Új Néplap, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-06 / 285. szám
ÚJ NÉPLAP - 2008. DECEMBER 6., SZOMBAT SPORT 15 Újabb fontos összecsapás előtt állnak pólósaink A Magyar Kupa múlt heti négyes döntőjét követően ismét a bajnoki küzdelmek felé fordul a figyelem a vízilabda Ob I-ben. Sőt, kettős fordulóban lesznek érdekeltek a csapatok. A Szolnoki Főiskola- Közgép VSC legénysége tegnap késő este lapzártánk után csobbant a Kőér utcai uszoda vizébe, a Domino-Honvéd vendégeként. A mai napon — 18 órakor — viszont hazai környezetben, méghozzá a Tiszaligeti uszodában a Fehérvár együttesét fogadják a mieink. Ez lesz a negyedik úgynevezett hatpontos meccsük a szolnokiaknak. Sorrendben az OSC (idegenben: 11-8), a Szentes (otthon: 7-7) és a BVSC (idegenben: 9- 13) ellen. Mivel a vetélytársakkal szemben megszerzett pontok duplán számítanak, ezért a mai, Fehérvár elleni összecsapás is nagyon fontos lesz a szolnokiak számára. Ráadásul lesz miért visszavágni a fehérváriaknak, mert a tavalyi évad helyosztóján fájó vereség érte a szolnoki együttest a Ti- szaligetben. ■ V. Cs. Villanyvilágítást kapott a csépai labdarúgópálya Tavasszal kezdték el a csépai sporttelep rekonstrukcióját, s ma ünnepélyes keretek között át is adják a megújult labdarúgópályát — Pályázati pénzből, valamint önkormányzati és magánszemélyek támogatásából, közel 5,5 millió forintból készült el a sporttelep - tudta meg lapunk Fialka György edző-polgármestertől. - Két lépcsőben villanyvilágítással láttuk el a füves játékteret. Először 20 méterenként egy-egy oszlopot állítottunk fel a pálya két oldalán, majd a kapu mögött is helyeztünk el világító- testeket. Csütörtökön megtörtént a hivatalos beüzemelés, s mivel minden rendben zajlott, semmi akadálya, hogy ma 17 órakor, a Martfű elleni barátságos mérkőzéssel hivatalosan is átadjuk a villanyvilágítást. Emellett még öntözőberendezést, labdafogó hálót, valamint kerítést kapott a megújult sporttelep, így a megyei másodosztály egyik legkorszerűbb létesítménye lett a csépai. ■ Gelei J. Ifjú sportolóit köszöntötte Szolnok gála Évről évre növekszik a megyeszékhely diákolimpiái bajnokainak száma hírnevét az országos diákolimpián, így ők is felállhattak a színpadra Az elmúlt tanévben a szolnoki fit-kid-versenyzők is számos bajnoki címmel öregbítették a megyeszékhely Tegnap a szolnoki Aba- Novák Kulturális Központ színháztermében köszöntötte a 2007/2008- as tanévben diákolimpiái bajnoki címet szerző fiatal sportolókat és felkészítőiket a városi önkormányzat. Gönczöl Gábor Az elmúlt tanév eredményei alapján összesen 185 ifjú szolnoki sportoló részesült elismerésben. A ceremónia bevezetőjében Szalay Ferenc polgármester kiemelte, hogy hosszú évek óta most a legmagasabb a díjazottak száma. A díjazott fiatalok névsora sportágak szerint. Aerobik: Szilveszter Bettina, Veréb Anita, Vrazsovits Rita (mindhárman Verseghy). Felkészítő: Polgár Ágnes. Asztalitenisz: Nagypál Csilla (Kassai). Felk.: Szöllősi Péter. Atlétika: Rafael Alexandra (Liget úti Á. I.), Ecseki Dániel (Gépipari), Tóth Janka, Palásti Gábor, Várady Péter, Csikós József, Kiss