Új Néplap, 2009. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
2009-02-02 / 27. szám
4 MEGYEI TÜKÖR ÚJ NÉPLAP — 2009. FEBRUÁR 2., HÉTFŐ Az orosz forradalom magyar tanúja volt családportré Romanov herceg, Kirov lovásza, Móricz Zsigmond, József Attila, Tersánszky tisztelője Édesapámról, idősb D. Szabó Mik- lósról lesz szó, aki 2009-ben lenne W 111 éves. Sokszor elmondta, húsz- M éves korára mindent látott és m mindennek az ellenkezőjét is tapasztalta. Spirálfüzetben lapuló feljegyzéseit, visszaemlékezéseit többször átolvastam, kijegyzeteltem. Magnóra mondott szavait megette az idő, de sok mindenre emlékszem belőle. Döbbenetes életutat járt be ez az ember a huszadik század vérzivataros esztendeiben meg később, és erről szeretnék néhány epizódot közreadni. Egy olyan lélekről, aki nyolcvanhét megélt éve közül negyvennégyet Kunhegyesen töltött. Amikor a halála előtti héten, szombaton a reggeli busszal Szolnokra utaztam, utoljára láttam. Aludt felénk, a konyha felé fordulva. Benyitottam, de anyu rám szólt. — Ne költsd fel fiam, mert csak nekem lesz bajom vele. így megfogadva az anyai intelmet, búcsú nélkül távoztam a szülői házból, Kunhegyesről. Április 25-én délután négy körül minden orvosi segítség ellenére a karcagi kórházban itthagyott bennünket. A temetése április 30-án volt, fújja-hordja időben, hóviharban. Pedig mennyire várta a kikeletet, ilyenkor sokszor mondta: itt a szép május, a gyönyörű május. Nem véletlenül, mert ő is ebben a hónapban született, május 4-én. Tizenhét sír húzója volt. Ahogy múlik az idő, rohannak az évek, évtizedek, egyre jobban hiányzik. A meleg kézfogása, a bölcsessége, az, hogy amikor a kamrából literes üvegben behozta a bort. Az élet fura fintora, hogy azóta álmodom vele sűrűn, amióta nincs. Amikor a téli szelek beledudálnak a kéménybe, sokszor álmomban keresem. Hol Kunhegyesen, hol másutt, mert olyan jó volna még egyszer elbeszélgetni vele. Koporsójába tettük a pipáját meg a metszőollót, mert azok hozzátartoztak. Meg a családi fényképeket. Azóta anyukám is kiköltözött mellé: befogadta őket a jó, kunhegyesi föld, ha már negyvennégy évig itt járták az élet útját. Sűrűn kinézek hozzájuk, hogy ne legyenek any- nyira egyedül. Ilyenkor elmondom nekik, hogy mi minden történt velünk, a jó szomszédokkal, amióta nem voltam náluk. Olykor elsorolom: megvan apu régi szekercéje, kisbabája, fejszéje, ásója, kapája, sőt, huszonnégy éve már az én kezembe simul Anyukám, apukám örökös tanyája Kunhegyesen, a református temetőben Várjuk a hasonló történeteket! mind. Azután őrzöm a munkakönyvét, a pénztárcáját, ami olyan üres mint egykoron. Csak néhány aprópénz csörög benne. Apukám még azt se igazán tudta, mennyi a nyugdíja, mert azt mindig anyu vette fel, és osztotta be. A kicsit is úgy, hogy elég legyen. Ha sűrűn álmodom velük, tudom, így üzennek: gyere már fiam, régen voltál nálunk. Ilyenkor megyek. Hogy meddig? Amíg bírok. És várom őket, hogy majd egyszer anyu puha és apu peckes, kopogós léptekkel megjelenik a szolnoki lakásunk ajtaja előtt, és beszólnak: megjöttünk. Itthon a gazda? Persze azt is tudom, ez csak egy álom, és hogy mi valósul meg belőle, erre is találtam négy csodaszép sort. „Hol van ő, ki elkísér az útra hol van, ki fogta két kezem Addig várom, hogy visszatér újra Még véget ér az életem ” Vége sajnos már elmentek azok az emberek, akik az első világháború katonái, részesei, hősei, szenvedő alanyai voltak. Esetleg a gyermekeik, unokáik élnek még. HA AZ EGYKORI, 1914-18 közötti magyar katonákról maradt hátra szóbeli, írásbeli emlék, esetleg korabeli fotó, kérjük, írják meg nekünk a pontos címet. Bárki megörökítheti apja, nagyapja egykori háborús történeteit, de mi is szívesen vállalkozunk arra, hogy felkeressük önöket, és megírjuk őseik majd egy évszázados emlékeit. VÁRJUK AZ ÍRÁSAIKAT a szerkesztőség címére: Új Néplap 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc út 2. A borítékra írják rá: „Történetek”. Az anyakönyvet mindig kézzel írják, így nem könnyű javítani interjú Volt olyan is, aki fogadásból alig akarta kimondani az igent, csak a falon lévő címert bámulta Az anyakönyvvezető hatalmas, kézzel írt könyvekbe vezeti be életünk fontos mozzanatait: születést, halált, házasságot. Persze sok mást is csinál: családi jogállásrendezés, anyakönyvi kivonatok kiadása, névváltoztatás, válás bejegyzése, állampolgársági ügyek, és sorolhatnánk a hétköznapok egyéb hivatali teendőit. Jenei Gyula Pafféri Zoltánné a szolnoki polgármesteri hivatal négy anyakönyvvezetője közül az egyik. Kis kihagyással harminchét éve végzi ezt a munkát.- Hogy találta ki, hogy éppen anyakönywezető lesz? — Tizenhat éves koromtól jártam verset mondani házasság- kötésekre. Törökszentmiklósi vagyok, és akkor ott egy kedves anyakönyvvezető dolgozott, ő vezetett be a szakmába. Megmutatta, hogyan kell anyakönyvezni, mutatózni, másodpéldányt készíteni. Érettségi után egyértelmű volt, hogy a családi és társadalmi eseményeket rendező intézetnél, majd az anyakönyvvezetői szakvizsga után a városi tanácsnál helyezkedtem el. — A szolnoki hivatalban mióta dolgozik?- Húsz éve. Korábban nem gondoltam, hogy ezen a munkán hét tanulni. Ehhez érzékenység keresztül ennyire meg lehet is- kell, és nagyon szeretni ezt a merni egy megyeszékhely lakóit, munkát meg az embereket.- A születés anyakönyvezésekor nem feltétlenül találkoznak a szülőkkel. — Újabban a kórház elküldi a születési jegyzőkönyvet, mi meg vissza az anyakönyvi kivonatot. Évtizedekkel ezelőtt még személyesen intézték ezt a szülők, esetleg a bába.- Halálesetkor viszont megrendítő lehet a hozzátartozókkal találkozni nap mint nap. — Régebben inkább a temetkezési vállalkozót bízták meg a rokonok, de mostanában egyre többen jönnek személyesen. Ilyenkor bizony vigasztalni kell őket.- Az anyakönyv-vezetői tanfolyamon tanítják ennek a pszichológiáját? — Nem, de ezt nem is igen lePafféri Zoltánné 37 éve végzi ezt a munkát- Számolta, hogy hány párt adott össze?- Amikor idekerültem, évente több mint ötszáz esküvő volt Szolnokon. Idén, ha haromszáz- ötven lesz. Ez egyrészt a demográfiai görbétől függ, másrészt csúszik fölfelé az életkor is, amikor házasságot kötnek a fiatalok. Nem egyedül vagyok erre a munkára, de ha évente csak száz párral számolok, ennyi idő alatt az is több ezer. Volt olyan szombat, amikor tizennégy házasságkötést vezettem le.- Hány év volt a legnagyobb korkülönbség a párok között. —Huszonöt év nem olyan ritka.-A legfiatalabb menyasszony?-Gyámhivatali engedéllyel 16 év a törvényi korhatár. Évente öthat esetben ilyen fiatal az ifjú ara.- A legidősebb? — Hetven fölöttiek voltak. A szociális otthonban. Ki kellett menni hozzájuk, már nem tudtak bejönni.- Tehát nem csak a hivatalban lehet polgári házasságot kötni? — Ritkán előfordul, hogy kimegyünk. Ez sokáig csak közeli halállal fenyegető állapotban volt gyakorlat. Évekig együtt élnek, aztán az egyik fél nagybeteg lesz, már nem tud bejönni...- Öröklési megfontolások játszanak ilyenkor? — Nem feltétlenül. Inkább érzelmi. Együtt élnek évtizedekig, közös gyerekeik vannak, s a betegség hatására rádöbbennek, hogy valamit elmulasztottak. Azért, ha nem végszükségről van szó, mindenkit arra biztatok, adja meg ennek a szép eseménynek a rangját azzal, hogy méltó helyen mondja ki az igent.- A humor otthonos a házasságkötő teremben?- Egyszer nem tudtam, min nevetgél a násznép. Amikor megfordult a pár, akkor derült ki a vidámság oka. A menyasz- szony ruhájának ötvencentis zipzárja az utolsó pillanatban szétszakadt, és biztosítótűkkel fogatták össze a ruhát.- Botrányok?- Botrány nem volt, de előfordult, hogy a vőlegénynek bekiabáltak a haverok: no, Misi, most írtad alá a halálos ítéletedet. Máskor egy igen katonás vőlegény iszonyatos vigyázzállásba vágta magát, és nem akarta kimondani az igent. Mintha nem is hallotta volna a kérdést. Csak a címert bámulta. Kezdett kínos lenni. Valami fogadást kötött a barátaival, hogy mielőtt válaszol a kérdésre, elszámol tízig.- Megesett, hogy az ifjú pár „elfelejtett” eljönni?- Éves szinten négy-öt meggondolja magát, ők általában nem is jelzik, hogy elmarad az Névjegy: Paffén Zoltánné Vezsenyi Julianna születési hely, IDŐ: Törökszentmiklós, 1953. február 15. családi állapot: házas (36 éve) férje: Pafféri Zoltán, megyei képviseletvezető, népművelő gyermekek: Orsolya (35), Erika (33), Zoltán (23) és 5 unoka hobbi: a munka és a családi tennivalók után zenehallgatás, olvasás esküvő. A személyit gyakrabban felejtik otthon. — Bakizott már?- Látványosat nem, de mindig nagyon izgulok. Volt, amikor nem tudtam, hogy a következő pillanatban mit akarok mondani. Nem a készületlenségtől, hanem mert ott volt velem szemben a násznép, figyelnek vagy nem, gyerekek rohangáltak, én meg rettegtem, mikor esik egy kislány fejére a hatvankilós karnis, mert mennyasszonyt játszva tekerte magára a függönyt... — Évente hány születést jegyeznek be Szolnokon?- Úgy kétezret, de ennek több mint fele környékbeli. A divatos nevek között még mindig vannak filmsorozatból ellesettek, de előtérbe kerültek a bibliaiak meg a régi magyar nevek. — És a nők házasságkor melyik névviselési formát választják?- Pár éve a férfiak is felvehetik a feleségük nevét, de csak két ilyen esetről tudok Szolnokon. A nőknél? Változó. Egyre többen megtartják leánykori nevüket. — Hány kilós egy anyakönyv?- Két és fél, három. — Ha eltéveszt valamit, hogy lehet javítani?- Az anyakönyvet kézzel írjuk, s ha rontunk, nagyon szigorú szabályok szerint lehet módosítani. Áthúzással, radírozással, kaparással semmiképp. K 1 1 I #
