Új Néplap, 2009. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-28 / 50. szám

ms 2009. FEBRUÁR 28., SZOMBAT ELETMOD ^:'f * Egészséges gyereknek nem kell pirula táplálékkiegészítők Ahol megfelelően táplálkoznak és mozognak a kicsik, nincs szükség rájuk Egyes kutatások szerint pont azoknak a gyerme­keknek nem lenne szük­ségük a vitaminkészítmé­nyekre, akik szedik, azok­nak viszont igen, akik nem kapják meg ezeket. Wlcsek Anna Amelyik gyerek naponta több­ször eszik friss zöldséget és gyü­mölcsöt, megfelelő arányban ré­szei a táplálkozásának a tejter­A mesék fejlesztik a fantáziát, és kitartást is adnak Amerikai kutatások alapján olva­sási szakértők már felfedezték, hogy azok a gyerekek, akik a té­vé és az internet által túl sok ké­pet kapnak készen, nem tudják elképzelni a csak szavakból álló meséket. Emiatt nem kizárólag a képzelőerejükön esik csorba, de később olvasási és szövegértési problémáik is lesznek. Emellett szókincsük kevésbé lesz változa­tos, s ez akár a szakmai sikerei­ket is hátráltatja. ■ A népmesék főhősei igazi értékeket taníta­nak a gyerekeknek. Hazánkban évtizedek óta vé­geznek olvasással kapcsolatos felméréseket, ahol a felnőtt lakos­ság olvasási szokásait vizsgálják. A legfrissebb adatok szerint (me­lyek a 2005-ös évet elemzik) itt­hon is jelentősen csökkent az évente legalább egy könyvet ol­vasók aránya. Míg 1964-ben a fel­nőttek hatvan százaléka vallott úgy, hogy rendszeresen olvas, ad­dig 2005-ben ez az arány már csak negyven százalék volt Az olvasótábor látványos csökkené­se az ezredfordulón kezdődött. Ol­vasáskutatók szerint minden an­nak is köszönhető, hogy az ifjúsá­gi korosztályból a felnőttek közé cseperedő fiatalok gyermekko­rukban nem szoktak hozzá a könyvek és képek nélküli törté­netek fogyasztásához. A szakértők szerint alapvetően nem a tévé és az internet okolha­tó ezért a tendenciáért. Az ittho­ni adatok szerint ugyanis éppen azok használják rendszeresen a világhálót is, akik gyakori olvasó­nak számítanak. A hazai könyv­fogyasztás csökkenése még nem ölt olyan radikális méreteket, mint a nálunk fejlettebb orszá­gokban. Abban azonban minden pedagógus és olvasáskutató egyetért, hogy a fent említett ne­hézségeket a mai gyerekek csak akkor kerülhetik el, ha szüleik és nagyszülei már kicsi koruk­tól meséket olvasnak fel és verse­ket tanítanak nekik. Emellett azok a gyerekek, akik apró ko­ruktól végigizgulják a népmesék kalandjait, kitartóbbak lesznek felnőttkorukban, és könnyebben birkóznak meg az eléjük állított akadályokkal. ■ Wlcsek mékek, a sovány húsok és a pék­áruk, valamint naponta van friss levegőn és rendszeresen mozog, annak nincs szüksége további vitaminkészítményekre ahhoz, hogy egészségesen fejlődjön. Vannak természetesen olyan időszakok, főleg a kisebb gyer­mekek életében, amikor valami­lyen betegség vagy fertőzés miatt az immunrendszerük kül­ső támogatásra szorul. Ezek azonban nem mindennapos élet­helyzetek. Egyes kutatások szerint azonban egyre több szü­lő ad különböző multivitamino­kat, táplálékkiegészítőket gyer­mekének akkor is, ha erre külö­nösebb indokot nem találnak. A felmérések alapján ez rend­szerint a jobb anyagi helyzetben élő családoknál fordul elő, ahol a gyerekek egyébként is megfele­lő körülmények között nőnek fel. A szegényebb családokban vi­szont, ahol nem kerül minden­nap tápláló étel az asztalra, ott természetesen a drága vitamin- készítmények sem jutnak el a gyermekekig. Egy Amerikában készült fel­mérésben több mint tízezer, 2 és 17 év közötti gyermek táplálko­zási szokásait vizsgálta. Kide­rült, hogy a szülők gyakran nem voltak tisztában azzal, mennyire eszik egészségesen gyermekük. Sokan azért adtak az étkezések mellé tablettákat is a gyerekek­nek, mert úgy gondolták, hogy a kicsik túl keveset esznek. A gyermekorvosok szerint a vaktában osztogatott vitamin- tabletták hosszú távon akár na­gyobb kárt is okozhatnak, mint amennyit használnak. A túlzott vitaminbevitel vesekárosodást vagy egyéb szervi problémákat okozhat. Egyes készítmények a különböző összetevőkből gyak­ran túl nagy dózisokat tartal­maznak. Ezért az orvosok arra hívják fel a szülők figyelmét, amennyiben vitamint adnának gyermeküknek, azt beszéljék meg előtte szakemberrel. Min­dig életmód és egészségi állapot függvénye, hogy éppen mire van szüksége a fejlődő szervezetnek - legyen az baba vagy kamasz. HIRDETÉS vasarna1 cmne Női vagy férfi kerékpáros felső* funkcionális mikropoliészter és CooiMax® anyagból, hátsó zsebekkel, gumipántos szegélyzár. meghosz- szabbított hátrész, női méret: 38 - 48. férfi méret: 44 - 56 crane Női vagy férfi kerékpáros alsónadrág* antibakteriális CooiMax® ülőpárna, 3 különböző színben, női méret: 34 - 46, férfi méret: 48 - 56 crane Női vagy férfi kerékpáros mellény* hálóbetéttel, szél-és vízálló, légáteresztő, meg hosszabbított hátrész. fényvisszaverő csíkokkal az elülső és hátsó r-észen. női méret: 38-46, férfi méret: 44 - 56 cmne Kerékpáros kesztyű* zselés párnázás a tenyér részen. 2 húzófül. fényvisszaverő csíkokkal, tépőzárral, méret: S - XXL 2 799 Ft/db cmne Sportszemüveg* törés- és karcálló polikarbonát lencse. UVA-/UVB-védelem, optikailag tökéletes üvegből, törésálló keret, különböző modellek ctané Női vagy férfi kerékpáros nadrág* kantáros vagy félhosszú nadrág, valamint rövidnadrag. antibakteriális CooiMax® ülőpámával. részben fényvisszaverő nyomattal a nadrág elülső részén, női méret: 38 - 48. férfi méret: 44 ~ 56 cmne Női vagy férfi szabadidő dzseki* könnyű anyagból, tökéletes időjárás elleni védelem, Nano-technológiával készült anyag a szél es a csapadék ellen, többszöri mosás után is méret: S- XL Csokoládé dekorációk* tej- vagy étcsokoládéból, különböző figurák és formák. 34g/A5g/50g/ I 53 g/54g/doboz WH Jii cmne Női vagy férfi kerékpáros esőkabát vagy-köpeny* légáteresztő, szél- és vízálló felső anyag, erős varrásokkal • esőkabát: szellőző csíkkal a hátrészen, rej­tett kapucnival, táskával, női méret: 38 - 46, férfi méret: 48 - 56 vagy • esőköpeny: néző­ablakos kapucnival, belső rögzítő fül a köpeny kormányon történő rögzítéséhez, egy méret 13 206/9 978/8 980/ 8 472/8 315 Ft/kg FERRERO Raffaello rózsa* 80 g/doboz 4 987,50 Ft/kg Heringfiié Fit & Active* különböző szószokban, 200 g/doboz |®j ■Ér*. BISTRO 1 596 Ft/kg Mogyorókrémes ostyaszelet* 250 g/csomag (= 12 darab) RACE ZONE Játékautó szett* vontatójármű és vontatmány tartozékokkal, fém fröccsöntvényből műanyag részekkel, számos különböző modell Húsvéti gyertyák* különböző színek és formák 1 darab/2 darab/3 darab/ 4 darab vagy 6 darab/csomag Fa puzzle képkeret* különböző színek és modellek, összerakható 2 799 Ft/szett 99,83/149,75/199,67/ 299,5/599 Ft/db 1299 Ft/szett ALDI tájékoztató NŐI ÉS FÉRFI MODELLEK Értékesítés kizárólag háztartási mennyiségben. A palackok nem betétdíjasok. Az ár mindennemű adót magában foglal. A termékek dekoráció nélkül kerülnek árusításra. A termel illusztrációk csupán elkészítési ill. tálalási javaslatként szolgálnak Ugyanazt a terméket eltérő csomagolásban is áruljuk, de egy adott tér méket üzletenként kizárólag egyfajta csomagc lásban értékesítünk. A termékek műszakilag ill külsőleg eltérhetnek a fotón tátottáktól, az esetleges helyesírási ill nyomdahibákért nem tudunk felelősséget vállalni * Kérjük vegye figyelembe, hogy állandó árukészletünkkel ellentétben ezen termékek csak korlátozott számban állnak rendelkezésre. Ezek az ajánlataink a készlet erejéig érvényesei Amennyiben gondos tervezésünk ellenére bizonyos termékek a nem várt magas kereslet következtében már az értékesítés első napján elfogynak, úgy ezért kérjük szíves elnézését. www.aldi-hungary.hu Ajka, Fő út 31. • Balatonlelle, Rákóczi Ferenc út 295. • Bonyhád, Deák Ferenc u. 10/B • Budakeszi, Szőlőskert u. 2. • Budaörs, Kandó Kálmán u. 2. • Budapest, XVI. kér, Bökényföldi út 102. • Budapest, X. kér., Kerepesi út 73, Cegléd, Pesti út 93. • Dabas, Domb út 1. • Debrecen, Kishatár út 9. • Debrecen, Ozmán u. 1. • Dunaföldvár, Füzes sor 2-4. • Dunaújváros, M6 autópálya, Dunaújváros centrum lehajtó • Esztergom, Dobogókői út Fót, Fehérkő u. 5. • Gárdony, Szabadság út 21. • Gyula, Bicére U..15/A • Hajdúböszörmény, Külső-Szoboszlói út 2/B • Halásztelek, Korbuly u. 1. • Hódmezővásárhely, Kaszap u. 31. • Jászberény, Nagykátai u. 22/C Kalocsa, Bátyai út 5/A • Karcag, Kisújszállási út 90. • Kazincbarcika, Hadak útja 9. • Keszthely, Tündérlak út 2. • Kiskunhalas, Fűzér u. 1. • Miskolc, Kiss Ernő u. • Mohács, Pécsi út 53. • Mosonmagyaróvár, Királyhidai út 63. • Nyíregyháza, Kálloi út • Nyíregyháza, Pazonyi út 40. • Nyíregyháza, Törzs u. 2. • Pápa, Celli út 71. • Pécs, Árnyas u. 25. • Piliscsaba, Fő út 2. • Siklós, Harkányi út 59. • Siófok, Attila u. 74. Székesfehérvár, Szent Flórian krt. 11. • Szentes, Csongrádi út 65. • Szombathely, Demeter u. 2. • Szombathely, Szent Gellért u. 49. • Törökbálint, Süssen u. 1. • Veszprém, Dorhyai Béla u. 5. • Veszprém, Észak-keleti útgyűrű 6. Mikor van szükség a tablettákra? ■ Járvány idején, ha közös­ségbe jár a gyerek ■ Betegség után a gyorsabb felerősödéshez ■ Alultápláltság esetén ■ Kóros evészavaroknál (anorexia, bulimia) ■ Műtétek, balesetek után ■ Tartós gyógyszeres kezelés esetén Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTO & MOTOR SZERDA UTAZÁS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK ►SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Meglepetések az idei Oscar-gála estéjén A hét filmje: Eurotúra. Ka­landok az öreg kontinensen. Salma Hayek jótékonysági nagykövet lett. Sztárinterjú Erős Antóniával a jó megjele­nés titkáról. A tvr-hét cím­lapján mindenki kedvence, Jennifer Aniston. Több kisbaba született tavaly A legtöbb ÚJSZÜLÖTT Ma­gyarországon tavaly június­ban és júliusban született, és az elmúlt évben ezerhat- százzal több gyermek jött világra, mint 2007-ben. Ez az előzetes adatok szerint összesen 99 200 magyar kisbabát jelent. A hazai la­kosság azonban még így is 14 ezer fővel csökkent. Nagyobb figyelem kell a rossz nebulóknak NEM BÜNTETÉSSEL, inkább több türelemmel és figye­lemmel kellene kezelni azo­kat a tanulókat, akik leg­többször rendetlenkednek az iskolában. A magatartás- zavarok mögött ugyanis leg­többször konkrét problémák állnak. Az általános problé­mára Angliában már egyesü­let is alakult, ahol konflik­tuskezelésre oktatják a pe­dagógusokat. @ TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK: www.reggel.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom