Új Néplap, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-18 / 295. szám
ÚJ NÉPLAP-2008. DECEMBER 18., CSÜTÖRTÖK SPORT 15 Sok gól hátul, kevés elöl is, lesz is jobb a tiszafüredi nagypályás csapat A tiszafüredi támadók idén ősszel meg sem közelítették azt a formát, melyet az elmúlt esztendőkben mutattak Elismeréseket adtak át a labdarúgásért dolgozóknak Tegnap délután megtartotta szokásos év végi ünnepi közgyűlését , a megyei labdarúgó-szövetség, ahol elismeréseket adtak át. A „Jász-Nagykun-Szolnok Megye Labdarúgásáért Nagydíj ”-at vehette át Erdélyi Ernő (neve évtizedek óta egybefonódott a zagyvarékasi futballcsapattal), Molnár Ferenc (a szövetség felügyelő bizottságáénál elnöke ) és Munkácsi József (edző). Hatan a „Jász-Nagykun-Szol- nok Megye Labdarúgásáért Díj” elismerésben részesültek: Csé- nyi János (szolnoki játékvezető), Sipos József (Tiszagyenda), Szabó György (Kunhegyes), Szöllösi Mihály (Jászjákóhal- ma), Túróczi János (Cibakháza) és Várhalmos Tibor (Jánoshida). Idén is két olyan ifjú labdarúgóval köt ösztöndíjszerződést a szövetség, akik nemcsak a pályán, de az iskolában is megállják a helyüket. Idén a Jászberényi SE játékosára, a Lehel Vezér Gimnázium kitűnő tanulójára, Kis Tiborra és a Szolnoki MÁV FC labdarúgójára, a Vásárhelyi Pál Közgazdasági Szakközépiskola 4,5-ös tanulmányi átlaggal rendelkező diákjára, Tisza Kálmánra esett a választás. ■ Dobogós helyen végeztek megyénk síposai A labdarúgó-játékvezetők minden esztendőben megtartják országos teremfocitornájukat, ahol az élvonalbeli bíróktól kezdve a megyékben tevékenykedőkig valamennyi sípos megmutathatja gömbérzéket. Idén Gyöngyös adott otthont a Mátra Kupa 2008 küzdelemsorozatának, melyen mind a 19 megyei, illetve Budapest játékvezető-válogatottja pályára lépett. Régiónk soha ilyen jól nem szerepelt, mint idén: az Agócs János, Balogh Sándor, Varga Sándor dirigálta együttes egészen a döntőig menetelt, s csupán ott szenvedett 2-0-s vereséget az egykori Fradi-játékos, Vad István vezényelte BLASZ gárdájától. A torna legjobb kapusának a mezőtúri Erdősi Gyulát választották torna a szervezői. ■ LABDARÚGÁS Volt A tavalyi bajnoki évhez képest jóval gyengébb szezont produkált a Tiszafüredi VSE labdarúgó- csapata az NB III. Mátra- csoportjában idén ősszel. Géléi József Nincs könnyű helyzetben a Tiszafüred együttese, hiszen a 2008-2009-es pontvadászatban egyedül képviseli régiónkat a Mátra-csoportban, miközben a fővárosból, illetve Pest megyéből, Nógrád, Heves és Borsod megyéből egyaránt több csapat érkezett, így kellően támogat- (hat)ják egymást..- Mikor a nyáron edzőként szerződtettük az egykori válogatott játékost, Dúró Józsefet, nem gondoltuk, hogy ilyen nehéz idény elé nézünk - emlékezett vissza a rajt előtti hetekre a szakosztály vezetője, Ábrahám Tamás. - Józsi jól felkészült, profi mentalitású, pályakezdő edző, ennek minden előnyével és hátrányával. Sajnos amatőr játékosainkkal nem találta meg a közös hangot. Bajnoki rajtunk kimondottan gyengére sikeredett, öt forduló után még nyeretlenek voltunk. Már ekkor felmerült a váltás lehetősége, ám jött egy jó széria, háromszor nyertünk, egyszer döntetlenre végeztünk, s fellélegeztünk, úgy éreztük sikerült úrrá lenni a kezdeti nehézségeken. A hajrá azonban bebizonyította, nem orvosolható a probléma, és emiatt végül a 12. fordulót követően elköszöntünk a szakvezetőtől. Az utolsó meccsekre már két rutinos játékosunk, Vígh Ferenc és Földvári Csaba készítette fel a társaságot. A jelenlegi állás szerint tavasszal az A-li- cences edzői tanfolyamot februárban, Miskolcon megkezdő Vígh Ferenc egyedül irányítja a csapatot.- Bár nagyon sok gólt kapott ősszel a Tiszaßred - a Tiszaúj- város után a második legtöbbet -, mégis elsősorban támadójátéka hagyott sok kívánnivalót maga után.- Nagyon kevés gólt szereztünk, még a meccsenkénti egyes átlagot sem értük el. Igaz, a nyáron eligazolt Horváth, Ondó, Ivitz trió nevéhez fűződik az előző idényben elért találataink hetven százaléka, őket pedig nem sikerült megfelelő helyettesekkel pótolni. A télen mindenképpen erősítésre szorulunk csatárposzton. Kiszemeltjeinkkel már felvettük a kapcsolatot, ám egyelőre senkivel sem egyeztünk meg. Ezzel együtt sem menthetem fel A tiszafüredi labdarúgás országos hírnévre tett szert az elmúlt esztendőkben. Mindez akkor is igaz, ha nem a nagypályások, hanem a kispályán, teremben, illetve homokfociazonban a védelmet sem, hiszen a többéves élvonalbeli múlttal rendelkező Budovinsz- ky Krisztián vezényelte hátsó alakzat sem állt időnként a helyzet magaslatán-. A Honvéd- ban és Fradiban is szerepelt védő egyébként már nem a mi játékosunk, Iránba szerződött, ban aratták sikereiket. A Nemzeti Étterem-Sütöde együttese ugyanúgy Ábrahám Tamáshoz kötődik, mint a Városi SE Nemzeti Bajnokságban való szereplése. ahol be is mutatkozott új csapatában - értékelt röviden Ábrahám Tamás. Budovinszky mellett Haisza Viktor kapus, illetve a futsal válogatottságig jutó, ám a nagypályán kevesebb sikert elért Si- vák Péter és Szente Tamás is távozott soraikból. Különösen a fürediek hazai mérlege sikerült gyengére az ősszel: nyolc otthoni mérkőzésükön mindössze hat(!) gólt szereztek, s ez csupán hét pontot eredményezett. Nem véletlen, hogy a tizennegyedik helyről várják a tavasz. Helyzetük azért nem reménytelen, hiszen a tizedik ózdiak csupán három ponttal gyűjtöttek többet. Ma este adják át a Kővári-díjat A kővári Tamás az Egészséges Életért Közérdekű Alapítvány ma 17 órakor rendezi gálaműsorral egybekötött díjátadó ünnepségét Szolnokon, az Aba-Novák Kulturális Központban. A nagyszabású eseményen immár tizenkettedik alkalommal adják át két személy részére a Kővári Tamás-díjat. A városszerte óriási érdeklődéssel várt eseményre - akárcsak az elmúlt esztendőkben - ingyenes a belépés. Búcsúzik az evezősök szövetségi kapitánya nyugdíjba vonult Melis Zoltán, a magyar evezősválogatott szövetségi kapitánya. Melis - az 1968-as mexikóvárosi olimpia ezüstérmes négyesének tagja - kapitánysága idején a különböző korosztályokban öt világbajnoki győzelem született, s mellette Eb-elsőségek, vb- és Eb-helyezések is gyarapítják a sportág dicsőséglistáját. A távozó, ól éves szakember azt mondta: összességében 47 évet töltött el az evezésben, így talán érthető, hogy egy kicsit már elfáradt. Floorballmérkőzések lesznek vasárnap vasárnap délután teljes nagyüzem lesz a floorball felnőtt és utánpótlás-bajnokságban. Jó hír, hogy hazai pályán, méghozzá a Főiskolai Olaj csarnokban szerepelnek a Szolnok Canniballs csapatai. Közülük az U 19- es fiúgárda 14 órakor, a női felnőtt együttes 16 órakor, míg a férfi felnőtt legénység 18 órakor egyaránt az Eger csapatát fogadja. Változik a pólómeccs kezdési időpontja az esztendő utolsó bajnoki összecsapásán szombaton Pécsre látogat a Szolnoki Főiskola-Közgép VSC OB I-es vízilabdacsapata. Az ötödik helyezett vendéglátók eredetileg szombaton 11.30-ra tervezték a kezdést, ám ezt a napokban megváltoztatták. Ennek értelmében a pólósderbi 16.30 órakor indul a pécsi uszodában. Kispályán országos hírű a Tisza-tavi gárda Másodikként zárt a Volán, herényi siker a rangadón A sport napszámosait köszöntötték kitüntetés Testnevelők és szakemberek kapták az elismeréseket A táblázaton negyedik helyen álló Szeged csapatát fogadta a szolnoki Jászkun Volán a férfi asztalitenisz NB I. őszi utolsó fordulójában. A jó erőkből álló, többnyire juniorkorú szegediek megdöbbenve tapasztalták, hogy a hazaiak nemcsak a két páros mérkőzést nyerték meg a találkozó elején, hanem az első két körben egyeüen egyéni találkozót sem veszítettek el, így már 9:0 volt a javukra. A rangadónak ígérkező találkozón a szolnokiak kiütéses, 14:4-es győzelmet arattak. A Jászkun Volán fölényes győzelmének köszönhetően a második helyen zárta az őszi évadot. Közülük Lukács R. 4, Nagy S., Füzes 3-3, Szöllösi P. 2, a Lukács-Szöllősi duó 1 és a Füzes— Nagy páros 1 győzelmet könyvelhetett el. Ugyancsak az NB I-ben a szolnoki Tisza SE a H-Generál Jászberény együttesét fogadta a főiskola sportcsarnokában. A vendéglátók tartalékosán álltak fel, mert soraikból Rátfai és Rózsai is hiányzott. A herényiek 14:4 arányban nyertek, dé mindegyik párban alaposan meg kellett küzdeniük a győzelemért. A Tisza SE győzelmeit Börzsei 3 és Hubert, míg a jászságiakét Bátori 4, Szelei 3, Horváth L. 3, Horváth F. 2, valamint a Bátori-Szelei és Horváth F— Horváth L. párosok aratták. ■ Varga Cs. A megyei diáksporttanács a minap köszöntötte azokat a testnevelőket, sportszakembereket, akik egész tanévben önzetlenül segítették versenyeik lebonyolítását. Rendezvényüket a sport- szövetségek szövetségének, aktíváinak köszöntésével együtt tartották Szolnokon, a megyeháza dísztermében. Szabó István, a megyei diáksportszövetség elnöke elmondta, hogy immár 21 esztendeje szervezik a megye diáksportját. Eddig sem volt köny- nyű dolguk, most azonban nehéz időszak előtt állnak. Elsősorban anyagi okai vannak, hogy az idén már nem tudták köszönteni a megyei diákolimpiái bajnokokat. Gönczölné Molnár Judit (balra) a diáksportért kitüntetést kapott Jász-Nagykun-Szolnok megye Sportjáért Emlékplakettet kapta: Kővári László, a fogyatékkal élők megyei szövetségének titkára. Kocsis István edzőtestnevelő tanár. Dr. Nagy Imre a megyei vívószövetség elnöke. Horváth József, a megyei kézilabdaszövetség elnöke. Ponyo- kai Bálint, a megyei Lovas Szövetség titkára. Jász-Nagykun-Szolnok megye Diáksportjáért Emlékplakettet kapta: Gönczölné Molnár Judit, a szandaszőlősi iskola tanára. Kocsisné Török Ágnes, a törökszentmiklósi Bercsényi Gimnázium tanára. Szabó Gyula, a jászberényi Lehel Vezér Gimnáziumban tanára. ■ V. Cs.