Új Néplap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-29 / 279. szám
/O 2008. NOVEMBER 29., SZOMBAT Vasárnap választ Románia. Tarain Básescu áiiamfő reméli, a hivatalos végeredmény legkésőbb hat nappal a szavazás után megszületik, és már a karácsonyi ünnepek előtt lesz kormányuk. A jobbközép demokraták és az eddig ellenzéki szocdemek állítólag már meg is egyeztek egy nagykoalícióban. Sólyom: mindenkinek joga magyarul tanulni IGAZODÁSI PONTOKRA, kiszámítható nemzetstratégiára volna szükségük a határon túli magyaroknak - mondta Sólyom László köztársasági elnök egy tegnapi konferencián. A magyarság megmaradásának alapfeltétele a kiművelt értelmiség. A beolvasztási támadások az iskolával kezdődnek a határon túliakkal szemben - tette hozzá. Ezért Sólyom László fő célnak nevezte, hogy az óvodától az egyetemig legyen lehetőségük anyanyelven tanulni. Csattanó maszlag mérgezett diákokat atropinmérgezés tüneteivel kórházba került a győri mezőgazdasági szakiskola nyolc diákja, miután csattanómaszlagot fogyasztottak. Egyik társuk kínálta őket a bogyóval, azzal, hogy ha megeszik, jó kedvre derülnek tőle. Gyomormosás után ketten elhagyták a kórházat, a benntartott diákok egyike még akkor is halluci- nált, amikor a rendőrök meg akarták hallgatni. Elfogták a 13 éves fiút cserbenhagyó gázolót fóton fogta el a rendőrség azt a férfit, aki autójával szerdán elütött egy 13 éves fiút a főváros 12. kerületében egy gyalogátkelőn, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott. A fiú a kijelölt átkelőhelyen, szabad jelzésnél ment át az úton, amikor a 26 éves férfi autójával a tilos jelzés ellenére áthaladt a kereszteződésen és elütötte. Még tart a véres túszdráma Mumbai A harmadik napja tartó mészárlásban legalább 160 embert öltek meg Már a harmadik napja tart a vérengzés az indiai Mumbaiban. A terroristák túszokat ejtve barikádoz- ták el magukat több helyen. Az áldozatok számáról ellentmondóak az adatok, de legalább 160-an haltak meg a vérfürdőben. Éber Sándor Az indiai fegyveres erőknek még pénteken sem sikerült megsemmisíteni a túszokat ejtő terroristákat, akik több épületben is elba- rikádozták magukat Mumbaiban. Az ellentmondó adatok szerint a vérengzésnek legalább 160 halottja és 327 sebesültje van. Pénteken nyolc külföldi állampolgár halálát és 22 sebesülését erősítették meg. A Táj Mahal szállodában egyes tudósítások szerint a kommandósok legkevesebb ötven holttestet találtak a hotel elleni roham után. Az ostromot eleinte sikeresnek vélték, de kiderült, két-három fegyveres mintegy kéttucatnyi tússzal még mindig tartja magát. Helyi idő szerint estére állítólag már csak egy fegyveres állt ellen. Kikapcsolta az áramot azon az emeleten, ahol rejtőzött, és fogságában tartott két túszt, egy férfit és egy nőt. A másik szállodában, az Oberoiban 24 halottat számoltak össze az ostrom befejeztével. Péntek reggel még mindig nyolc-tíz szélsőséges rejtőzködött az Oberoiban. A hotelből kilencven- három embert, többségében külföldieket engedtek szabadon tegOstromállapot Mumbaiban. A legtöbb helyről már kiűzték a terroristákat. nap, 36 órával a szélsőséges iszlamisták támadása után. Csütörtök este még 200 embert tartottak túszul a fegyveresek. A szállodát a biztonsági erők ellenőrzésük alá vonták délutánra, úgy tudták, több terrorista már nincs odabenn. A zsidó közösségi háznál öt túsz és két terrorista halt meg a harcok folyamán. Helikopterrel tettek le kommandósokat az épület tetejére, onnan kötéllel hatoltak be, hogy ártalmatlanná tegyék a terroristákat. Az épületben többször is erős robbanások kísérték a harcot Szemtanúk szerint a központot elfoglaló terroris- tákkal’tűzharcot vívó különleges egység hajtotta végre a robbantást. Panab Mukherdzsi indiai külügyminiszter pénteken kijelentette: pakisztáni elemek állnak az iszlám szélsőségesek támadásai mögött. Juszuf Raza Gilani pakisztáni kormányfő indiai kollégájával folytatott telefonbeszélgetésében „ismét határozottan elítélte a támadásokat, hangsúlyozva: Pakisztán maga is a terrorizmus áldozata”. A merényletet egy eddig ismeretlen -szervezet, a Dekkáni Mudzsáhidek, .vállalta magára. A brit The Times értesülései szerint a nyugati titkosszolgálatok szeptembertől nagy forgalmat tapasztaltak a terroristák kommunikációs csatornáin, számítottak is valamilyen látványos támadásra - igaz, célpontként az Egyesült Államokat gyanították. Az amerikai titkosszolgálat szeptember harmadik hetében A terrorizmus teljes kelléktárát bevetették A SZAKÉRTŐK SZERINT a komplex terrortámadást jól felkészített, fegyelmezett fegyveresek követték el. Egyes elemzők belső, indiai muzulmán Szélsőségesek akciójának tartják a támadásokat. A Times az al- Kaidát tartja felelősnek. Abban viszont egyetértenek, egyedülálló akciót hajtottak végre a modem terrorizmus teljes kelléktárát felhasználva. Túszokat ejtettek - mint a csecsének 2002-ben egy moszkvai színházban, hajókról támadták meg a célpontokat - mint Jemenben az ÜSS Cole hadihajót 2000-ben -, gerillamódon tömegesen támadtak - mint 2004-ben a szaúd-arábiai Kobarban. Az indiai és afganisztáni merényletekhez hasonlóan gránátokat hajigál- va és vaktában lövöldözve ütöttek rajta célpontjaikon. hivatalosan jelezte Indiának, hogy merénylet készül Mumbai területén, annak két szállodájában - nyilatkozott az InfoRá- diónak Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő szerint az információt Mumbaiban mindössze két hétig vették komolyan, azután visszavonták az őröket az Oberoi és a Táj Mahal szállodák elől. A lázadók közé épített indiai titkosszolgálati embereket pedig a terroristák korábban lefülelték, és megölték. Reálbérükért tüntetnek a közszolgák Várhatóan több tízezren vesznek részt a Közszolgálati Sztrájkbizottság harminc érdekképviseletének mára meghirdetett fővárosi demonstrációján. Budapesten több helyszínen forgalom- korlátozás lesz. A tüntetők az ellen tiltakoznak, hogy a 2009-es költségvetésben a pénzügyi válság miatt megvonják a közszolgálati dolgozóktól a 13. havi illetményt, és bérüket befagyasztják. A szakszervezetek azt követelik, legalább négy százalékkal növeljék a közalkalmazottak és - tisztviselők bértáblájának tételeit. Ha a kormány követeléseiknek nem tesz eleget, január 12- én sztrájkba kezdenek. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete szolidaritását fejezi ki a résztvevőkkel - jelentette ki Szabó Endre. A szervezet elnöke szerint a dolgozók jövedelmének megrövidítésével számos család kerül majd nehéz helyzetbe. Az egyik legkirívóbb példa az oktatásban bekövetkezett rombolás. „A pedagógusok helyzete már- már a jövőt veszélyezteti” - hangoztatta az elnök. ■ Bosch Car Service Nagygyörgy József Diesel Service, 5000 Szolnok, Nagysándor József u. 15742 hrsz. tel.: (56) 422-274; PUL Bt., 5000 Szolnok, Delta u. 21. tel.: (56) 424-327; Pap Szerviz Kft., 5340 Kunhegyes, Beloiannisz u. 91/a. tel.: (59) 530-176 BOSCH Service Márkafüggetlen autószerviz Bosch garai www.bosch-car-service.hu Ma talán már hazajöhetnek a magyar turisták Felmentette tisztségéből Szom- csai Vongszavat thaiföldi miniszterelnök a délkelet-ázsiai ország rendőrparancsnokát. Állítólag a parancsnok nem engedelmeskedett több olyan parancsnak, hogy számolja fel az ellenzék megmozdulásait. A Népi Szövetség a Demokráciáért még hétfőn indított „végső harcot” a korruptnak tartott Vongszavat vezette kormány elmozdítása érdekében. Megostromolták a bangko■ Teljes ellátást és szállást kapnak kint a magyarok a követségtől. ki nemzetközi repülőteret, és megszállták a belföldi járatokat kiszolgáló repülőteret. Turisták ezrei rekedtek a légikikötőkben. „Szombaton indulnak haza Thaiföldről a magyar turisták, a pattayai repülőtérről. Addig szállást és teljes ellátást kapnak. A néhány tucat magyar közül senki sem sérült meg a thaiföldi tüntetésekben” - mondta Balogh András bangkoki magyar nagykövet. ■ V. M. Európa is felfigyel a magyar-szlovák vitára Továbbra is magyarázatot vár a dunaszerdahelyi atrocitásokra Robert Kalinák szlovák belügyminisztertől Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter. A hivatalos levelezés helyett a miniszter az informális találkozó mellett döntött, amelyre nemsokára sor is kerülhet, ahol megpróbálják jobban megérteni egymás ál láspontját. A két ország kapcsolatáról Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter azt mondta, jót tenne, ha a felek egy ideig hallgatnának. A szomszédok vitáját már Európa is „kezdi észrevenni”. A cseh diplomácia vezetője úgy véli, feleslegesen vitatkozik egymással a két ország a múlton, a jelképeken, olyan dolgokon, amelyeket az európai államok többsége már a huszadik század közepén maga után hagyott. Szlovákiában Ivan Gasparovic mandátuma április 16-án lejár. A helyi törvények értelmében hatvan nappal » a köztársasági elnök hivatali idejének lejárta előtt ki kell írni a választásokat. Ezért Szlovákiában már februárban, vagy márciusban államfői voksolásra kerülhet sor. A végleges időpontot Pavol Paska, a szlovák parlament házelnöke fogja kijelölni. ■ Schwarzenberg: a 21. században élünk!