Új Néplap, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-20 / 297. szám
■»» KOZELET sen csökkenti a Wojciech Jaruzelski tábornok rendszerében magas pozíciót elfoglalt vezetők és a kommunista titkosrendőrség egykori ügynökeinek nyugdíját. A 85 éves Jaruzelski jelenleg bíróság előtt áll a hadiállapot 1981. évi bevezetése miatt. m HÍRSÁV Az MSZP nem mond le a szakmunkás-ösztöndíjról fillö Pál önálló indítványként, a lehető leghamarabb újra benyújtja a szakmunkás-ösztöndíj bevezetéséről szóló, hétfőn elvetett törvénymódosító javaslatot. A szocialista képviselő sajnálatát fejezte ki, hogy a Fidesz „sajnálja a pénzt a fiatalok (10-30 ezer forintos) szakmunkás-ösztöndíjára”. Görögország tovább forrong TÖBB MINT ÖTEZER DIÁK követelte a kormány távozását az athéni parlament épületénél, ahol ismét nem maradt el az összecsapásuk a rendőrökkel. Időközben a görög közalkalmazottak rövid munkabeszüntetéssel tiltakoztak a kormány gazdaságpolitikája, és a rendőri erőszak ellen. A sztrájk idején leállt a tömegközlekedés, nem szálltak fel a repülőgépek, az orvosok és az ápolók sem dolgoztak. Legyen biztonságos hely a gyalogátkelő! szabó Máté ombudsman felkérte a közutak kezelőit, szükség esetén készítsenek intézkedési tervet a gyalog- átkelők biztonságáról, az oktatási miniszternek pedig azt javasolta: vizsgálja meg, megfelelően készítik-e fel a gyermekeket a közlekedésre. Tavaly közel 3500 embert gázoltak el zebrán. Szabó Máté biztonságot szeretne Kiből lehet EP-politikus? jelölés Sokan akarnak a pártlisták első helyére kerülni Lehetséges EP-listavezetők az MSZP-nél és a Fidesznél Mindkét pártnál szóba kerülhetnek olyan listavezetők, akik tapasztalt európai politikusnak számítanak, de az újonnan jelentkező, ismertebb hazai politikusok is esélyesek. m ■MSZP Ader János 3 Schmitt Pál 2 Szájer József FORRÁS: EUROPRESSOVÍ'JTÉS - iCROPRJESS^RAFlKA Lassan megkezdik európai parlamenti (EP) választási listájuk összeállítását a pártok. Mindenhol vannak nagy nevek, eddigi képviselők és önjelöltek. A választást az unió tagállamaiban 2009. június 4-e és 7-e között tartják. Ambrus Vilmos Magyarországnak jövőre 22 helye lesz az Európai Parlamentben. A pártok tavasz elején döntenek EP-listáj ukról, de a találgatások és a helyezkedések minden pártban megkezdődtek. Ez érthető, hiszen mindenki befutó helyre szeretne kerülni. Az MSZP-nek nem jók az EP- választási esélyei, ezzel a pártban is tisztában vannak. A szocialistáknak most 9 képviselőjük van, ez a szám jövőre csökkenhet. A párton belül sokan, információnk szerint Gyurcsány Ferenc is azzal számol, akár ötfősre eshet vissza az MSZP-s EPdelegáció létszáma. A hírek szerint Baráth Etele lehet az MSZP listavezetője, báresélyeit csökkenti, hogy egyéni választókerületből jutott az Országgyűlésbe, vagyis körzetében időközi választást kellene tartani. (Ország- gyűlési képviselő nem lehet egyszerre EP-képviselő is.) „Nem mindegy, hogy kiengedünk-e az EU-ba egy egyéni képviselőt, mert akkor a helyén új választást kell tartani, és az sem mindegy, hogy a 2010-es költségvetési szavazáson hányán leszünk a parlamentben” - indokolta a Baráth képviselőségével kapcsolatos problémát lapunknak az MSZP egyik vezető politikusa. FIDESZ: 12 MSZP: 9 SZDSZ: 2 MDF: 1 AZ EURÓPAI PARLAMENTBEN jelenleg 24 helye van Magyarországnak, ez jövőre A szocialisták európai delegációját jelenleg Tabajdi Csaba vezeti, akit jó agrárpolitikusnak tartanak, ezért esélyes az EP- képviselőség folytatására. Az új listatago^ között lehet Kökény Mihály és Szabó Zoltán. Utóbbinál szintén problémát jelenthet egyéni körzetes képviselősége. A szocialistáknál érvényesülnie kell annak az elvnek, hogy meghatározott számú fiatal és női politikus legyen a befutók között. A Fidesz könnyebb helyzetben van. lelenleg ők számítanak az EP-választás favoritjának. Ismertebb politikusaik közül Szájer Józsefnek és Schmitt Pálnak biztos helye van a listán. Új 22-re csökken. Az EP körülbelül 496 millió uniós állampolgárt képvisel. Az EP létszáma 2007. január 1-je óta 785 fő, az európai parlamenti választásokat ötévente tartják. arc lehet Áder János, aki korábban nyíltan kimondta, ambicionálja az EP-képviselőséget. Befutó helyre kerülhet Deutsch Tamás és Pelczné Gáli Ildikó. A KDNP részéről most Surján László képviseli a pártot a Fidesz Ustáján, jelölése biztosra vehető. Az ellenzéki párt „arca” a választási kampányban Járóka Lívia lehet, aki a Fidesz egyetlen roma EP-képviselője. Az SZDSZ januárban indítaná EP-kampányát, melyet Horn Gábor irányít majd. A liberálisok két befutó helyet szeretnének. Egyes korábbi hírek szerint Vágó István is szerepelhet az SZDSZ-Ustán. A párt ezzel arra törekszik, hogy a kampányban felbukkanjanak ismert közéleti és