Új Néplap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-27 / 277. szám

4 FELSŐFOKON ÚJ NÉPLAP - 2008. NOVEMBER 27., CSÜTÖRTÖK' A jövő héten adják át a tiszaligeti campus épületét, amely a legmodernebb oktatástechnikai és Informatikai hálózattal felszerelt Jelentős átalakulások főiskola Készül a campus, masters szakok indítását is tervezik A Cora is segíti a főiskolások szakmai képzését A Szolnoki Főiskola és a Cora no­vemberben aláírta azt a megálla­podást, amelyben az áruház vál­lalta, hogy gyakorlati képzési he­lyet biztosít a főiskola hallgatói­nak. Ez magában foglalja az első és harmadéves hallgatók egyhe­tes, illetve a végzős diákok fél éves gyakorlatát is. A szolnoki Cora Áruház Igaz­gatója, Pál Balázs elmondta, hogy ez az együttműködés volta­képp már meg is valósult, hiszen október végétől folyamatosan fo­gadják a diákokat.- Az ide érkező diákok legin­kább marketinges feladatokat kapnak - mondta el Pál Balázs. - Sikerült egy olyan gyakorlati programot összeállítanunk, amely számunkra is nagy segít­séget jelent, mert a fiatalok a gyakorlat során olyan, egyéb­ként szükséges feladatokat vé­geznek el, amelyekre nekünk már nem lenne kapacitásunk. A diákok a tapasztalatszerzés mel­lett belelátnak egy hipermarket működésébe is. Az együttműkö­dést a főiskola kezdeményezte és az áruház a jó kapcsolat és a ko­rábbi tapasztalatok alapján tel­Pál Balázs jes mértékben támogatta az el­képzelést. Korábban ugyanis a főiskola egyik hallgatója azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy hadd töltse náluk a féléves gya­korlatát. Már ekkor egyértelmű­vé vált, hogy ez a megoldás mindkét félnek jó. A gyakorla­ton részt vevő diákok lelkiisme­retesek, megbízhatóak és képzé­si szintjüknek megfelelően fel­készültek. A megállapodással célunk, hogy a Cora még inkább a város életének aktív részese le­gyen, s hogy a város egyetlen fel­sőoktatási Intézményét ilyen módon is segítse. A fél éves gya­korlatukat itt töltő diákokat egy kérdőíven értékeljük a főiskola számára, az egyhetes gyakorla­tok végén pedig pár mondatban rögzítjük a tapasztalatokat. ■ Az oldal az iskola és a kiadó együttműködése alapján jelent meg. A költségeket az oktatási intézmény viseli. — A Szolnoki Főiskola inf­rastruktúrájában az el­múlt két évben jelentős változás ment végbe, hi­szen egy közel négymilli- árd forintos fejlesztés va­lósult meg — mondta el az intézmény gazdasági fő­igazgatója, Fajcsák Károly. Munkatársunktól- Ezek forrása javarészt állami támogatás volt, kisebb mérték­ben pedig saját bevétel. Az el­múlt év szeptemberében befejez­tük a 252 férőhelyes kollégium teljes felújítását. A tervek sze­rint idén, december 4-én átad­juk a Tiszaligeti Campus épüle­tét, amely összesen kilencezer négyzetméteres, és a legmoder­nebb oktatástechnikai és infor­matikai hálózattal felszerelt.- A beruházás során az Okta­tási és Kulturális Minisztérium további 450 millió forintot bizto­sított két tankonyha és egy fel­szolgálókabinet kialakítására, amely a turizmus-vendéglátás szak gyakorlatorientált kiscso­portos képzéseinek tárgyi feltét­eleit biztosítja - folytatta Fajcsák Károly. - A campusban nem épült tornaterem, ezért az Okta­tási és Kulturális Minisztérium a hallgatók sportolási feltételei­nek érdekében sportcsarnok megvételét vagy építését is lehe­tővé tette PPP konstrukció kereté­ben. A campusban ezenkívül egy 450 fős és két 160 fős előadót is kialakí­tottunk, amelyek nemzetközi konferenciák megszervezésére is alkalmasak. Az ilyen konfe­renciák résztvevőit a főiskola tu­lajdonában lévő Liget Szállóban tudjuk elhelyezni, az étkezésü­ket pedig a campus új, ezerada­gos konyhája és étterme bizto­sítja. Az új épületegyüttes átadá­sa után, 2009 júliusában elkezd­jük a Student kollégium teljes felújítását, melyhez 310 millió forintos állami támogatást kap­tunk, a saját erő pedig 90 millió forint. A Student kollégiumban is lecseréljük a szobák teljes be­rendezését, a földszinten pedig egy ifjúsági klubot is kialakí­tunk, amellyel a város fiataljai felé is nyitni szeretnénk. — A főiskola további fejleszté­si tervei között szerepel az úgy­nevezett masters szakok indítá­sa, többek között a műszaki kép­zés területén. Ennek legfőbb oka, hogy a városban és a régió­ban megnőtt a mű­szaki képzés iránti igény, hiszen a Stad­ler, a Segura és a Mercedes vál­lalatok munkaerő-szükségletei is ezt indokolják. Az említett cé­gek vezetőivel már felvettük a kapcsolatot, és oktatási rendsze­rünket ennek megfelelően ala­kítjuk. Ennek fontos része a mű­szaki képzés feltételrendszeré­nek megteremtése, melyet a ti­szaligeti régi épület teljes felújí­tásával és új szaktantermek ki­alakításával kívánunk megvaló­sítani. A felsőoktatási intézmé­nyek részére kiírt uniós TIOP program keretében ezért kétmil­liárd forintra pályázunk, mely­ből a szolnoki fejlesztés másfél, a mezőtúri pedig félmllliárdba kerül - mondta el a gazdasági fő­igazgató. Fajcsák Károly hozzátette, hogy a campus úgy válik teljes­sé, ha a gyaloghíd Is megépül, amely a központi épületet a Ti­sza másik oldalán álló kollégiu­mokkal és a főiskolai könyvtár­ral összekötné. Ehhez a beruhá­záshoz a főiskola kétszázmillió forintos kötelezettségvállalással rendelkezik, melynek forrását a kormány és a szaktárca biztosít­ja. Mivel a megyeszékhely el­nyerte a szükséges uniós támo­gatást, így a főiskola számára is fontos híd megépítéséhez jövő­re, illetve 2010-ben a 200 millió forint lehívható. A főiskola feltételrendszere két év múlva, az összességében 6,4 milliárdos fejlesztést követő­en felveszi majd a versenyt az Alföld több hasonló intézményé­vel, és megnyílik az út az egye­temi rang elnyerésére is. SZOLNOKI FŐISKOLA Munkahelyeket hozhat a kézfogó az ipari parkkal A Szolnoki Ipari Park számára is hatalmas előrelépést jelent a Szolnoki Főiskolával kötött meg­állapodás. Andrási Imre, az ipa­ri park vezetője elmondta, hogy ma a legfontosabb a megfelelően képzett munkaerő jelenléte.- Célunk kialakítani egy in­kubátorházat, és azon belül egy innovációs központot a Szolnoki Főiskolával együttműködésben - kezdte Andrási Imre. - A főis­kola részt kíván venni a kutatás- fejlesztésben, amelybe bevonná a betelepült cégeket is. Ezért pá­lyázunk az inkubátorház létre­hozására, amelyben a kis, kezdő vállalkozásokat fognánk össze, melyek egymást segítve működ­nének. Az innovációs központ lé­nyege, hogy az itt lévő cégek ide­hozhatják a fejlesztéseiket, és ki­próbálhatják azokat. A Szolnoki Főiskola diákjai az ipari parkban szakmai gyakorlaton is részt ve­hetnek a különböző cégeknél. Később e vállalatok megfelelő munkahelyet biztosíthatnak a képzett szakemberek számára. Az ipari park közvetítő szerepet tölt be az ott lévő vállalatok, s a főiskola között. Mi tudjuk, hogy az itt lévő cé­geknek milyen munkaerőre van szükségük, amit továbbítunk a főiskola felé. így számukra is lát­hatóvá válik, milyen irányban kell módosítani a képzést. Ez a megállapodás vonzóvá teszi a Szolnoki Főiskolát a felvételizők számára, mert tudják, ott elad­ható szakembereket képeznek. Emellett a betelepülő vállalkozá­sok számára vonzóvá tesszük az ipari parkot, hiszen itt el tudják végezni azokat a fejlesztéseket, melyeket szeretnének. ■ ■ A campus úgy válik tejessé, ha a gyaloghíd is megépül. Tudomány az élhető Földért előadás-sorozat Nem egy szűk szakmai rétegnek szólt Hallgatók jöhetnek Indiából bemutatkozás Máris nagyon nagy az érdeklődés A Magyar Tudományos Akadé­mia által választott „Tudomány az Élhető Földért” gondolat je­gyében november lb^n előadás- sorozatot rendezett Mezőtúron a Szolnoki Főiskola Műszaki és Mezőgazdasági Fakultás Mező- gazdasági Tanszéke és a mezőtú­ri polgármesteri hivatal. Az akadémia 1825. november 3-án történt alapításának napja emlékére 1997-től a magyar tu­domány napjaként ismert, egy hónapos országos rendezvény- sorozat mezőtúri eseményének témáit és előadóit úgy választot­ták ki, hogy azok ne egy szűk szakmai réteghez, hanem a tu­domány iránt érdeklődő közön­séghez szóljanak. Az intézmény elismerésként könyvelheti el, hogy a mintegy 200-280 főből álló közönség vé­gig kitartó érdeklődéssel kísérte az előadásokat. A programban peda­gógiai (Juhászné Patkós Edit igazga­tó és Debreceniné Barancsi Emese kő-. zépiskolai tanár), műszaki és mezőgazdasági (Vas Ferenc mestertanár, Fekete Ist­ván főiskolai docens, Molnár Sándor erdész, Kovács Ferenc felszíni vízgazdálkodási előadó), szociológiai (Csurgó Bernadett szociológus-kutató) illetve orvo­si (dr. Csellár Zsuzsanna orvos­igazgató, dr. Czeizel Endre or­vos-genetikus professzor, dr. Gáli Károly főorvos, valamint dr. Mike Géza főorvos) tudományok körébe tartozó, kivétel nélkül magas színvonalú, érdekfeszítő és kö­zérthető előadások szerepeltek. Az ötórás prog­ramjelentőségében és terjedelmében is kiemelkedő része volt dr. Czeizel Endre A genetika forradalma cí­mű prezentációja. Az orvos-ge­netikus professzor fontos külde­tésének érzi a gyermekek egész­séges születésének szabályozá­sát, valamint az ehhez minden­képp szükséges tudásháttéí megteremtését. ■ Első alkalommal rendezték meg Delhiben az India-Európai Unió Felsőoktatási Szimpóziumot és az ezt követő kétnapos kiállítást és vásárt, melyen Magyaror­szágról az állami képviseletet el­látó szervezet mellett önállóan csak a Szolnoki Főiskola jelent meg - tudtuk meg dr. Kóródi Mártától, a turizmus tanszék ve­zetőjétől. Kik és miért keresték pont ezt az iskolát? Magyarország orvos- egyetemei jól ismertek és jó hí- rűek Indiában, ezért bizalommal fordultak a Szolnoki Főiskolá­hoz. Előnyt jelentettek áraik, a képzés költségeit, de különösen a megélhetési kiadásokat tartot­ták versenyképesnek. A családi­asság és á biztonság is fontos szempont volt, amit egy vidéki felsőoktatási intézmény jobban tud garantálni, mint egy nagyvá­rosi. Különösen vonzó volt az új campus és a kollégium. Még haza sem értek, már je­lentkezett a standon megjelent, a prospektusaikat, CD-iket, bro­súráikat böngésző érdeklődők információkérő e-mailjeinek áradata. Az angol nyelvű képzé­sek felelőse, Szacsúri László alig győzi megválaszolni a leveleket, előkészíteni a szerződéseket. A tantervek, tantárgyak részletei­ről, a vízumügyintézésről, a kol­légiumról, a megélhetésről kér­deznek. Az unión belüli hallga­tói csereprogramok már jól mű­ködnek. Ennek egyfajta kiter­jesztése lesz az a februártól kez­dődő együttműködés, amely öt­öt hallgató számára nyújt bete­kintést a magyar wellness és spa világába, illetve a Szolnoki Főis­kola hallgatóinak az indiai kony­hába egy színvonalas elméleti és szállodai gyakorlati részképzé­sen keresztül. S hogy milyen szakmai tanul­ságai voltak az útnak? A szak­mában kölcsönösen van mit ta­nulni egymástól, a szállodai sze­mélyes szolgáltatásokban, a ven­dégre való odafigyelésben a főis­kola követheti a példájukat, szá­mukra pedig az európai konyha- és szállodatechnológia elsajátí­tása jelent majd újat. ■ ■ Az ötórás prog­ram kiemelkedő része volt dr. Czeizel Endre prezentációja. ft I I t i ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom