Új Néplap, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-03 / 282. szám
ÚJ NÉPLAP - 2008. DECEMBER 3., SZERDA 13 • • •• TŰKOR Újrakezdés helyett premier különös éjszaka Kacsa, hogy összeállna a Markos-Nádas duó Az eredeti helyszínen mutatja be az édesapjáról készült darabot Kitiltották a Mona Usát egy budapesti templomból Kitiltották a Mona Lisa együttes mindhárom tagját egy budapesti templomból, ahol a lányok egy koncertre készültek. A helyi plébános úgy döntött, hogy a komolyzene és a könnyűzene házassága nem kerülhet oltár elé.- Felkészültünk vállat és dekoltázst maximálisan takaró, hosszú, gyönyörű ruhákkal, ám mindez kevés volt-válaszolta Bodrogi Lívia, az együttes menedzsere arra a kérdésünkre, hogy milyen külsőt ölt a Mona Lisa egy templomi koncerten. - A műsoranyag csodálatos, hiszen a közismert és népszerű szerzőpáros, Holló Józsi és Molnár Lacisz által feldolgozott Ave Maria, Agnus Dei, Silent Words szerepeltek a repertoárban. A Grácia hegedűtrióval tervezett szuperkoncert így a templomkertbe szorult.- Itthon is indítottunk tavasz- szal egy turnét A különleges produkciót nagy sikerrel mutattuk be Pakson, Tolnán, Sopronban, Érden, Budapesten, előttünk van sok-sok koncert, mint például Csorna, Miskolc és ismét a főváros. Hat rendkívül tehetséges művésznő áll egyszerre a színpadon, felejthetetlen élmény!—egészítette ki a menedzser, majd hozzátette: - Visszatérve a templomkertbe, ahonnan elkalandoztunk: a plébános végignézte, áldását adta, és a jövő évi turné első koncertjét bizony az oltár elé vezeti! ■ Egy álhír miatt mostanság kicsit mérges, de egyébként feldobott lelki- állapotban van Nádas György. Végre ugyanis felgyorsultak az események az édesapja életéről írt darab körül. Dián Tamás- Valóban 27 év után ismét összeáll a Markos-Nádas duó?- Dehogyis! Ezt csak egy bulvárlap újságírója találta ki, és a hír órák alatt elterjedt. Markos Gyurival kedveljük egymást, mindig jókat dumálunk, amikor összejövünk, de szó sincs arról, hogy újra együtt dolgoznánk.- Miért váltak szét útjaik?- Kapaszkodjon meg: mi nem s is mentünk szét. Egyszerűen E csak abbahagytuk a közös fellé- | péseket. De ez talán érthető is: * 1982-től tíz éven át annyit vol- ! tunk együtt, hogy az 300 esztendővel is felér. Keresni kezdtük hát a saját utunkat, s ez az időszak azóta is tart. De ha lesz egy jó ötletünk, az biztos eljut majd a közönséghez. S higgyék el, én leszek az első, aki ezt világgá kiabálja.- Ön írt egy zenés darabot zeneszerző édesapja, Nádas GáNévjegy született: 1962. április 30. iskolái: a Színművészeti Főiskolát 1983-ban, már az első évben otthagyta. pályája: 1982-ben Markos Györggyel megnyerték a Humorfeszivált, 1983-1992 között a Mikroszkóp Színpad tag ja, utána a Karinthy és a Tu- ray Ida Színházban szerepelt. elismerései: Karinthy-gyűrű, Erzsébet-díj (1991). bor életéről. Annak mikor lesz a bemutatója?- Ezzel kapcsolatban egészen friss információkat tudok mondani, mivel 15 perce jöttem ki arról a megbeszélésről, amelyen épp ez volt a téma. Jövő év őszén lesz a premier, méghozzá a Fészek Klubban. Sokat gondolkodtam, hová vigyem az előadást, s mivel a történet 70 százalékban ezen a helyszínen játszódik, úgy gondoltam, az eredetinél jobbat úgysem találnék. Meg aztán azért sem akartam egy színháznak odaadni a darabot, mert az én fejemben már összeállt egy ideális stáblista, amit egyetlen teátrumon belül úgysem lehetne összehozni.