Új Néplap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-18 / 269. szám
14 SPORT UJ NÉPLAP-2008. NOVEMBER 18., KEDD JEGYZET • #illlSL JÓZSEF Ez is egyfajta bizonyítás volt MIKOR VÁGÓ ATTILÁT, a Szolnoki MÁV FC NB Il-es labdarúgócsapatának vezetőedzőjét a szombati, Békéscsaba elleni mérkőzés előtt arról kérdeztük, hogy milyen változások várhatóak együttesénél a télen, röviden annyit válaszolt: „néhány játékos az utolsó lehetőség előtt áll, hogy bizonyítsa, helye van a keretben”. MIKOR AZTÁN alig huszonnégy órával később, a viharsarkiaktól elszenvedett váratlan, 2-1-es vereség után ismét faggatni kezdtük Vágó Attilát, hasonlóan tömören válaszolt: „néhány játékosom bizonyított, nincs helye a keretben”. A szakvezető magába roskad- va ült az edzői szobában, s nem titkolta mérhetetlen csalódottságát. Nem csoda, hiszen októberi ideérkezé- sét követően úgy tűnt, sikerült rendet rakni az öltözőben, játékosai megértették, a munkahelyükkel játszanak, ha nem kapják össze magukat. Nos mindez a jelek szerint dugába dőlt. Az utolsó két fordulóban a labdarúgók lerombolták azt,- amit a rosszul sikerült szezonkezdet után nagy nehezen felépítettek. A szurkolók emlékezetében nem az marad meg, hogy öt mécsesén keresztül gólt sem kapott a gárda, hanem hogy az újonc Békéscsaba gyenge játékkal is, mindössze három kapura lövéssel elvitte a pontokat az őszi idényzárón a Tiszaligetből. ezek után nem lepődnénk meg, ha a klubvezetőknél betelt volna a pohár, és télen több játékost is szabadlistára tennének a télen. Válogatottunk Belfastban lép pályára szerdán A magyar labdarúgó-válogatott idei utolsó mérkőzését szerdán este, Észak-írországban vívja. Erwin Koeman szövetségi kapitány az utolsó pillanatban újabb változtatásra kényszerült. Mivel az olasz Avellino a tervekkel ellentétben pénteken rendezi bajnoki összecsapását, így Vaskó Tamás szerepeltetésétől kénytelen eltekinteni a holland szakvezető. Helyette egy újoncot, a Fehérvár 23 esztendős védőjét, Horváth Gábort hívta be a keretbe. A válogatott tagjai a szerdán 20.45-kor kezdődő meccset megelőzően a szokásoktól eltérően nem Budapesten, hanem már a helyszínen, Belfastban találkoztak. Igaz, ezen szinte meglepődni sem lenne szabad, hiszen Rudolf Gergely és Horváth Gábor kivételével csak idegenlégiósok találhatóak a keretben. ■ A rékasi Szöllösi kapus az első félidőben kétszer is kiszolgáltatott helyzetbe került a Tiszapüspöki ellen, ám végül mégis nyert csapata Rékasi siker a rangadón labdarúgás Megyei II. osztály: egy tucatot kapott a Szentimre ZAGYVARÉKAST.PÜSPÖKI 5-2 (0-2) CSÉPA-J.ANDRÁ S 5-0 (1-0) Jászszentambás TÓSZEG-TISZABURA 3-4 (2-0) RÁKÓCZIFALVA-MARTFŰ 0-1(00) Zagyva rekas tiszapüspöki Csépa Tószeg Tiszabura Rákóczifalva Martfű Szöllösi Z. Suki N. BenkóJ. Kovács Kiss GÁL Hadad R. Modla KISPÁL Pintér Nagyi. Társzkl