Új Néplap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-14 / 266. szám

4 Névnapokat ünnepeltek az üjszászí Aranyifjak Klub mintegy negyven tagja meg­tartotta hagyományos névna­pi rendezvényét a Szász Vendéglőben. Szekera Pálné klubelnök köszöntője után számtalan jókívánság, név­napi köszöntő, vers hangzott el a klubtagok részéről. Ezen alkalomkor a júliustól de­cemberig tartó keresztneve­ket viselőket köszöntötték, így többek között az Imré­ket, Ferenceket, Etelkákat, Ilonákat, Erzsébeteket. Három birka bánta az estét A MESTERSZÁLLÁSI Együtt Egymásért nyugdíjasklub a közelmúltban tartotta az idő­sek világnapját a kultúrház- ban. A rendezvényre egész nap készültek, és Farkas Gyula, Szaszkó Mátyás és Márki Mátyás jóvoltából há­rom birkát fosztottak meg a bundájától, és darabolás után főztek felséges finomra. A vacsorán mintegy hatva- nan vettek részt, de több, ne­hezen mozgó klubtagnak ha­zavitték a birkavacsorát. A következő helyi nyugdíjas­összejövetel a műsorral egy­bekötött Mikulás-est lesz. Több mint kétszáz résztvevő volt JÁSZALSÓSZENTGYÖRGYÖN,a legutóbbi nyugdíjas-összejö­vetelen mintegy kétszázan vettek részt a helyi torna- csarnokban, ahol öt község nyugdíjasklubját látták ven­dégül. A rendezvényt Kobe- la Tiborné, a helyi nyugdí­jasklub vezetője szervezte, az estet kultúrműsor és va­csora is színesítette. A dél­után egy órakor kezdődött találkozó este nyolc órakor fejeződött be. A következő program egy olyan vetélke­dő lesz a faluházban, ame­lyet a fiatalok szerveztek, és a nyugdíjasklub csapata is részt vesz benne. A követke­ző hónap elején Mikulás-es­tet tartanak a helyi klubtag­okkal, ahol a megjelenteket meglepetés fogadja. Hadd SZ0U0N.hu A SZOLNOK—JÁSZKUN ONLINí HATVANON TÚL ÚJ NÉPLAP - 2008. NOVEMBER 14., PÉNTEK A semmiért ítélték el portré Volt egy karcagi főszerkesztőnk, aki megjárta a börtönt togatója volt a megyeszékhelyen a karcagi öregdiákok szolnoki egye­sületének. Világéletében csendes legénynek számított, a felesége, Márta nem egyszer biztatta.- Apa, csak egyszer rúgjál be istenigazából, hogy látnánk meg, milyen vagy olyankor!- Anyukám! Én megiszok egy pohár bort, de több nem fér be­lém, ha hiszed, ha nem — vála­szolta. 1991-ben felmondta a szolgá­latot a szíve. Holott előtte koráb­ban évekig gégerákkal kezel­ték, a sors fintora, hogy a sok megpróbáltatás miatt végül is a szíve állt meg. Már halála után rehabilitálta Göncz Árpád, ak­kori államfő, amely végzést a fe­lesége vette át. Végig Szolnokon lakott, de igazából otthon Kecs­keméten, a Petőfi Népénél érez­te magát, ahol a börtön után be­fogadták. Ugyan ránk sem hara­gudott, mert úgy volt vele, az el­zárása sem volt más, mint poli­tikai döntés, de a későbbi írásai mind az ország legnagyobb me­gyéjéhez, az ott élő emberekhez kapcsolódtak. Tóth István virtigli kun, pontosabban fogalmazva, karcagi ember volt, még hatvanon túl is egyféle kis­fiús mosollyal az arcán. D. Szabó Miklós Trianon évében, 1920-ban szüle­tett, az édesapja és az édesanyja szabó kisiparosként keresték a kenyerüket. Pontosabban csak keresték volna, mert szinte fél­évente tönkrementek, újra­kezdték az életüket. Az ifjú legény a helybeli re- b formátus gimnáziumban ta­nult, és az érettségijét kitün­tetéssel teljesítette. Felvet­ték az egyetemre, de lyezték. Mondván, ez alatt az idő alatt egészen februárig írt vagy húsz cikket, de volt benne három kompromittáló is. Az egyik az, hogy az október 23-ai, majd ké­sőbbi országos és megyei esemé­nyekről rokonszenvesen tudósí­tott Tóth István. Nem beszélve ar­ról, hogy követelte a szovjet csapa­tok kivonását, sőt, nem átallott ki­állni a többpártrendszer mellett. Ezek akkor bizony-bizony súlyos Szeberényi Mártá­val, a feleségével 37 évet adott neki a sors. Képünkön az özvegye mutatja a férje, Tóth 1st ván portréját, aki szerin­te aranyember volt. a magas költ­ségek miatt auua kellett hagyni ta­nulmányait. Már a gimnáziumban is íro­gatott az iskolaújságban, majd két évig szerkesztette a Karcagi Naplót. Riportjaira, kar- colataira, tárcáira, emberközpon­tú írásaira felfigyeltek a megyei újság szerkesztői is, így lett a Néplap munkatársa 1950-ben. Akkoriban még hetente kétszer jelent meg a lap, és beköltözve Szolnokra, itt lett újságíró. Ha­marosan főszerkesztő-helyettes. 1956 puskaporos napjaiban az akkori főszerkesztő lemondott, és őt választották első számú ve­zetőnknek. Rengeteget dolgoztak ezekben a napokban, végre szabadon ír­hattak, és minden helyi, meg or­szágos eseményről tudósítottak. Később ez lett a bűne. 1957 febru­árjában nemcsak a laptól küldték el, de napokon belül vád alá he­bűnöknek számítottak. Egy szó mint száz, a fővárosból Szolnokra kirendelt bírák 1957. július 16-án a népi demokratikus államrend elleni izgatás és az ellenforradal­mi erők célkitűzéseinek elősegíté­se miatt egy év börtönbüntetésre, 200 forint vagyonelkobzásra ítél­ték lapunk néhány hónapos fő- szerkesztőjét. Noha akkor már nős volt, egy kisfiú édesapja, a büntetés letöltése után hónapokig munkanélkülinek számított. Ké­sőbb az Esztergomi Állami Levél­tárban segéd levéltárosként dol­gozott, hat évig. Ahogy enyhült a politikai légkör, újra írogatott, mégpedig Kovács Gábor (ál)néven. Ami a szolnoki vissza­térését illeti, a későbbi főszerkesz­tő szerette volna, ha visszatér Szolnokra, az itteni laphoz, de a megyei pártbizottság akkori első titkára kijelentette: magánember­ként jöhet, de újságíróként nem. Kellett viszont Kecskemétnek, a Petőfi Népének, és 1962-től ott dolgozott, majd hamarosan fő­munkatárs lett. Igaz, évek múlva hívta vissza egy másik főszerkesz­tő megyeszékhelyünkre, de kö­szönte szépen, nem élt a lehető­séggel, ha már egyszer Itt ítélték el a semmiért. Naponta vonatozott hajnalonta a hírős városba, este meg haza. 1980-ban nem küldték nyugdíjba, pedig betöltötte a hat- vanat, de betegsége, hosszú táp­pénze miatt le kellett tennie a tol­lat. Viszont rendszeres tagja és lá­Elzárásban és elismerésekben egyaránt volt része Tóth Istvánnak TÓTH ISTVÁNT, mivel 1956 őszén ő volt jogelőd lapunk főszerkesz­tője, 1957. július 16-án egy fővá­rosból iderendelt bíróság egy év börtönre ítélte. Szabadulása után néhány hónap állástalan­ság következett, majd újra dol­gozhatott Először Esztergom­ban, majd újságíróként Kecske­méten. 1979-ben megkapta a Munka Érdemrend ezüst fokoza­tát, emberközpontú írásai miatt több szakmai nívódíjat, a Ha­zádnak rendületlenül pályáza­ton országos harmadik díjat ve­hetett át Kecskeméti munkás­évei alatt összesen nyolc kitünte­tést kapott JEGYZET A november díszei nem mai szokás, hogy októ­ber végére, de még novem­ber közepéig is virágdíszbe öltöznek a temetők. A szüle­im nyughelye nem öltözött virágdíszbe, hacsak nem számít annak a két koszorú, és a vázákba rakott krizan­témcsokrok. Mert egészen mást gyűjtök össze örökös tanyájuk hantjaira. hiszen hiába mentek el tíz- és húszegynéhány éve, úgy ér­zem, sokszor velem vannak. Egy-egy fontos döntésemnél fogják a kezemet: óvnak, félte­nek, akár egykoron. Ezért én másféleképpen díszítem a sír­jukat Odateszem a legelső já­tékomat ami még megvan: egy kismedve. Mellé az első el­lenőrzőm: ötödikes koromban kaptam. Elfér ott Petőfi Sándor összes költeménye, amelyet apukám vásárolt akkor, ami­kor megtanultam olvasni. Odaraktam Tisza kutyánk ér­ces csaholását őkelme tizen­négy évig őrizte a kertet Az óriási, hófehér kuvasz csak azt engedte be a kiskapun, akire rámondtuk: „Hagyjad Tisza, jó ember!” Letettem a sírokra a tavaszi szelek bolondozását, a nyári záporok porszagát, egy távoli mennydörgést, az őszi esők hideg koppjait, a decem­berek hózáporát A lakodal­munk éjféli csárdását, az uno­kák első ákombákom betűk­kel írt leveleit, édesanyám kapros, túrós lepénye illatát, apukám terméstől roskadozó szőlőtőkéit, a nagytemplom harangszavát, az esti tanyázá- sok andalító hangulatát, a jó szomszédok sietős, éjszakai koppjait a járdán. MEGÍGÉRTEM nekik: a hónap végén megint jövök, más hí­rekkel, és elmondom nekik. Akár hallják, akár nem, ez egyre megy, hiszen ennyivel tartozom nekik. Elvégre ná­lam a november díszeibe ez is beletartozik. Ami lehet, másnak jelentéktelen apró­ság, de nekem azt jelenti, amelyet ez a két szó takar: apukám, anyukám! Még áll a Tóth Tamások keresztje Szentgyörgy közelében emlék Száz éve figyeli a határban a múló időt a kőszentség, amelyet a közelmúltban teljesen felújítottak A Jászalsószentgyörgyöt és Jász­apátit összekötő földút mellett már emberöltők óta áll egy kő­kereszt, néhány kilométerre Al- sószentgyörgytől. Az itt élők csak úgy hívják, hogy a Tóth Ta­mások keresztje. Vajon kik, mi­kor, és miért állíttatták valaha ezt, a körbekerített kőszentsé­get? A keresztet 1907. augusztus 13-án emeltette Isten dicsőségé­re, a két testvér tanyája mellé a ma is élő Tóth Géza apai nagy­apja. Pontosabban Tóth T. And­rás és két fia: az akkor még ifjú Tóth T. András és Tóth T. Amb­rus. A testvérek tanyája kőhajítás- nyira állt egymástól, akik sze­A határt őrző kereszt, és előtte az állíttató unokája, Tóth Géza meg a felesége mélyenként mintegy 15 holdon gazdálkodtak, és tulajdonkép­pen egy földút választotta el őket egymástól.. Nemzedékek nőttek Itt fel. Bizony, évtizede­kig fontos tájékozódási pontnak számított Jászalsószentgyörgy és Jászapáti között. Mivel évszázados fák övezték, megpihent lombjaik alatt ván­dorlegény, bádogos, hajcsár, kol­dus, sátoros cigány, alkalmi gya­logló. Igaz, akkoriban még öt­vennél is több tanya állt a kör­nyéken, ahol a két utolsót, a Tóth testvérekét 1975-ben bontották le. A kereszt kibírta, túlélte a két világháborút, pedig 1944 őszén a német ütegeket a kereszt mel­lé állították, innen lőtték az uk­rán gyalogságot. Azért a téesz- szervézést nagyon megsínylet­te az ártatlan. Szerencsére az utódok, a szentgyörgyi Tóth Gé­za és családja, Zatkó Attila festő segítségével teljesen felújították az emléket. Ráadásul Tóth Géza az ősi jussból néhány hektár föl­det itt kapott vissza. így sűrűn meglátogatja a szép keresztet, amely kissé csodál­kozva figyeli, hogy nem egészen száz év alatt végleg eltűntek a ló-, bivaly- és ökör vontatta eké­vel szántóvetők, és helyüket fe­kete felhőket pöfögő masinák foglalták el. Amelyek már sebe­sek, hiszen nem egyesével húz­zák a szántás barázdáit... ■ D. Szabó Miklós I X 4 t $ t 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom