Új Néplap, 2009. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-03 / 2. szám
5 ÚJ NÉPLAP - 2009., JANUÁR 3., SZOMBAT JÁSZSÁGI BARANGOLÁS Beépülhet végre a Csemege-tömbrész? beruházás A jászberényi városközpont szégyenfoltjaként éktelenkedik továbbra is a terület Érdekes helyzet alakult ki Jászberényben az úgynevezett Csemege-tömb beépítéséről. A terület három tulajdonosa szándék- nyilatkozatot írt alá a hasznosításról, miközben a negyedik tulajdonos, az önkormányzat még nem is tárgyalt a kérdésről. Banka Csaba A Szolnok, illetve Heves Irányából Jászberénybe érkezők számára Jászberény központjának felvezetését egy romos házakkal, beépítetlen ingatlanokkal tűzdelt terület jelenti. Az úgynevezett Csemege-tömb a 31-es, 32-es főutak közös szakasza mentén valóban szégyenfoltként éktelenkedik a belvárosban, de a hasznosítását mégsem sikerült megoldani két évtized alatt. — Az önkormányzat korábbi határozatai alapján intenzíven foglalkoztunk a Csemege-tömb beépítésének lehetőségeivel - mondta Tamás Zoltán (Fidesz), a városfejlesztési bizottság elnöke. —Az elmúlt időszakban több befektetővel is próbálkoztunk, de ezekből végül nem lett semmi. Ez idő szerint azonban már egy szombathelyi céggel jutottunk komoly eredményekre. A bizottsági elnöktől megtudtuk, hogy a hasznosítására váró belvárosi ingatlan tulajdonosai - kivéve az önkormányzat - már szándéknyilatkozatot írtak alá a befektető céggel a terület beépítésére, illetve már előrehaladott állapotban van a szerződéskötés előkészítése is. — Korábban mindig ott bukott el a terület hasznosításának kérdése, hogy még kiforratlan elképzelések kerültek az önkormányzat elé úgy, hogy a többi tulajdonos sem tudott még dönteni — mondta az elnök érdeklődésünkre, hogy miért nem a képviselő- testületnél kezdték az egyeztetést. Hozzátette, szerinte mostanra jött el az az idő, amikor az ön- kormányzat testületének is dönteni kell majd a készülő épületről. A taktika megváltoztatása nem aratott osztatlan sikert az önkormányzati testületben. Dr. Gedei József (MSZP) polgármester leszögezte, hogy rendkívül fontosnak tartja a terület hasznosítását, de a testület még nem foglalkozott a kérdéssel, miközben a városfejlesztési bizottság már tárgyalt a befektetőkkel. Ez mindenképp aggályosnak tekinthető a városvezető szerint, hiszen az önkormányzat még nem döntött a beépítésről. - A városképet hosszú időre alapvetően meghatározó beruházásról van szó, amire szüksége van Jászberénynek. Az azonban egyáltalán nem mindegy, hogy milyen feltételekkel, a város érdekének figyelemben tartásával történik-e az előkészítés. Már felvettem a kapcsolatot a beruházó céggel, amelynek képviselője január első napjaiban tájékoztatást ad - mondta el végül Gedei József polgármester. Nem pénzt kérnek a fejlesztésért MINTEGY 2,5 MILLIÁRD forintos beruházást terveznek a város- központban. Mind a bizottság elnöke, mind pedig a polgármester arról nyilatkozott, hogy a város az elkészülő ingatlanban üzlethelyiségekre, lakásokra tart igényt. Kérdés, hogy a részletekben, illetve az épülő ház kialakításában sikerül-e megegyezni a képviselő-testületen belül, illetve a beruházó céggel. Végső döntés még nincs, de akár ilyen is lehetne az új épülettömb Minden nyolcadik étrend-kiegészítő kifogásolható volt A forgalomba kerülő élelmiszerek ellenőrzésének rendjének megváltozása miatt az ÁNTSZ Jászberényi Kistérségi Intézetének munkatársai Csillagszóró II. elnevezésű akciósorozatban az étrend-kiegészítők célvizsgálatát végezték el a Jászságban. Mint azt dr. Sárközi Mária, a kistérségi intézet tiszti főorvosa elmondta, a közel egy éve megváltozott hatáskörök miatt szakhatóságuk már nem ellenőrzi az élelmiszereket az üzletekben, ez a munka a Mezőgazdasági Szak- hatósági Hivatalhoz került át, amely a célok szerint a termőföldtől az asztalokig próbálja nyomon követni az élelmiszerek útját. Igaz, a „régi beidegződések” miatt még sokan keresik az ÁNTSZ térségi intézetének munkatársait is élelmiszer-egészségügyi problémákkal, de ezeket a panaszokat kivizsgálni nem, csak továbbítani tudják az ÁNTSZ-nél. A hét végén záruló Csillagszóró akció során az ÁNTSZ a térségben összesen kilenc egységben forgalmazott, összesen 53 étrend-kiegészítő készítményét ellenőrizte. A véletlenszerűen kiválasztott termékek közül minden nyolcadik akadt fenn a 24 pontos vizsgálati folyamatban. A problémák jó része elsősorban jelölési hiányosságok voltak. Hibás nyilvántartási számot tartalmazott vagy például nem tüntették fel, hogy egy-egy adag milyen százalékban tartalmazza az adott ásványi anyag napi beviteli mennyiségét. Olyan terméket azonban nem találtak, amelyek forgalmazása tilalom alá került volna korábban. Bírság kiszabására sem volt szükség. A megállapított hiányosságok miatt tizenkilenc esetben átiratban keresték meg a kifogásolt termékek jelölésén lévő forgalmazókat és az ott területileg illetékes kistérségi ÁNTSZ-intézeteket. ■ B. Cs. Étrend-kiegészítők forgalmának ellenőrzése Ellenőrzött egységek száma 9 db Ellenőrzések száma 9 db Ellenőrzött termékek száma 53 db Kifogásolt egységek száma 4 db Kifogásolt termékek száma 7 db Bírság 0 Ft FORRÁS: ÁNTSZ Olasz felvágott hűtőpultban kapható, 150 g/csomag STORCK Nimm 2 Soft vagy CSÁSZÁR Eperlevél 8 tojásos, 200 g/csomag Nimm 2 *■1 300 g/375 g/csomag *997t helyetTs\v 349 Ft helyett SHAH Macskasnack többféle ízben, 10x5 g/csomag 1496,67/ 1197,33 Ft/kg Pacal csíkozott, konyhakész, mélyhűtőpultban kapható, 1 kg/csomag Őszibarackalma nektár 50 % gyümölcstartalom, 1,5 l/doboz Fűszerpaprika édesnemes. 250 g/csomag Gomba 3. osztályú szeletelt, 400 g/doboz ÉMSNEMES JPSS5ST MTf t helyetfN^ Ft helyett 865,22 Ft/kg (töltőtömeg) tájékoztató pacal Ajka • Balatonlelle • Bonyhád • Budakeszi • Budaörs • Budapest, X. kér. • Budapest, XVI. kér. • Cegléd • Dabas • Debrecen 2x Dunaföldvár • Dunaújváros • Esztergom • Fót • Gárdony • Gyula • Hajdúböszörmény • Halásztelek • Hódmezővásárhely • Jászberény Kalocsa • Karcag • Kazincbarcika • Keszthely • Mohács • Mosonmagyaróvár • Nyíregyháza 3x • Pápa • Pécs • Piliscsaba Siklós • Siófok • Szentes • Székesfehérvár 2x • Szombathely 2x • Törökbálint • Veszprém 2x Több mint félszázan közmunkában a jászsági Többcélú Társulás készítette elő azt a pályázati anyagot, amelynek eredményeként a téli hónapokban 14 településen 55 fő dolgozhat közmunkaprogramban. A Munkaerő-piaci Alap és a Szociális és Munkaügyi Minisztérium az egész országban összesen 2,5 milliárd forintot különített el e célra. A munkanélküliek számára önkormányzati intézmények felújítási munkálataiban, településüzemeltetési, illetve köztisztasági feladatok ellátásában, csapadék- és belvízelvezető csatornák kialakításában adhatnak feladatokat. Együtt búcsúztatták az óévet Szentandráson A JÁSZSZENTANDRÁSI képvise- lő-testület az óév búcsúztatásaként állófogadáson látta vendégül a település vállalkozóit. Banka Ferenc polgár- mester elmondta, hogy immár hagyománnyá vált a községben, hogy a településért végzett munkát ilyen formában is megköszönik a helyi gazdaság szereplőinek. Rákszűrés kezdődik Jászfényszarun jászfényszarun január 5- től január 9-ig mellrákszűrő vizsgálatot szerveznek az orvosi rendelők parkolójában, a mammográflai szűrőbuszon. Az érintettek az elmúlt hetekben már megkapták a szűrésre vonatkozó értesítőjüket. A szervezők egy felajánlás nyomán a résztvevők között négy vásárlási utalványt is kisorsolnak. Új iroda és felújított villamos rendszer JÁSZKISÉREN a Kossuth téri óvodában az intézmény megnövekedett feladatai miatt szükséges volt egy új irodahelyiség kialakítása. Helyi vállalkozók segítségével a feladatot végrehajtották, illetve az épület villamos vezetékrendszerének felújítását is elvégezték. b * t 4