Új Néplap, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-27 / 301. szám
14 ALMA MATER ÚJ NÉPLAP - 2008. DECEMBER 27., SZOMBAT' Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Környezetgazdálkodási és Építészeti Tagintézmény Kulcs a „zöld” szakmákhoz A laborgyakorlatok a környezetvédelmi szakmacsoport képzésének elmaradhatatlan velejárói A Környezetgazdálkodási és Építészeti Tagintézmény a megye- székhely egyik legfiatalabb oktatási intézménye a maga harminchatodik tanévével. Az iskola és a jelenlegi képzési irányok a vízügyi szakképzésből alakultak ki, amely 1972-ben indult Szolnokon. — „Elődünknek” a Vízügyi Szakközépiskolát tekinthetjük. A kezdetektől fogva végzünk felnőttképzést levelező, e.sti illetve tanfolyami formában — meséli Urbanovszky István. A vezető szerint érdekes színfoltot, de egyben komoly szakmai kihívást is jelentett 1978-1986 között a külföldi tanulók képzése. A vízügyi szakterület 1986- ban kibővült a magasépítő technikus képzéssel, melyet jelenleg is egyetlen iskolaként folytatnak a megyében. Tizenhat éve, a világbanki támogatások sikeres elnyerését követően megtörtént a környezetvédelmi szakképesítések kidolgozása és bevezetése is. Immár közel egy évtizede, hogy megkezdték az akkreditált felsőfokú szakképzést hulladékgazdálkodási technológus szakon. Az iskola akkreditált, ISO minőségirányítási tanúsítvánnyal rendelkező felnőttképzési intézményként igény szerint szakképesítést nyújtó felnőtt- képzési tanfolyamokat is szervez mindkét szakterületünkön, többek között vízműkezelő, Hasznos tudnivalók OM AZONOSÍTÓ 201165 Induló kilencedik osztályok: Környezetvédelmi-vízgazdálkodási szakmacsoport: Kód: 41, felvehető: 28 fő Építészeti szakmacsoport: Kód: 42, felvehető: 28 fő Urbanovszky István szennyvíztechnológus és egyéb végzettségek megszerzését lehetővé téve. Hogy mit csinálnak a mai diákok az iskolai feladataikon túl? Németh László és Sándor Kristóf (12/A) készítettek egy mérési eredményeiken alapuló dolgozatot a Magyar Hidrológiai Társaság pályázatára, mellyel díjat nyertek. Ezzel egy szép „hagyomány” folytatói, ugyanis az 1982-ben indult pályázat történetében előttük már több mint kéttucat, az iskolában készült pályamunka volt díjazott. Sikerükhöz persze dr. Fekete Jenőné szakmai konzulensi és pedagógiai motivációjára is szükség volt. Nánási Sándor (12/C) az elmúlt tanévben tanulótársai szavazata alapján az „Év diákja” címet nyerte el az építészeti szakmacsoportban. Néhány hete hat tanulótársával a „Tisza jövőképe” országos pályázaton második helyezést értek el, és a Parlamentben mutathatták be elképzelésüket. Bekényi Klára tanárnő segítette a munkájukat. Ebben a tanévben még nem kezdődtek el a tanulmányi versenyek, de a tanulói eredményességet jól mutatják az elmúlt évi eredmények az országos döntőkben. — A Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Környezetgazdálkodási és Építészeti Tagintézményeként 2008. július 1. óta működünk - folytatja a tagintézmény irányítója. - Ezzel új korszak kezdődött életünkben, ám továbbra is büszkék vagyunk arra, hogy korábban eredményesen vettünk részt a Világbank által támogatott két szakképzésfejlesztési programban. Teljes körű ISO minőségügyi tanúsítvánnyal rendelkezünk és megkaptuk a Közoktatás Minőségéért Díjat. Tanulóink is rendszeresen sikeresek az országos szakmai tanulmányi versenyeken és különféle szakmai pályázatokon. Tanáraink jól felkészültek, jelentős tapasztalattal rendelkeznek