Új Néplap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-19 / 270. szám
3 ÚJ NÉPLAP - 2008. NOVEMBER 19., SZERDA MEGYEI TŰKÖR Cibakháza sikeres pályázat Tizenkétmillió forintot nyert a település az önkormányzati minisztériumhoz benyújtott, az önkormányzatok bölcsődéinek, óvodáinak és iskoláinak fejlesztésére irányuló pályázaton, rá Karcag TOLVAJ Utánaszaladta tolvaj egy kerékpárral közlekedő sértettnek, és kikapta a hátsó csomagtartón lévő kosárból a pénztárcát, amelyben személyes iratok, törzsvásárlói kártyák, és készpénz volt. mrfk Nagykörű pályáznak a település pályázatot nyújt be az Európai Gazdasági és Vidékfejlesztési Alaphoz falufejlesztésre, valamint a falusi turizmus fellendítésére, tájékoztatott Veres Nándor polgármester, bfv Öcsöd TÁMOGATÁS Tizennégy- millió forintot költhet a település a helyi óvoda fejlesztésére. A pályázat segítségével elnyert, az ön- kormányzati minisztérium által megítélt pénz a leghátrányosabb térségekben található kistelepüléseknek, társulásoknak nyújt segítséget, rá $ZOlnOk KÖNYVTÁR Szakmai napot tartottak a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtárban. A rendezvénynek otthont adó intézmény mellett a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete is részt vett a szervezésben. A programon több előadó is felszólalt. Összefoglalták és értékelték az Országos Tini Könyvtári Napokat, bfv Szolnok FELTÖRTE A ceglédi úti garázssoron több garázst is feltört egy ismeretlen elkövető hétfőre virradóra. A tolvaj műszaki cikkeket, kerékpárt, mosógépet vitt magával, mrfk Tiszavárkony falugazdász Mindenképp azt szerették volna a településen, hogy továbbra is helyben legyen elérhető a falugazdász. Mint Mészáros Zoltán polgármester lapunknak elmondta, a képviselő-testület úgy döntött, továbbra is helyet biztosítanak a falugazdásznak a polgár- mesteri hivatalban. A külön irodában internet-hozzáférést is lehetővé tesznek a számára, mga Törökszentmiklós betörés Egy műszaki üzlet kirakatát törte be egy betondarabbal az ismeretlen elkövető, aki két PS2 játékgépet és egy laptopot vitt magával a helyszínről, mrfk Az abonyi Sulyok Istvánná és családja az egyik szolnoki áruházban a televíziók kínálatát nézegette. Szeretnék meglepni magukat karácsonyra eggyel. Nézelődőkből nincs hiány akció Az üzletek már készülnek a karácsonyi ajándékvásárlásra Közeledik a karácsony,- melyre az üzletek már november közepén elkezdik a felkészülést. Különböző akciókkal igyekeznek magukhoz vonzani a vásárlókat, akik egyelőre még csak nézelődnek. Négyes! Ildikó — Kávéfőzőt és televíziót nézünk karácsonyra. Ezeket egyelőre magunknak vásároljuk ajándékba - mondta az abonyi Sulyok Istvánná. A hölgy férjével és két gyermekével nézelődött az egyik szolnoki, műszaki cikkeket árusító áruházban. Kérdésünkre, miszerint idén mennyit szánnak ajándékokra, elárulta, nagyjából annyit, mint tavaly. A szolnoki multinacionális, műszaki cikkeket árusító üzletben az előző esztendőkhöz hasonlóan már beindult a karácsonyi szezon. —A forgalom a várakozásainknak megfelelően alakult az elmúlt hónapokban. Októberben számítani lehetett arra, hogy a negatív gazdasági hírek hatására némiképp visszaesik majd a forgalom, de szerencsére nem ez történt, fejlődni tudtunk az előző év októberéhez képest — mondta Vizsi Ildikó, a szolnoki áruház ügyvezető igazgatója. És hogy mik is számítanak majd slágerterméknek az idén? Az üzlettől kapott információkból kiderül, karácsonykor várhatóan a szórakoztatóelektronikai termékek közül továbbra is a plazma- és LCD televízió, valamint a navigációs készülékek lesznek a legkelendőbbek. Továbbra is népszerűek az MP4 lejátszók, valamint a notebookok és a konyhai kisgépek. A játékboltok is hozzák az ilyenkor szokásos forgalmat. Az egyik, Szolnok belvárosában található játéküzletben a megszokott akciók mellett hamarosan már kezdődik a karácsonyi is. A kirakatot is a napokban varázsolják karácsonyi hangulatúvá. Mint megtudtuk, már megjelentek azok, akik az ünnepekre készülnek. Az egyik szolnoki könyvesboltban is mostanában kezdődik a karácsonyi akció. Az, hogy mennyien mennek az üzletbe, sok mindentől függ. Idén nőtt a konkurencia, aztán ott a gazdasági válság is. Megtudtuk, már vannak vevők, akik listával a kezükben érkeznek. Ám az, hogy ki mikor vásárolja meg az ajándékot idő és pénztárca függvénye is. A ruhaüzletekben sem csökkent igazán a betévedők, nézelő- dők száma. Mivel az időjárás már kezd hűvösödni, egyre többen keresik a meleg holmikat. Az egyik szolnoki ruhaüzletben december mind a négy vasárnapján nyitva lesznek majd, a nagyobb akciókat azonban az utolsó kettőre időzítik. Ám azt is hangsúlyozták, érdemes időben megvásárolni a szükséges dolgokat, mert lehet, hogy később már nem lesz a megfelelő méretben. Bár a forgalom megfelel az ilyen idő tájt szokásosnak, a vásárlók most visszafogottabbak, de nézelődőkből nincs hiány. 150: . A száz háztartásra jutó műszaki cikkek száma (db) az észak-alföldi régióban 100. _ 144 148 50. SO 82 831 86 53 51 53 33 35 « . 3$ 37 • i í; 2006 □ 2007 1 ■ 1 ** M9 ama T-----—tnmiiminiin,ff1i Ü 1 ü j- ä sp Forrás: KSH Ünnep az Új Néplappal az új néplap idén is indít karácsonyi játékot Érdemes figyelni lapunkat, hiszen értékes ajándékokkal kedveskedünk olvasóinknak A hamarosan megjelenő receptkönyvet előfizetőink kedvezményesen vásárolhatják meg. Szép ajándék lehet a lap előfizetése is. A szakácskönyvet és az előfizetést a következő telefonszámon rendelheti meg: 56/516-719. Könnyitenek a hozzátartozók ,., értesítését Idén ül Megkérdeztük olvasóinkat lennyit költ karácsonyi ajár Idákra? §§§ii! ySB jak, kit értesítsenek hozzatar: <■ hH IP! Ili Sai tozóként. Ezért olyan ajánlást TÓTH ibolya, Túrkeve: tettek, hogy mindenki mentse - Úgy tervezem, hogy annyit el a mobiljába a szükség esetén fogok költeni, mint tavaly ka- értesítendő személyek nevét és rácsonykor. Mivel az árak je- telefonszámát. Őket az angol lentősen emelkedtek így érte- ICE - In Case of Emergency - lemszerűen ez a pénz kevesebb , veszély esetén kifejezéssel dologra lesz elegendő, mint az kellene megkülönböztetniük a elmúlt esztendőben. A csalá- többiektől. Amennyiben több dóm és a rokonságom igen né- személyt kívánnának megad- pes, ezért okosan kell gazdáira, akkor ICE1, ICE2, ICE3 stb. kodnom, hogy mindenkinek rövidítés alatt lehetne őket fel- tudjak meglepetést okozni tüntetni. ■ N. G. : juhász Ágnes. Karcag: '■ - Jó tíz-tizenötezer forinttal fo■ gok kevesebbet ajándékra köl- : feni idén, mint tavaly. Figye: lem a boltok akcióit, s ha ■ olyat látok amiről tudom, ■ hogy a szőkébb rokonságból - : szüleim, testvérem, a párom és : a családja - valaki örülne ne■ ki, akkor azt már most megve- '■ szem. Idén a praktikus aján: dékokat részesítem előnyben. HERÉD) REBEKA. Jászberény:- Biztosan többet fogok idén költeni karácsonyi ajándékokra mint tavaly, de nem sokkal. Nemcsak vásárolni szoktam, hanem magam is készítek meglepetéseket. Főleg a családomnak adok olyan ajándékot, amit én festettem, vagy egyéb kreatív dolgot, amit én készítettem. Annak általában jobban is szoktak örülni. j NAGY ISTVÁN, Szolnok: \ - Már elkezdtem az ajándékok : vásárlását, mert nem szeretem : az utolsó pillanatra hagyni. Ál- : falában az év utolsó három hó• napjára elosztom a meglepető : sek vételét. Nem jó december : végén, a zsúfolt üzletekben to- : longani Az ajándékokra szánt • összeg nagyjából ugyanannyi ■ lesz mint tavaly. Többet való: színűleg nem költők Válságban ünnepelni? közeledik a karácsonyi nagybevásárlások ideje. Az elmúlt évek tapasztalatai azt tükrözik, hogy ilyenkor többen akár erejükön felül is próbálják meglepni szeretteiket, ami miatt eladó- sodhatnak vagy hitelfelvételre kényszerülhetnek. A jelenlegi pénzügyi válságban azonban lehet, hogy most sok családnál elmarad a karácsonyfa alól az új plazmatelevízió vagy a hifitorony, számítógép, hiszen ezek egyike sem olcsó mulatság. A drága ajándékok helyett talán sokan nem a megszokott dolgokkal lepik meg idén családtagjaikat. Lesznek, akik ajándékutalványt, mások a munkahelyen kapott ruhapénzt ajánlják fel az ünnepre. A leleményesebbek különböző előadásokat hallgatnak meg, ahol ajándék ékszereket osztogatnak, hogy ha már pénzük nincs is nagyobb ajándékra, válság ide vagy oda, mégis tegyenek valami apróságot a fa alá. azért, hogy megmaradjon az ünnep hangulata, meghittsége, talán érdemesebb lenne a szükségből összeszedett ajándékok helyett , /Megölelni egymást, hogy valóban az legyen a karácsony, ami eredetileg is volt: ünnep. Nem pedig kényszeres vásárlás. A tegnapi öt legolvasottabb hír a SZOUON.HU-N: Százezer embert kell elküldeni a közszférából ? Hajléktalan férfi erőszakolta meg a tinédzsert »‘Kisgyermekével ugrotta Holt-Tiszába az anyuka Újabb kamerák a közbiztonság szolgálatában Továbbra is elszállítják a zöldhulladékot Cseh napokat tartanak a megyeszékhelyen A Cseh Köztársaság Nagykövetsége a cseh napok keretében nyolcadik alkalommal mutatkozik be Magyarország egy-egy megyéjében. A programsorozat célja Csehország kultúrájának, turisztikai szépségeinek bemutatása, cseh üzleti lehetőségek ismertetése, valamint hosszú távú kapcsolatok létesítése. A tegnapi sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a programok igen színvonalasak lesznek és széles réteghez szólnak, hiszen a fiatalok metálkoncertet hallgathatnak, míg a komolyzene rajongói orgonakoncerten vehetnek részt A november 20-28-a közötti programokra szeretettel várnak minden érdeklődőt. ■ B.F.V. \ t