Izsóid Németh Gáspár HORVÁTH Major Kállai Z. II. Szikora Torba Á. Pozderka TÚRÓI. KÁCSER BARNA Simon Kállai Z. Ili. Farkas J. Perlaki (Banka N.) Ozsvárt Farkas Bíró Kontos Kincses Kállai G. BOTLIK Antal Tóth Túró K. BUJDOSÓ Komáromi Nagy PÁLINKÁS Lengyel Petróczki Kerek Fazekas Káli Z. SZÉKELY Szabó (Szilágyi) Lóié HEGEDŰS 1. Torba M. Kelemen Tyukodi K. Szakali Petyus (Három) TÓTVI CS. Vékás Gálfi Oláh Márton Csonka Komáromi Gy. Kesjár NAGY ANGYAL Talmácsi Kázmér Mészáros Tyukodi 1. Menyhárt (Hadad A.) Farkas Józsa (Hajdú) SZEDLÁK Hegedűs Z. (Véreb) Kiss Kálem (Farkas) FEHÉR R. HADAD H. Kiss RÉVÉSZ. Várad! (Lukács). HATÁR. Barna. Nádházi (B’állabás). FEHÉRES. Szokolai. Váradi. Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Antal Elemér. Lukács Kálmán. Fialka György. Banka Ferenc. Gajdos István. Gál Zoltán. Kocsis Andor. Munkácsi József. Zagyvarékas, 200 néző, vezette: Csépa, 100 néző, vezette: Ali IáTószeg, 60 néző, vezette: GyérRákóczifalva, 100 néző, vezette: Csányi Tamás. nos. tyás Zsolt. Tóth Pál. Gólszerzők. Révész 2 (57., Gólszerzők: Boüik (18.), HegeGólszerzők: Nádházi 2 (25., Gólszerző: Székely (85.). 87.), Pálinkás (66.), Nagy (83.), düs I. (75.), Határ 2 (83., 90.), 61.), Kelemen (45.), ill. Fehér R Kiállítva: Szokolai (75.). Tóth Cs. (85.), ill. Angyal (16.), Szikora (89.). (59.), Fehér Zs. (60., 88.), Túró I. Küzdelmes mérkőzésen Szedlák (27.). Nagyon nehezen indult a (67., tizenegyesből). mindkét csapatnak voltak helyA hazai csapat hatalmas lelki mérkőzés a hazai csapat számáSzünetben a hazai csapat zetei, végül a szerencsésebb erőval a második félidőben bera, ám a végén mégis fölényes már azt hitte, megnyerte a mérgyőzött. darálta ellenfelét. sikert aratott. kőzést, de a második félidőben KOCSIS ANDOR: - A kiállítást ANTAL elemér: - Erőnlétünkfialka GYÖRGY: — Nehezen a vendégek nyolc perc alatt lekövetően, tíz emberrel is volt nek köszönhetően a vendégcsatudtuk a zárt védelmet feltörni, rendezték a meccset. két helyzetünk, a játék képe pat fölé tudtunk nőni. de a második félidőre sikerült. gajdos István: - Tizenegy alapján a döntetlen reálisabb LUKÁCS KÁLMÁN: - Szép játéBANKA FERENC: - Ifikapussal, lelkes ember idejött és megérdelett volna. kunk ellenére egy-két játékoösszeszedett csapattal, meg melten vitte el a három pontot. MUNKÁCSI JÓZSEF: - Sok sunk fegyelmezeüensége miatt nem adott tizenegyessel tudtuk GÁL ZOLTÁN: — A kiesési ranghelyzetünkből egyet sikerült érveszítettünk. le a meccset. adón helyén volt a szívünk. tékesíteni. Ifi: 2-3 Földes B. Ifi: 7-1 Komár K. Ifi: 5-4 Nagy L. Ifi: 0-4 Bagi J. P.MONOSTOR-T.IMRE 12-0 (7-0) Pusztamonostor Tiszaszentimre CIBAKHÁZA-T.GYENDA 2-3 (0-1) Cibakháza Tiszagyenüa SZÁSZBEREKSzászberek J.GYÖRGY 2-0 (2-0) Jásza Isószeutgyörgy JÁSZKISÉR—CSERKESZŐLŐ 0-1 (0-1) Jászkísér Cserkeszőlő Csehi L. LADÁNYI Serucza Bata GERHÁT LAKATOS Holló CSÍK Tóth (Lengyel) SZIVÁK Kalmár Dobó FEHÉR FOGLER B. BORICS GálJ. Bordás Takács BONTOVICS Héderl. (Csontos) Vasas L. Horváth Petró Vajkó BOROS Borbély (Rezes) Windisch Kecskés Papp VfeH MUHORAY (Heinrich) Gáli. Kállai Kiss Makó Sipos Donkó Szöllösi Onután Szín BOLYKI Szabó Varga JENEI Gyáfrás Fogler D. (Kiss) Ajtai JAKAB Szabó Sipos Zebegényi (Ferenczi) Nagy Cs. DR. KATONA Papp (Gyáfrás) Kun NAGYT. SÁRKÖZI (Varga) Kontra ERDÉLYI GRACZER SZÖLLÖSI Kerekes (Tugyi) Fodor PAPP Lajkó FAZEKAS. TÚRÓCZI Héderll. Diós Kovács Bobák, Farkas Felföldi Csehi D. Biacsi (Búcsús) NAGY A. Pető (Lázár, Vasas P.) Kökény Gócza (Nagy 1.) Fodor SZERENCSI (Kocsis). GERGUUCS. Boros (Szőke). Merczel. Tóth O. (Major). NagyÁ. (Nagy E.). Manzinger (Pintér). Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Bibók József. Újfalusi János. Sipos Sándor. Boros Tibor. Vasas László. Koczka László. Szentpéteri Róbert Felföldi Mihály. Pusztamonostor, 50 néző, vezetCibakháza, 150 néző, vezette: Szászberek, 100 néző, vezette:. Jászkisér, 120 néző, vezette: te: Molnár József. Jandó Ferenc. Gólszerzők: Dr. Katona (25.), Rusz Tamás. Gólszerzők: Szabó 2 (10., 17.), Gólszerzők: Gergulics (27.), Diós (40.). Gólszerző: Nagy T. (8.). Szerencsi 3 (20., 44., 55.), Sárközi Túróczi (75.), ill. Gráczer 2 (27., A vendégcsapat kihagyott bűnA vendégek vezető gólja a 2 (40., 45.), Bolyki 2 (22., 88.), Laj- kó (65.), Varga (69.), Rezes (70.). Szakmailag értékelhetetlen volt a meccs, hiszen a vendégek csupán kilencen léptek pályára. sibók József: - Minden elismerésünk Tiszaszentimrének. újfalusi János: - Tizenöt éves gyerekek mutatták meg, hogyan kell sportemberként viselkedni. Ifi: 3-1 Litkei L. 70.), Nagy A. (57.). Kiállítva: Papp (75.). A döntetlen színezetű mérkőzésen a szerencsésebb vendégek vitték el a három bajnoki pontot. sípos Sándor: - A döntetlen igazságosabb lett volna. boros TIBOR: — Azért nyertünk, mert jobban akartuk a sikert, mint a hazaiak. Ifi: 7-2 Molnár Cs. tetője kellett ahhoz, hogy a hazai együttes felpörögjön és a maga javára fordítsa a mérkőzést vasas László: - Voltak jó periódusaink, de ahhoz, hogy többre vigyük, még ennél is több kell nyújtanunk. KOCZKA LÁSZLÓ: - Mezőnyben ügyesen játszottunk, de a kapu előtt adódó kevés lehető- . séget kihagytuk. Ifi: 0-2 Vasas L. mérkőzés végéig lebénította a hazai csapatot. SZENTPÉTERI RÓBERT: - Ezt a játékot megfelelő alázat nélkül nem lehet műveim. A labdarúgás legapróbb jeleit sem mutattuk a mérkőzésen. FELFÖLDI MIHÁLY: - Nehezen, de sikerült a meccset megnyerni, gratulálok az ellenfél sportszerű játékához. Ifi: 7-1 Szentpéteriné így állnak focicsapataink a bajnokságokban Megyei I. osztály, felnőttek 1. Túrkeve 15 11 1 3 30- 17 34 2. Besenyszög 15 9 5 1 27-10 32 3. Kunhegyes 15 9 2 4 33-24 29 4. Kunszentm. 