Új Néplap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-27 / 277. szám

12 TŰKOR ÚJ NÉPLAP-2008. NOVEMBER 27., CSÜTÖRTÖK Caramel szívesen jönne többször is interjú Az énekes akár még ingyen is fellépne „szülőmegyéjében” valamilyen rendezvényen Szolnokon járt a napok­ban a törökszentmiklósi származású énekes, Mol­nár Ferenc Caramel. Az Aba-Novák Kulturális Központban tartott egy rövidebb koncertet a má­sodik Megasztár-verseny győztese. Ekkor kértük egy rövid interjúra. Bede Fatime Vivien- Szolnoki születésű vagy, és Törökszentmiklóson nőttél fel. Gyakran szerepelsz a megyé­ben, vagy inkább az ország más pontjain szoktál koncer­tezni?- Ez egy nagyon jó kérdés, ugyanis a megyében eddig csu­pán két alkalommal léptem fel. Először két évvel ezelőtt Szolno­kon, de az egy nagyon zártkörű rendezvény volt, így a városban nem is igen keltett visszhangot. Tavaly volt egy nagyobb szabású jótékonysági koncertem Török­szentmiklóson, az Arany János úti óvoda megsegítésére, ám azt is saját magam által szerveztem, és nem kérésre jöttem. Nagyon sajnálom, és szomorú vagyok amiatt, hogy ide szinte egyálta­lán nem hívnak, holott én is ide­valósi vagyok. Többször felaján­lottam már, hogy nagyon szíve­sen fellépek ingyen is valami­lyen rendezvényen, legyen az május elseje vagy bármilyen ha­sonló rendezvény. Ennél többet azonban én sem tudok tenni. — Most azonban mégis Szol­nokra jöttél. Miért érezted fon­tosnak, hogy itt lépj fel?- Egy meghívásnak tettem eleget, ami az előbb elmondot­tak miatt kifejezetten nagy örömmel tölt el. Hiszen végre a megyében szerepelhetek, és ha úgy látom, hogy a fellépőhely fel­szereltsége alapján minőségi munkát tudok végezni, akkor semmi sem állhat az utamba.- Szerencsére azt is sikerült egyeztetni, amint hallottam, hogy ne legyen ez a rendezvény a megasztáros fellépéseddel egy időben.- Valóban okozott némi fejtö­rést a két fellépés összeegyezte­tése, de végül úgy orvosoltuk a helyzetet, hogy a szolnoki fellépésemet egy kicsit ko­rábbra tettük. Tóth Lüszivel lépek fel egy duett erejéig. (Mint ismert, azóta ez a fellépés megtörtént - a szerk.) írtam egy dalt, mondhatnánk azt is, hogy külön erre az al kalomra. Még soha nem volt hallható, sőt még én sem énekel­tem fel semmilyen formában. A nóta cí­me: A dal nem hagy el. Nagyon remé­lem, hogy a közön­ségnek éppen úgy fog tetszeni és ugyan­úgy fogják szeretni, ahogy azt már Tóth Lü- szi is teszi.- A Megasztár második széri­ájának nyertese vagy. Mennyire tartod még a kapcsolatot a töb­bi versenyzővel? — Sajnos nagyon szétszéledt a csapat, hiszen mindenkinek megvan a maga élete, építgetik a saját karrierjüket. Pápai locival vagyok jobb barátságban, vala­Bár Caramel már több mint tíz éve Bu dapesten lakik, de rendszeresen talál­kozik Törökszent­miklóson élő családjával mint Bartók Eszterrel is tartjuk a kapcsolatot, a többiekkel azon­ban nem. Ha véletlenül összefu­tunk esetleg valamilyen rendez­vényen, akkor természetesen örülünk egymásnak, de napi szinten nem beszélünk.- Mennyiben változtatta meg az életedet a győzelem? Mi tör­tént a régi barátokkal? Ők megmaradtak, vagy újak lép­tek a helyükbe?- Az életem csupán annyiban változott meg, hogy mostanra az lett a munkám, amit nagyon szeretek csinálni. Mindig az éneklés volt a mindenem, ez abban is megnyilvánul, hogy nyolcéves korom óta írok dalokat. Mindig nagyon könnyen ismerkedtem, de olyan közeli barátom itt nem volt, aki meg­maradhatott volna. Másrészről a barát­ság nekem egy na­gyon szoros kötelé­ket jelent. Természe­tesen vannak a me­gyében barátaim, de olyan, akivel rendszeresen, mondhatni napi szinten talál­koznék, nincs.- Mi a helyzet a családoddal? Úgy tudom, ők még most is Tö­rökszentmiklóson élnek. Velük milyen gyakran találkozol?- Természetesen tartom velük a kapcsolatot. Több mint tíz éve Budapesten lakom, de a csalá­dommal rendszeresen találko­zom. Nemrég ők látogattak meg engem, és amikor lehetőségem van, akkor én jövök el hozzájuk látogatóba. A találkozások rend­szeresek ugyan, de sajnos rit­kábbak, mint azt szeretnénk.- Gyermekkorod óta zenélsz, és mint már mondtad, már egé­szen fiatalon dalokat írtál. A család több tagja is ilyen muzi­kális beállítottságú, vagy csak te rendelkezel ilyen mértékű zenei érzékkel? —Az egész családom szeret ze­nélni és énekelni. Édesanyám­nak gyönyörű hangja van, akár­csak a testvéreimnek, míg az apukám az éneklés mellett gitá­ron is játszik. így érthető is a ze­ne iránti szeretetem. Nálunk na­pi szinten hallani énekszót, és amíg otthon laktam, főként én voltam az, aki dalolt.