Új Néplap, 2009. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-02 / 1. szám

2 MEGYEI TŰKOR ÚJ NÉPLAP - 2009. JANUÁR 2., PÉNTEK antal Zoltán kunkapitány, Kétpó: - Kunkapitányként tisz­ta szívből azt kívánom, hogy le­gyen sikeres a 2009 szeptembe­rében a jászok világtalálkozójá­hoz hasonlóan megtartandó I. Kun Világtalálkozó. A progra­mok összeállításában ötleteim­mel én is szeretnék részt venni. Remélem, hogy településem, Kétpó idén is tovább fejlődik, gyarapodik, és életben marad ebben a nehéz gazdasági hely­zetben. Bízom abban, hogy az egyház által átvett általános is­kola is sikeres lesz. Jó lenne, ha az idei év új munkahelyeket is hozna a településre, mert er­re itt nagy szükség volna. Lovas vállalkozásomat szeretném én is továbbfejleszteni, remélem, lesz rá igény és kereslet. geszti jánosné, a Falusi Turiz­mus Országos Szövetségének al- elnöke (Kunhegyes): - Sok ven- | dégünk legyen az országban és a megyében is. Fontos, hogy egészségesen, békességben, egyetértésben éljünk. Családi vállalkozásunk is van, melyet mindig meg kell újítani. Való­színűleg ez idén sem marad el, hiszen fejleszteni kell a szol­gáltatást és annak színvonalát. A gyermekemnek sikeres dip­lomát kívánok, azonkívül a la­kásunk felújítása is tervbe van | véve. A hobbimnak is szeret- | nék hódolni, mely a kézimun- kázás. A férjem a régiségekkel és a kerttel, míg a fiam az in­formatikával szeret foglalkoz­ni. Azt kívánom mindenkinek, hogy valósítsák meg álmaikat. h. dr. bathó edit, a jászberényi Jász Múzeum igazgatója: - Az biztos, hogy a kultúra területén sokkal nehezebb lesz az előt­tünk álló esztendő 2008-nál is. Ugyanis úgy néz ki, hogy újabb leépítésekkel kell szembenézni, egyre csak fogy a kultúra ezen részére szánt összeg. Bizony na­gyon elkeseredem, ha erre gon­dolok. Az egyre szűkülő anyagi lehetőségek és emberi erőfor­rások mellett pedig egyre nehe­zebb minőségi színvonalú, ered­ményes munkát végezni. A kul­túra általában is sanyarú hely­zetben lesz majd ebben az esz­tendőben is, de ezen belül a múzeumok lehetőségei még korlátozottabbak. Nem tudom, hogy meddig lehet még feszíteni a helyzetünkön. hevesi-tóth tamás, a Jászberé­nyi SE NB U-es labdarúgója: — Az új esztendő akár sorsfor­dító is lehet az életemben. Nem elképzelhetetlen, hogy a téli át­igazolási időszakban klubot váltok, hiszen több helyről is kerestek az elmúlt hetekben. Lényegében azonban mindegy, hol töltöm a bajnokság máso­dik felvonását, tavasszal szeret­nék olyan teljesítményt nyújta­ni a labdarúgópályán, hogy a nyáron már valamelyik élvo­nalbeli együttestől kapjak szer­ződési ajánlatot, és az ősszel bemutatkozhassak az első osz­tályban. Azt hiszem, nem áru­lok el titkot, a magánéletemben is közeleg a „nagy nap”, hiszen menyasszonyommal már a kö­zös jövőnket tervezzük. hudu mátyás kuncsorbai gaz­da, feltaláló: - Nagyon sokat várok az új évtől. Szeretnék hi­telt kapni állami garanciával munkahelyteremtésre. Ha ezt megkapnám, négy-öt pályázatot is be tudnék nyújtani, amin ha nyernék, bizonyítani tudnám az általam kifejlesztett technológi­ák gyakorlati működőképessé­gét is. Az egészségem jó, remél­hetőleg a jövőben se lesz bajom vele. Nagyon sok telefont kapok emberektől, akik biztatnak, ne adjam fel, és harcoljak, hogy a találmányaim széles körben is­mertek és használtak legyenek. Nekik üzenem, tovább folyta­tom a „harcomat”, s szeretném, ha a lejáratókampány ellenére I a magyar kacsa- és libamáj hungarikum maradna. JACKANIN zsolt, a szolnoki Su­zuki Alfa Kft. ügyvezető igazga­tója: - Sok munkára és szűkös esztendőre számítok 2009-ben. A gépjármű-kereskedelem külö­nösen megérezte a pénzügyi, gazdasági válság hatását. Jelen­tősen visszaesett az értékesítés. Hogy mi lesz idén, azt különö­sen nehéz még megmondani. Nagyon nagy a bizonytalanság. Most a csapból is az folyik, hogy ne vásároljanak az embe­rek. Sokan úgy gondolják, hogy olcsóbb lesz az autó. Ez azon­ban nem igaz. Már most látszik, hogy ebben az esztendőben nő­nek a gépkocsik árai, és a hite­lezés is megszigorodik. Némi fellendülésre talán március, áp­rilis körül lehet számítani az ér­tékesítésben, az autópiacon. MIT VÁR AZ IDEI ESZTENDŐRE? KÖRKÉRDÉS Bár sokan tartanak a gazdasági válság hatásától, de a reménykedés is megmaradt Judy, a Groovehouse szolnoki énekesnője: - Sokkal többet vá­rok ettől az évtől, mint az el­múlttól, ennek ellenére attól tartok, hogy sok jóra nem szá­míthatunk. De azért bízom ben­ne, hogy sok pozitív dolgot tar­togat számunkra a 2009-es esz­tendő. A baráti társaságommal is beszélgettünk már erről, és úgy érezzük, sok változást hoz majd. Remélem, minden olyan dolgot sikerül megvalósítani, amit elterveztem, és ezt nem csak a magánéletemre vonatko­zóan értem, hanem az együttes­re is. Új lemez, koncertek, 2009-ben szeretnénk egy DVD-t készíteni, és folyamatosan ter­vezgetünk. Bízom benne, hogy minden félelmem ellenére egy boldogabb új év elé nézünk. lóczi miklós, a Jászapáti 2000. MgZrt vezérigazgatója: - A 2008-as gazdasági év rendkívül kecsegtető kilátásokkal indult. Azután az árak csökkenése, a termények eladhatatlansága miatt ez a helyzet a visszájára fordult. Az idei évben talán épp az ellenkezője zajlik le, hiszen a 2009-es év nehezen indul, de abban reménykedhetünk, hogy ez az év végére megfordul, és kedvezőek lesznek a körülmé­nyek. A kereskedelmi tevékeny­séggel még szervezettebben kell foglalkoznunk. Ha pedig az állattenyésztés pozíciója nem javul, akkor nagy bajok követ­kezhetnek. Beruházásainkat azonban nem szeretnénk félbe­szakítani, még ha a megvalósu­lásuk kicsit tovább is tart. Szilveszteri lapszámunkban arról kérdez­tünk Jász-Nagykun-Szolnok megyében élő is­mert embereket, meghatározó cégek, vállala­tok vezetőit, hogy számukra mit adott, mit hozott az eseményekben igencsak gazdag el­múlt esztendő, mire emlékeztek szívesen vagy éppen kevésbé szívesen az óévből. Most, immár a 2009-ás év küszöbét átlépve, szintén jól ismert, különböző területeken dolgozó személyiségektől érdeklődtünk ar­ról, hogy ők mit várnak, mit remélnek az idei esztendőre a működési területükön vagy éppen az egész ország számára. Péter Béla, a szolnoki Metal- lum 52 Kft ügyvezetője, cégtu­lajdonos: - Optimistán tekintek az idei év elé. Tizenhat éve mű­ködik ez a cég, és ez idő alatt megéltünk már sok mindent. Acéltermék-kereskedelemmel foglalkozó társaságként még azt is, amikor összeomlott az acélipar, és nem tudtuk eladni a termékeinket. A mostani vál­ság talán kevésbé érint. A leg­nagyobb partnereinket a közel­múltban megkérdeztük 2009-es terveikről. A visszajelzések sze­rint a vevőink többsége biztos megrendeléssel rendelkezik az első negyedévre. Minden eshető ségre számolva azonban készí­tettünk egy vészforgatókönyvet is az idei évre. De bízom benne, hogy ezt nem kell elővennünk. POGÁNY GÁBOR BENŐ SZOblÚSZ­művész: - Idén szeretnék a szolnoki Aba-Novák KulíTíftilis Központba szobrot készíteni. Az 1848-49-es szabadságharc évfordulójára készítek emlék­művet, melynek a második fele, a ’48-as következik. Mindezt nem Szolnokra, hanem a kato­nai emlékhelyre, Pákozdra ké­szítem. Szeptemberben és októ­berben várhatóan az előző év­hez hasonlóan megvalósul a szabadtéri szoborkiállítás. Ez az Aba-Novák Kulturális Központ­tól, a Kossuth téren keresztül egészen a művésztelepig tarta­na. Mindezt több művészeti szervezet bevonásával valósíta­nám meg. Ezek mind nagy ter­vek, ezért egyszerűen szeret­ném túlélni a megvalósításukat. pór Péter, az Olaj KK vezető­edzője:-A sportban, nevezete­sen a kosárlabdában azt vá­rom, hogy 2009-ben az elmúlt évinél eredményesebb legyen csapatunk, a Szolnoki Olaj. Mert őszi teljesítményünk saj­nos elmaradt a várttól, kevés örömet szerzett csapatunk. Bí­zom benne, hogy visszatér az a legendás küzdőszellem, ami jel­lemző volt ránk, mikor bajno­kok és kupagyőztesek voltunk 2007-ben, és amivel tavasszal bejutottunk a legjobb négy közé. Reméljük, hogy országunk mi­nél hamarabb kilábal a nehéz gazdasági helyzetből, és megin­dul a fejlődés útján. Ehhez kívá­nok jó egészséget mindannyi­unk számára. Mert az egészség a legfontosabb kincs a világon. dr. simon tamás ezredes, a me­gyei rendőrfőkapitányság vezető­je: - A 2009-es év, mint ahogy az előzetes számítások is jelez­ték, nehéz lesz, mind gazdasá­gilag, mind pedig szakmailag. Hogy személy szerint mit várok az új esztendőtől? Annak örül­nék a legjobban, ha nyugodt évünk lenne, de sajnos ennek az ellentéte körvonalazódik. A rendőrségnél nem tervezünk távlatokban, mivel egyik napról a másikra jöhetnek változások. Ami biztos, hogy a megye rend­őri állománya számára az egyik legnagyobb kihívás idén is a létszámhelyzet stabilizálása lesz. Amivel már elégedett len­nék: ha a bűncselekmények számát legalább a tavalyi szin­ten tudnánk tartani. DR. SINKÓ KÁLI RÓBERT Szolnoki háziorvos: - Sok jót nem. Már most rengeteg ellátatlan beteg ember van, jövőre sem várható, hogy csökken a számuk. Mit várhatna a magyar egészségügy akkor, amikor föntről egy bu­kottgazdaságpolitikát mene­dzselnek. Sosem volt ez az ága­zat elsődleges, miért változna éppen 2009-re a helyzet, amikor igen nehéz év elé nézünk? Sem­mi jel nem mutat arra, hogy az egészségügy és az egészségügy­ben dolgozók, illetve ezáltal a betegek helyzete javulhatna. Az ígéretek ellenére a biztosító a tb- kasszával sem számolt el az or­vosok felé, a gyógyszerrendelé­sekkel gond van, s egyéb problé­mák is azt mutatják, hogy az esztendő „fájdalmas" lesz. SZABÓ TAMÁS, ű kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium igazgatója: - A munkámban el­sősorban nyugalmat várok, mi­nél kevesebb kísérletet, új ötle­tet, amit azonnal végre kíván­nak rajtunk hajtani. A pedagó­gusoknak több védelmet, vala­mint nyugodt, kiegyensúlyozott kollégákat, akik nem az elbo­csátástól és a mindennapi meg­élhetés gondjától rettegnek. Ér­zelmileg kiegyensúlyozott, biz­tos családi háttérrel rendelkező gyerekeket szeretnék látni. Ha reálisan közelítem meg az or­szág helyzetét, a jelenlegi hely­zetben semmi jót nem várok. Jó volna, ha a rövid távú politi­kai érdekek helyett a hosszú távú, az értékeinken alapuló gondolkodás nyerne teret. dr. sziráki András, a megyei kereskedelmi és iparkamara el­nöke: - Azt várom 2009-től, hogy befejeződnek a tavaly in­dult beruházások. így megkez­dődik a termelés Szolnokon a Stadler és a Segura gyárban, Törökszentmiklóson a Vo- gel&Noot, illetve a Claas új üze­mében. A gazdasági visszaesést ugyanakkor valószínűleg meg­érzik az autóipari beszállítók és a szórakoztató elektronikai cé­gek. Ám ezt ellensúlyozhatják az előbb említett beruházások. Mindez együttvéve azt eredmé­nyezheti, hogy felívelő pályán maradhat a megye gazdasága. Az elmúlt három évben ötven százalékkal bővült az ipari ter­melés. Ám ez a növekedési ütem várhatóan mérséklődik. sztupjár Péter, a Tiszaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet el­nök-ügyvezetője: - A pénzügyi válság ellenére az utóbbi hóna­pokban megfeleltünk az ügyfe­leink elvárásainak, sőt a ban­kok likviditási problémái miatt új partnereket sikerült kiszol­gálnunk. Bízom benne, hogy ezek hosszú távú kapcsolato­kat jelentenek. Remélem, hogy az irreálisan magas „akciós” kamatok csökkennek, és mér­séklődhetnek a hitelkamatok is. Várakozásom szerint fennál­lásunk 51. éve további piacbő­vülést eredményez, hiszen új székházba költözünk, amely korszerű kiszolgálást biztosít majd ügyfeleinknek, valamint megfelelő munkakörülménye­ket nyújt munkatársaimnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom