Új Néplap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-13 / 265. szám
ÚJ NÉPLAP - 2008. NOVEMBER 13., CSÜTÖRTÖK 5 ALSO-JÁSZSÁG A fejlesztéseket érinti a pénzügyi válság agrárium A piaci helyzet kezelése a krízistől függetlenül okozhat fejtörést a gazdáknak A közvetlen mezőgazda- sági termelést egyelőre kevéssé befolyásolja a gazdasági válság. Banka Csaba A termeléssel, illetve annak korszerűsítésével összefüggő beruházásokat azonban már most érintheti a folyamat. A hitelintézetek ugyanis a korábbinál jóval nehezebben helyeznek ki forrásokat.- Azt nem tudom, hogy a válság hatására vagy más okból, de Idén nagyon nehezen tudtam túladni a búzán, s nem is jöttem ki belőle túl szerencsésen az elszámoláskor - mondta egy gazda, majd hozzátette: - Enni csak kell mindenkinek, akkor pedig szükség lesz olyanra is, aki megtermeli az árut.- Az igaz, hogy érzékelhetők negatív jelenségek a mezőgazdasági termékek értékesítése kapcsán. Sőt vannak olyan termények, amelyek eladása ez idő szerint gyakorlatilag lehetetlen, de mindez nem írható a gazdasági válság számlájára. A mező- gazdasági termelés sajátja, hogy évről évre változik az egyes termények eladhatósága - mutatott rá Lóczi Miklós, a Jászapáti 2000 Mezőgazdasági Zrt. vezér- igazgatója. A megye legnagyobb mező- gazdasági vállalkozásának vezetője szerint a közvetlen termelő tevékenységben egyelőre nem mutatkoznak a válság hatásai. Ez ugyanúgy igaz a növénytermesztésre, mint az állattenyésztésre. Közvetett módon azonban már az agráriumban is érzékelhetőek a válság jelei.- A cégcsoport az elmúlt időszakban, illetve ez idő szerint is több, összességében milliárdos nagyságrendű beruházást indított el - folytatta a vezérigazgató. -A fejlesztések nagy százaléka uniós támogatással valósulhat meg. Az ezekhez szükséges önerő forrásainak biztosításához pedig hiteleket kell, kellett felvenni. És ez az a pont ahol már most lehet érezni a pénzügyi válság hatását, sokkal nehezebben juthatunk ugyanis hitelekhez. A hitelek kihelyezéséről szóló döntések nagyon lelassultak, hosszabb időt vesznek igénybe a pénzintézeteknél. Nincs szükség elbocsátásra AZ IPARI TERMELŐ tevékenységben már megfigyelhető tendenciák - a termelés nagyságrendjének csökkenése, kényszerű szabadságolások stb. - egyelőre elkerülik az agráriumot. lóczi Miklós rámutatott, nemhogy elbocsátásokra kerülne sor a cégcsoportban, inkább szakemberek felvételére volna szükség. Minta vezérigazgató fogalmazott, a legfontosabb feladatuknak azt tekintik, hogy alkalmazkodjanak a kialakult piaci helyzethez. A válság hatása a mezőgazdasági termelésben még nem érzékelhető Folytatódik a beruházás előkészítése Jásztelken tegnap a szennyvíz- beruházással kapcsolatos megbeszélést tartott a képviselő-testület. Már megírtuk, hogy az ön- kormányzat pályázaton 400 millió forintot nyert a település szennyvízcsatorna-hálózatának kiépítésére és egy önálló szenny- vízmű kialakításra. - Ahhoz, hogy megkezdjék a munkálatokat, több feltételnek meg kell felelnünk - mondta Kisbakonyi Zoltánná polgármester. — Az előkészítést jövő márciusig be kell fejeznünk. Október végéig kiválasztották a projektmenedzsert, a tervezőt és a beruházást lebonyolító szervezetet. A műszaki ellenőr kiválasztása még folyamatban van. Most a második mérföldkőben előírt feltételeket beszélték meg, amelyeket november végéig kell teljesíteni A finanszírozásról, a telephely tulajdonviszonyáról szóló papírokat és az üzemeltetésről szóló nyilatkozatot kell elkészíteniük. ■ Kurunczi V. Toborozzák a szentandrási polgárőröket A jászszentandrásiak úgy döntöttek, hogy megszervezik településükön a polgárőrséget. Mint azt Banka Ferenc polgármester elmondta, a kezdeményezéssel szeretnének segítséget nyújtani a bűnmegelőző munkában a rendőrségnek. — Mindenképp szeretnénk, ha jobban meg tudnánk védeni településünket azoktól, akik rossz szándékkal érkeznek ide. A héten pénteken tartják az új civil közösség toborzását. Egyelőre azt térképezik fel, hogy hány olyan helybéli van, aki akár szolgálatot is vállalna az új szervezetben. A jelentkezők számától, illetve a helybéliek támogatásától függ, hogy a kezdeményezés nyomán a későbbiekben valóban létrejöhet-e a szentandrási polgárőrség. A közösség szervezésében, illetve a szakmai tanácsadásban segítséget nyújtanak a település körzeti megbízottai. ■ Banka Cs. ALDI tájékoztató TOVÁBBI AJÁNLATAINKAT megtalálja az ALOI üzleteiben! 2 999 Ft/pár Frtékwtés koárótdQ h&torf&f rr»noyis«jbCfn. A p*i lüjvztráorikcsupán ftt-évTóy a utalást f&t&f.kt- • a Hrnnéküfc * Kérjük: vegye ftg/fttanöf. MtennyiíAjn yonder; IWVtSféíünK \ft<ó biionyes 2 999 Ft/par 2 999 Ft/darab 7.999 Ft/db 2 799 Ft/darab 2 799 Ft/db Női garbó* Női kötött pulóver* Női kordnadrág vagy kordszoknya* 2 2 499 Ft/darab 2499 Ft/db 2 499 Ft/garnitúra 2 499 Ft/garmtúra 2 499 Ft/darab 2 499 Ft/db 2 499 Ft/darab 2 499 Ft/db 1999 Ft/garnitúra l999Ft/gamitóra Na push-up melltartó .Magié*1 Női farmer* Női wellness szabadidőruha* Férfi nadrág* Kisgyerek sínadrág* Gyermek wellness-együttes* Férfi kording* Vállfa, 5 darab* Eukaliptusz balzsam, 100 mi* Gyermek sapka* Konyharuha, 3 darab* „Norvég" zokni* Termo cipőhetét* 1799 Ft/darab 1799 Ft/db 1499 Ft/csomag 299.80 Ft/db 1199 Ft/tégely 11990 FbT 999 Ft/darab 999 Ft/db. 699 Ft/csomag 233 Ft/db 499 Ft/pár 499 Ft/pár 279 Ft/pár 279 Ft/pár ül rm g twww.aldi-hungary.hu 34: Ajka, FŐ út 31. • BaUtorteite, Rákóczi Ferenc út 295. • Booyhád, Deák Ferenc u. tC/8 • Budakeszi, Szőlőskert u. 2. • Budaörs, Kandó Kálmán u. 2. • Budapest, XVI. tor, Sökényküdi út KB. • Cegléd, Pesti út 93. • Debrecen, öshatár út 9. * Debrecen, Ozmán u, t. • Ounaföfctvár, füzes sor 2-4. * Gárdony, Szabadság út 2t, • Gyula, Sicere u. 15/A * Hajdúböszörmény, xübó-SzobOHiói út 2/B Halásztelek, Korbuly u. I • Hódmezővásárhely, Kavap u. 31. • Jászberény; Nagyfcátai u. 22/C • Kalocsa, Bátyát út 5/A. • Kartag. K/vújváKási út 90 • Kazincbardka. Hadak útja 9 • Keszthely, TUndédak út 2, • Mohács, Pécsi út • Mosonmagyaróvár, Kirátyhídal út 63. * Nyíregyháza, KáHói út • Nyíregyháza, Pazonyi út 40 • Nyíregyháza, Törzs u. 2. • Pécs, árnyas u. 25* • PÄscsah*. fő út 2, Siklós, Harkányi út 59 • Siófok, Attila a 74. • Székesfehérvár, Szent Flórián kit, ti « Szombatbefy Szent GeMért u. 49, • Törökbálint, Süssem u. 1. * Veszprém, Oornyai Sála u. S * Veszprém, Észak-keleti útgyűrű 6. Falugondnoki szolgálatot terveznek Jásziványon A jásziványi képviselő-testület falugondnoki szolgálatot szeretne létrehozni a településen. Borbély István polgármester elmondta, hogy már beadták a működési engedélyekhez szükséges dokumentumokat, az elbírálásra várnak. A falugondnoki szolgálatot januártól szeretnék elindítani. Nótaestet tart a nyugdíjasklub AZ ALATTYÁNI Aranyalkony Nyugdíjas Klub névnapi ünnepséget tart ma a művelődési házban. Az eseményen fellép a szolnoki Sülyi Károly magyarnóta- és operetténekes. A nótaestet követően felköszöntik egymást a tagok és kötetlen beszélgetéssel, táncos mulatsággal zárják a programot. Az eseményt a nyugdíjasklub és a művelődési ház szervezi. Szálláshelyet szeretnének Jászkisérre szálláshelyeket szeretnének kialakítani Jászkis- éren. A 30 fő befogadására alkalmas helyiséget a művelődési ház próbatermének sátortetős befedésével szeretnék megépítem. Balogh György, a művelődési ház igazgatója elmondta, hogy a Leader-programhoz előtervet adtak be, amit már elfogadtak. Most a kivitelezési és engedélyeztetési tervek elkészítése zajlik. Összesen 70 millió forint támogatást kémek a szálláshelyek kialakítására. Az etnikai helyzetről beszélgetnek A jászok Egyesületében a Kárpát-medencében 1989 óta bekövetkezett etnikai változásokról hallgatnak meg előadást. A november 27-i eseményen, a Pest megyei Megyeházán a jászla- dányi születésű, immár Budapesten élő Kocsis Károly geográfus, az MTA doktora tart előadást