Új Néplap, 2009. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-31 / 26. szám
2009. JANUÁR 31, SZOMBAT 7 ■ HUf ÁSZ-elnök: megkell menteni a munkahelyeket KÖZÉLET&GAZDASÁG Újabb milliárdos sikerdíjügy? kötvények A szocialista képviselő hálózatot gyanít a kifizetett pénzek mögött „A GAZDASÁGI válság időszakában mindent meg kell tenni az emberek munkában tartásáért, mivel a munkanélküliség fokozódásának jelentős pénzügyi és társadalmi költségei lennének” - jelentette ki tegnap az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke Szegeden. Szerinte a munkanélküliség megugrása azzal járna, hogy a nem létező költségvetési bevételekből kellene finanszírozni a most mintegy 400 milliárd forintot kitevő munkanélküli ellátás növekedését. Óriási büntetés az útépítő cégeknek HÁROM ÚTÉPÍTŐ CÉGET, a Strabag Zrt.-t, az Egút Zrt.-t és a Colas Dunántúli Zrt.-t összesen közel 3 milliárd forintra bírságolta meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenykorlátozó megállapodás miatt, míg az ügyben érintett He-Do Kft. nem kapott bírságot, mert segítette a hivatalt a kartell feltárásában - közölte a GVH. A versenyhivatal megállapította, hogy a cégek számos út- és hídépítési közbeszerzési pályázat kapcsán felosztották egymás között a piacot, és előre megállapodtak az ajánlati árban. Soros: súlyosabb a válság, mint gondoltam „A VILÁGGAZDASÁGI VÁLSÁG súlyosabb, mint ahogy egy évvel ezelőtt megjósoltam”- vélte Soros György magyaramerikai nagybefektető az osztrák Der Standardnak nyilatkozva. A pénzmágnás kijelentette: a globális pénzügyi rendszer lényegében összeomlott, és csak mesterségesen tartják életben. Soros: összeomlott a rendszer Csapó Agnes: a szerződéseket látták a testületek „NEHEZEN tudom értelmezni, hogy mi a problémája Tóth Károly képviselő úrnak”- mondta megkeresésünkre Csapó Ágnes. A Priv-Invest ügyvezetője hozzátette: nem arról van szó, hogy valaki fii alatt csinál valamit, mert a szerződéseket az önkormányzat testületéi jóváhagyták. Csapó Ágnes megjegyezte azt is, a szerződések bárki által megismerhetők. AZ ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ a cég által végzett tevékenységet klasszikus befektetési tanácsadásként jellemezte. Kapcsolatot tartottak a pénzintézetekkel és az önkormányzat pénzügyi illetékeseivel, folyamatos tájékoztatást adtak a pénzpiacról, az adott pénzpiaci körülmények között befektetési javaslatot és tanácsokat adtak az önkormányzatnak, hogy milyen eszközökbe fektessék a pénzt, illetve, hogy egy adott eszközt mikor érdemes értékesíteni ARRA A KÉRDÉSÜNKRE, miként szabályozta a szerződés a sikerdíj mértékét, Csapó Ágnes úgy válaszolt, hogy hozamgarantált befektetésről van szó. Tehát ha 10 százalék az alaphozam egy időszakra, a realizált bevétel pedig 13 százalékos hozamszintnek felel meg, akkor a 10 százalék feletti 3 százaié kért jár prémium, ami sávosan fizetendő. „Vagyis - tette hozzá az ügyvezető - a bruttó részesedés az 1 százalékot sem éri el”. Csapó Ágnes hangsúlyozta: a többlethozamból lehet részesedni A hozam százalékban van meghatározva, és minden szerződésben rögzítik. EGY MÁSIK FELVETÉSRE, hogy Tóth Károly tudomása szerint a cég egymilliárd forint feletti sikerdíjra számíthat, Az ügyvezető megegyezte: „nagyon boldog lennék, ha a negyede, ötödé közelébe jutnék, finoman fogalmazva eltúlzott volt az egymilliárd forintról szóló információ”. Tényfeltárást vár a sajtótól és vizsgálatokat az államigazgatás megfelelő szerveitől Tóth Károly szocialista képviselő egy budapesti cég feltűnően jövedelmező önkormányzati megbízatásai kapcsán. Összességében akár több milliárd forint is lehet a sikerdíj összege. Tóth Károly a pénteki sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy erkölcstelenül magas a fővárosi cég sikerdíja Ambrus Vilmos-Gajdács Emese-Németh Márk Békéscsaba és még 24 magyar- országi önkormányzat a Budapest Priv-Invest Gazdasági Tanácsadó Kft.