Új Néplap, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-08 / 286. szám
4 ÚJ NÉPLAP - 2008. DECEMBER 8„ HÉTFŐ A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL Érdekes előadás volt, csak azok az ajándékok... Nemrég kaptam egy sokat ígérő meghívást egy előadásra. Az értesítésen praktikus ajándékokat is ígértek a rendezvény vendégeinek. Minden egészséggel kapcsolatos előadás, könyv engem nagyon érdekel, és rá is értem, ezért úgy gondoltam, elmegyek és meghallgatom. Egy műszer jótékony hatásáról mondtak tájékoztató információkat, és szívesen hallgattam meg az előadást annak ellenére, hogy nekem már van ilyen készülékem. A rendezvény végén az ígért négy ajándékból a résztvevők kettőt meg is kaptak: érdekesség, hogy ebből nálunk a bébi rádió még három darab elemmel sem szólalt meg. A másik aján- f dék 20 dkg mosópor volt. Nem g igazán értem ezeket a rendez- § vényszervezőket. Valójában nem I kellett volna az ajándék, hiszen akit érdekel az egészségügyi téma és új, gyógyító készülék, az úgyis elment oda. Egy „Köszönöm” a megjelenésért, mely szívből jön, jobban esett volna... „Egy olvasó, aki egészségre vágyik" Kezdeményezhet fakivágást az állampolgár — Hová lehet fordulni Szolnokon a közterületi, veszélyes faágak miatt? - érdeklődik k. j. olvasónk.- A jelzéseket a városüzemeltetéshez lehet írásban, szóban (az önkormányzat telefonszámán: 56/503-503), illetve személyesen eljuttatni. A bejelentéseket szakemberek vizsgálják felül, megnézik a kérések jogosságát, indokoltságát és sürgősségét. Igaz, előfordulhat, hogy bejelentés után nem tudnak azonnal a helyszínre menni és teljesíteni a kérést. ■ Az egyik busz menetrendjét módosították A munkahelyemen 16 óráig dolgozunk munkatársaimmal. Szolnokon, a Városmajor útról a 2-es és a 3-as busz is 15.55 órakor indul egyszerre a városba. A Verseghy úti megállóba 16 óra előtt ér mindkettő. Többször kértem a Volántól, aláírásokat is gyűjtöttem, hogy legalább az egyik buszt 5 perccel később indítsák. Amikor nem érjük el a 15.55-ös járatot, negyedórát kell várni a következőre, és újabb negyedórába kerül a körforgalmon történő áthaladás. A Volán vállalat azt hangoztatja, hogy az utasokért van, és ezt a problémát jó lenne ha megoldaná. Mészárosné, Horváth Margit, Szolnok * * * Olvasónk levelét eljuttattuk a Jászkun Volán Zrt. illetékeséhez, és onnan a következő választ kaptuk: „Tisztelt Utasunk! Kérelmét megvizsgáltam, és arról tájékoztatom, hogy a menetrend módosításának részünkről nincs akadálya, ezért a 3-as autóbusz kért járatának 5 perccel történő eltolására intézkedtem. ” Gágyor Imre, üzletágvezető Nekünk szólhat a csengő találkozók Előkerülnek a régi fényképek, emlékek idéződnek fel Az ősz a pedagógusoknak az iskolakezdést jelenti. Nemrég ismét nekünk, a szolnoki Mátyás király úti és a Délibáb úti iskola volt tanítóinak, tanárainak szólalt meg a csengő. A Mátyás király általános iskola vezetői, tantestülete, szakszervezeti bizottsága és közalkalmazotti tanácsa sok-sok éve rendszeresen nyugdíjas találkozóra hív bennünket. Izgatottan készülünk a találkozásra, fontolgatva, hogy vajon kikkel találkozhatunk. És megyünk örömmel. Jó ilyenkor egy kis időre beülni a nevelői szobába, ahol szinte visszafiatalodva éljük át a pályán töltött éveket. A friss nyugdíjasok még megtalálják saját asztalaikat, székeiket. Kíváncsian hallgatjuk az igazgatónő tájékoztatóját az elmúlt év eseményeiről. Velük örülünk az eredményeknek, a sikereknek, és szomorkodunk, ha kedvezőtlen híreket hallunk. Mindig megható a gyerekek kedves műsora, mely a köszöntésünkre szolgál: szép versekkel és a mosolygós arcú néptáncosok előadásával. Köszönet érte a felkészítő kollégáknak! A programot fehér asztal mellett zárjuk, ahol élőké-' rülnek a régi és új fényképek, felidéződnek a már csaknem elfelejtett emlékek, és szóba kerül, mint a legfontosabb témák egyike, az unokákkal való büszkélkedés. Hamar elröpül az a két-három óra, amire sok szeretettel és fáradhatatlanul készültek az iskola dolgozói, hogy örömet szerezzenek nekünk nyugdíjasoknak, és ha rövid időre is, újra tanítóknak, tanároknak érezhetjük magunkat. A legutóbb megjelentek nevében megköszönöm a velünk való törődést. Kívánom, hogy ez a hagyomány még sokáig tartson, és legyen részük a mostani vendégfogadóknak is a miénkhez hasonló fogadtatásban egykoron. Szautner Jánosné, Szolnok ■ Ha rövid időre is, újra tanítóknak, tanároknak érezhetjük magunkat. IgjgHHP' Vetélkedtek . Az idén 140 éves szolnoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanulói idén is részt vettek Rákóczétúrán. A tanulók elméleti és ügyességi feladatokban is vetélkedtek a Tiszaligetben. A rendezvényen a városismeretek is szerepeltek, de volt mocsárjárás és számháború is. Lengyel Lászlóné, Szolnok Szerencsém volt: visszakaptam a pénztárcámat Nemrég a szolnoki vasútállomáson egy bérlet vásárlását követően siettem az Ispán körúti buszmegállóhoz, hogy vidékre utazzam. Később azt tapasztaltam, hogy a pénztárcámat sehol sem találtam. Visszamentem a vasútállomásra, és az információnál azt teljes tartalmával együtt visz- szakaptam. Köszönöm annak az ismeretlen, becsületes hölgynek a jóságát, aki nagy örömömre ott érintetlenül leadta. Szabó Józsefné, Szolnok Ötvenedik évfordulójukat ünnepelték Farkas Imre és Gál Erzsébet a közelmúltban ünnepelték az ötvenedik házassági évfordulójukat. Az aranylakodalom alkalmából sok boldogságot, jó egészséget kívántak az idős párnak a családtagjaik. Magyar Pálné, Tiszaföldvár (A jeles ünnepet együtt megélt házaspárnak lapunk munkatársai is minden jót kívánnak és gratulálnak! - a szerk.) ■ Új épületet avattak nemrég Szolnokon Campust kapott a főiskola — erről olvastam nemrég a lapban. Örülök, hogy megyeszékhelyünkön sokmilliárdos beruházással megépülhetett a Szolnoki Főiskola új épülete. Minden bizonynyal a főiskola a város és a térség fejlődéséhez is hozzájárul, és remélem, a tizenöt éves intézménynek van jövője. Szabó Valéria, Szolnok A levelekből válogatunk. Az írásokat rövidítve közöljük, tiszteletben tartva a levélíró mondanivalóját. A témának akkor is nyilvánosságot adunk, ha nekünk arról esetleg más a véleményünk. Névtelen leveleket nem közlünk. Leveleiket várjuk az Új Néplap Szerkesztősége 5000 Szolnok, Mészáros L. út 2. címre, írásaikat a zoltanne.szundi@axelspringer.hu internetes címre is elküldhetik. Az oldalt szerkeszti: Szundi Zoltánná. Egy szép nap a művészet jegyében telt kirándulás Hódmezővásárhelyre látogatott el nemrég kis csoportunk Egy szép őszi napon a szolnoki Damjanich Múzeum Baráti Kör negyvennégy tagja kirándulást tett Hódmezővásárhelyen. Első állomásunk Hézső Ferenc festőművész műterme volt. Az idős mester bemutatta munkáit, és egyben Vásárhely művészeti életét is. Ellátogattunk az Alföldi Galériába, ahol megtekintettük a Picasso Vásárhelyen elnevezésű kiállítást, mely Picasso kerámiáinak művészetébe engedett bepillantást. Vásárhely és a francia Valla- uris testvérvárosok. Itt ismerkedett meg 1946-ban Picasso a kerámia készítésével, és a hatvanas évekig több mint négyezer alkotása vált ismerté. Az itt kiállított 41 kerámia mellett linómetszetek, fotók tették teljessé a látványt. A galéria másik kiállítása az 55. Vásárhelyi Őszi Tárlat, mely 1954 óta hazánk egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező kortárs művészeti seregszemléje - itt festők, grafikusok, szobrászok, keramikusok 194 alkotásátláthattuk. Meglátogattuk még a Vásárhelyi Alkotóházat, ahol élmény volt munka közben találkozni az alkotóművészekkel. Almási Józsefné, tanár Vidám családi délutánt tartottak az óvodában Szőlőszemezgető, szalonnasütéssel egybekötött, rendkívül jó hangulatú családi délutánt rendeztek a közelmúltban a szolnoki Pitypang Óvodában. A szülők és a gyermekeik egyaránt jól érezték magukat a szórakoztató program során. „Egy pitypangos szülő" Történelmi darabkák, múltból visszapillantó Sok mindent megéltünk már (3.) Az első világháború után Szolnok városa a New York-i, rossz feltételek mellett az országnak nyújtott kölcsönből részesült. Segítségével épült meg a Verseghy park (1926), a Tisza Szálló és Gyógyfürdő, a városháza melletti bérház (1928). Később, már saját erőből a Bábaképző (1926), fa- és fémipari szakiskola (gépipari), a várbéli Zagyva-híd (1927), több négyosztályos elemi iskola, MÁV-uszoda és vágóhíd (1928), posta (1930), gabonatárház (1935), papírgyár (1936), a zsidó (1936) és a katolikus kultúrház (1937), hitelbank (1937), honvéd kórház (1942), cukorgyári bérpalota (1941), mezőgazdasági iskola (1938), közgazdasági iskola (1944). A város neves építési vállalkozói: Madas, Nagy, Kádas többszintes, modern lakóépületet építettek. A századfordulótól, de különösen az 1920-as évek elejétől fogytak a város térképén a fehér foltok. A Fodor-telep (Hetényi kórház mögött), vásártér - Lengyel telep (Interspar), Meggyesi telep (Rékasi út bal oldalán), Scheftsik telep (Városmajor út) túlnyomó részét házhelyeknek parcellázták fel. Rövid idő alatt szinte teljesen beépültek, így lett sok szegény család háztulajdonos. Szolnokon rendszeres autóbuszjárat 1921-ben indult, a vasútállomás és megyeháza, megyeháza és kórház között. A helyi közlekedést és kisebb áruszállítást 1926-ban több mint 50 bérkocsis (fiáker) oldotta meg. Akkoriban indultak a helyközi autóbusz- járatok, és gazdaságosak voltak a hajótulajdonosok személy- és árufuvarozásai is. Az év nagy részében a Tiszán terményszállító uszályok vártak ki- és berakodásra a tárház darui alatt. A gőzfűrészeknél szinte alig látszott vízfelület a folyón pihenő szálfáktól. Szurovecz Pál, Szolnok ■ Szolnokon rendszeres autó- buszjárat 1921- ben indult. a í I 1 /