Új Néplap, 2009. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-18 / 41. szám

KOZELET Már kétrendbeli népirtással vádolja a hágai Nemzet­közi Törvényszék Radovan Karadzsicsot. A volt boszniai szerb elnököt a boszniai háború­ban, 1992-ben elkövetett bűneiért, illetve az 1995-ös srebrenicai mészárlásért vonják felelősségre. Karadzsicsot 13 év bujkálás után tavaly júliusban fogták el Belgrádban. Felemás Ünnep, Egy éve kiáltották ki Koszovó függetlenségét, amelyet 54 ország, köztük hazánk is elismert. Az évforduló felemás: a koszovói szerbek nem ismerik el Koszovó elszakadását Szerbiától. Fatmir Sejdiu koszovói elnök a szerbek beilleszkedésének akadályozásáért Belgrádot tette felelőssé. Nem járnak jól a szegények csomag Az átlagkeresetűek tízezer forinttal többet vihetnek haza Orvosok és szülésznők után nyomoznak pénzt kértek a budapesti Állami Egészségügyi Köz­pont orvosai és szülésznői a szülés előtt álló kisma­máktól az epidurális érzés­telenítésért, amely egyéb­ként ingyenesen járna. A rendőrség 8-10 elkövetőt gyanúsít, akik alkalman­ként akár 40 ezer forintot is elkértek az ingyenes fáj­dalomcsillapító injekcióért. Magyarországra hozzák a foglyokat? MEGKEZDŐDTEK a magyar­amerikai tárgyalások a guantánamói foglyok jövő­jéről, elvben Magyarország is fogadhat be egykori rabo­kat, konkrétumokról azon­ban még nem állapodtak meg. Budapesten Clint Williamson utazó nagykö­vet tárgyalt Várkonyi László szakállamtitkárral. A terro­rizmussal vádolt egykori rabok befogadásáról a kor­mány a parlamenti pártok­kal és a titkosszolgálattal való egyeztetés után dönt. Ausztria: szabad munkavállalás 2011-től Ausztria csak két év múlva -"atehető legutolsó idő­pontban - kívánja teljesen megnyitni munkaerőpiacát a közép- és kelet-európai uniós országok előtt. Michael Spindelegger kül­ügyminiszter a válság miat­ti munkaerőpiaci feszültsé­gekkel indokolta a döntést. Kormánya tartja a szigort Aki dolgozik, nem jár rosszul a válságcsomag­gal - vallja Veres János. Az ellenzék nem ért egyet a pénzügyminiszterrel. Vég Márton Igaznak látszik az állítás, hogy a kormányfő által hétfőn bejelen­tett gazdaságélénkítő válságcso­maggal az átlagos keresetűek jól, míg az alacsonyabb jövedelem­mel rendelkező családok rosszul járnak. Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke példaként említette az szja alsó kulcsának megemelé­sét, illetve az áfa 20-ról 23 száza­lékra történő növelését. Emlékez­tetett rá: korábban javasolták, hogy az áfaemeléssel egy időben az alapvető élelmiszerek áfája 17 százalékra csökkenjen. „Az, hogy a családi pótlék és a gyermekgondozási díj adózni fog, továbbá az, hogy megszűnik az étkezési jegy vagy az üdülési csekk adómentessége, azt ered­ményezi, hogy az alacsonyabb jö­vedelemmel rendelkező rétegnek nem lesz könnyebb” - jelentette ki Tállai András. A fideszes kép­viselő szerint a válságcsomag árát a lakossággal akarja megfi­zettetni a kormány. Tudni kell, hogy azoknál a családoknál, ahol más adóköteles jövedelem nincs, ott semmit nem visz el a családi pótlékból az adó. Ahol mindkét szülő alacsony keresetű vagy az „megszűnik a 13. havi nyug­díj, a 2009-ben nyugdíjba lé­pők már nem kapják meg. Vi­szont azok, akik kapták, viszik magukkal, havi nyugdíjukba tizenketted része beépül” - mondta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter. egyik gyesen van, a másik pedig alacsony jövedelmű, ott szintén nem nő a kereső adóterhe. A ke­reset, illetve a keresők számának növekedésével egy kétgyermekes családban 973-5282 forint közöt­ti összeget visz majd el az adó a 27 800 forintos családi pótlékból. Az adórendszer átalakításának legfontosabb eleme, hogy az szja alsó sávhatára 1,7 millió forintról júliusban 2,2 millió, majd 2010 januárjától 3 millió forintra nő, ezzel párhuzamosan viszont a A jövőben a szociálpolitikai támogatás (szocpol) felvételé­hez az ingatlan értékének 30 százalékát önrészként kellene felmutatniuk a vásárlóknak Szűcs Erika arról nem beszélt, hogy az önrészt fedezhetik-e hi­telből a lakásvásárlók. legkisebb adókulcs 18 százalék­ról 19-re, míg a felső kulcs 36 szá­zalékról 38-ra emelkedik. Az át­lagkeresettel - azaz havi 143 ezer forintos jövedelemmel - rendel­kezők 2010-ben közel 10 ezer fo­rinttal járnak jobban. Az alsó kulcs emelkedését a legalacso­nyabb kereseteknél az adójóvá­írás növelésével kompenzálnák. Ennek mértéke és ütemezése egyelőre nem ismert. „Ez a lemondás, a beletörődés, szóval ez a reménytelenség cso­magja” - fogalmazott Orbán Vik­tor. Á Fidesz elnöke szerint nem egyszerűen egy újabb brutális megszorító csomagról van szó, hanem a teljes reménytelenség csomagjáról, mert ugyanazon az úton halad tovább, amelyen már egyszer kudarcot vallott Magyar- ország, és amely végül is eljuttat­ta az országot abba a helyzetbe, hogy az unió leggyengébb álla­maként próbálja kivédeni a vál­ság viharait. Zuschlag vallott: fiktív szervezetek működtek közre a pályázatoknál Nálam csengettek, ha valamire pénzt kellett szerezni - mondta Zuschlag János a bíróságon. A volt politikus tegnap folytatta vallomását az ellene és 15 társa ellen indított büntetőper tárgyalá­sán Kecskeméten. Elismerte azoknak az egyesületeknek a lé­tezését, amelyek az egyes politi­kai mozgalmakhoz köthető ifjú­sági szervezetek háttérintézmé­nyeként működtek, s azok helyett indultak pályázatokon. Zuschlag négy, a szocialistákhoz köthető egyesületet nevezett meg: az At­lasz, a Vörösfenyő, a XXI. Száza­di Kulturális és az Y-Generáció egyesület közül kettőt Bács-Kis- kunban, kettőt pedig Csongrád megyében jegyeztek be, érdemi munkát 2002 után végeztek. A „háttérintézmények” létrejöt­tét a volt szocialista politikus az­zal magyarázta, hogy 1998-tól a politikai ifjúsági szervezetek nem részesülhettek a civilszervezetek­nek nyújtható támogatásokból. A delegálási és döntéshozatali rendszeren keresztül mégis lehe­tővé vált, hogy ezek a politikai szervezetek megoldják finanszí­rozási problémáikat - fogalma­zott Zuschlag. Az ifjúsági szerve­zetekben ugyanis megjelentek a politikai ifjúsági szervezetekhez köthető delegáltak. A civil háló évről évre jelentő­sebb szerepet töltött be az Ifjú Szocialisták Mozgalmának finan­szírozásában. 2000-2001-től pe­dig az is fölmerült, hogy „kényel­mi szempontok” miatt érdemes lenne a pályázatokra fiktív egye­sületeket létrehozni - mondta el. Zuschlag folytatta vallomását Szűcs: megszűnik a tizenharmadik havi nyugdíj Szigorítás amerikai módra szankció Rendőrkézen még egy gyanúsított Cozma-ügyben Lajcák: „jók a kapcsolatok” Szlovákia Higgadtságot vár az új szlovák miniszter Jelentősen szigorítaná a har­madjára visszaeső, erőszakos bűncselekményt elkövetők bün­tetését a Fidesz. Az ellenzéki párt benyújtotta az Országgyű­lésnek az úgynevezett három csapás törvényt, aminek az a lé­nyege, hogy aki háromszor követ el erőszakos, személy elleni bűn- cselekményt, az a harmadik esetben a büntetési tétel maxi­mumának a kétszeresét kaphat­ja. Ha ez meghaladja a 20 évet, akkor a bírónak ténylegesen életfogytig tartó szabadságvesz­tést kell kiszabnia. Mindezt ame­rikai minta alapján vezetné be a Fidesz: az Egyesült Államok szá­mos tagállamában alkalmazzák e törvényt, és csökkent is az is­mertté vált bűncselekmények száma. Az MSZP azonban már­is jelezte, hogy nem támogatják a javaslatot, mert szerintük a há­rom csapás törvény nincs össz­hangban az alkotmány azon ren­delkezésével, hogy a büntetés­nek arányosnak kell lennie az elkö­vetett bűncselek­ménnyel. Közben újabb gyanúsítottat vett őrizetbe Marian Cozma veszpré­mi kézilabdázó meggyilkolásá­val kapcsolatban a rendőrség. P. Gábort a megyei nyomozók hétfőn Budapesten fogták el. A nyomozás eddigi eredményei alapján a férfi összefüggésbe hozható a kézilabdázók elleni tá­madással. Az ügyhöz tartozik, hogy Bencze József országos rendőrfőkapitány elnézést kért amiatt, hogy korábban azt mondta, Marian Cozma meg­gyilkolása után azért adták ki késve az európai el­fogatóparancsot, mert a döntéshez órákon át nem talál­tak bírót. Egy másik, a na­pokban történt ügyben eddig öt gyanúsított van előzetes letarto- zásban. Az enyingi benzinkút­nál történt csoportos garázdaság miatt az ügyészség eredetileg hét gyanúsított letartóztatását kezdeményezte. ■ Ambrus V. ■ Elnézést kért Bencze József főkapitány a bíróságtól. A szlovák külügyminiszter sze­rint jók a magyar-szlovák kap­csolatok. Miroslav Lajcák, aki a közelmúltban vette át a szlovák diplomácia vezetését, kedden Bu­dapesten tárgyalt Göncz Kingá­val. Mint fogalmazott, higgadtan kell megbeszélni az eltérő állás­pontokat. Ilyen a dunaszerdahe- lyi eset, ami miatt Magyarország az Európa Tanácshoz fordult. Göncz Kinga ezzel összefüggés­ben azt mondta, a magyar kor­mány többször és nyomatékosan kérte a szurkolóveréssel kapcso­latos vizsgálati anyagokat, de nem kapta meg. A két külügymi­niszter arról is tárgyalt, hogy egyes kérdésekben közösen kell fellépni az EU-ban. ■ A. V. Először tárgyalt Budapesten Göncz Kingával Miroslav Lajcák (jobbra) P I A i * I

Next

/
Oldalképek
Tartalom