a szakterületükön. Többen szakképzési szakértők, tantervek, tankönyvek, érettségi és technikusi vizsgafeladatok szerzői. Tószegi úti tanműhelyünk viszonylag jól felszerelt, 16 oktatási célú helyisége - laborok, szak- tantermek és egyéb gyakorlóhelyek - bázisa a két szakmacsoportban folyó szakmai gyakorlati és elméleti képzésnek. Rövid múltunk ellenére reméljük, hogy lassacskán méltóvá válunk az „Alma mater” elnevezésre, ugyanis az „Alma mater” egyes kiváló - főként régi - iskolák diákos elnevezése, amely a tanítványok tiszteletét is kifejezi. Az iskola képzési kínálata a 2009/2010-es tanévben az intézmény két szakmacsoportban indít képzést 4+1 év időtartamban. Az első négy évben az érettségi vizsgára felkészítéssel párhuzamosan szakmacsoportos alapozó képzés történik. Az érettségi vizsga ötödik, válaszható tantárgya a szakmai alapismeret is lehet. Egy idegen nyelv (angol vagy német) tanulása kötelező. A szakmai alapképzés gyakorlatorientált már a 9. évfolyamtól. Az érettségi vizsga utáni egy évben a szakképző évfolyamon csak szakmai tantárgyak oktatása folyik. A megszerezhető technikus szakképesítések: Építészeti szakmacsoportban: — magasépítő technikus Környezetvédelmi-vízgazdálkodási szakmacsoportban:- környezetvédelmi technikus, vízgazdálkodó elágazás (vagy igény szerint: települési környezetvédelmi technikus, víz- és szennyvíztechnológus, hulladékgazdálko'dási technikus) A felvételi rangsort az 5-7. osztály év végi és a 8. osztály félévi tantárgyi jegyeinek - magyar nyelv és irodalom, matematika, idegen nyelv, történelem, fizika, kémia, biológia, földrajz - átlaga alapján határozzák meg. Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Műszeripari és Vegyipari Tagintézmény A múlt kötelezi a jövő sikereinek kovácsait Túl sokszor ismételni felesleges, de jó érzés újra és újra megállapítani, hogy a Pálfy versenyeredményei alapján az ország szak- középiskoláinak legszűkebb elitjéhez tartozik. Kik a jelen reménységei, akik megismételhetik a közvetlen elődök szívet melengető teljesítményeit? A törökszentmiklósi Petik Viktort már felvette a Kandó, köszönhetően a tavalyi országos második helyezésének is. Nem tartja magát mintatanulónak, a kisebb diákcsínyek sem voltak tőle idegenek. Emellett azonban végig jól teljesített, s nagyon érdekelte mindig az elektronika. Itt maradt a szakképző évfolyamon, mert biztos abban, hogy az itt szerzett tudással felvértezve könnyebben veszi a főiskolai akadályokat. Kovács Ferenc céltudatos, 11. évfolyamos tanuló. Számára egyértelmű a végcél: vegyészmérnök szeretné lenni. Amit eddig tett érte, az megelőlegezi, hogy így is lesz. A cibakházi fiatalember számára magától értetődő, hogy a megyei és országos matematika, kémia- és fizikaversenyeken indulnia kell. A fizika miatt értetlenkedő kérdésre egyszerű a válasza: szereti ezt is, no és a fizikai kémiát. Az idén már az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV) indult kedvenc tárgyaiból. Szalay Péter 10. osztályos tanuló, az új generáció reprezentánsa. Annyiban hasonlít Ferihez, hogy ő is az említett tárgyakból versenyez, s mindig ő az utolsó, aki kijön a teremből. Azt mondja, hogy nem a „bemagolt” tudás érdekli, hanem az önálló gondolkodásra késztető feladatok. A kémia mellett érdekli a genetika is, bár nem hiszi, hogy a biológia irányába fog tévedni. Ettől függetlenül talán nem meglepő, hogy a ballószögi fiú kutató szeretne lenni. Kocsis Viktor néha maga sem tudja pontosan, hány versenyen indult eddig. Éppen a minap értesült arról, hogy bejutott a fizika OKTV második fordulójába. Pontosabban azt hitte, hogy az értesítés erről szól. Ám utóbb kiderült: minden stimmel, csak a Dr. Pókász Endre siker éppen matematikából született. Erre fel néhány óra múlva újabb értesítés érkezett, mely szerint valóban készülhet a fizika OKTV következő fordulójára is. Mindez már nem is akkora meglepetés, hiszen az előző két évben bejutott a Mikola fizika- verseny döntőjébe. „Levezetésként” pedig indult informatikából is. Elvégre hogyan nézne ki, ha egy robottechnika iránt raHasznos tudnivalók Pálfy János Műszeripari és Vegyipari Tagintézmény _____________________ OM-azonosító: 201165 _ 5000 Szolnok, Tiszaparti sétány 2-3 E-mail: palfy@pjszki.sulinet.hu_____ Ho nlap: www.pjszki.sulinet.hu jongó fiatalember éppen itt ne próbálná ki magát. Ha alkalma nyílik rá, lelkesen magyaráz a „Magyarok a Marson” címet viselő verseny szoftveres és hardveres rejtelmeiről, a 8x8 cm-es kétéltű robotról. Nem hagy kétséget afelől, hogy élete a robotika nélkül nem lenne teljes. Addig azonban még nyerhet néhány versenyt, hiszen csak 11. évfolyamos... Szűcs Richárd egyhangú bizonyítványába már az abonyi általános iskolában sem sikerüli jelesnél rosszabb osztályzatot írni. Arat a versenyeken, akárcsak osztálytársa, Körömi Gergő. Matematika-, fizika-, informatikamegmérettetés nem indul nélkülük. Abban is hasonlítanak, hogy matematikából és informatikából már érettségi eredménynyel rendelkeznek. Kitalálható az érdemjegy. S jellemző, hogy mindkét tárgyat meg szeretnék az év végén ismételni, emelt szinten is. lövőjüket viszont némileg másként képzelik el. Richárd mérnök-informatikusként a hardveres, míg Gergő programtervező matematikusként a szoftveres irányt célozza meg az egyetemen. A sikeres fiúk arcáról maga- biztosság, nyugodtság sugárzik. Nem is értik a provokatív kérdést az esetleges hétvégi diszkózásról, bár Ricsi szemérmesen bevallja, hogy újabban pókerezni szokott, de csak módjával. Helyette inkább az őket segítő tanárokról szólnak. Csákné Nagy Katalin, Csabai Éva, Szabó Mária, Gyuris Ferenc, Mohácsi Ottó neve mellett a legtöbbször emlegetett pedagógus Báthori Attiláné, aki a Pálfy közmegbecsülésnek örvendő matematika-fizika szakos tanára. - Már amikor bekerül hozzánk egy kisgyerek, azt figyelem, hogy jó lesz-e matemaA tagintézmény képzési palettája Elektronika szakmacsoport- elektronikai technikus __________ In formatika szakmacsopdrt____________- internetes hálózattelepítő és üzemeltető- internetes alkalmazásfejlesztő______ Veg yész szakmacsoport- ált, vegyipari laboratóriumi technikus- vegyipari technikus tikából. Ritkán tévedek, a szeme csillogása elárulja a tehetséges gyereket - magyarázza a tanárnő, aki tudja, hogy a tehetség mellé kitartás is szükséges. Nagyon jól együtt tud működni a szakmai tárgyakat tanító kollégáival, nagy szeretettel emlegeti Csendes tanár urat, akitől nem restellte elfogadni a szögfüggvények tanításának mesterfogásait. A Pro Talento- és Arany Kated- ra-díjas tanárnő sajátos véleménnyel van az oktatás számító- gépes, digitális újdonságairól.- Nem szeretem őket, mert túl lassúak. Mire a gép elvégzi a feladatot, az én gondolatom már tovább jár. Elég nekem a tábla, a kréta és a gyerek. Csoda-e, ha sűrűn visszajárnak hozzá a tanítványai? Műszerhegyek és kábelrengeteg. Valahol itt kezdődik az automatizálás szakirány alfája és ómegája 4 A 4 á í c