értelmiségi személyiségek. Az MDF EP-listáján várhatóan a jelenleg is képviselő Olajos Péter lehet befutó. A pártnak óriási siker lenne egy európai parlamenti hely megszerzése. A parlamenten kívüli lobbik Morvái Krisztinát tette meg az EP-lista vezetőjének. Az ő bejutása bombameglepetés lenne. Ennyien képviselnek minket az EU-ban 2004 óta Szlovákia államelnökén bukott el a tankönyvtörvény Ivan Gasparovic nem írta alá a több hónapos küzdelem után tető alá hozott tankönyvtörvényt. Szlovákia köztársasági elnöke szerint ugyanis a módosított törvény alkotmányellenes. „Olyan szókapcsolatok vannak a törvényben, amelyek nem világosak, nem egyértelműek, terminológiailag pontatlanok, így általánosan érthetetlenek. Nem világos, melyek a meghonosodott földrajzi nevek, és az ■ Ivan Gasparovic szerint a módosított törvény pontatlan, érthetetlen, és alkotmányeUenes. sem, hogyan fognak szerepelni a nem meghonosodott földrajzi nevek” - indokolt Gasparovic. Az államfő nem viselkedett államférfiként - nyilatkozta a hírre Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke. A hírre a külügyi tárca is reagált. „Sajnáljuk, hogy a szlovák elnök így döntött, mivel a törvény szentesítése áldatlan vita végére tett volna pontot - mutatott rá Szelestey Lajos szóvivő. - Csak remélni lehet, hogy Pozsony olyan megoldást talál, amely elfogadható a szlovákiai magyarság számára. Magyarok, románok: kevesebb a vita sokat javult az utóbbi évtizedben a román és a magyar közösségek közötti kapcsolat Romániában - derül ki a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet felméréséből. Az intézet munkatársai egy tizenegy évvel ezelőtti közvélemény-kutatást ismételtek meg, amelyben a kisebbségeket és a többségi lakosságot kérdezték, hogyan vélekednek egymásról, illetve a köztük lévő kapcsolatról. Az erdélyi magyar lapok által pénteken közölt felmérés szerint, míg 1997-ben a magyarok háromnegyede érezte úgy, hogy konfliktusok uralják a viszonyt, 2008- ra ez az arány harminc százalékra csökkent. Kolompár „Aki a roma út elé fekszik, azon át kell taposni, könyörtelenül!” - így fogalmazott Kolompár Orbán az általa vezetett Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) karácsonyi közgyűlésén. Fenyegető kijelentéséért azóta nem kért bocsánatot. Kissé érthetetlen ez a magabiztosság, hiszen az ügyészség jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntettével vádolja őt, mivel az OCÖ valótlan számlákkal igazolt egy 7,2 milliós tételt, amelyet egy pályázaton nyert 13 millió forintos vissza nem térítendő támogatás része volt Kolompárt korábban verekePORTRÉ a zavarosban halászik dés, illetve lopásnak minősülő tiltott halászat miatt már bíróság elé citálták, de nem ítélték el. Kolompár múltjának ismeretében nem lehet azon csodálkozni, hogy néhány képviselő a kisebbségi szervezet feloszlatását kezdeményezte. Saját elmondása alapján 1991 óta politizál. Alapítója volt 2005- ben az MCF Roma Összefogás Pártnak, amely elindult a 2006- os parlamenti választásokon, de az Országgyűlésbe nem jutott be. Országos hírnévre 2007-től tett szert, amióta sorozatosan szervezett tüntetéseket a Magyar Gárda ellen. „Kolompár OCÖ-közgyűlésen elmondott beszéde nem volt gyűlöletkeltő - reagált a vádakra ifj. Bogdán János, a szervezet szóvivője, aki szerint a beszédből csak egy kis részt ragadtak ki, amit a média elé dobtak. ■ Vég M. Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke: „Magyarországon nem létezik cigánybűnözés.” A CBA olcsóbb tud lenni, mint a nagy multik A CBA magyar üzletlánc, megvizsgálva lapunk tegnapi számában közölt összehasonlító árüs- tát, arra a következtetésre jutott, hogy a CBA-üzletek az adott árucsoportban kiállják a próbát versenytársaikkal, és a legolcsóbbak tudnak lenni. Lapunk tegnapi száma más élelmiszerláncok árai mellett a CBA egyik budapesti üzletének árait is közölte. A CBA Kereskedelmi Kft. ezzel kapcsolatban levelet juttatott el lapunkhoz, amelyben közli: sajnálattal tapasztalta, hogy az írás negatív vonatkozásokban emh'ti a CBA magyar üzletláncot. „A CBA franchise hálózat lévén nagyban különbözik a multinacionális élelmiszerláncoktól, így egy adott CBA-üzletben tapasztaltak alapján nem lehet általános véleményeket megfogalmazni - közölte lapunkkal az üzletlánc. - A CBA tulajdonosai, franchise partnerei üzleteikben a helyi igények figyelembevételével alakítják ki kínálatukat és áraikat is, kivételt képeznek ez alól bizonyos termékek, melyek minden egységünkben azonos áron vásárolhatók meg (például akciós, első áras, saját márkás). Gyors vizsgálatot folytattunk, és megállapítottuk, hogy az emh'tett termékféleségek megvásárlása esetén a vásárlóknak a CBA-ban kell a legkevesebbet fizetniük a többi áruházláncokhoz képest.” ■ t i