-vel szerződést kötött a 2007-2008-as év során kibocsátón kötvényből származó pénzek fel nem használt részének hasznosítására. A kft. havi nettó J 200 ezer forint készenléti díjat % kap a várostól a befektetési tana- ; csőkért, valamint sikeres üzletek i után akár a nettó eredmény 35 | százaléka is őt illeti. Ennek nyo- | mán a tavaly július és november g közötti hozamok után közel 41 - millió forint sikerdíjat számlázott, csak Békéscsabának.- Huszonöt önkormányzat esetében, ismerve a kibocsátott kötvények értékét, mindez több százmilliós bevételt jelent évente a Priv-Invest számára. E szerint Csapó Ágnes ügyvezető vélhetően a 2008-as esztendő legsikeresebb üzletasszonya - fogalmazott Tóth Károly, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy az említett megbízási szerződést Békéscsabán Vantara Gyula polgármester kötötte a budapesti céggel, annak tartalmáról a közgyűlés, de még a Fidesz-frakció sem tájékozódhatott időben. Az MSZP képviselője arra is emlékeztetett, hogy a polgármesteri hivatal pénzügyi szakemberei a „kis kincstár” keretében kifogástalanul meg tudnák oldani a kötvények kezelését, így volt ez a korábbiakban is, amikor évi 100 milliós bevételre tett szert a város a szabad pénzeszközök ésszerű mozgatásával. Tóth Károly a sajtótájékoztatón egyfajta hálózatról beszélt, amit azzal magyarázott, furcsállja, hogy Csapó Ágnes cége bármiféle hirdetés nélkül 25 önkormányzattól kapott a békéscsabaihoz hasonló, nagyon jól jövedelmező megbízást. A szerződések szinte szóról szóra megegyezők, apróbb összegszerű eltérésektől eltekintve. Hozzátette: nem tudja, de neki nem is feladata bizonyítani, hogy ezek a pénzek esetleg to- vábbfolynak-e a Priv-Investtől, de az egybeesések legalábbis elgondolkodtatok.- Ugyancsak érdekes, hogy a megbízások időtartama 2010. decemberével jár le, azzal a kikötéssel, hogy amennyiben a lejáratot megelőző 30 napon belül azt nem mondják fel, úgy a szerződés hatálya további egy évvel automatikusan meghosszabbodik. Előre megjósolható, hogy a 2010- es önkormányzati választások után ennyi idő alatt nem állhatnak fel az új testületek - vetítette előre a szocialista képviselő. Vantara Gyula békéscsabai polgármester kérdésünkre, hogy miért hasznos a városnak a Priv- Investtel kötött szerződés, sajtóreferensén keresztül közölte: „Az említett szerződést teljesen jogszerűnek tartom. A polgármesteri hivatal pénzügyi szakemberei nem tudnák megoldani a kötvényforrás befektetését, illetve forgatását, hiszen brókerismeretekkel, -képesítéssel nem rendelkeznek, pedig az ilyen irányú befektetések eredményessége csak alapos pénzpiaci ismeretekkel biztosítható”. Arra azonban, hogy a sikerdíj mértékét nem tartja-e túlzottnak, nem kaptunk választ. Azt csinálnak az önkormányzatok, amit akarnak A Priv-Invest Gazdasági Tanácsadó Kft. budapesti, Báthory utcai székhelye A HELYI ÖNKORMÁNYZAT alkotmányos jogai között szerepel, hogy bevételeivel szabadon gazdálkodhat tehát a kötvénykibocsátásból származó bevételeivel is szabadon rendelkezik - válaszolta megkeresésünkre az Ön- kormányzati Minisztérium sajtó osztálya. Lapunknak küldött válaszukban azonban kiemelték, hogy az önkormányzati törvény alapján a helyi önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért a képviselőtestület szabályszerűségéért pedig a polgármester felelős. A tárca szerint a kötvénykibocsátások többsége devizában, sokszor euróbán és svájci frankban történt, ami miatt a mostani árfolyamváltozások jelentős kockázatot jelentenek az önkormányzatok számára. Elégségest kapott a magyar egészségügy felmérés A magyarok fele venne igénybe fizetős egészségügyi szolgáltatást Megszüntetné a napi standolást a Fidesz Ha iskolai osztályzatokkal kellene értékelni a hazai egészségügyet, akkor bizony csak egy elégséges osztályzatot érdemelne - derült ki a Psyma piackutató cég felmérésébők A megkérdezettek fele kifejezetten rossznak látja a helyzetet, és kevesebb, mint egytizednyien vannak azok, akik szerint a magyar egészségügy jól működik. A fővárosban egyébként még az országos átlagnál is kritikusabbak a megkérdezettek: a budapestiek mindössze 2,25- öst adnának az egészségügynek. Az egészségügy problémáiként pedig elsősorban általános okokat, a várakozási időt, a szervezetlenséget, vagy a betegszállítás problémáit sorolták fel. ÉrdeÖn milyennek látja az egészségügy helyzetét? FORRÁS: PSYMA HUNGARY * Az egészségügy öt nagy problémája 1. általános: pénzhiány; kórházi-, járóbetegés szakorvosi ellátás 2. IDŐ: hosszú várakozás; várólisták; sorban állás 3. munkaerő: kevés az or- vos, az ápoló; alacsonyak a fizetések 4. infrastruktúra: felszereltség, műszerek, épületek; kapacitás 5. ODAFIGYELÉS HIÁNYA: beteggel való törődés; elhivatottság; tájékoztatás FORRÁS: PSYMA HUNGARY KFT. I kés, hogy kevesen említették problémaként a hálapénzt - mindössze 4,3 százalék -, amely úgy tűnik, társadalmilag elfogadott tényező. Kiderült azonban, hogy az alacsony színvonalúnak tartott állami egészségügyi szolgáltatásokat tömegesen veszik igénybe. A megkérdezettek egyharmada volt az utóbbi 2 évben kórházban, sőt minden második nem is egyszer, és legalább 6 napot kényszerült ott eltölteni. A fentiek ismeretében pedig nem meglepő, hogy a megkérdezettek fele (46,9 százalék) venne igénybe olyan egészségügyi szolgáltatást, amelyért még a tb-n félül is fizetnie kellene. ■ Boda V. Megszüntetné a Fidesz a napi standolásra; a 250 ezer forint feletti banki átutalásokra és a házipénztár készpénzállományának korlátozására vonatkozó törvényi kötelezettségeket. Az ellenzéki párt szerint a február 1-jétől életbe lépő napi standolás bevezetése óriási adminisztrációs terhet ró a vendéglátósokra, és pontos betartása szinte lehetetlen. Ez a rendelkezés egyébként 2004-ben egyszer már megbukott. A Fidesz úgy véli, a készpénzes fizetés 250 ezer forintban való maximalizálása kimondottan nehéz helyzetbe hozhatja azokat a kis-és középvállalkozókat, akik a í körbetartozás elburjánzása és az alacsony fizetési fegyelem közepette az azonnali készpénzzel való fizetést az áru átadásával egy időben bonyolítják. A párt szerint indokolatlan a házipénztárban tartott készpénz- állomány további korlátozása is. Ez a rendelkezés csak a pénzintézeteknek használ, míg a vállalkozások számára fölösleges nehézségeket jelent a készpénz- kezelésnél és a készpénzes fizetéseknél. Az ellenzéki párt azt javasolja, hogy e három rendelkezést a kihirdetését követő nyolcadik napon helyezzék hatályon kívül. ■ Ambrus V. * i ■ A Fidesz szerint a napi standolás óriási teher.