Új Néplap, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-08 / 286. szám

14 SPORT ÚJ NÉPLAP - 2008. DECEMBER 8., HÉTFŐ Igazi csapat lett a Túrkevéből labdarúgás Megyei I. osztály: nagy csalódást okozott szurkolóinak a Jánoshida kunhegyesi gárdáját felrázva fordulóról fordulóra lépett előre együttesével, mígnem az utolsó meccset követően egyszer csak a második helyen találta magát a KESE. Lemaradása minimális - mindössze kettő pont - az él­lovassal szemben, azaz reális eséllyel pályázhat a bajnoki címre a tavaszi folytatásban. Besenyszögön annyival van rá­zósabb dolga L. Kiss Lajos edző­nek, hogy a tavalyi sikerek után talán nehezebb motiválni játé­kosait. Az eredmények viszont azt bizonyítják, sikeresen oldot­ta meg a cseppet sem egyszerű feladatot a szakvezető. Fiai ősz­szel mindvégig az élmezőnyben tanyáztak, s bár a hajrában esé­lyük nyílt az élre ugrani, végül kevesebb győzelmüknek kö­szönhetően „csak” a harmadik helyen telelnek. A középmezőny tagjai közül ki kell emelni a Jászárokszállás teljesítményét, mely rendkívül lelkes szurkolói támogatását él­vezve igazi oroszlánbarlangot varázsolt hazai pályájából, ffogy nem sikerült a dobogóra felkapaszkodnia Csikós József együttesének az gyengébb ide­genbeli szereplésének köszön­hető. Csalódást okozott viszont a jánoshida gárdája, mely úgy indult a szezonnak, hogy a nagy nyári bevá­sárlásának köszön­hetően — Lajko- vics, Pelles, Mol­nár, Szabó — to­ronymagas esé­lyese a bajnokság, ám messze á várakozás alatti teljesítményt nyújtott. Bár a táblázat tanúsága szerint a Jászladány legénysége a kiesés elől menekül, nem szabad fi­gyelmen kívül hagyni, hogy tavaszi „hozományaként” 15 pontos levonással kezdte az új idényt. Ezt nem csak ledolgozta a Rácz Róbert dirigálta csapat, hanem még tizenötöt szerzett hozzá, azaz a pályán elért ered­mények alapján a negyedik he­lyen állna. A tabella hátsó régiójában ta­nyázó együttesek nem árt, ha összekapják magukat tavaszra, ugyanis a Tiszafüred és a Jász­apáti is meglehetősen harmato­sán szerepel az NB Ill-ban. Ha pedig búcsúra kényszerülnek, több kieső lesz a megyei I. osztályból is. Egy meccs kivételével be­fejeződött — 2009 áprili­sában pótolják az elma­radt Abádszalók—Jászla­dány összecsapást — a megyei első osztályú lab­darúgó-bajnokság őszi idénye. Géléi József Akárcsak egy esztendeje, ismét kiegyensúlyozott bajnokság zaj­lik a megyei első osztályban. Míg néhány éve előre borítékol­ható volt, hogy a Jászapáti vagy mondjuk a Mezőtúr legénysége toronymagasan nyeri a küzde­lemsorozatot, addig idén több csapat is harcba indult a bajno­ki címért. Bár a nyáron sokáig még az is kérdéses volt, hogy a komoly anyagi gondokkal küzdő Túrke- ve-Veteriner együttese elindul-e a pontvadászatban, végül a ve­zetőknek sikerült megteremte­ni a feltételeket. Az új szakveze­tő, Barna Gábor pedig rövid idő alatt ütőképes csapatot ková­csolt, mely az élről várhatja a folytatást. — Csak közvetlenül a nevezé­si határidő lejárta előtt dőlt el, hogy Viszlovszki Ferencnek kö­szönhetően ott leszünk a rajton. Ilyen előzmények után más célt nem is tűzhettünk ki magunk elé, minthogy a mezőny első fe­lében végezzünk — felelte ér­deklődésünkre Barna Gábor. — A nyáron alaposan kicserélő­dött a játékoskeretünk, viszont igazolásaink jól sikerültek.'Er­délyi Gábor, Sőrés Zsolt, a ruti­nos Szerencsi Miklós valóban erősítést jelentett. Doktor Bodó Péter nem csak játékosként, de vezetőként is rendkívül sokat tett, hogy így szerepeltünk. Az idősebb korosztály tagjai szinte azonnal befogadták azt a kilenc ifistát, akik júliusban csatlakoz­tak a felnőtt együtteshez. Mind­végig remek hangulat­ban zajlottak az edzések, gyorsan jöttek az ered­mények, s igazi csapattá kovácsolódott a társa­ság. Egy idő után ter­mészetszerűleg már nyomasztóvá vált hosszú veretlenségi sorozatunk, tudtuk előbb-utóbb vége szakad. A hajrára be kell vallani, fej­Az újszásziak ugyan a bajnokságban elmaradtak a várakozástól, ám a Magyar Kupában jól szerepeltek ben elfáradtunk, ráadásul első számú kapusunk, Kiss Csaba is megsérült, így kicsit leeresztet­tünk, de így is csak az elisme­rés hangján szólhatok a fiúk őszi teljesítményéről. Most már szeretnénk megnyerni a baj­nokságot, s ezzel helyzetbe hoz­ni az önkormányzatot. Döntsék el a város vezetői, hogy szükség van-e Túrkevén NB Ill-as csa­patra vagy sem. ffogy ki veszélyeztetheti a Ve- teriner elsőségét? Elsősorban a nagy múltú Kunhegyes, vala­mint a címvédő, ám a harmad­osztályú szereplést júliusban visszautasító Besenyszög. A KESE legnagyobb nyári igazolá­sa Csillag László volt. A fiatal szakvezető korábbi csapatainál Is bizonyította, érti a szakmát, de most igazi bravúrt hajtott végre. Az elmúlt évek szürke Barna Gábor az élre vezette a Túrkevét Kereken három hónap a bajnoki szünet A MAGYARORSZÁGON jól megszokott ütem szerint folytatódik majd a megyei I. osztályú labdarúgó­bajnokság. A csapatok december elsejétől három hónapon keresztül nem lép­nek pályára tétmeccsen, a ta­vaszi első fordulóra ugyanis 2009. február 28-án kerül sor. Eddig mindig Magyar Kupa­meccsel „melegítettek” a rajtra az együttesek, most azonban csak áprilisban folytatódik a kupasorozat. Tabellaparádé: ilyen volt a megyei 1. osztály Őszi végeredmény, felnőttek 1. Túrkeve 17 11 2 4 32-21 35 2. Kunhegyes 17 10 3 4 37- 27 33 3. Besenyszög 17 9 6 2 30-14 33 4. Já.szátlás 17 8 5 4 35-24 29 5. Mezőtúr 17 9 1 7 45-29 28 6. Kunszentm. 17 8 4 5 34-25 28 7. Jánoshida 17 8 3 6 31-25 27 8. Karcag 17 8 3 6 31-20 27 9. J.fényszaru 17 7 5 5 22-21 26 10. Újszász 17 7 3 7 30-23 24 11. Nagyiván 17 6 2 9 31-28 20 12. Szajol 17 5 2 10 29-52 17 13. Kenderes 17 4 4 9 18-39 16 14. Kunmadaras 17 4 4 9 27-42 16 15. Jászladány 16 9 3 4 25- 18 15 16. Fegyvernek 17 3 4 10 18-34 13 17. Abádszalók 16 3 3 10 10-32 12 18. T.miklós 17 2 5 10 20-31 11 Hazai pályán 1. J.árokszállás 8 7 1 0 26- 6 22 2. Kunhegyes 9 7 0 2 25-10 21 3. Jászladány 9 6 2 1 17- 9 20 4. Újszász 9 6 1 2 23- 11 19 5. Besenyszög 9 5 3 1 17- 7 18 6. Karcag 9 5 2 2 21- 9 17 7. KUTE 9 5 2 2 22- 12 17 8. Túrkeve 8 5 2 1 19-9 17 9. Jánoshida 8 5 2 1 16-7 17 10. Kenderes 9 4 3 2 16-17 15 11. J.zfényszaru 9 4 2 3 12- 11 14 12. Nagyiván 8 4 1 3 16- 6 13 13. Szajol 9 3 2 4 19-20 11 14. T.szentmiklós 8 2 4 2 11- 9 10 15. Abádszalók 7 3 1 3 4- 9 10 16. Mezőtúr 8 3 0 5 20- 16 9 17. Kunmadaras 8 2 2 4 15-18 8 18. Fegyvernek 8 2 1 5 8-12 7 Idegenben 1. Mezőtúr 9 6 1 2 25- 13 19 2. Túrkeve 9 6 0 3 13- 12 18 3.Besenyszög 8 4 3 1 13- 7 15 4. J.fényszaru 8 3 3 2 10- 10 12 5.Kunhegyes 8 3 3 2 12- 17 12 6. KUTE 8 3 2 3 12- 13 11 7. Karcag 8 3 1 4 10- 11 10 8. Jászladány 7 3 1 3 8- 9 10 9. Jánoshida 9 3 1 5 15- 18 10 10. Kunmadaras 9 2 2 5 12-24 8 11. Nagyiván 9 2 1 6’ 15-22 7 12. J.árokszállás 9 1 4 4 9-18 7 13. Fegyvernek 9 1 3 5 '10- 22 6 14. Szajol 8 2 0 6 10-32 6 15. Újszász 8 1 2 5 7- 12 5 16. Abádszalók 9 0 2 7 6-23 2 17. T.szentmiklós 9 0 1 8 9-22 1 18. Kenderes 8 0 1 7 2-22 1 Ifjúságiak 1. KUTE 17 14 2 1 58- 16 44 2. Kunhegyes 17 13 2 2 69-22 41 3. Karcag 17 11 2 4 50-29 35 4. J.fényszaru 17 11 1 5 77- 36 34 5.Besenyszög 17 10 2 5 58-24 32 6. Újszász 17 10 1 6 34- 16 31 7. Jánoshida 17 10 1 6 70- 33 31 8. J.ároksz. 17 9 2 6 42-36 29 9. T.szentmiklós17 8 1 8 44-34 25 10. Szajol 17 7 3 7 41-34 24 11. Mezőtúr 17 7 1 9 47- 47 22 12. Fegyvernek 17 6 2 9 37- 41 20 13. Nagyiván 17 6 1 10 44-84 19 14. Kenderes 17 5 2 10 43- 66 17 15. Abádszalók 16 4 1 11 19- 72 13 16. Jászladány 16 4 1 11 26-50 13 17. Kunmadaras 17 4 0 13 44- 70 12 18. Túrkeve 17 0 1 16 13-106 1 A kunhegyesek csatára, Balogh Zsolt áll az élen Ökrös András nyolc sárga lapot kapott büntetések A Besenyszög együttese volt a legsportszerűbb az ősszel Mindegy, hogy valaki a labdarú­gó-világbajnokságon szerepel vagy csupán a megyei első osztá­lyú bajnokságban lép pályára hétről-hétre, a legveszélyesebb játékosokat mindig kiemelt fi­gyelem övezi. A védők azért áll­nak „lesben”, nehogy az őrzé­sükre bízott támadó a kapuba ta­láljon, a szurkolók pedig azért kö­vetik minden mozdulatukat ár­gus szemekkel, nehogy lemarad­janak találatukról. Tizenhét for­duló után jelenleg a kunhegyesi Balogh Zsolt számít a legretteget­tebb csatárnak a megye egyben. A góllövőlista élmezőnyének állása - 14: Balogh Zsolt (Kun­hegyes), 12: Ballagó Sándor (jászárokszállás), Babella Attila (Mezőtúr), 11: Kardos László (Karcag), Horváth Sándor, Moldván Krisztián (Mezőtúr), Erdei Gábor (Túrkeve), 10: Méri Gábor (Nagyiván), 8: Barta Já­nos (Kunmadaras), Donkó Krisztián (Szajol), 7: Faragó Zsolt (Fegyvernek), Őz Tamás (Törökszentmiklós), Szabó Ta­más (Besenyszög), Nagy Róbert (fászfényszaru), Sindel László (Kunszentmárton), Balogh Zsolt (Újszász), 6: Bogdán Ba­lázs (Szajol), Varga István (Új­szász), Rimóczi Csaba (Beseny­szög), Szeifert István (János­hida), Serucza Béla (Nagyiván), Sőrés Zsolt (Túrkeve), Herbály Zoltán (Kunhegyes), Varga Zol­tán (Kunmadaras). ■ Az őszi idény végeztével, átbo­garásztuk a szövetség által nyil­vántartott sárga és piros lapokat. Csapatokra lebontva érdekes eredményre jutottunk. Egyetlen olyan klub van, melynek egyet­len játékosa sem kapott négy vagy annál több lapot a szezon ti­zenhét mérkőzése alatt. Ez az együttes a Besenyszög, mely így kiérdemelte a legsportszerűbb csapat címet. Három klub - Túrkeve, Kun­madaras, Fegyvernek - ezzel szemben azzal a negatív csúcs­csal dicsekedhet, hogy öt játé­kossal is képviselteti magát a listán. A listavezető Túrkeve vé­dője, Ökrös András például minden második találkozón ki­A játékvezetők sűrűn figyelmeztették a labdarúgókat érdemelte a sárgalapos figyel­meztetést, összesen nyolcat(!) gyűjtött be a szezon során. Csa­pattársai közül Sass Zoltán 5, Szerencsi Miklós és Takács Sándor 4-4, míg Sőrés Zsolt 3 sárga és egy piros lapot gyűjtött be. A madarasiaknál Herceg Sándor és Rácz Albin viszi a prímet 6, illetve 5+1 lappal, míg Barta Norbert, Varga Zoltán és Pékó Iván 4-4 színes kártyát ka­pott. A fegyverneki játékosok sem voltak sokkal higgadtab­bak: náluk Szász Krisztián a „listavezető” 6 sárgával, Náhócz- ki Sándor 5, Papp Lajos 4+1, míg Faragó Zsolt és Tukarcs László 4- 4 lapot csalt ki a játékvezetők zsebéből. ■ Gelei J. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom