mikor lehettem utoljára táncos mulatságon. Ám­de most, hogy újra bálba készü­lődöm, méghozzá a rangos me­gyebálba, ahová vendégként va­gyok invitálva, felvillant bennem egy réges-régi báli emlék, még a negyvenes évek közepéből. Tör­tént, hogy az én drága kis falum­ba beköszöntvén a február, elér­kezett a maszkabál ideje is. S mert legényemberként magam is szerettem volna mindig ott lenni, hogyan is maradhattam volna el a jeles eseményről. A szándék megvolt, de hiányzott az ötlet: ugyan, mi is lehetnék? S akkor váratlanul jött a segít­ség, egy újszászi vadászismerős­től, aki azt javallá, legyek medve talán, kölcsönadja az ő kikészí­tett medvebőrét. Meglátod, mondta, akkora sikered lesz, amilyet még nem látott a világ, legalábbis Rékason. Nos, a med­ve bőrét magamra vettem. Ügye­sen, hogy még a fején lévő szem­üregen át ki is láthassak. Nem is volt baj eljutnom a bál színhe­lyéig, ama híres-nevezetes Dóra kocsmához. A szervezőkkel azt is megbeszéltem, hogy lesz mu­tatvány is, medvetáncolok majd. Sőt brummogok is hozzá, hogy „híres, drága bunda rajtam, húsz körömmel magam varrtam”. A talpalávalót a cigánybanda nagy­bőgőse szolgáltatta volna. Min­den ki volt fundálva, csak eggyel nem volt számolva, hogy amikor a terembe lépnék, az ajtónál fél­recsúszik rajtam az a medve­bunda. Méghozzá oly ronda mód, hogy oda lett az én kilátá­som. így aztán vakon, épp csak, hogy át tudtam vánszorogni a termen, miközben gonosz háló­zok hol megráncigáltak, mások kedvesen megsimogattak, mit számított az, örültem, hogy egy kisszobában megszabadulhat­tam a rám nehezedő mázsás te­hertől. Folyt rólam a víz, pedig egy szál alsó, ami volt rajtam. A szervezők sajnálgattak, hogy éj­félkor nem lehettem ott a felvo­nuláson, pedig milyen jól festet­tem medveként, s bizonnyal enyém lett volna a babér is. így azonban be kellett érnem azzal - sovány vigasz -, hogy saját bő­römön tapasztalhattam meg, mi­ért is nem fázik az a bundás még zord hidegben, télvíz jdején sem: brumma, brumma, brummadza. ■ Valkó Mihály Üdülési Csekket elfogadunk! A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által kibocsátott Üdülési Csekk közel 12000 belföldi elfogadóhelye közül 403 Jász-Nagykun-Szolnok megyében található. Az Üdülési Csekk révén egyre több személy tud támogatott módon üdülni, pihenni, rekreálódni, kikapcsolódni, felfrissülni, azaz teljesebb emberi életet élni. Jász-Nagykun-Szolnok megyében az alábbi 5 intézmény segítette legtöbb dolgozója pihenését Üdülési Csekkel Jászkun Volán Zrt.; Mélyfúrási Információ Szolgáltató Kft.; Szatmári Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.; Tisza-Coop Zrt.; MB Gépészeti Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Reméljük, hogy egyre többen csatlakoznak a támogatókhoz! A www.udulesicsekk.hu oldalon megtalálja az elfogadóhelyek részletes listáját. További információ a területi ügyfélszolgálati irodánál: 06-62-424-799. Pihenés egy tollvonásra Üdvözöljük Jász-Nagykun Szolnok megyében! Üdülési Csekk Hadd srt^on! SZÓLJON A SZOLNOK-JÁSZKUN ONLINE HALLGATÓ Dós László zeneszerző, szaxofo­nos neve jól cseng a zenészek és a nagyközönség körében is. Ez utóbbiak javarészt filmzené­iről, színészeknek írt lemezeiről, A dzsun­gel könyve musical­ről vagy éppen a Jazz+Az együttesnek írt popdalairól ismer­hetik. Azonban ko­rábban nagy elismertséget ví­vott ki dzsessz-zenészként. Dés László 1979-ben alapította meg Dimenzió nevű, kortárs zenét játszó dzsesszegyüttesét. Há­rom lemez után 1982-ben osz­latta fel a Dimenziót, és az időt kihasználva készítette el 1983- ban a rá egy évre megjelent szólólemezét. Most ennek a technikailag korszerűsített, bó­nuszfelvételekkel kiegészített változatát adta ki a Hungaroton cég. Dés László virtuóz szaxofo­nos, erről tanúságot tett a di­menziós évek alatt. A szólóalbuma egyben előretörés a poprock- dzsessz felé, azaz olyan típusú szerze­mények ezek, amelye­ket a szélesebb hallga­tóság is befogadhat. Ehhez mér­ten a kompozíciókban szerepel­nek olyan zenészek is, akik nem a dzsessz felől érkeztek. A számokban így ehhez mérten hol a szaxofon, hol a gitárok, hol a billentyűsök vagy éppen a rézfúvósok viszik a szólóré­szeket. (Dés László: A fal mögött. Ki­adó: Hungaroton) ■ B. Gy. TISZA-PARTI TERMÁLFÜRDŐ CAMPING TISZAKECSKE SSif/V’ GYÓGYVÍZ - FEDETT USZODA - JACUZZI - SZAUNA -INFRASZAUNA-ÉTTEREM Nyitva mindennap: 9-22 óráig Tel.: (76) 441-363 www.thermaltiszapart.hu Üdülési csekk elfogadóhely és egészségpénztárakkal szerződött szolgáltatói Modem készülék, a nehéz gazdasági helyzet ellenére is sikerült a megyei Hetényi Géza Kórház vezetésének egy közel hatmilliós új ultrahangkészü­léket beszereznie, melyet már üzembe is helyeztek a szülészeten. Felvételünkön Emődi Sándor (balról) és Úri Szabó Károly már az új, kor­szerű készülékkel vizsgálja a kismamákat. Uj kutatási eredmények: ritmust a babáknak! Már a két-három napos csecse­mők is képesek észlelni a zene ritmusát - állapította meg a Ma­gyar Tudományos Akadémia Élettani Intézete és az Amster- dami Egyetem Logi­kai, Nyelvi és Szá­mítási Intézete. A közös kutatási eredmények cáfol­nak olyan régebbi feltételezéseket, mi­szerint a ritmusérzék a szüle­tést követő első hónap során fej­lődik ki, például azáltal, hogy a szülők ringatják a gyermeket. Kiderült, hogy a ritmusinduk­ció vagy veleszületett képesség, vagy még az anyaméhben fejlő­dik ki, minthogy a hallórend­szer három hónappal a születés előtt már minimum részben működőképes. A hallási képes­ségek alapjául szolgáló ritmus­indukció szükséges a hangok­kal történő kommunikációhoz, lehetővé téve a csecsemőknek, hogy alkalmazkodjanak a gond­viselőjük beszédritmusához, és érzékeljék, mikor válaszoljanak vagy szóljanak közbe saját hangjukat hallatva. Mivel nem lehetséges, hogy újszülöttek vi­selkedési reakcióit figyeljék, a kutatók feji elektródákat al­kalmaztak, és az agyi elektromos ak­tivitást mérték. Az újszülöttek fejhall­gatón keresztül egyszerű rock­ritmust hallgattak, melyet láb­cin, pergő és lábdob segítségé­vel hoztak létre. Az alapritmus több variánsát alkalmazták, melyekből né­hány nem hangsúlyos ütést ki­hagytak. Ezeket a variációkat játszották le a csecsemőknek, melyekben a hiányos ütem al­kalomszerűen megjelent. Amint a hiányos ritmus elkez­dődött, az újszülöttek agyi akti­vitása megnőtt, jelezve, hogy a hiányzó ütést hallaniuk kellett volna. ■ ■ Amint a hiányos ritmus elkezdő­dött, az újszü­löttek agyi akti­vitása megnőtt. A Triton- gyilkosságok 27. RÉSZ Nemere István regénye nyomán írta: CS. HORVÁTH TIBOR Rajzolta: FAZEKAS ATTILA 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom