Új Néplap, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-30 / 303. szám

ÚJ NÉPLAP - 2008. DECEMBER 30., KEDD MEGYEI TŰKOR 3 HE53H9Í Csataszög tervek A játszótér és a piactér korszerűsítésére sze­retnének pályázni a helybeliek. A pályázati dokumentáció előkészí­tése folyamatban van, mondta el érdeklődésünkre Pomázi Ferenc polgármester, bb Jászladány SIKER Az Antal Mi­hály Alapítványi Általános Iskola két tanulója is sikeresen szere­pelt a Tiszán innen, Dunán túl cí­mű országos népdaléneklési ver­seny megyei döntőjében. Polgár Nikolett első, míg Fejes Katica harmadik helyezést ért el. A lá­nyok már készülnek a 2009 ta­vaszán megrendezendő orszá­gos döntőre — mondta el Dankó István polgármester, bgy Rakoczifalva többe került az előzetesen tervezettnél többe ke­rült idén a szúnyogirtás. A véde­kezésre összesen 1,1 millió forin­tot terveztek. A nyár közepi ára­dás miatt augusztusban több al­kalommal kellett szúnyogirtást végezni a településen. így a költ­ségek meghaladták az 1,6 millió forintot. A Magyar Turizmus Zrt.- től a szúnyoggyérítéshez 46 ezer forint támogatáshoz jutott a tele­pülés önkormányzata, u Szolnok ÉPÜLHET A közelmúlt­ban a megyei baleset-megelőzési bizottság által meghirdetett pá­lyázat díjkiosztóján elhangzott, hogy 2010-re megépülhetne a körforgalom, az ország tíz legve­szélyesebb kereszteződései kö­zött számon tartott Debreceni úti MÓL benzinkútnál. Mint Kovács Károly, a Magyar Közút Kht. me­gyei igazgatóságának igazgatója elmondta úgynevezett turbó kör­forgalmat alakítanának itt ki, amelyből még nem sok van az országban, ng Tiszaszőlős ASZFALTOZÁS A község pályázaton nyert 26 mil­lió forint támogatásból útfelújítá­si programba fogott. Új szilárd burkolatot kapott ezáltal a József Attila, a Bajcsy-ZsiIinszky és a Sallai út. mg Törökszentmiklós születés­nap A napokban ünnepelte szá­zadik születésnapját, Tóth Péter- né Mészáros Piroska, aki egyben a város legidősebb lakója is. A je­les napon dr. Juhász Enikő pol­gármester, Pozderka Istvánná önkormányzati képviselő és Bá- lintné Dorkó Ilona anyakönyvve­zető kereste fel otthonában Pi­roska nénit. A születésnaposnak ajándékkosárral, virággal gratu­láltak. NG A mezőtúri Szűcs Judit és Magyar Gergő együtt vásárolta meg az éjféli koccintáshoz elengedhetetlen pezsgőt az óévbúcsúztató házibulira A virsli és pezsgő napja szilveszter A szezonális élelmiszereket a hatóságok ellenőrzik Ha szilveszter, akkor virs­li és pezsgő. Az óévbú­csúztató napján éjfélkor szinte minden családnál ezek a finomságok kerül­nek az asztalra. A boltok polcain bőséges a kínálat. Négyesi I.-Rimóczi Á.- A szilveszteri ételnek nálunk már hagyománya van. A virsli fontos tartozéka a menünek, sül­ve, különleges módon elkészítve — meséli a nyolcvan esztendős Vámos Gizella. Az idős szolnoki hölgy és családja az év utolsó napján felvágja a virsli közepét és húsos szalonnacsíkot, vala­mint sajtszeletet tesz bele. Az így megtöltött húsfélét betekerik le­veles tésztába és kisütik.- Általában uborkát eszünk hozzá és bólét iszunk, melyet gyümölcsökből készítünk. Azon kívül aprósütemények, rétes és pezsgő kap helyet az asztalon - fűzi hozzá az idős hölgy. Január elsején pedig töltött káposztát ebédelnek, melynek szintén több évtizedes hagyománya van. Mások újévkor inkább len- „ csét esznek. — Családomban* szokás az újévi lencseleves vagy -főzelék, hiszen az gazdagságot hoz. Idén is főzünk ilyen ételt - mondta el Szűcs Judit, aki Mező­túrról vásárlókörútra érkezett barátaival a megyeszékhelyre. A fiatal lány természetesen virslit és pezsgőt is tett a kosarába. — Egyébként valószínűleg egy há­zibuliban köszöntőm az új évet. Ott is a hagyományos ételeket fo­gyasztjuk majd. A főtt virsli mel­lé édes pezsgőt kortyolgatunk — teszi hozzá Judit. Természetesen a mustár sem maradhat el, hi­szen azzal teszik még ízleteseb­bé a szafaládét. A sült malac is finom szilveszteri csemege Jhk :s# De vajon melyik a legjobb mi­nőségű szilveszteri étek? Erre a kérdésre mindenki ízlése sze­rint válaszol. Az Országos Fo­gyasztóvédelmi Egyesület mun­katársai minősítő tesztek ered­ményei alapján mondanak véle­ményt. Az elmúlt években virs­liféléket és pezsgőt is teszteltek a szakemberek. Tapasztalataik szerint a húsfélék között a ba­romfivirslik a leggyengébb mi­nőségűek (igaz, szilveszterkor nem is szabad baromfihúst enni, mert a babona szerint a szárnya­sok szétkaparják a szerencsén­ket). Á pezsgők vizsgálatakor nagy különbséget tapasztaltak az egyesület tagjai, de mind­egyikre elmondhatták, hogy cso­magolása elegáns, címkéje jól ol­vasható. Az is igaz, hogy az év utolsó napjaiban, heteiben öt- ször-hatszor annyi pezsgőt emel­nek le a vevők a boltok polcairól, mint az év többi ré­szében. Az édes pezs- * gő a legnépszerűbb. • Pedig hozzáértők azt vallják, hogy a sjl „ száraz pezsgő az igazi, az a valódi minőség. S ha már a minőségről ej­tünk szót, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a szezonális élelmiszereket hatósági szakem­berek ellenőrzik. Mindezt a fo­gyasztó érdekében, azért, hogy mi vevők jó minőségű, bizonyít­ható eredetű terméket tehessünk az ünnepi asztalra. — A Csillagszóró II. elnevezé­sű vizsgálati program keretében ellenőrizzük a termékeket mind az előállítás, mind pedig a for­galmazás helyén - mondta el dr. Tóth Sándor. A Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmi­szerlánc-biztonsági és Állat­egészségügyi Igazgatóság élel­miszer-higiénikus főállatorvosa azt is elárulta, hogy kirívó hiá­nyosságot még nem tapasztal­tak. - A végleges adatok a vizs­gálat befejezése és a minták ki­elemzése után derülnek ki - tet­te hozzá dr. Tóth Sándor. Mennyibe kerülnek a szilveszteri ételek? Virsli (műbeles, 1 kg) 399-1399 Ft Mangalicavirsli (1 kg) 459-1190 Ft Juhbeles virsli (1 kg) 799-999 Ft Mustár (150 g) 107-248 Ft Lencse (0,5 kg) 249-318 Ft Pezsgő (0,751) 349-2289 Ft Kölyökpezsgő (0,751) 229-549 Ft FORRÁS: ŰN-GYŰJTÉS 7 r« ♦ / á D. SZABÓ ■3Jfei MIKLÓS Szilveszter után böjt a magyar lélek már csak olyan, hogy lépten-nyomon hangoztatja: nem élünk va­lami fényesen, de azért jó­kat eszünk. Ezt igazolja a Medián legújabb felmérése is. A különböző életkorú, foglalkozású embereket ar­ról faggatták, mik a kedvenc ételeik.Ugye nem meglepő, hogy a gazdasági válság el­lenére a sorrend a követke­ző: rántott hús, pörkölt, egyéb húsok, töltött káposz­ta, paprika. De előkelő he­lyen szerepel a babgulyás meg a csirkepörkölt is, jelez­ve, mi után kapkod a ma­gyar, ha korog a gyomra. valószínű, hogy az újabb össznépi dínomdánom, az újév erősíti ezen felsorolást, hiszen a malachús, a virsli, a pezsgő sem a gyenge gyomrúaknak készült. De érkezik majd a január, ami­kor a decemberben több íz­ben elrontott gyomrú ember így szól élete párjához: - Anyukám, hozd a gyümölcs- levest, az üres lencsefőzelé­ket, mert végre istenigazá­ból korszerűen szeretnék táplálkozni. lehet, hogy azután kisom- fordál a kamrába, és az egészséges táplálkozás mel­lé kanyarít egy jókora szá­razkolbászt, hogy mocorog­jon valami a gyomrában. Ráadásul az még fagyosan, hidegen is jó... A tegnapi öt legolvasottabb hír a SZÓLJON.HU-N: «■ Gyárbezárások és beruhá­zások éve volt *- Kevesebb lesz a helyi busz­járat Sok a baj a telefonos ügyfél- szolgálattal Miért kell szinte mindenért többet fizetni Berényben? <*• Napközben is nyitva lesz a menedékhely KEDVES SZOLNOKI POLGÁROK! Ui Különleges esztendő előtt állunk, mely több szempontból is komoly feladatokat tartogat számunkra. Szolnok arculata tovább változik, a gyaloghíd és az új uszoda olyan látványosságai lesznek a megyeszékhelynek, melyre mindannyian büszkék lehetünk. Azonban az építkezések időszakában sem feledkezhetünk meg azokról, akiknek a megélhetése elé a hazánkat sújtó gazdasági válság komoly akadályokat gördít. Ők, s valamennyi szolnoki polgár a továbbiakban is számíthat városunk vezetésének támogatására. A célunk nem lehet más, mint hogy a megújuló Szolnokon minél többen találják meg megélhetésüket, s minél több szolnoki ember sorsa legyen jobb és szebb. KÍVÁNUNK MINDEN POLGÁRUNKNAK SIKEREKBEN, EREDMÉNYEKBEN GAZDAG BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT! Szalay Ferenc polgármester Hegmanné Nemes Sára alpolgármester Dr. Kállai Mária alpolgármester Szabó István alpolgármester Fejlesztések várhatóak jövőre Tiszaburán Nagy tervei vannak a jövőre néz­ve a tiszaburai polgármester­nek. Ha sikerül pénzt nyerni a pályázatokon, akkor számtalan dolog megújul a településen. - Abban az esetben, ha minden jól megy, a következő évben meg­kezdődik a belvízelvezető rend­szer építése. Mindez a Vásárhe­lyi-terv keretében valósulna meg és 180 millió forintba kerülne — mondta el lapunknak Farkas László polgármester. A helyi általános iskola fűtés- rendszerének felújítása is elkez­dődik jövőre, melyre hétmillió forintot nyertek. Ezeken kívül út­felújításra és az óvoda bővítésé­re is pályáznak majd a követke­ző esztendőben. ■ N. I. Sajtóreggeli. Tegnap délelőtt dr. Simon Tamás ezredes, a megyei rendőr- főkapitányság vezetője (jobb szélen) látta vendégül a sajtó munkatársait, s köszönte meg egész éves munkájukat. Az ezredes emellett néhány mondatban értékelte a 2008-as esztendőt is, amely baleseti és bűnügyi szempontból is kedvezőbben alakult mint a 2007-es év. 4 k k

Next

/
Oldalképek
Tartalom