Új Néplap, 2009. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-16 / 13. szám

2 MEGYEI TŰKOR ÚJ NÉPLAP-2009. JANUÁR 16., PÉNTEK Telefonon megfenyegették a jászapáti fürdő igazgatóját Folytatás az 1. oldalról A hír kapcsán megkerestük a gyógyfürdőt működtető cég igaz­gatóját. Borbás Zoltán elmondta: egyetlen szóval sem állította, hogy a megyei Societas képvise­lői tartották volna mulatságukat a városban. Elmondta, hogy Sza­bó Lajos kérésére tárgyalt a gyógyfürdő szomszédságában lé­vő Termál Hotel vezetőjével a me­dence használatáról. Ezt végül ügyvédje tanácsára nem engedé­lyezte. A rövid határidő miatt ugyanis a bérelt városi létesít­mény „továbbéléséről” szerinte már nem lehetett megállapodni. Azt megerősítette viszont az igazgató, hogy egy személy - aki Paksi Csabaként mutatkozott be - felhívta és megfenyegette, hogy „kopaszokat küld rá”, mert nem engedélyezte a fürdő használa­tát. Az igazgató erről hangfelvé­telt készített, és feljelentést tett a rendőrségen. Azt azonban nem tudja, hogy a felvétel miként ke­rülhetett a média birtokába. A Termál Hotel igazgatója, Szántai Attila elmondta, hogy egy budapesti baráti társaság, és nem a megyei ifjú szocialisták szilvesztereztek a hotelben. Akiknek valóban az volt a kéré­sük előzetesen, hogy ha lehetsé­ges, szeretnék használni a szom­szédos strandfürdő gyógyvizes medencéjét. Az üggyel a polgár- mestert kereste meg a hotel igaz­gatója. A polgármester pedig a strandot üzemeltető cég vezetőjé­hez irányította. SZabó Lajos polgármester ány- nyit tudott megerősíteni, hogy a hotel vezetőjének megkeresését követően a két vállalkozót kérte meg, tárgyaljanak egymással. Információi szerint nem a Socie­tas megyei tagjai tartották óév­búcsúztatójukat a hotelben, de ő nem volt ott, családi körben töl­tötte a szilvesztert. Azt rendkívül furcsállotta, hogy egy olyan hangfelvétel, amely a vállalkozó állítása szerint tőle csak a rend­őrséghez került, hogyan jutha­tott el a sajtóhoz. A Societas megyei elnöke, Gu­lyás Adrienn szerint az egész rá­galmazás, sem a szervezet me­gyei elnöksége, sem pedig a tag­jai nem vettek részt Jászapátin a szilveszteri mulatságban. Kerestük a fenyegetőként megnevezett Paksi Csabát is, de lapzártáig nem volt elérhető. ■ Banka Csaba Szolnokon a legtöbb az adózó régió A kunszenti kistérségben az egyik legalacsonyabb a vállalkozási kedv A szolnoki és jászberényi kistérség immár nem csak a megyében emelke­dik ki gazdasági szem­pontból. Az Észak-Alföld meghatározó területei is. Igaz, a Központi Statiszti­kai Hivatal közelmúltban közzétett adatai szerint a régió legtöbb mutatója még elmarad az országos átlagtól. Teleki József Az Észak-Alfóldön nem teng túl a vállalkozási kedv. Miközben ez az ország második legnépesebb régiója, addig a vállalkozások mindössze 11 százalékának székhelye a térséget alkotó há­rom megye. A KSH adatai sze­rint a múlt év elején ezer lakos­ra 90 regisztrált vállalkozás ju­tott, ami az országos átlag há­romnegyede. Megyénkben pe­dig az egyik legalacsonyabb ez a mutató. Kistérségenként ugyan­akkor jelentős különbségek fi­gyelhetők meg. Például Szolnok | épphogy lecsúszik a régiós dobo­góról, míg a törökszentmiklósi a régió egyik legkevesebb vállal­kozással bíró térsége. A régió foglalkoztatási helyzete . is lényegesen kedvezőtlenebb az országosan jellemzőnél. Ezt jól ér­zékelted a nyilvántartott álláskere­sők, illetve a huzamosan, fél évnél hosszabb ideje munkát keresők i aránya. Az Észak-Alföldön a 2008. eleji adatok alapján majd’ kétszere­se volt a munkanélküliek aránya az országosnak. Jász-Nagykun- Szolnokban kedvezőbb volt a hely­zet, mint a régió másik két megyé­jében. Különösen kiemelkedik Szolnok és Jászberény térsége. Me­gyénkben ugyanakkor egyedül Ti­szafüreden és a környező települé­seken haladta meg a régiós átlagot az álláskeresők aránya. Vállalkozás a régióban Rangsor Kistérség 1. Nyíregyházi Ezer lakosra jutó vállalk. 156 db 2. Debreceni 139 db 3. Hajdúszoboszlói 121 db 4. Szolnoki 115 db 26. Polgári 57 db 27. Derecskéi 57 db 28. Kunszentmártoni 57 db FORRÁS: KSH Az észak-alföldi régióban 15 százalékkal kevesebb a bolt az országos átlagnál. Az egyik sereghajtónak számít Törökszentmiklós. Képünk illusztráció. A foglalkoztatási gondok ter­mészetszerűleg hatással vannak a lakosság jövedelmi viszonyaira is. Adófizetőből például jóval ke­vesebb van az országos átlagnál. Ezer észak-alföldi lakos közül mindössze 390 adózó volt a múlt év elején. A legjobb helyzetben Szolnok van a régióban, de Jász- jjerényben és ajtprnyező te­lepüléseken is viszonylag magasnak mondható az adózók aránya. Ugyan­akkor a megyének mindössze három kistérségében volt ke­vesebb adófizető a ré­giós átlagnál. A foglalkoztatási gondok hatással vannak a jövedelmi viszonyokra Jobbára nyáron keresik a füredi kistérséget Tiszafüred vetekszik Hajdú­szoboszlóval, Debrecennel és Nyíregyházával. Legalábbis a szálláshelyek számát tekintve. A turisták számára azonban már jóval népszerűbb volt Haj­dúszoboszló és a megyeszékhe­lyek, így Szolnok is. A vendég­éjszakák száma alapján ugyanis már csak a hetedik a tiszafüredi kistérség. elsősorban az idegenforga­lom szezonalitása magyaráz­za, hogy a Tisza-tavi települé­seket jobbára nyáron keresik a vendégek. Az egy adófizetőre jutó jövede­lem mintegy tizenöt százalékkal alacsonyabb az országosnál, és csak a debreceni és a szolnoki kis­térségben haladták meg az áüago- sat. Az Észak-Alföld térségeinek hátránya még élesebben rajzoló­dik ki, ha az adóalap egy állandó lakosra vetített összegét nézzük. Ez az országos átlag mintegy há­romnegyedének felel meg, térsé­genként szintén nagyarányú szó­ródással. A szolnoki kistérség eb­ben a tekintetben is dobogós, csu­pán a debreceni előzi meg. Ugyan­akkor a jászberényi kivételével az összes többi térségben a régiós át­A legtöbb adófizetővel rendelkező térségek Kistérség Ezer lakosra jutó adófizető Szolnoki 457 fő Debreceni 452 fő Hajdúszoboszlói 451 fő Nyíregyházi 444 fő Hajdúböszörményi 426 fő Jászberényi 412 fő FORRÁS: KSH lagnál kisebb volt a jövedelemadó­alap. Kedvező jel azonban, hogy az ezredforduló óta mind az Észak-Alföld'országoshoz viszo­nyított hátránya, mind a régió tér­ségei közötti különbség valame­lyest mérséklődött. Hogy a megkeresett pénzt hol költjük el, abban is kevésbé vá­logathatunk az Észak-Alföldön. A régióban ugyanis 15 százalék­kal kevesebb a bolt az országos átlagnál. Az ezer lakosra jutó boltok számát tekintve az Észak- Alföld ellátottsága megegyezik az országossal, a megyeszékhe­lyen még kedvezőbb is a hely­zet. így nem meglepő, hogy üz­letekkel az egyik legjobban ellá­tott kistérség a szolnoki. Ugyan­akkor lakosságarányosan vizs­gálva az üzletek számát, a régió egyik sereghajtójának számít Törökszentmiklós. Hadd szóljon! SZ0LJ0N.hU A SZOLNOK-JÁSZKUN ONLINE Megkérdeztük olvasóinkat Elégedett volt-e a csúszásmentesítéssel? SZEMERÁNYI Attila, Karcag:- Szerencsére Karcag környé­két elkerülte az ónos eső, így nem is volt olyan síkos út, mint a Dunántúlon. A sószó­rásra és úttakarításra sem kel­lett szerdán a gépeket beindí­tani. Ma is egész nap olvadt, remélem, éjszaka sem fagy rá az útra az eső, és akkor nem lesz gond ma sem a közleke­désben. KUCSORA ZSÓFIA, Cegléd:- Itt járok Szolnokon suli­ba, és nagyon nem voltam elégedett a csúszásmentesí­téssel. Reggel többször is majdnem elcsúsztam a jár­dán, volt, mikor az egyik barátomnak kellett megfog­nia. Ha nem fogott volna meg, biztosan elesem, és rendesen össze is töröm magam. SZABÓ MIHÁLY, Túrkeve:- Településünket eddig elke­rülte mind az ónos, mind a fa­gyos eső. így az utak jól járha- tóak voltak, nem kellett azo­kat sem sózni, sem tisztítani. Egyébként havas időben álta­lában elégedett vagyok az utak síkosságmentesítésével. A csapadék nagyságától függően elég hamar járhatóvá teszik az utakat az illetékes szervek. FRANK PÉTER, Szolnok:- Tökéletesen elégedett vol­tam. Reggel jó néhány helyre is el kellett mennem, és hála az égnek, hogy nem csúszott egyik út sem, így mondhatni gyorsan végeztem. Nem is tu­dom, mi lett volna velem, ha ma annyira csúsztak volna az utak és a járdák, hogy nem tudtam volna elintézni a tenni­valóim. Helyettünk dolgozik a hatóság, ha akarjuk Ettől az évtől már az adóhivatal is elkészíti a személyi jövede­lemadónk bevallását, ha azt megfelelő módon igényeljük. Az egyszerűsödő szja-bevallás sza­bályairól tájékoztatta tegnap Szolnokon a sajtó képviselőit dr. Nagy Tibor Miklós, az APEH re­gionális igazgatója. Azok az adózók, akiknek csak munkáltatótól származó jövedel­mük volt, illetve akiket ingó vagy ingatlan vagyontárgy el­adásából származó adófizetési kötelezettség terhel, egy egysze­rű űrlap benyújtásával igényel­hetik a hivataltól a bevallás elké­szítését. Az igényt, a feltételek­nek megfelelő adózók idén feb­ruár 16-ig jelezhetik, és a ható­ság április 30-ig elkészíti és ki­küldi nekik a személyre szabott bevallást. Ezt, ellenőrzés után, május 20-ig küldheti vissza a hi­vatalba az adózó polgár. Az egy­szerűsített forma mindenkinek jó - hangsúlyozta az igazgató. Az adózók megszabadulnak egy csomó adminisztrációtól, a mun­káltatóknak kevesebb lesz a dol­guk, feladatuk, az adóhivatalban pedig a papíralapú forgalom he­lyét fokozatosan felválthatja az egyszerűbb, elektronikus kom­munikáció. Az adóhivatal előze­tes becslései szerint az szja- kötelezetteknek mintegy harma­da választhatja idén az egyszerű­sített bevallást. ■ L. Murányi László i I « i 1 l

Next

/
Oldalképek
Tartalom