- Ezek szerint a társulat is megvan?- Most kezdődnek a tárgyalások. Egyelőre még csak Gergely Róbert és az én szerepem biztos. Robi lassan már nálam is jobban lelkesedik, szinte teljes értékű társam a szervezésben. A történetben egyébként én saját magamat, illetve az apámat fogom alakítani. A darab munkacíme jelenleg Különös éjszaka, de ez még változhat,mint ahogy maga a sztori is még mindig csiszolódik. Az biztos, hogy egy hónap múlva már kész lesz a stáblistám, 2009 augusztusában pedig elkezdünk próbálni. Digitális tévéadás: a Duna Tv sugároz, a TV2 perli az Antenna Hungáriát Egyelőre nem fogható a TV2 a tegnap indult digitális földfelszíni hálózatán, pedig állítólag szeretnének felkerülni, csakhogy az Antenna Hungária a csatorna szerint elfogadhatatlan, erőfölényét tükröző szerződést ajánlott. A TV2 bírósághoz fordult. ■ A tévéadás vételéhez megfelelő készülék is szükséges. „Nem vezettek eredményre a TV2, az Antenna Hungária, valamint az Antenna Digitális Televízió Műsorterjesztő Kft. között folytatott tárgyalások, noha a társaság mindent megtett annak érdekében" - írta közleményében a cég, jelezve: nem álltak el attól a szándékuktól, hogy felkerüljenek a digitális hálózatra. A digitális földfelszíni televíziós sugárzás tegnap kezdődött meg Magyarországon, egyelőre csak a Duna Televízió adásaival, mivel más csatorna nem kötött szerződést az Antenna Hungáriával. A MinDig TV szolgáltatása Budapest, Kabhegy és Szentes adóállomás körzetében indult, mintegy 60 százalékos lakossági lefedettséggel. A szolgáltatás igénybevételéhez megfelelő szélessávú tetőantenna, valamint egy DVB-T MPEG-4 HD de- kóder, vagy egy ilyen tunerrel felszerelt televízió szükséges. ■ Az ügyvéd szerint precedens értékű büntetőeljárás várható internet Bajba kerülhetnek a világhálón a névtelenül mocskolódó hozzászólók, mert beperelhetik őket Valamikor az internetkorszak kezdetén, az Egyesült Államokban a Prodigy nevű internetes pénzügyi híroldal szolgáltatója ellen pert nyert egy befektető. Róla az oldal egyik látogatója az írta valótlanul, hogy befektetési csalást követett el. A döntés alapja az volt, hogy a hírportál fenntartotta magának a jogot az oldalához kapcsolódó hozzászólások moderálására. Géléi József Azóta már más a helyzet: törvény mondja ki, hogy a tartalom- szolgáltató nem felelős a mások által az oldalán elhelyezett tartalomért.- Magyarországon 2001-ben törvény született az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről — felelte lapunk érdeklődésére dr. Kókai Gábor ügyvéd. - Ennek alapján a „közvetítő szolgáltató, tehát például a szoljon.hu, nem felel a más által rendelkezésre bocsátott, továbbított, tárolt vagy hozzáférhetővé tett információért. Nem köteles ellenőrizni az általa csak továbbított, tárolt, hozzáférhetővé tett információt, továbbá nem köteles olyan tényeket vagy körülményeket keresni, amelyek jogellenes tevékenység folytatására Utalnak.” Magyarra fordítva ez azt jelenti, hogy a cikkhez írt hozzászólás tartalmáért a hozzászóló felel. A szoljon.hu internetes portálunkon számtalan alkalommal szembesültünk azzal, hogy az arc és névnélküliségnek köszönhetően néhányan olyan ordenáré hozzászólásokat engednek meg maguknak, melyek súrolják akár a gyűlöletkeltés vagy diszkrimináció fogalmát is. Pedig ez a törvények értelmében már bűncselekménynek számít. Ugyan lehetőségeinkhez mérten moderáljuk a hozzászólásokat, ám így is akadnak olyan megnyilvánulások, melyek ideig-órá- ig olvashatóak a portálon. Amint az várható volt, csak idő kérdése, mikor elégeli meg valaki, hogy a becsületébe gázoljanak, hogy nagy nyilvánosság előtt megalázzák. Akár szabadságvesztéssel is büntethető a nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás, mely a rágalmazás minősített esete, a büntetőtörvénykönyv értelmében két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A bűnismétlés természetesen súlyosbító körülményként értékelendő. A rendőrség első lépcsőben az internetszolgáltatón keresztül kinyomozza az IP-cím tulajdonosát, majd amennyiben megalapozottnak látja a bűncselekmény gyanúját, továbbítja az iratokat az ügyészségre.- Hogy hol a határ - tette fel a kérdést szinte önmagának dr. Kókai Gábor. - Az emberi méltóságot, a becsületcsorbítást a büntetőjog is védi. Nyilván egyénenként más a tűréshatár, de egy bizonyos ponthoz érve, már mindenkinél elszakad a cérna. A rágalmazás és becsületsértés ma- gánvádas eljárás: amennyiben a sértett a becsület csorbítására alkalmas megnyilvánulásról tudomást szerez, 30 napon belül kell megtenni a feljelentést. A moderálási elvek látványosabb közzétételével, szigorításával, az IP-cí- mek hozzászóláshoz kapcsolódó nyilvánosságra hozatalával talán visszafogható lenne az indulatok elszabadulása. Most egy precedens értékű büntetőügy van kibontakozóban. Az elmúlt hónapokban az egyik szolnoki sportegyesület vezetőit becsmérlő hozzászólások láttak napvilágot a szoljon.hu-n, s az érintettek ezt megelégelve feljelenést tettek. A rendőrség annak rendje és módja szerint megkezdte a nyomozást nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. — Sajnos a mai közállapotok mellett el kell viselni, hogy egy közszereplő bármilyen pozitív dolgot is tesz, sértő, becsmérlő megjegyzést kap - véli Ferencz Gábor, a Szolnoki MÁV FC elnöke. - Ám mindennek van határa. Azt már nem vagyunk kötelesek elviselni, hogy a becsületünkbe gázoljanak, rágalmazzanak. A jog minden eszközét megragadjuk, hogy ezeket az embereket megDr. Kókai Gábor szerint rossz világ jöhet a névtelenül írogató hozzászólókra találják és felelősségre vonják. Azt elfogadom, ha valaki azt vágja a fejemhez, hogy nem értek a labdarúgáshoz, de hogy ellopom a pénzt, hogy adjuk-vesszük a meccseket, hogy játékosaink doppingolnak, kábítószereznek, már túlmegy minden határon. A rendőrség megkeresésére lapunk a törvényben meghatározott kötelességének eleget téve kiadta az internetszolgáltató nevét és a szükséges IP-címeket, így már könnyűszerrel beazonosítható volt az addig név nélkül írogatok személye. A többi már a bíróság dolga. Hozzászólás a szoljon.hu-ról: megfigyelő: Az egyedek szemmel tartása, a deviánsak felismerése, kiszűrése, hatástalanítása érdekében is már réges régen ellenőriznek minden lehetséges módon PL Angliában 4 millió megfigyelő kamera van telepítve. Londonban egy átlagos polgárról naponta 150 felvétel készül A teljes elektronikus kommunikációs forgalmat ellenőrzik, lásd ECHELON globális lehallgatórendszer a katonai, a nemzetbiztonsági, az üzleti, sőt a civil szférára kiterjedően Hadd ezólfont SZ0LJ0N.hu A SZOLNOK-JÄSZKUN online