Új Néplap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-03 / 256. szám

12 BULVÁR — MŰSOR ÚJ NÉPLAP-2008. NOVEMBER 3., HÉTFŐ Vera csak érzi az olaszt filmpremier Nyakó Juli együtt a „varázslatos” Franco Néróval Nyakó Juli a filmben Verát alakítja. Mögötte Franco Nero. A nyelvi akadályok senkit nem zavartak. Hl INNI Szárnyaltak a Scheiber-rajzok FÉLMILLIÓ FORINTNÁL ÍS töb­bet adtak Scheiber Hugó egyedi grafikájáért egy ár­verésen. Igaz, különösen szép, nagyméretű, expresz- szív temperát vihetett haza az a kitartó gyűjtő, aki 180 ezer forintról egészen 550 ezer forintig licitált az Ivó­ban című munkára. Hóleopárd az év természetfotóján EGY HÓLEOPÁRDRÓL készült felvételével Steve Winter, a National Geographic maga­zin fotósa nyerte meg idén a BBC Wildlife Magazin és a londoni természettudományi múzeum nemzetközi pályá­zatát. Winter éjszakai por­tyázás közben kapta lencse­végre az állatot a Himalájá­ban, 4400 méter magasan. Ismét turnéra indul a Jackson Five újra összeáll a lackson Five, és Michael Jackson is részt vesz az együttes terve­zett turnéján. Utoljára 2001- ben, Michael Jackson har­mincéves zenei pályafutásá­nak megünneplése során volt közös szereplésük. A banda 1965-ben alakult. @ további hírek; www.reggel.hu A héten mutatják be a mozikban a Márió, a varázsló című filmet. A főszerepet Nyakó Juli (Vera) mellett a világ­hírű olasz színész, Franco Nero játssza. Hegedűs V. Rita- Milyen volt Franco Néróval együtt dolgozni?- Ugyanolyan, mint a többi kollégámmal. Semmi különös. Attól, hogy világsztár, még szí­nész maradt.- Nem voltak sztárallűrjei?- Nem tapasztaltam semmi ilyesmit. Jól beilleszkedett a csa­patba.- Hogyan zajlottak a közös jelenetek?- A nyelvi nehézségek nem je­lentettek korlátokat, mivel a filmben sem értjük egymást. A moziban feliratozzák, amikor Franco Nero olaszul beszél. A karakterem, Vera persze nem érti, így csak elképzeli, hogy va­jon miket mondhat neki. Szép, dallamos az olasz nyelv, és Franco Nerónak nagyon kifejező az orgánuma.- Hogyan emlékszik vissza a forgatásra?- Még tavaly nyáron forgattuk a filmet. Csak úgy repül az idő. Sajnos olyan gyorsan eltelik egy év, mintha csak egy perc lenne. Szerettük csinálni, szerettük egy­mást, kicsit olyan volt a hangula­ta, mint harminc évvel ezelőtt. Családias, összetartó társaság gyűlt össze. Szép két hónap volt.- Mi volt a legnehezebb a sze­repe megformálásában?- Úgy éreztem, hogy több van bennem, mint amire igény volt. Sok minden bennem ma­radt, amit én még megmutat­tam volna.- A napokban volt a Stúdió „K” színházban is egy bemuta­tója, a Skalpoljuk meg lózsit.- Tolnai Ottó Tűzálló esernyő, Végeladás és Paripacitrom című művei alapján Gyarmati Kata ír­ta ezt a darabot, de a rendező, Fo­dor Tamás és mi, színészek is so­kat dolgoztunk azon, hogy a vég­leges formáját elnyerje a darab. A nézőnek is és a színésznek is nehéz mű. Nincs főszereplő, ha­nem tíz ember sorsát mutatja be a darab. Becsomagolnak egy há­zat, mert jön az árvíz, és az egész darab gyakorlatilag e körül az esemény körül forog. Józsi az én férjem, akiről mindenki azt gon­dolja, hogy megbolondult sze­gény, közben kiderül, hogy alap­vetően mindenki bolond, min­denkinek megvan a maga mo­nomániája. De majd a nézők el­döntik, hogy működik a darab. Névjegy SZÜLETETT: 1963. február 20. tizenöt éves kora óta szere­pel a filmvásznon. Érettségi után rögtön felvették a Szín­ház- és Filmművészeti Fő iskolára, de nem fejezte be tanulmányait. 1981 óta a Stúdió K színház tagja. Emellett játszott Győrben, Kecskeméten és Szolnokon. filmjei: Márió, a varázsló, Friss levegő, József és tesh érei, jelenetek egy parasztbibliából, Ikonosztáz, Szörnyek évadja, Adj király katonát, Köszö­nöm, megmgyunk, Vasárnapi szülők. Robinson Crusoe valóban létezett - egy skót hajós ihlette az írót Immár bebizonyosodott, hogy Robinson Crusoe valóban léte­zett. A Chiléhez tartozó Aguas Buenas szigetén rátaláltak an­nak az embernek a lakhelyére, akinek körülményei megegyez­nek Daniel Defoe Robinson Crusoe nevű regényhőséével. ■ Defoe világhírű regénye 1719-ben jelent meg. Defoe a regényét Alexander Selkirk skót hajós elbeszélése alapján írta. Selkirk 1704-ben szenvedett hajótörést annál a szi­getnél, amelyet ma Robinson Crusoe-nak hívnak, majd öt év múlva talált rá Woodes Rogers kapitány. Napjainkban a skót nemzeti múzeum megbízásából kezdett kutatásba egy régészcsoport. „A legmegdöbbentőbb felfedezé­sünk egy ág, amely vélhetően egy szextáns - hajózási hely- meghatározó eszköz - része le­hetett.” Rekonstruálták a sziget lakójának táborhelyét: az igazi Crusoe két kunyhót épített egy patak közelében, olyan pontra, ahonnan kiváló kilátás nyílt a tengerre is. Defoe regénye 1719-ben jelent meg, s még ha nincs is közvetlen bizonyíték, hogy Selkirk és az író kapcsolatban állt, a kutatók sze­rint teljesen bizonyos, hogy az ő története ihlette Defoe-t. ■ fttlfr-HÁt AJÁNLÁSÁVAL 2008. NOVEMBER 3., HÉTFŐ >0 iJ »4 'W P 5.30 WSTeleshop 6.00 Reggeli 9.00 Csak csajok 10.05 Top Shop 11.15 Nyerő 8 11.25 Mozimatiné VIP - Több, mint testőr (német-amerikai akciófilm) TV2 6.00 Magellán (ism.) © 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.25 Jóban Rosszban © 9.50 Stahl konyhája 9.55 Kvízló délelőtt 10.30 Teleshop 11.55 Kvízló 5.25 Kárpát expressz 5.50 Nap kelte 9.00 Max, a zsaru 0 (portugál krimisor. - 52/49.) 10.00 Az élet körforgása © (németsorozat-3/1.) 50" 10.55 Parlamenti napló 11.45 A sokszínű vallás 5.45 Hajnali gondolatok 5.50 Nap-kelte 9.00 Főtér - Szigetköz 9.50 Hely a nap alatt HD 10.10 Slovenskl utrinkl 10.35 Együtt 11.05 Sírjaik hol domborulnak 11.30 Átjáró 6.55 Jake és a dagl © 7.55 3 fitt perc 8.00 Vészhelyzet © (amerikai sorozat) 9.00 Nash Bridges 10.05 Szívek szállodája © (amerikai sorozat, ism.) 11.05 A nagy házalakítás 5.35 Gazdakör 6.00 Reggel a Dunán 8.05 Négyzetméter (ism.) 8.35 Kikötő - extra (ism.) 9.30 Kaleidoszkóp 9.40 Az örök ifjúság forrása © 10.30 Család-barát 11.30 Kívánságkosár 6.00 Foglalkozása: utazó 7.10 Állati rekordok © Erőművészek 8.05 Válószobatltkok © 9.05 Új otthon 3D-ben 10.05 Jlmmynek malaca van © 11.15 Rejtélyes diagnózis © 13.25 Disney-rajzfilm 13.55 06-91-33-55-33 15.10 Receptklub 15.25 A fejvadász © (amerikai akciófilm-sorozat) 16.25 Celeb vagyok... 