Új Néplap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-17 / 268. szám
4 ÚJ NÉPLAP - 2008. NOVEMBER 17., HÉTFŐ TŰKOR A hitel legfeljebb egérút, nem megoldás interjú A volt jegybankelnök szerint megszorítások helyett új gazdaságpolitikára volna szükség Az IMF hitelkeret csupán az államcsődtől mentette * meg Magyarországot. Ám a Nemzetközi Valutaalap segítő jobbja legfeljebb néhány hónap haladékot jelent hazánknak - véli Járai Zsigmond egykori pénzügyminiszter és jegybankelnök, akivel a közelmúltban a szolnoki előadása előtt beszélgettünk. Bugány János — Bár nem kifejezetten az országgazdasági helyzete adta mostani szolnoki látogatásának apropóját, ám bizonyára itt is szóba kerül majd, az Or- bán-kormány korábbi pénzügy- minisztere, az egykori jegybankelnök hogyan vélekedik a pénzügyi világválságról és annak hazánkra gyakorolt hatásáról.- Előadásom témája valóban egészen más szakterülethez kapcsolódik. Ettől függetlenül az utóbbi hetekben alig akad olyan fórum, vagy nyilatkozat, amelyben ne térnék ki a témára. Az embereket ugyanis szemmel láthatólag foglalkoztatja e kérdés, de őszintén szólva ezzel párhuzamosan azt is érzékelem: a politikusokhoz hasonlóan a polgárok többsége sem érzi még igazán, mekkora slamasztikában vagyunk.- Ön szerint ennyire nagy a baj?-Jelen pillanatban nem állítanám, hogy temetni kellene hazánkat, de ez kizárólag a Nemzetközi Valutaalaptól kapott hitelkeret jótékony következménye. A pénz ígérete megszilárdította a Magyarország iránti bizalmat, megelőzve ezzel egy fenyegető államcsődöt. Azt azonban mindenkinek látnia kellene, hogy az IMF felajánlása csupán néhány hónapnyi, legfeljebb egy éves haladékot jelent. Ráadásul ez a mentőöv hamis biztonságérzetet kelt, hiszen olyan üzenetet hordoz, hogy a kormány hozhat téves döntéseket, lehet bármilyen rossz a gazdaságpolitika,'az utolsó pillanatban a külföld mindig kihúz bennünket a gödörből. — Ez esetben nem érvényes a bölcsesség: aki időt nyer, életet nyer?-Talán igen, talán nem. Csakhogy egy ország pénzügyeinek irányítása nem szerencsejáték! Nem lenne szabad, hogy a mostanihoz hasonló mértékben ki legyünk szolgáltatva a mindenkori nemzetközi folyamatoknak. Ez ugyanis magában hordozza annak lehetőségét, hogy a hitelkeret által generált bizalom fogytával újra a csőd szélén lavírozunk majd. Ehhez nem is kell ;| egyéb, mint hogy addig a mosta- 3 nihoz hasonlóan kedvezőtlen maradjon a nemzetközi gazda- Járai Zsigmond szerint elengedhetetlen a valódi reformok beiindítása sági környezet, amire - lássuk be - megvan az esély.- A pillanatnyi helyzetből kiindulva milyen eszközökkel lehetne újra emelkedő pályára állítani Magyarországot?- Kizárólag megszorításokra apellálva, ahogyan azt a kormány teszi, ez biztosan reménytelen vállalkozás. Elvégre azt ma már talán senki sem vitatja, hogy az elmúlt esztendők elhibázott döntései a nemzetközi viszonyoktól függetlenül is nehéz helyzetet teremtettek hazánkban. Bármily fájó Is ezt kijelenteni, tény, hogy kiérdemeltük a leggyengébb láncszem kétes értékű titulusát az Európai Unió tagállamai között, így azon sem csodálkozhatunk, hogy a magyar gazdaság szinte a pénzügyi világválság pillanatában szabadesésbe kezdett. Afelől pedig senkinek se legyenek illúziói, hogy ez a folyamat az IMF jóvoltából teljesen ellenkezőjére fordult. Most is lefelé haladunk, mindössze a zuhanás sebessége csökkent és a lejtő lett lankásabb valamivel. Persze a világbanki hitel tényleg adhatna akkora hátszelet, amely átlendítve bennünket a holtponton növekedési pályára állíthatná Magyarországot. Ám, ha már eddig halogatta a kormány, ehhez most elengedhetetlenül szükség volna egy gyökeresen új gazdaságpolitikára és valódi reformokra.- Reformok alatt Ön milyen intézkedéseket ért és tart megvalósíthatónak?- Nincs ebben semmi boszorkányság! A kormánynak ugyanazt kellene tennie, amit bármelyüt, az üzleti életben jártas cégvezető kénytelen meglépni mostanság. Elsősorban saját háza táján, azaz saját bürokráciáján, kiadásain kellene drasztikusan csökkentenie. Fele ekkora parlament, önkormányzati és hivatali apparátus mellett is működőképes volna az ország és ezek a tételek érdemi megtakarítást jelentenének az államkasszában. Amint pedig megteremtődne a fedezete, jöhetne az adócsökkentés, mert sürgősen el keüene kezdeni pénzt pumpálni a gazdaságba. Persze lehet, hogy előbb-utóbb a nyugdíjakhoz is hozzá kellene nyúlni, de ezt én személy szerint például korántsem tartom annyira elkerülhetetlen és szükségszerű döntésnek, mint az előbbieket. És hogy mindezek mennyire ki- vitelezhetők? Nos, szerintem jelen helyzetben az országnak nincs választása. Ez egyirányú utca. Vagy minden keüemetlensé- gét váüalva végigmegyünk rajta, vagy marad a kötéltánc a szakadék szélén. Sajnos úgy tűnik, a kormánynak fontosabb, hogy a következő választásokig kihúzza valahogy. Pedig, ha már holnaptól változtatna ezen a szemléleten, akkor is évekbe telne, míg az ország szekere kikecmeregne ebből az ingoványból. mm Jk ÉVJfj Az egészségügyhöz egyesek szerint több pénz kell, mások szerint pedig a meglévő források okosabb felhasználása. Az elmúlt négy év évben az Európai Unió finanszírozásával mindkettő megvalósult, hiszen 15 projekt keretében több mint 25 milliárd forint áramlott a magyar egészségügybe. Az Egészség Karaván most Szolnokra látogat azért, hogy Ön is tájékozódhasson a régióban lezajlott európai uniós fejlesztésekről, illetve hogy felmérethesse egészségügyi állapotát! Keresse szűrőkamionunkat a Hild János téren november 22-én szombaton 10 és 18 óra között! Ingyenes szűrővizsgálatokkal és életmód tanácsadással várunk mindenkit. Készült az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával. Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Infovonal: 06 40 638 638 info@nfu.gov.hu • www.nfu.hu strukturális J alapok programiroda 4s Ntwizdi ftjl&dlá Tfrír i { t á