- Mik a terveid a jövőre nézve? Tervezel-e új turnét, esetleg elö- rukkolsz-e egy új lemezzel?- A kérdésben már benne is van a válasz. Igen, új lemezt ké­szítek, ami 2009. február 1-jén fog megjelenni. Ez lesz a harma­dik saját korongom, a címe azon­ban még kérdéses. Ötletek már megfogalmazódtak bennem, de a pontos címét még nem tudom. Azon zenészek közé tartozom ugyanis, akik nem a lemezen lé­vő egyik dal nevét adják album­címnek, hanem valami mást, ami átfogja az egész lemezt.- Milyen stílust fog képviselni az új lemez? Lesznek rajta ré­gebbi dalok is, vagy csupa új­donságra számítsunk?- Nagyon muzikális lesz a le­mez, Részben visszanyúlok a ’90-es évek soul balladáihoz, a másik része viszont egy nagyon dögös R&B, new soul irányzat fe­lé mutat, csipetnyi hip hoppal fű­szerezve. Minden dal teljesen új szerzemény lesz, kivéve a Nézz a tükörbe, amelyből készült egy új verzió egy gospelkórussal. Tiszta levegő az oviban. A rákócziújfalui önkormányzat az idén újította fel a község óvodájának nedves, dohos épületszárnyát. A három csoportban a het­venöt kisgyermek jól érzi magát az immár megújult, tiszta levegős épületben. KÖNYVAJÁNLÓ Az angol Királyi Haditengerészet­nél szolgált 1962 és 2000 között Peter Hőre kapitány, aki eddig öt könyvet és számos cikket írt már. Úgyhogy igazán szakavatott is­merője ő mindenféle csatahajónak, nála keresve sem lehetett volna találni jobb szerzőt a Csatahajók enciklopédiája című, nagyon igényesen összeállított, gazda­gon illusztrált könyv megírására. Az átfo­gó és alapos, számta­lan hasznos információt közlő en­ciklopédia sorra bemutatja - kü­lön országokra is csoportosítva - a világ csatahajóinak történetét 1860-tól kezdve napjainkig. Olyan csatahajókról olvashatunk, amelyek történelmi ismereteink­ből is visszaköszönnek, akár az első, akár a második világháború­ból, vagy immár az Öböl-háború­ból. A szerző megismertet ben­nünket- számtalan korabeli fotó segítségével - többek között a nagy jelentőségű csatahajók építésé­vel, fegyverzetével, méretével, vízre bo­csátásával és persze nem maradnak el a híres tengeri csaták­kal és hadművele­tekkel kapcsolatos tények sem, amelye­ket még további hát­tér-információkkal és anekdoták­kal színesít a szerző. Aki a törté­nelem iránt érdeklődik, annak mindenképpen nagyon hasznos ez a gondosan megírt könyv. (Peter Hőre: Csatahajók encik­lopédiája. Kiadó: Athenaeum Kiadó) m B. Gy. Minden harmadik felnőtt alvásproblémával küzd Az alvásproblémákkal küzdők 56 százaléka nem fordul orvoshoz problémájával - állítja a Medical- Scan idén októberben végzett fel­mérése. Életünk nagyjából egyharma- dát (hetvenöt éves átlagéletkort véve alapul huszonöt évet) töltünk alvással, ami elengedhetetlen tes­tünk és lelkünk feltöltődéséhez, a másnapi munkánkhoz. Mégis az alvásproblémákkal küzdők - minden harmadik felnőtt - 56 százaléka nem fordul orvoshoz problémájával. Pedig a kialvatlan­ság ingerlékennyé, türelmeüenné tesz, és hatással van a hangula­tunkra, így kihathat baráti és pár- kapcsolatainkra, családi életünk­re is. Hosszú távon a kezeletlen ál­matlanság testi egészségünkre is káros hatással van: gyengítheti az immunrendszert, szerepe lehet az elhízás, a cukorbetegség és a szív-érrendszeri panaszok kiala­kulásában. ■ SZAUNA TISZA-PARTI TERMÁLFÜRDŐ CAMPING TISZAKÉCSKE GYÓGYVÍZ ■ FEDETT USZODA ■ JACUZZI ‘ * -INFRASZAUNA-ÉTTEREM Nyitva mindennap: 9-22 óráig __ .. Tel.: (76) 441-363 www.thermaltiszapart.hu ti m* üdülési csekk elfogadóhely és egészségpénztárakkal szerződött szolgáltató! TAMADAS A FÖLD ELLEN 63. RÉSZ Georgij Martinov regénye nyomán írta: CS. HORVÁTH TIBOR Rajzolta: FAZEKAS ATTILA Á BÁZIST DE A ÉS TÁRSA! TELE- pítettéra Hóidra, úgy lát­szik, VASAM! ORSÓS A RÓr MŰ­HOLDAT NEM TUDTAR, VAGY SV£M AHARTfR MÚHÓDÉSBE HELYEZ­NI. EZ A MÁSOD !R EYPED/7T/Ó FSSADATA S£TT VOS/SA. ÁNNAR parancsnorául AZONBAN, CSAH AZT N£M ÉRTEM, HOGY HA T?/AG£A ELLENEZTE £ZT A HEGYENEN TERVET, MIÉRT S£MMISÍT£TT£ MEG ŰRHAJÓ­JÁT társaival /s önmagá­val EGYÜTT ? ÉSSZERŰBB LETT VOLNA, HA HAPÓSOLA- TOT TEREMT AZ EMBERISÉG­GEL, ÉS FIGYELMEZTET BEN- NUNRET A VESZÉLYRE.-----T ‘il ----------, ^ - ““"'VJ rU/'MHAJ HO GY GlANEÁT MEGPRÓBÁLTA BIZTONSÁGSA HELYEZNI. ♦ i

Next

/
Oldalképek
Tartalom