Új Néplap, 2009. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-25 / 47. szám

MEGYEI TŰKOR 2 ÚJ NÉPLAP - 2009. FEBRUÁR 25., SZERDA Éjjeli őrjárat a problémás területeken közbiztonság Elejét vennék Szolnokon a garázdaságoknak, és cigány polgárőröket is bevonnának Egyre több településen működik már megyénkben is polgárőrség. Jelenlétük biztonságot ad, és segítik a rendőrök munkját. Képünk illusztráció. Az országban az elmúlt hetekben történt esemé­nyek egyre inkább ráirá­nyítják a figyelmet arra, hogy valamit tenni kell a közbiztonság javítása ér­dekében. Van, ahol város­őrséget állítanak fel, van, ahol megerősítik a rend­őr-polgárőr járőrszolgála­tot, és romákat is bevon­nának a polgárőrségbe. Munkatársainktól Bár Szolnokon tavaly ezerrel ke­vesebb bűncselekmény történt, a rendőrség irányításával meg­előző jellegű járőrszolgálatot - a polgárőrséggel és a közterület­felügyelettel közösen - indítot­tak hétfőn. Ez azt jelenti, hogy a hét mindegyik napján az esti és éjszakai időszakban két jármű­vel, öt-tíz fővel járőröznek a leg­problémásabb területeken.- A polgármesteri hivatal kez­deményezésére közbiztonsági egyeztető fórumon tekintettük át a megyeszékhely közterületi rendjét — mondta el Bajári Atti­la alezredes, szolnoki rendőrka­pitány. - Ennek kapcsán hoztuk ezt a megelőző intézkedést. Szükségesnek tartottuk a közte­rületek pluszerőkkel történő megerősítését, hogy ezáltal is nőjön az állampolgárok bizton­ságérzete, valamint hogy meg­előzzük az erőszakos, garázda bűncselekményeket. Egyébként 2008-ban a rendőrkapitányság jó évet tudhat maga mögött. Ta­valyhoz képest Szolnokon ezer­rel csökkent a bűncselekmé­nyek száma, ám sajnos az erő­szak egyre jellemzőbb. Bajári Attila hozzátette, hogy továbbra is szükséges a szórako­zó- és vendéglátóhelyek, vala­mint azoknak a területeknek az ellenőrzése, ahol nincs körzeti megbízott. így a Csallóköz utcá­ban, az ipartelepnél, a Mester úton és térségében. Ott, ahol van körzeti megbízotti státuszuk, de az a létszámhiány miatt üres, megpróbálják átcsoportosítással minél hamarabb betölteni. Az al­ezredes elmondta azt is, hogy a kapitányság 36 fős létszámhi­ánnyal — elsősorban a végrehaj­tói állomány terén — küszködik. Ezért már tavaly is keresték azo­kat a lehetőségeket pályáza­tokkal, együttműködésekkel, hogy még több embert tudjanak közterületre vezényelni. Kovács Károly, a Szolnoki Pol­gárőrség szolgálatvezető elnök- helyettese kérdésünkre el­mondta, hogy ők is üdvözlik az elképzelést. Ám mivel még szer­vezési gondjaik akadnak, nem tudta megmondani, hogyan tud­ják kivenni a részüket a járőr- szolgálatból. A közbiztonság javításáért a rendőrség, a polgárőrség, a köz­terület-felügyelet, valamint a ci­kenderesen évek óta nem si­kerül megszervezni a mezőőr­séget. Néhány fős polgárőrség van ugyan, egy városrészen pedig őrszolgálatot tartanak a lakók. A város jobb közbizton­sága érdekében - mint la­punkban is foglalkoztunk ve­le, egyre több a lopás a város­ban — az önkormányzat úgy határozott, hogy felállítja a hi­vatásos városőrséget. Ehhez a munkaügyi központtól igényel gány származású szolnokiak kö­zösen dolgoznak a jövőben. Ez egyébként országosan is példa­értékű kezdeményezés. — Mindannyian tudjuk, hogy a magyar és cigány lakosság együttélése komoly feszültsé­gekkel terhelt - mondta Szalay Ferenc polgármester. — Ezt a helyzetet érezhetően rontotta a veszprémi sportolókat ért táma­dás. Pontosan emiatt gondoltuk úgy, mi mindent megteszünk Szolnokon azért, hogy ez ne for­dulhasson elő nálunk. a város támogatást. Tizenket- ten látnák el Kenderes és Bán­halma területén ezt a munkát. A polgármesteri hivatalon be­lül Majzik József közterület-fel­ügyelőhöz tartoznak majd. A városőrök kiválasztása jelen­leg tart. munkájuk huszonnégy órás le­fedettséget fog jelenteni a tele­pülésen. Alkalmanként a rendőrséggel közösen is szer­veznek majd szolgálatot. Szolnok vezetése a közbizton­ság javítása érdekében egyezte­tett a meghatározó roma csalá­dokkal, valamint megyei és a vá­rosi rendőrség vezetőivel, a vízi rendőrséggel, a közterület-fel­ügyelet és a polgárőrség képvise­lőivel. A megállapodás értelmé­ben február 23-tól este héttől reggel hatig polgárőrökkel és közterület-felügyelőkkel meg­erősített járőrszolgálatok vigyáz­zák Szolnok rendjét. Külön fi­gyelnek bizonyos területekre, mint iskolák környéke, terek, parkok, temető környéke, a ro­matelepek. Az akció sikerét segí­tik a romák is, a polgárőrség so­raiba például igyekeznek több cigány származású szolnokit is delegálni. A város további biz­tonságát erősítendő, keresik a le­hetőségét további körzeti megbí­zotti irodák fölállítására, és Szol­nok önkormányzata lehetőségei szerint segíti azok létrejöttét. — Természetesen a terveink­nek lesz anyagi vonzata - foly­tatta Szalay Ferenc. - Ennek megfelelően a Szolnok Közbiz­tonságáért Alapítvány költségve­tését 500 ezer forinttal megemel­tem, ne legyen akadály a plusz­benzin, illetve a túlóra. Az eddig kitűnőre vizsgázott belvárosi térfigyelő rendszer to­vábbi bővítését is tervezi az ön- kormányzat. Másrészt a napok­ban Szalay Ferenc tanácskozás­ra hívta a város meghatározó szerepű roma családjainak veze­tőit, valamint Farkas Flóriánt a Lungo Drom országos vezetőjét. Abban minden jelenlévő egyet­értett, hogy szükséges lesz egy roma polgárőrséget létrehozni, amely a rendőrséggel karöltve tudja biztosítani a problémás te­rületek rendjét, egyben elejét venni a romák és nem romák közti feszültségnek.-Nem tudom, hogy az ország­ban van-e hasonló kezdeménye­zés. Mi azonban példaértékűnek szánjuk az együttműködést a rendőrséggel, a polgárőrséggel és az önkormányzattal - mond­ta a szolnoki cigány kisebbségi önkormányzat elnöke. Kozák Fe­renc kifejtette, két részből áll az összefogás. Egyrészt 8,10,12 ro­ma polgárőr is megjelenik a me­gyeszékhely utcáin. Nem külön­álló szervezetről van szó. Ők a városban működő polgárőrség­hez csatlakoznának, és nem ci­gányokkal járőröznének együtt. Elsősorban a pletykafaluban, a Tesco, a Vasútállomás, a piac, a diszkók és más szórakozóhelyek környékén. Másrészt kialakíta­nának egy közvetítői, kapcsólat- tartó hálózatot. Ebbe olyan roma családokat vonnának be, ame­lyeket elfogad egy adott közös­ség. Olyan személyeket, akikre hallgat a környezetük. Ezek a családok a kisebbségi és a tele­pülési önkormányzattal, vala­mint a rendőrséggel működné­nek együtt. Segítségüket pedig elsősorban akkor kérnék, ha va­lamilyen komolyabb probléma alakul ki, például két cigány csa­lád között támad ellentét. Kozák Ferenc szerint Szolnok bűnügyi statisztikája jó, de sze­retnék még jobbá tenni. De nem tagadta, hogy a döntésben közre­játszott a Cozma-ügy is. — Az országos médiumok fel­fújták az ügyet, és ezért növeke­dett a feszültség a cigányok, és nem cigányok között. Mi pedig azt szeretnénk, hogy békében él­jünk továbbra is egymás mellett - fogalmazott Kozák Ferenc. Ismertté vált bűncselekmények száma Szolnokon 2008-ban Vagyon elleni Közrend elleni Gazdasági Személy elleni Összesen 3735 eset .K-1* FORRÁS. SZOLNOKI RFK Kenderesen városőrséget állítanának fel Összességében pozitív a változás a közlekedésben Megkérdeztük olvasóinkat Javul a közbiztonság, ha roma járőrök is lesznek?- Összességében pozitív válto­zás figyelhető meg az utakon - tudtuk meg Molnár Miklós ez­redestől'a megyei baleset-meg­előzési bizottság (MBB) elnöké­től. Mint a bizottság tegnapi, idei első ülésén - amelyen érté­kelték a tavalyi évet, másrészt meghatározták az idei teendő­ket is - elhangzott, tavaly a me­gyében 727 személyi sérüléses baleset történt. Ötven volt ezek közül halálos kimenetelű, tizen­öttel kevesebb, mint 2007-ben. A balesetek többsége könnyű sérüléssel végződött. Már csak a balesetek tizedét okozták it­tas vezetők. Persze nem minden téren ró­zsás a helyzet. Sok volt tavaly a kerékpáros-baleset, a biztonsági öv használata terén is akad ten­nivaló. Továbbra is a balesetek 40 százaléka főutakon történik, ami nem csoda, hiszen az orszá­gos átlag feletti forgalom - napi 16 ezer jármű - halad át a 4-es főúton. Molnár Miklós hozzátette, hogy a bizottság egy átfogó köz­lekedésbiztonsági programot ké­szít elő az említett főútvonalon, így minden, közlekedésbizton­sághoz kapcsolódó elemet bevet­nek majd egy rendszerben, ösz- szehangoltan. Az erre tervet kidolgozó pro­jektbizottság összetételét elfo­gadták, a munkát már meg is kezdték. ■ N. G. MARTiNKOVics lajos. Karcag: - Szerintem hosszú távon vala­mennyit javul a közbiztonság, mert egymásra jobban hallgat­nak a romák. Az azonban ke vés, hogy ők is járőröznek, ha nem kapnak hozzá intézkedési jogot. A megoldás mégis in­kább az lenne, ha több rendőr járőrözne a nap 24 órájában a településen, akkor biztos javul­na a közbiztonság. dr. BADARi edit Jászberény:- Várható lenne javulás, ha a romákat is bevonnák a járőrö­zésbe. Hátha azt választanák, hogy inkább a jó célt szolgál­ják, mint hogy a rossz útra tér­nek. Emellett az ismeretségük­kel is segíthetik a polgárőrök munkáját. Már tényleg ered­ményes lépéseket kell tenni a bűnözés ellen, hiszen egyre több a gyújtogatás. SZILÁGYINÉ HALKOVICS ILONA, Túrkeve: - Érdemes lenne a polgárőrség sorait erősíteni ro­ma származású emberekkel, mert javulhatna a közrend. Elő­ször azért, hogy nem csak szó­ban, hanem a gyakorlatban is tudjanak tenni a közbiztonság növeléséért. Másodszor azért, hogy példamutatásukkal és sze­mélyükkel segítsék az esetleges vitás kérdések megoldását nagy Tibor, Tömkszenímiklós:-Biztosan nem javulna a köz- biztonság, szerintem a romák­ra sem hallgatnának. Talán egy vagy két ember hallgatna rájuk, de nem bízom benne. Keményebb eszközökre lenne szükség. Úgy gondolom, az is baj, hogy keveset járőröznek a polgárőrök. A romák bevonásá­val csak azt érik el, hogy egy­más ellen fordul a kisebbség. I f I I I < f

Next

/
Oldalképek
Tartalom