Új Néplap, 2009. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
2009-02-03 / 28. szám
4 ÚJ NÉPLAP - 2009. FEBRUÁR 3., KEDD TÚRKEVE HÍRSÁV Tovább dolgozhatnak a téli közmunkások < A múlt Év végén a Berettyó- Körös Többcélú Társulás sikeresen pályázott kistérségi szintű közmunkaprogramra. Ennek keretében Túrkevén 14 szociálisan segélyezett munkavállaló kapott munkát a téli hónapokban. A program december közepétől február közepéig tartott volna. Ez év elején azonban lehetőség nyílt a program március végéig történő meghosszabbítására. Az önkormányzat a folytatáshoz szükséges 105 ezer forintot az idei költségvetés terhére biztosította. Tervek készülnek útépítésre és -javításra a település képviselő-testü- lete arról döntött, hogy elkészítteti a város útépítési és útfelújítási terveit, és azok engedélyeztetését. Az elkészült tervekkel a település a pályázati lehetőségek hatékony kihasználását szeretné elérni. A tervezés, engedélyeztetés várható költsége 5,484 millió forint. Segítik a helyi fiatalok tanulmányait a város képviselő-testülete csatlakozott a Bursa Hunga- rica felsőoktatási ösztöndíjpályázat idei fordulójához. Pályázatot nyújthatnak be a túrkevei lakhelyű, felsőfokú tanulmányokat kezdő vagy folytató fiatalok. Tavaly 40 fő részesült ebben az ösztöndíjban, melynek a teljes ösz- szege 1,2 millió forint volt. Ebben az évben 52 diák pályázatát támogatta a város 1,515 millió forinttal. Önkéntes munkalehetőség tartósan állástalanoknak a nimfea Természetvédelmi Egyesület a 18 és 26 év közötti álláskereső fiataloknak, valamint a 45 év feletti tartós munkanélkülieknek kínál önkéntes munkalehetőséget, az Ötlet Program keretében. A jelentkezők a 10 hónapos program során munkatapasztalatokat, valamint jártasságokat szerezhetnek adminisztrátori és asszisztensi munkakörben. Energiatermelés helyben hasznosítás Munkára fogják az eddig veszendőbe ment gázt A termálvízzel feltörő gázok folyamatos ellenőrzést igényelnek. A felvételen Perge József fürdőigazgató (jobbra) munkatársaival ellenőrzi a kútnyomást. Napjaink energiaválsága is megmutatta, hogy a takarékoskodásra mindenütt szükség van. A túrkevei strandfürdő a várossal karöltve a termálvízzel együtt feltörő gázok hasznosítására szánta el magát. Török Róbert Aki már járt a helyi strandon, az saját orrával szimatolhatta a medencékben található víz jellegzetes illatát. Minden kevi tudja, hogy a víz mellett értékes gázok is a felszínre törnek, ezek hasznosítására igazából csak mostanság terelődött a figyelem. - Közel 50 éve, szinte a megnyitása óta járok a fürdőbe, elsősorban annak jótékony hatása miatt. Mint tősgyökeres helybeli persze én is tudtam, hogy a termálvíz komoly gázmennyiséggel jön fel, emiatt is van különleges illata - mondta a nyugdíjas Fábián Károly. - Hogy ezt a gázt érdemes lenne-e begyűjteni és valahogy felhasználni, szerintem komolyan eddig nem foglalkoztatott senkit. A minap azonban az egyik Ismerősömtől azt hallottam, hogy a város egy kis erőmű megépítését tervezi, amelyet az említett gázokkal üzemeltetnének. Nagyon jó ötletnek tartom, hiszen eddig csak veszendőbe ment, most meg lehet, hogy még pénzt is hozhat.- Valóban komoly lépésre szántuk el magunkat, hiszen az önkormányzattal közösen elkészíttettünk egy megvalósíthatósági tanulmányt — tudtuk meg Perge József fürdőigazgatótól. A szakértői anyag, amely négy alternatívát is bemutat a kísérőgázok hasznosítására, a napokban került a képviselő-testület elé. A testület támogatásáról biztosította az elképzeléseinket, melyek megvalósítására pályázati pénzeket kívánunk bevonni. A januári kiírásról igaz lekéstünk, de a márciusban megjelenő újabb KEOP-pályázatra intézményünk mindenképpen benyújtja igényét—mondta Perge József. — Az elkészült gázhasznosítási tanulmány javaslatai között az egyszerűbb megoldás 35 millió forintba, a drágább 100 milliónál is többe kerülhet. A begyűjtött gázmennyiséggel lehetne fűteni, eladni a gázszolgáltatónak, vagy egy gázmotorral elektromos energiát termelni. Az, hogy melyik javaslatból lesz valóság, még nem tudható biztosan. De a döntés megkönnyítésére már elkészítettük a megtérülési időre és a beruházás teljes költségére vonatkozó pontos számításokat is. Jelenleg kapcsolatban állunk egy céggel is, amely hasonló beruházásokat valósított meg Kisújszálláson, illetve Karcagon. Ha minden a terv szerint alakul, a projekt várhatóan a jövő év közepére valósulhat meg — zárta szavait az igazgató. - Mindenképpen előre kell lépnünk ebben az ügyben, hiszen komoly energia- mennyiségről van szó. Ügy gondolom, hogy a minimumcél az lehet, hogy a gáz értékesítéséből a fürdő működését nullszaldóssá tudjuk tenni. A maximumcél pedig, hogy intézményeinket ellássuk energiával, a felesleget pedig az energiapiacon értékesítsük — mondta Cseh Sándor, a település polgármestere. Kőolajat kerestek, termálvizet találtak a jelenleg is működő kutat 1954-ben fúrták, miközben k& olajat kerestek. Olaj helyett azonban 74 Celsius-fokos termálvíz tört a felszínre 2116 méteres mélységből, percenként 470 literes hozammal. — Ez egy úgynevezett pozitív kút, )mert a termálvizet a gáz nyomása hozza a felszínre, így nem kell külön szivattyúzni. Emiatt a gáz kitermelési költsége igazából minimális. A mérések azt mutatják, hogy óránként 20 köbméter, 94 százalékban metánt tartalmazó gáz jön fel a vízzel együtt. Eddig ezt egy gáztalanítón keresztül kivontuk a vízből, majd a szabadba engedtük. Ez éves szinten a jelenlegi számításaink alapján közel 175 ezer köbméter gázt jelent, amely mindenképpen indokolttá teszi a beruházás megvalósítását — vélekedett Perge József. A takarékosság lehetőséget ad egy új gázkazán vásárlására A Berettyó—Körös Többcélú Társulás Idősek Otthonában a takarékos működés nem ismeretlen fogalom. Az intézményben alaposan megnézik, hogy mire költik a bevételeket és a támogatásokat. Szabó Attila intézményvezető szerint a rohamosan növekvő árak, az évről évre csökkenő normatívák egyre nehezebb helyzetbe hozzák az ilyen jellegű otthonokat. A megfelelő szakmai feltételek biztosítása mellett nagyon fontos a gazdálkodás minősége is. Az elmúlt esztendő takarékos működéséhez nagyban hozzájárultak a dolgozók is, az adható juttatásokról való lemondásuk és jelentős többletmunkájuk által. Az így keletkezett 800 ezer forintos pénzmaradványból az idősek otthona egy új, energiatakarékos gázkazáft megvásárlását tervezi. Az ehhez szükséges fenntartói jóváhagyásokat a helyi önkormányzat már megadta, a társulási tanács döntésére e hónapban kerül sor. A beruházás várhatóan a tavasz- szal kezdődik el. ■ Jól szerepeltek a művészeti iskola táncos növendékei Január 10-11-én rendezték meg az Oktatási Miniszter által kiírt III. Országos Társastáncversenyt. A művészetoktatási intézmények növendékei három korcsoportban standard (angolkeringő, bécsi keringő, tangó, quick step, slow fox) és latinamerikai táncokban (szamba, csacsacsa, rumba, paso doble, jive) mérték össze tudásukat. A Korda Vince Alapfokú Mű- I vészetoktatási Intézmény négy | párossal vett részt a versenyen. A versenyzők standard táncban szépen szerepeltek, a latin-amerikai táncokban kissé gyengébben. így is igen dicséretes eredményt értek el: Krucsai Attila és Vozár Virág az I. korcsoportban 10. helyezést ért el, míg Pádár Zoltán és Szerencsi Noémi a II. korcsoportban 11. helyen végzett. A zsűri elnöke Zsámboki Marcell, a Magyar Táncművészeti Főiskola igazgatója volt. ■ Évforduló a mentősöknél Költözés Három éve adták át az új mentőállomást Böllértalálkozóra várják a csík zenekar a vendégeket februárban a kultúra napján Fontos szerepet tölt be a település életében a helyi mentőállomás, amelynek átadására három évvel ezelőtt került sor. Az átköltözés mindenképpen indokolt volt, hiszen a régi épület már teljesen leromlott állapotban volt. Az új mentőállomás épülete felszereltségében és komfortosságában megfelel a szigorú uniós előírásoknak is. Jelenleg tizenketten dolgoznak az állomáson, hat gépkocsivezető és hat szakképzett mentőápoló. Két gépjárművük közül az egyik huszonnégy, a másik pedig nyolcórás műszakban teljesít folyamatosan szolgálatot. Az itt dolgozók a hároméves jubileumról egy kis ünnepség keretében emlékeztek meg, persze nem elfeledkezve a régi állomáson eltöltött hosszú évekről sem. ■ Az itt dolgozó mentősök korszerűbb állomásról indulhatnak segítségnyújtásra Immár harmadik alkalommal rendezik meg február 14-én a túrkevei böllértalálkozót. Idén a rendezők a tavalyi húsz csapatnál több résztvevővel számolnak, ráadásul várhatóan nemzetközivé is bővül a találkozó, hiszen a település testvérvárosaiból is érkeznek böllérek. Az idelátogatók betekintést nyerhetnek a húsfeldolgozás teljes folyamatába a szúrástól a kolbásztöltésig. A böllérek által készített ételeket az érdeklődők folyamatosan meg is kóstolhatják. A programok között továbbá lesz népi kirakodóvásár, pálinka- és borkóstoló, népdal és cigánymuzsika, valamint népi játszótér és íjászbemutatö is. Jelentkezés és bővebb információ: bollertalako- zo.hu internetes honlapon található. ■ Az oldalt írta, szerkesztette és fotózta Török Róbert A magyar népzene egyik meghatározó együttesének, az 1988- ban alapított Csík zenekarnak a koncertjével ünnepelték Túrkevén a magyar kultúra napját. A koncert kezdetére zsúfolásig megtelt a Korda Sándor Filmszínház nézőtere, és a közönség soraiban igen szép számmal képviseltették magukat a fiatalok is. A népzenét és világzenét is játszó zenekar előadásában neves költők megzenésített költeményei is felcsendültek. A városi ünnepség mellett az oktatási intézményekben is megemlékeztek a kultúra napjáról. Az Eg- ressy Béni Zeneiskola szervezésében Csorba Gergő gitárművész előadására került sor az iskola dísztermében ■ A r * I I