17.25 Mónika- A klbeszélőshow © 12.40 A bőség földje© (am.-német film, 2004) 14.50 Zorro © (am.-kolumbiai kalandfilm) 15.50 Josh! Bharat © 16.55 Szellemekkel suttogó © (amerikai misztikus sorozat) 17.55 Aktív © 18.30 Híradó® 18.30 fények® Esti kiadás Hírműsor 19.05 Celeb vagyok, ments ki 19.05 Jóban Rosszban © innen! © (magyar sorozat) ® Kalandjáték 19.40 Hal a tortán © 20.15 Fókusz© Vendégváró valóságshow Közszolgálati magazin 20.40 Frel-dosszlé © 20.55 Barátok közt © ® 21.40 A sztárok a fejükre estek (magyar somzat) Afrikai kalandshow 21.30 Győzlke © Résztvevők: Dr. Horváth (reality show/ Ágnes, Fiala János 22.35 Showder Klub 23.00 Gyilkos számok © 12.20 A palota ékköve © 13.30 Roma magazin 13.55 Domovlna 14.30 Kárpát expressz 14.55 Pénz-vidék 15.30 Egy lépés előre © 16.20 Csináljuk a fesztivált! © 17.15 Körzeti híradók 12.10 Záróra 13.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.30 Nekem ne lenne hazám? Szabados Tamás honismereti műsora 16.50 Gastroblues 17.15 100 év - Játék a színház 12.05 Monk - Flúgos nyomozó 13.10 Halálblztos diagnózis © (amerikai krimisorozat) 14.15 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat) 15.20 Szívek szállodája© 16.25 Jó barátok © 16.55 A nagy házalakítás 14.00 Híradó 14.10 Duna tér 14.25 Halld, Izrael! (ism.) 14.50 A tudomány műhelyében 15.20 Innovella 15.25 Az idő örvényében 15.55 Heuréka! Megtaláltam! 16.25 Megmaradtak maradéka 12.15 Válószobatitkok 13.10 Királyok és királynők © 14.10 Trópusi akciócsoport 14.40 Foglalkozása: utazó 15.45 Új otthon 30-ben 16.45 Rejtélyes diagnózis © 1 VI w kJ is 'H 17.30 Hírek 17.45 Sant’ Angelo © 18.35 McLeod lányai © 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.10 A Tv ügyvédje A megoldások show-ja Juszt László műsora 21.10 Kék fény© 22.10 Hétfő este 18.00 Kodály után, száz évvel 18.10 Válaszd a tudást! 19.00 Esti mese 19.30 Ókori kalandok ©H0 19.55 Elveszett Istenek© 20.30 Híradó este 20.50 Sporthírek. Időjárás 20.55 Menő Manó 21.00 Rejtélyek asszonya (amerikai krimisor. - 8/5.) • Fsz.: Kellie Martin 18.00 Smallville © (amerikai sorozat) 19.00 Monk- Flúgos nyomozó © (amerikai krimisorozat) Fsz.: Tony Shalhoub 20.05 Jó barátok© (am. vígjátéksor. - 56-57.) 21.05 CSI-NewYork-I helyszínelők © (amerikai-kanadai krimisor.) 17.00 Erdélyi erődtemplomok 17.15 Mese 17.25 Duna tér 17.40 Kikötő 18.00 Híróra 18.25 Térkép 19.00 Külvárosi rendőrök 20.00 Sportaréna 20.40 Tíz év múlva 21.45 Híróra 22.30 Kikötő 17.45 Állati rekordok © 18.45 Trópusi akciócsoport © A főemlősök nyomában 19.20 Jlmmynek malaca van © 20.30 Egészségünk- Tények és tévhitek Másnaposság, medúza­csípés, hiperaktivitás © 21.30 Koszkommandó Vidám show-műsor 23.45 Országos tévépremier Megölték az elnököt © (amerikai krimi, 20.06) 90' 1.40 Reflektor © 1.55 Bundesliga (amerikai krimisorozat) 24.00 Különleges ügyosztály ® (amerikai krimisorozat) 1.00 Tények este 1.30 Fűre tépni szabad © (amerikai vígjáték, 2001) 22.45 Kultúrház © 23.00 Nyugat 100- Fogadj örökbe! © 23.30 Hírek. Időjárás 23.35 Sporthírek 23.45 Beszélgetések a klubban Ann Pettiforral 22.25 Retrock 22.40 Záróra 23.30 Nap-nyugta 2.00 Bűvölet © (olasz sorozat-236.) 53' 2.55 Kék fény© 3.45 Kulissza 22.05 Halottnak a csók © (amerikai vígjátéksorozat) Fsz.: Lee Pace, Anna Friel 23.10 Bár 2.0© (interaktív valóságshow) 23.40 Nyomtalanul © (amerikai krimisorozat) 22.35 Mlhállsz Ganász (görög dokumentumfilm) 23.45 Chaplin szereti a zenét 0.35 Kikötő 1.00 Híradó. Sport 1.45 Közbeszéd (ism.) 2.10 Váltó (ism.) 22.30 Titkos szovjet háborúk © 23.40 Bűnügyi akták © Mérgezés fagyállóval; Húsz év múlva 0.40 Egészségünk- Tények és tévhitek © 11.25 VIP - Több mint... j 9.50 Stahl konyhája német-amerikai akciófilm főzőműsor 9.00 Max, a zsaru portugál krlmlsorozat 19.30 Ókori kalandok angol-német sorozat 22.05 Halottnak a csók amerikai vígjátéksorozat 22.35 Mihálisz Ganász görög dokumentumfilm * 17.45 Állati rekordok úFzél. Ismeretterj. sorozat HALOZAT 13.05 Soroló. 14.05 Európai híradó. 1430 Napról napra. 15.05 Péntek8.16.05 Célpont. 1630 Paletta. 17.00 Híradó. Sport. 1730Vo­nalban. 18.28 Zöldövezet. 19.00 Híradó. Sport. 1930 Panaszkönyv. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó 21.21.35 Lapzárta. 22.05 Pá- I lya. 2230 Zöldövezet. 23.05 BBC-híradó. 10.10 Haszon. 12.05 Laci bácsi konyhája. 13.50Többetésszel! 1630 Kőbánya-híradó. 16.55 Híradó. 17.05 Fórum. 17.55 Híradó. Fórum. 18.55 Híradó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.00 A. Z. ábra. 21.00 Újságíróklub. 22.00 Haszon. 22.55 Késó esti híradó. 23.05 Világ­kép. 23.15 700-as klub. 2350 Többet ésszel I 17.00 Menedzsermagazin. 1730 Tigrisszív (am. akciófilm). 1930Őslényekszigete(am. kalandfilmsor.). 2030 Hírháló. 21.00 Szex. csajok, Mallorca (németvígjáték). 23.00 Ős­lények szigete (am. kalandfilmsor., ism.). 24.00 Mindenta szerelemért(am. vígj.). 2.00 Hírháló. 230 Különjárat. 3.00 Műveltségi kvíz. FILMMÚZEUM Mm 14.00 Dokuműzeum. 15.00 Privát rock­történet. 16.00 Valami mindig közbejön (ok­tatófilm). 1620 Hamlet (feliratos angol film, 1948). 19.00 Hollywoodi emlékkönyv. 20.00 Miért? (magyarfilm, 1941). 2130 Ésa hajó megy (olasz-francia film, 1983). 2335 A 105. osztiák-magyarválogatottméikőzés. MXNIMAX DISCOVERY 11.45 Testépftés. 12.15 Harcművészet na­pok. 13.00 Olasz labdarúgás. 17.00 Portugál labdarúgás. 17.45 Holland labdarúgás. 18.45 Angol labdarúgás. 19.15 Mai helyzet. 1930 Francia labdarúgás. 2030 Angol labdarúgás. Birmingham City-Coventry City. 23.00 Olasz labdarúgás. 24.00 Spanyol labdarúgás. 6.00 Rajzfilmek. 16.45 Vipo. 16.55 Roary. 17.10 Rupert maci kalandjai. 17.20 Nouky, Paco és Lola. 1725 Rejtélyek a Tesz-vesz vá­rosban. 17.55 Benjámin maci titkos világa. 1820 Miss Mallard nyomoz. 18.45 Minlmax- toma. 18.55 Symfollies. 19.00 Mondókák. 19.05 Animalia. 1925Yakarl. 19.40 Miss BG. 13.00Ajövő fegyverei. 14.CKI A túlélés törvé­nyei. 15.00 Hogyan készült? 16.00 Piszkos munkák. 17.00 Állítólag... 18.00 Egyszeregy ilyet vezetni! 19.00 Amcsi motorok. 20.00 Hogyan készült? 2150 Dr. G. foglalkozása: orvos szakértő. 22.00 A látványos test 23.00 Üjjáépítök. 24.00 Törvényszéki nyomozók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom