Új Néplap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-17 / 268. szám
6 2008. NOVEMBER 17., HÉTFŐ GAZDASÁG Alig kapnak pénzt a jó minőségű tejért • válság Egekben a fogyasztói árak - Az agrárkamara az import szigorítása mellett Óriási szakadék tátong a tejtermékek piacán a termelői, a fogyasztói, valamint a kereskedelmi árak között. Szakértők a külföldi termékek behozatalára vonatkozó szabályok szigorításában látják a probléma megoldását. Hampl Márta Ellehetetlenültek a tehenészek és, a hazai tejfeldolgozók az elmúlt hónapokban - állítja a Magyar Agrárkamara. A testület szerint a tej átvételi, illetve a boltokban kialakult fogyasztói árával van a legnagyobb baj. Míg tavaly év végén és az idei év elején csúcsokat döngettek a tejpiacon a felvásárlási árak, sokszor túlszárnyalták a százforintos kilónkénti - a tej árát kilóra vetítve számolják - álomhatárt. Ennek többek közt az volt az oka, hogy az elmúlt évben még jelentős mennyiségű tej hagyta el tartálykocsikban az országot, főként az olaszországi feldolgozók vitték hazánkból az alapanyagot. Egy éve azonban viszonylagos tejhiány alakult ki, amelyhez természetesen jóval magasabb fogyasztói árak társultak. Megoldásként az Európai Unió kvótanövelést engedélyezett, amelynek hatására az év végéig akár két százalékkal is növekedhet a közösség tejtermelése. Üröm az örömben, hogy így visszaestek a külpiaci igények, s velük együtt a tej felvásárlási ára is: 40-45 eurócentes kilónkénti árról 26-34 eurócentre. Az uniós trendet természetesen a hazai piac is követte, januártól kezdődően minden hónapban estek az árak. Májusban már csak nyolcvan forint körül mozogtak a felvásárlási árak, napjainkban pedig alig fizetnek a tehenészeteknek 74-75 forintot az extraminőségű tejért. Ez azonban egyáltalán nem fedezi az állattartók költségeit, sok tehéntartó így veszteségesen üzemel. Számos termelővel már nem is kötnek szerződést a feldolgozók, így jövő év januárjától nem tudják hová szállítani a tejet. Nincsenek jobb helyzetben azonban a felvásárlók sem, hiszen nekik a kereskedőkkel folytatott örökös árharcot kell megvívniuk. Ez utóbbiak ugyanis olcsó, sokszor a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak sem megfelelő importtermékekkel helyettesítik a magyar árukat. míg a legolcsóbb itthoni trappista sajt kilója 1400-1600 forint körül mozog, addig 900- 1000forintos lengyel, német sajttal csábítják be vevőiket az áruházláncok. A magyar tej A Magyar Agrárkamara álláspontja szerint az ágazati problémát a piaci szereplők megállapodása mellett a külföldi termékek behozatalára vonatkozó szabályok szigorításával lehetne orvosolni. A Magyar Agrárkamara álláspontja szerint ha nem történik semmi változás, akkor a termelők megtartják a korábban beígért utcai demonstrációkat. 200 forint körüli ára mellett akár 99 forintos külföldivel is találkozni a boltokban. A szakértők azonban óva intenek: az olcsó termékek többsége gyenge minőségű. Nem mindegy, mi kerül az üvegbe ■ Megegyezés híján a termelők az utcákon fognak demonstrálni. A külföldi olcsóbb tejnek is lehet híg a leve Penny MARKET Af 4 BOMBA ARAI KERESSE A JELET MINDEN HÉTEN! November Tejföl . .1 20%-os >175 g TI ► 566 Ft/kg "n*.* Sissy gyümölcsdarabos Karát májas joghurt > 200g ' > 2-féle > 150 g . . > 325 Ft/kg 220 Ft/kg 3 Repeta burgonyakrokett > gyorsfagyasztott y ► 750 g ► 223 Ft/kg vki r' Schoko-Bananen desszert > 300 g > 797 Ft/kg-239>12 Chips > hagymás-tejfölös > 200 g > 715 Ft/kg Narancs > kg f/rf 24TV-, 1122,-ity| •’ jj ■ Érvényes: 2008. november 17-19. között. ^ >1 Pisztácia ► pörkölt, sós ► 80 g ► 2613 Ft/kg r ^BURG0«>> m vitamin nektár JjSj|! tartalommal ^ ^jpi Sárgarépa ► 2,5 kg ► 1386 Ft/kg ßL Mandarin > kg j Érvényes: 2008. november 17-19. között. r.— mmmm—j Fejes káposzta Tchibo 3inl duopack* \ a L/ Érvényes: 2008. november 17-22. között, a készlet erejéig, minden Penny Market üzletben, az ország 168 pontján. *A csillaggal jelölt árucikkek nem állandó termékei kínálatunknak, ezért előfordulhat, hogy az akció kezdete után rövid időn belül elfogynak. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! Minőséget mindig olcsón! A SZÉF ragaszkodik a 13. havi bérhez ELFOGADHATATLAN a 13. havi illetmény megvonása, a költségvetési megszorítások miatt várható újabb elbocsátási hullám a közszférában- mondta ki szombati rend- kívüii kongresszusán a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma. Állásfoglalásukban tiltakoznak még a nyugdíjasok életminőségét veszélyeztető kormányzati intézkedési tervek ellen is. Csak decemberben lesz bankmentő csomag A KORMÁNY SZÁNDÉKAIVAL ellentétben várhatóan normál menetrendben tárgyalhatja az Országgyűlés az úgynevezett bankmentő csomagot, így leghamarabb decemberben születhet meg a jogszabály. A bankmentő csomag részeként az állam összességében 300 milliárd forintot fordíthatna arra, hogy a hitel- intézetekben tőkét emel. Gyurcsány: értsék meg, nincs titkos jelentés az eddig már nyilvánosságra hozottakon kívül nincs több dokumentuma az IMF- fel kötött megállapodásnak- jelentette ki Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök Cser-Palkovics András fideszes helyettes szóvivő kijelentésére reagált, amely szerint vannak olyan titkos szakértői jelentések, amelyek csak a kabinet beleegyezésével lehetnek nyilvánosak. Kétmilliárd dollárt kaphat Izland A NEMZETKÖZI VALUTAALAP várhatóan kétmilliárd dolláros segélyt nyújt Izlandnak. Az IMF igazgatótanácsa szerdán dönt a konkrét hitelkeretről - jelentette be a pénzintézet igazgatója, Dominique Strauss-Kahn. A szakértő azonban nem említett konkrét összeget. A Hírsávot a támogatja. Agrártámogatás: Gráf vitában Brüsszellel Maratonira tervezett - keddtől csütörtökig tartó - brüsszeli találkozón próbálnak megállapodni az Európai Unió tagországainak agrárminiszterei a reformmódosítások ügyében. Néhány tagország azonban - köztük Magyarország is - nem tűnik derűlátónak a tárgyalás- sorozat előtt. Az uniós elképzelések ugyanis számos pontban továbbra sem egyeznek a tagállamok igényeivel. Az agrárreformról szóló kezdeményezések között ugyanis olyan javaslatokat lehet találni, mint például a kötelező területpihentetés eltörlése, a 2015-re tervezett megszüntetés előtt a tejkvóták fokozatos növelése, valamint a piaci beavatkozás csökkentése. Gráf József leszögezte: addig, amíg nem egyenlítődnek ki a támogatások a régi és az új tagországok között, addig Magyarország semmilyen támogatáscsökkentéshez nem járul hozzá. Amennyiben a mezőgazdasági- miniszterek nem tudnának megállapodni, várhatóan még ebben a hónapban újabb találkozót tartanak. A decemberig EU-elnök Franciaország még hivatali ideje alatt megoldást akar ebben az ügyben. ■ H. M. Nincs realitása a Tobin-adónak A valutaátváltások világszerte történő megadóztatását, azaz a Tobin-adó bevezetését javasolta Kiss Péter, az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának vezetője és Hegyi Gyula képviselő szombaton Budapesten. A politikusok szerint az adó bevezetése a spekulációk ellen irányulna. Rövid távon nincs realitása, és most nincs is napirenden a globális adó, a Tobin-adó bevezetése - reagált az ötletre Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, vasárnapi sajtótájékoztatóján. Hozzátette: mivel a Tobin-adó a nemzetközi pénzügyi mozgásokat kívánja lassítani, bevezetését csak globálisan lehetne megvalósítani. ■ H. M. \ * * I l I «