Új Néplap, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-18 / 295. szám
ÚJ NÉPLAP - 2008. DECEMBER 18., CSÜTÖRTÖK 5 FELSŐ-JÁSZSÁG Amikor a gondozott segít a gondozókon adomány Az Idősek Apartmanházában élő Juszti Ilyentájt idősek, rászorulók, elesettek számára nyújtanak segítséget ön- kormányzatok, karitatív csoportok. A jászárok szállási idősek apartmanházában viszont épp az otthon egyik lakója ajándékozta meg gondozóit. Banka Csaba Mégpedig nem is akármivel. Az immár 85 esztendős Farkas Mik- lósné Juszti néni úgy érezte, hogy az elmúlt éveket, amelyet az idősek otthonában töltött, valahogy meg kell köszönnie a gondozóknak, az apartmanház munkatársainak. Úgyhogy azt az összeget, amely egykori háza eladásából még számára megmaradt az otthonba költözést követően, azt az idősek otthonára fordítja. Az adományból pedig — amely a Jászárokszállás Városért Alapítványon keresztül jutott el az Idősek Apartmanházához - két ipari mosógépet és egy úgynevezett mángorlógépet vásároltak. —Az idősek otthona huszonkilenc lakójának ruhaneműit, illetve a ház összes függönyét, ágyneműit tisztán tarthatjuk éveken át ezekkel az eszközökkel - mondta az apartman ház osztályvezető ápolója, Sárkány Anita. — Azoknak szerettem volna segítséget nyújtani addig, amíg% élek, akik gondoskodnak rólam - mondta Juszti néni, amikor önzetlen adományáról kérdeztük.- Itt mindig is jók voltak hozzám, nagyon jól be tudtam illeszkedni. Férjem meghalt már 1992-ben, gyermekeim nincsenek, de megbeszéltem a húgommal is a döntésemet, és egyetértett velem. Az idős özvegy asszony az elsők között volt, aki beköltözhetett a jászárokszállási Idősek Apartmanházába, ahol 2004 óta lakik. — Megkérdeztem az itt dolgozókat, az ápolónőket, hogy mire volna leginkább szüksége a háznak. Azt mondták, a mosoda eszközeit kellene megújítani, így erre adtam oda a szükséges pénzt. SZ0U0N.hu A SZOINOK-JÁSZKUN ONLINE néni a mosoda eszközeire ajándékozott pénzt Sárkány Anita osztályvezető ápolónő, Farkas Miklósné Juszti nénivel az apartmanjában Aj Karácsonyi ajándékok lesznek az eszközök az adományozást követően a jászárokszállási apartmanház munkatársai meg is rendelték a mosógépeket és a vasalást könnyítő mángorlógépet. A speciális eszközöket Németországból szállítják majd az apartmanház részére. Az eredeti tervek szerint ugyan már karácsony előtt megérkeztek volna a berendezések, de végül a szállítók a két ünnep között, de legkésőbb az áj év első napjaiban működésbe helyezik az adományból származó hasznos eszközöket. Először adtak át közszolgálati kitüntetést A jászágói képviselő-testület november végén megalapította a Közszolgálatért kitüntető díjat. A kitüntetést a település azon köztisztviselői vagy közalkalmazottjai kaphatják meg, akik hosszú időn keresztül kiemelkedő munkát végeztek, vagy jelentős szellemi alkotásukkal hozzájárultak a közszolgálat színvonalának emeléséhez. A kitüntetés a település címerével ellátott tűzzománc plakettből és tárgyi jutalomból áll.- A kitüntető díjat azért hoztuk létre, hogy még nyugdíjazásuk előtt elismerhessük a közösségért dolgozók munkáját — mondta Mozsár Lászlóné polgár- mester. A kitüntetés egyszer egy évben, a falunapon adható át. A legelső alkalommal azonban múlt pénteken, nyugdíjba vonulása alkalmából Bordás József- né, a pénzügyi osztály, illetve Barta Ferencné, a szociális ügyeket intéző munkatárs kaphatta meg az elismerést több évtizedes munkájáért. ■ Kurunczi Viktória Megyei tűzoltók az országos elnökségben A Magyar Tűzoltószövetség (MTSZ) elnökségének tisztújító gyűlését tartották az elmúlt hét végén Hatvanban. A megválasztott héttagú elnökségben immár két megyei illetőségű (egy hivatásos, illetve egy önkéntes) tűzoltó is képviseli a lánglovagok érdekeit. A választást követően az MTSZ országos alelnökévé választották Banka Emánuelt, a jászárokszállási Önkéntes Tűzoltó-egyesület elnökét, akinek feladata ezentúl az elnökségen belül az önkéntes tűzoltó-egyesületek és tűzoltóságok munkájának felügyelete, illetve érdek- védelme. Karcag tűzoltóparancsnokát, Lévai Kálmán alezredest szintén alelnökké választották, aki ezentúl a hivatásos tűzoltók felügyeletét és érdekeik védelmét látja el az elnökségen belül. ■ Kurunczi V. TRAVELER Digitális fényképezőgép Super Slim* • 10 megapixel • 3x optikai zoom • 4x digitális zoom • méret: 9.A x 5,8 x 1,9 cm (szé x ma x mé) • tartozékokkal • különböző színek KJGPX — ..... Mi krohifi iPod*- dokkoló-állomással* méret (szé x ma x mé): készülék (dokkoló-állomás nélkül): kb. 20,8x20,7x8,5 cm hangszórónként: kb. 14x20,2x8,5 cm Ä2B leumiq Autós akkumulátor töltő* • indítássegítő berendezéssel • manuálisan választható töltési áramerősség 2/6/12 A 19 990 Ft/db 27 990 Ft/db TRAVELER gran prix DVD-lejátszó* • DVD-videó, DVD-R/RW-lejátszás, DVD+R/RW. MP3. CD. CD-R/RW. JPEG-CD • színek: fekete vagy ezüst • méret: kb. A3 x A,5 x 24 cm (szé x ma x mé) tuperSiimXSlO *$7-17.^ Poroltó, 6 kg* ABC-porral oltó. falitartóval együtt fBOTtX, távirányító (elemekkel együtt) TRAVELER Memóriakártya 2 GB, duopack* újraírható, tápfeszültség nélküli adatátvitel 2 499,50 Ft/db tájékoztató /darab /darab 12990 USB-PORT ES KÁRTYAOLVASÓ (SD/MMC/MS) PROGRESSZÍV SCAN ARIETE Konyhai robotgép* 650 W, fokozatmentes, elektronikus sebességszabályozás, nemesacél keverőkés. keverőfejjel és számos kiegészítővel 29 990 Ft/szett ARIETE A VÁLLALATCSOPORT TAGJA F8P 4 999 Ft/szett Fondue készülék* 1500 W. termosztát, tapadásgátló bevonat motion Női leggings* kellemes, lycra tartalmú pamut-modal anyagból, különböző modellek divatos színekben, méret: 36-46 TOVÁBBI AJÁNLATAINKAT megtalálja az ALDI üzleteiben! . . . ... ..... i .. ...u i Svájci sajtfondue, 2 x 400 g* 1799 Ft/csomag 2 248.75 Ft/kg Klasszikus női trikó* 999 Ft/darab 999 Ft/db Füstölő szett* 999 Ft/szett 999 Ft/szett Női kötött harisnyanadrág* 899 Ft/darab 899 Ft/db Pamut/lycra női alsó, duopack* 999 Ft/csomag 499,50 Ft/db Körömvirág krém vagy kamiííás kézápoló, 100 ml* 499 Ft/tubus 4 990 Ft/I Ajka. Fő út 31 • BalatonleBe, Rákóczi Ferenc út 295. • Bonyhíd, Deák Ferenc u. 10/B • Budakeszi, Szólőskert u 2 • Budaörs, Kandó Kálmán u. 2. • Budapest, XVI. kér, Botcényföldi út 102. »Új! Budapest, X. kér, Kerepesi út 71 Cegléd, Pesti út 93 • Dabas, Domb út i • Debrecen, Kishatár út 9 • Debrecen, Ozmán u. 1. • Dunaföidvár, Füzes sor 2-4. • Dunaújváros, M6 Autópálya. Dunaújváros centrum lehajtó • Esztergom, Dobogókői út Fót, Fehérkő u. 5. • Gárdony, Szabadság út 21 • Gyula, Bicére u. 15/A • Hajdúböszörmény, Külső-SzoboszkSi út 2/B • Halásztelek, Korbuly u l • Hódmezővásárhely, Kaszap u. 31. • Jászberény, Nagykátai u. 22/C Kalocsa, Bátyai út 5/A. • Karcag, Kisújszállási út 90. • Kazincbarcika, Hadak útja 9. • Keszthely, Tündérlak út'2. • Mohács, Pécsi út 51 • Mosonmagyaróvár, Kirélyhidai út 63. • nyíregyháza, leállói út Nyíregyháza. Pazonyi út 40. • Nyíregyháza, Törzs u. 2. • Pápa, Ceüi út 71. • Pécs, Árnyas u. 25. • PUscsaba, Fő út 2. • Siklós, Harkányi út 59. • Siófok, Attila u. 74 • Szentes, Csongrádi út 65. Székesfehérvár, Szent Flórián krt. Tt. • Úfl Szombathely Demeter u • Szombathely, Szent Gehért u. 49. • Törökbálint, Süssen u. I • Veszprém, Domyai Béla u. 5 • Veszprém, Észak keleti útgyűrű 6. Befejezik két járda felújítását Arokszálláson a héten befejezik Jászárok- szálláson két járda felújítását. November közepén kezdődtek a munkálatok a Kossuth úton és a Lehel úton. Összesen 13 millió forintot ruháztak be, amiből közel 3 millió forintot pályázatból és több mint hárommillió forintot banki támogatásból finanszíroztak. Tavasszal a Deák úti járdát újítják fel. Csomagokat adnak az időseknek A JÁSZFELSŐSZENTGYÖRGYI képviselő-testület minden évben a település idős lakosait karácsonyi ajándékcsomaggal lepi meg. Idén száz- huszonnégy hetvenöt év felettinek adnak édességből álló csomagot, egyenként kétezer forint értékben, amit a testület tagjai visznek ki a helybéliekhez. Százszázalékos a csatornahálózat jászfényszarun százszáza- lékossá vált a szennyvíz- közmű hálózat. Az utolsó ütemben megépített, a város húsz százalékát feltáró gerincszakaszok kivitelezése az elmúlt héten fejeződött be, így azokat már igénybe is vehették a helybéliek. Ezzel párhuzamosan hat utcában készítettek útalapokat ott, ahol már korábban kiépítették a csatornahálózatot. A csatornahálózat elkészülte után hozzákezdtek a földes utak burkolásának tervezéséhez. Felköszöntik Jászágó legidősebb lakosait jászágón az idősek napján, hétfőn a 60 év feletti lakosoknak karácsonyi ünnepséget tartanak. Az időseket a művelődési házban látják vendégül, ahol a gyerekek betlehemes műsort adnak elő, és Gyenes Gyula pápai prelátus karácsonyi üdvözlőt mond. Az ünnepségen felköszöntik a település legidősebb lakosait, Szántó Balázst és Módé JánosUét. á í M