15 7 4 4 30-24 25 5. Jászároksz. 15 7 4 4 31-21 25 6. Jánoshida 15 7 3 5 27-21 24 7. Karcag 15 7 2 6 27- 18 23 8. Mezőtúr 15 7 1 7 38-26 22 9. Jászfénysz. 15 6 4 5 15-16 22 10. Nagyiván 15 6 2 7 28- 20 20 11. Újszász 15 6 2 7 25-21 20 12. Kenderes 15 4 3 8 18- 35 15 13. Kunmadaras 15 4 3 8 23-37 15 14. Szajol 15 4 1 10 25-49 13 15. Fegyvernek 15 3 4 8 16- 28 13 16. Jászladány 15 8 3 4 24-18 12 17. Abádszalók 15 3 2 10 9-31 11 18. Törökszent. 15 2 4 9 16-26 10 Megyei 1. osztály, ifjúságiak 1.KUTE 15 12 2 1 47- 15 38 2. Kunhegyes 15 12 1 2 62-20 37 3. Karcag 15 9 2 4 42-27 29 4. Besenyszög 15 9 2 4 50- 20 29 5. Jánoshida 15 9 1 5 61-31 .28 6. J.fényszaru 15 9 1 5 67- 35 28 7. J.árokszállás 15 8 2 5 37-30 26 8. Újszász 15 8 1 6 29- 15 25 9. T.miklós 15 8 0 7 41-28 24 10. Szajol 15 6 3 6 34-27 21 11. Fegyvernek 15 6 2 7 37-31 20 12. Mezőtúr 15 6 1 8 42-40 19 13. Kenderes 15 5 2 8 42- 57 17 14. Nagyiván 15 5 1 9 38- 78 16 15. Abádszalók 15 4 1 10 16- 67 13 16. Jászladány 15 4 1 10 25-46 13 17 Kunmadaras 15 3 0 12 39-62 9 18. Túrkeve 15 0 1 14 13- 93 1 Megyei II. osztály, felnőttek 1. Kisújszállás 14 12 1 1 58- 8 37 2. Martfű 14 11 2 1 41- 8 35 3. Zagyvarék. 14 10 1 3 46-21 31 4. Csépa 15 10 1 4 57- 22 31 5. Tiszagyenda 13 9 2 2 27-12 29 6. T.püspöki 14 9 1 4 49- 34 28 7. P.monostor 14 8 4 2 43-18 28 8. Szászberek 14 7 2 5 27r23 23 9. RáRflc2ifalVa 14 7 0 7 29-23 21 10. Cibakháza 15 4 5 6 25-26 17 11. Jászkisér 14 4 2 8 26-37 14 12. Jászalsósz. 14 3 2 9 13- 33 11 13. Cserkeszőlő 14 3 1 10 9-39 10 14.T.szentimre 14 3 0 11 18-59 9 15. J.szentandr. 14 2 3 9 17-58 9 16. Tiszabura 13 2 1 10 2Ó- 45 7 17. Tószeg 14 0 2 12 18-57 2 Megyei 11. osztály, ifjúságiak 1. Martfű 14 13 1 0 98- 12 40 2. Jászalsósz. 13 11 0 2 45-17 33 3. Rákóczifalva 14 10 2 2 77- 22 32 4. Tószeg 14 10 0 4 49- 32 30 5. Cibakháza 14 9 2 3 53- 31 29 6. Jászkisér 14 8 1 5 49-34 25 7. P.monostor 14 8 1 5 43- 32 25 8. Tiszabura 13 7 2 4 52-35 23 9. Kisújszállás 14 7 1 6 40-26 22 10. T.püspöki 14 5 2 7 37-31 17 11. Zagyvarék. 14 4 1 9 28-64 13 12. Csépa 15 4 1 10 26-86 13 13. Cserkeszőlő 14 3 1 10 23-66 10 14. T.szentimre 14 2 4 8 40-49 10 15. Tiszagyenda 13 2 3 8 29-46 9 16. Szászberek 14 1 4 9 14- 58 7 17 J.szentandrásM 0 2 12 12- 74 2 A következő forduló menetrendje Megyei I. osztály, szombat, 13: Szajol—Abádszalók, Beseny- szög-Kunmadaras, íánoshi- da—Túrkeve, Nagyiván-Mező- túr, Kunhegyes-Törökszent- miklós. Vasárnap, 13: Kar- cag-Jászárokszállás, Jászfény- szaru-Fegyvernek, Kende- res-Újszász, Jászladány-Kun- szentmárton. Megyei II. osztály, szombat, 13: Tiszapüspöki-Pusztamonos- tor, Tiszaszentimre-Tószeg, Cserkeszőlő-Kisújszállás, Ti- szagyenda-Csépa. Vasárnap, 13: lászszentandrás—Martfű, Tiszabura—Jászkisér, Szász- berek-Rákóczifalva, Jászalsó- szentgyörgy-Zagyvarékas. ■