Tamás, Sárai Gábor (mind Széchenyi G.). Felk.: Modla Csilla, Kocsis István, Ecseki Tibor, Majercsik László, Öhlbaum Zoltánná. Cselgáncs: Kiss Virág, Lőrincz Renáta, Futó János (mindhárman II. Rákóczi F.), Gyulai Réka (Belvárosi), Csényi Márk (Széchenyi Á. I.), Makra Máté (Szent-Györgyi), Gyulai Balázs (ÉPFA), Erdélyi Lilla és Karakas Hedvig (mindketten Széchenyi G.). Felk.: Török Ferenc, Németh Tibor, Csényi Gábor és Kovács Gábor. Evezés: Rácz Milán (Körösi), Juhász Adrián (Széchenyi G.), Bíró Bence, Szabovik Géza Márk, Tóth Vilmos, Kertész Márton, Busi László (mind Verseghy), Fodor Beáta, Szabó Vanda, No- vák Zsombor, Novák Edvin, Vallyon Bence (mind Tiszapar- ti), Bajnóczki Bence (Kereskedelmi). Felk.: Molnár Csaba és Molnár Dezső. Fekve nyomás: Müller Anita (Vásárhelyi), Balogh Kornél, Mészáros József (mindketten Gépipari). Felk.: Bíró Péter és Borsi István. Fit- kid: Nagy Betüna, Szabó Alexa, Kántor Petra, Murányi Zsaklin, Murányi Jennifer (mind: Kassai), Tóvizi Petra, Lengyel Alexandra, Obot Stephanie, Tímár Fruzsina, Vígh Alexandra, Sánta Bettina, Tóth Zsófia, Újszászi Evelin (mind Szent-Györgyi), Jeskó Blanka (Varga). Felk.: Prá- gay Zsuzsanna, Uj Bianka, Ujné Kálmándi Zita. Kajak-kenu: Kocsis Nándor, Álmosdi Flóra (mindketten Waldorf), Nagy Dezső, Halla Zoltán, Józsa Márk 185 ifjú szolnoki sportoló részesült elismerésben. (mindhárman II. Rákóczi F.), Szűcs Boglárka, Mészáros Martin, Végső Sándor, Dzidzaria Ruszlan, Szabó Ákos, Kovács Ádám (mind Szandaszőlősi), Katrinecz Rita, Harangozó Gergely, Lipták Dávid, Vidéki Vivien (mind Kassai), Krizmanics Virág, Farkas Petra, Sipos Tímea, Csiga János, Túróczy Tamás, Gál Péter István, Karcsai Dominik (mind Kodály), Terék Larion, Alexiev Rita, Óvári Alexandra (mindhárman Fiumei), Fábi Dávid, Hárnási Kitti (mindketten Széchenyi Á. I.), Tamási Ádám, Sipos Eva, Veres Krisztián, Kurcz Kristóf, Békési Patrik, Szabó Dávid (mind Belvárosi), Szőke Ramóna, Lángi Levente, Cserfalvi Tamás (mindhárman Körösi), Szabó Petra (Tiszaparti), Terék Vivien, Szentesi Roland, Zelei Zsombor (mindhárman Varga), Dobos Ferenc, Pálinkás Szilveszter, Török Péter, Major Zoltán (mind Verseghy), Kocsis Dávid (Széchenyi G.), Kovács Pál (Gépipari). Felk.: Erdősné Erdődi Ágnes, Erdős Attila, Bordács Balázs, Tóth Urbán Tamás, Sinka Kornél, Pető István, Rigó Gábor, Tarsoly István. Karate: Sebestyén Miklós (Szent-Györgyi). Felk.: Gálné Szabó Noémi. Kispályás floorball: Bagdi Attila, Barta Gyula László, Kovács Áron, Nagy Zoltán (mind Verseghy). Felk.: Jegesi László. Kosárlabda: Szabó Dóra, Héricz Regina, Rontó Nóra, Fazekas Fruzsina, Földvári Melitta, Modla Angelika, Balogh Cintia, Bartusz Vivien, Lovrity Dóra, Somogyi Szimonetta, Kaid Aisha (a Széchenyi Á. I. bajnokcsapata). Felk.: Tóth János és Tóth Viktor. Kötélugrás: Csajka Brigitta, Mező Barbara, Tószegi Fanni, Abo- nyi Tekla (mind Fiumei). Felk.: Diszterhöft Herbertné és Szekeres Julianna. Lábtenisz: Balázs Bence, Csernus Csaba, Lengyel Béla (mindhárman Széchenyi G.). Felk.: Jegesiné Deme Klára. Lábtoll-labda: Joó Anett (Széchenyi G.), Nózsi Péter (ÉPFA). Felk.: Fehér János. Lövészet: Gábli Sándor Tamás (Vásárhelyi). Felk.: Kisvárdai István. Minigolf: Pillió Patrícia, Pillió Krisztián (mindketten Kassai), Szekretár Kinga, Baláti Róbert, Prodán Kristóf (mindhárman Szent-Györgyi), Fazekas Ádám (Tiszaparti). Felk.: dr. Bede János. Ökölvívás: Völgyi Jenő (Gépipari). Felk.: Balogh András. Tenisz: Buczkó Emma, Seress Anikó, Radnai Soma, Új Gergő (mind Belvárosi). Felk.: Rigó Sándor, Tóth Dénes. Triatlon: Stefanidesz Kenza (Belvárosi), Korozs Márk (Verseghy). Felk.: Magyarné Eszenyi Éva és Jegesi László. Vívás: Ladányi Nelli, Kelemen Kinga, Szabó Fanni, Kiss Klaudia, Pálinkás Tímea (mind Fiumei). Felk.: Barcsikné Szatmári Edina, Ladányiné Vasas Kornélia. Ma este Nyíregyházán lépnek pályára a piros-feketék kosárlabda A szövetség megsemmisítette a Szolnoki Olaj pályán elért győzelmét, és elfogadta a Körmend óvását Idáig úgy fest, hogy ez nem a Szolnoki Olaj hete. Előbb vereség hazai pályán az Univertől. A mieink mindössze 49 pontot dobtak a Kecskemét kosarába, amely erre 63 ponttal válaszolt szerdán este. Böngészve a szolnokiak hazai eredményeit utoljára az 1995-96- os bajnokságban a Körmend ellen dobtak 50 alatt pont alatt, akkor 49-74 lett a végeredmény. Közben 620 ezer forintos büntetést szabott ki az MKOSZ az Olaj Kosárlabda Klubra az Atomerőmű SE elleni mérkőzésen történt nézőtéri rendbontás miatt. Az újabb rossz hír tegnap érkezett meg az Olajhoz, miszerint az MKOSZ versenybizottsága elfogadta a Körmend óvását, pályán elért 65-66-os eredményt 67-66- ra módosította, ezek szerint a Körmend kapja a győztesnek járó két bajnoki pontot - jelen állás szerint. Az Olaj KK-nak nyolc napja van a fellebbezésre, amit hamarosan közzétesz a klubvezetés. Ezek után ma este hat órakor újabb mérkőzés előtt állnak a szolnokiak, akik a g Nyíregyháza vendégeként a Búj- f tosi-csarnokban lépnek pályára. | A nyíregyháziaknak Kmézics | Zorán a mesterük, az eddig hét í mérkőzésükből mindössze egy■ Nem a legjobbak az előjelek az Olaj számára. Jurkunasnak (labdával) Is sokkal többet kell mutatnia az eddigieknél szer nyertek. Szerdán a Pécs otthonában jártak, ahol sima 82- 55-ös vereséget szenvedtek. Nyilván a nyíregyiek is tudják, hogy a 24. órában járnak, ha most nem kezdenek el kapaszkodni a tabellán, akkor soha. Ehhez viszont az Olaj csapatát kell legyőzniük, amelyiknek mostanában különösen a támadójátéka sántít. A látottak és a statisztikák alapján is úgy tűnik, hogy a légiósok - Basit, Coleman, Jur- kunas és Wilson - teljesítménye messze elmarad a várttól. Ha nem következik be játékukban jelentős formajavulás, akkor totális szenvedés lesz az idei évad. Az előjelek nem a legjobbak, hiszen Váradi Kornél után a csapatkapitány Cziczás László—lá- gyékhúzódás - is kidőlt a sorból, ezért Gaál Róbert vagy Szabó Péter játéka kerül előtérbe a ma esti derbin. ■ Varga Csaba Meccsek minden szinten a férfi nb i/B osztályban vasárnap 18 órakor megyei rangadót játszanak Szolnokon, a Főiskola csarnokában, ahol a Jászberény vendégeskedik. A szolnoki női együttes pedig ma este hét órakor a Zala Volán csarnokában lép pályára.