Új Néplap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-10 / 262. szám
12 BULVAR&MUSOR v M >> f ÚJ NÉPLAP — 2008. NOVEMBER 10., HÉTFŐ Paul McCartney nyerte el idén az MTV életműdíját paul McCartney kapta idén az MTV Europe Music Awards életműdíját. Britney Spears folytatta diadalmas visszatérését a popzene csúcsára: Blackout című lemeze az év albuma, maga a sikert sikerre halmozó amerikai énekesnő pedig az év előadója lett. Rekordárat adtak egy Vili. Henrik-kori láncért háromszáztízezer fontért, azaz 102 millió forintért kelt el a Christie’s aukciósház londoni árverésén egy VIII. Henrik-kori hivatali aranylánc. Ez rekordárnak számít, ami nem is csoda, hiszen ez az egyetlen teljes épségben fennmaradt VIE. Henrik-ko- rabeli hivatali jelvény. Még maradnak a fáraók a Szépművészetiben a reneszánsz a fáraók Egyiptomában című tárlat egy hónappal tovább, december 9-ig tart nyitva. A múzeum kérésére ugyanis a kölcsönző intézmények engedélyezték, hogy a műtárgyak tovább maradjanak Budapesten. A kiállítást már több mint hatvanezren látták. @ TOVÁBBI HÍREK- www.reggel.hu Eszter újra Carmen lesz koncert Al Di Meola öt éve dolgozik együtt a fuvolaművésszel Szenvedélyes és gátlástalan szerelem - ez jellemzi Horgas Eszter és A1 Di Meola újabb produkcióját. A gitárvirtuóz éppen öt éve dolgozik a magyar fuvolaművésszel, ezúttal pedig világkörüli turnét is terveznek. Fábos Erika A nagyszabású koncertre Ő és Carmen címmel november 14-én kerül sor a Syma-csarnokban. Ez a két művész huszadik közös fellépése lesz. Horgas Eszter és a világhírű gitáros, A1 Di Meola először öt évvel ezelőtt álltak színpadra együtt a teltházas Papp László Sportarénában, amikor Bizet Carmen című operájának átdolgozását adták elő. „Már nemcsak együtt dolgozunk, jó barátok is vagyunk, amikor éppen nem találkozunk, rendszeresen levelezünk - mondta Horgas Eszter. - Amikor A1 Di Meola Budapesten jár, eljön hozzánk, előfordul, hogy az egész napot nálunk tölü, ebédelünk, vacsorázunk, filmekét nézünk, vicceket mesélünk, szóval olyan, mintha ezer éve ismernénk egymást. Ez jót tesz a közös munkának is, azt is közösen döntöttük el, hogy lesz folytatása a Carmen-átdolgozásnak." Horgas Eszter azt ígéri, hogy az új koncert még tüzesebb lesz Az Ő és Carmen története valójában az előző zenemű folytatása. Carment feltámasztják az alkotók azzal, hogy a férfi arról ábrándozik, mi lett volna, ha nem ilyen tragikus véget ér a Névjegy szerelem. Ennek megfelelően ennek a darabnak a zenéje sokkal tüzesebb, lüktetőbb, latinosabb hangzású, ami híven tükrözi Carmen temperamentumos személyiségét is. Az előadáson a 1965-ben születeti Budapesten 1990: zeneakadémiai diploma 1987-1999: zenekari, kamara- és szólóestek, nemzetközi mesterkurzusok 1993: Forrás Kamarazenei Műhely alapítása 1996-1999: szólólemezek Vigh Andrea hárfaművésszel 2003: Carmen, Budapest Sportaréna, koncert AlDi Meolával 2004: Eszterek könyve, bemutató Bíró Eszterrel és zenésztársaival 2004: Bécs, klasszikus koncert 2005: Carmen kamara változata, országos és nemzetközi turné (Moszkva, Svájc, Németország) 2005: két szóló CD Vukán György zongoraművész közreműködésével Gershwin és Bach műveiből 2005; Carmen DVD 2006: Mária - Égi Szerelem című zenemű Kér lánya van magyar sztárzenészek mellett fellép a világhírű ütős, Gumbi ürtiz és a gitáros Peo Alfonsi is. A budapesti koncerten lemez- felvétel is készül, majd következhet a világkörüli turné. Gombafertőzés lehet az oka a Stradivarik különlegességének Egy svájci kutató, Francis Schwarze azt állítja, hogy szokatlan módszerrel sikerült rekonstruálnia a Stradivari hegedűk megismételhetetlen hangját. A trükk az volt, hogy egy olyan gombával kezelte a hangszer fáját, ami egyébként is előfordul a juharfákon. ■ A svájci kutató jutott eddig legközelebb a hegedű nagy titkához. Francis Schwarze, a zürichi anyagkutató intézetben készített másolatot egy 1698-as Stradivari hegedűről. A hangszer készítéséhez használt juharfát pedig nyeles agancsgombával kezelte. Ekkor a hegedű hangja nagyon hasonlóvá vált az eredeti Staradiva- riéhoz. A magyarázat az lehet, hogy a gomba kis mélyedéseket alakít ki a fa felszínén, ezzel csökkentve az anyag sűrűségét, ami javíthatja a hegedű hangját. A gombával kezelt Stradivari-má- solatot a bázeli innovációs fórumon is kiállították. Egy hegedűkészítő úgy nyilatkozott róla, hogy a gombás beavatkozás hallható különbséget okozott a hegedű hangjában. Francis Schwarze szabadalmaztatta is eljárását, amely nemcsak a hangminőség szempontjából jelentős, arra is alkalmas, hogy a fának antik külsőt biztosítson. ■ MÜSÖB1 A fVr-hét AJÁNLÁSÁVAL *0 H 'W fi 5.30 WS Teleshop 6.00 Reggeli 9.00 Csak csajok 10.05 Top Shop 11.15 Nyerő 8 Telefonos játék 11.25 VIP - Több, mint testőr © (amerikai akciófilm-sorozat) TV 2 .................... 6. 00 Magellán (ism.) © 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Marsupilami 9.30 Jóban Rosszban © 10.00 Stahl konyhá|a 10.05 Kvízló délelőtt 10.40 Teleshop 5.20 Hajnali gondolatok 5.25 Kárpát expressz 5.50 Nap kelte 9.00 Te szent ég! © (német sorozat - 39/1.) 49' 10.00 Az élet körforgása © 11.00 Parlamenti napló 11.45 A sokszínű vallás 5.20 Sírjaik hol domborulnak 5.45 Hajnali gondolatok 5.50 Nap kelte 9.00 Főtér - Szombathely 9.50 Hely a nap alatt HD 10.10 Együtt 11.05 Sírjaik hol domborulnak 11.30 Átjáró VIASAT3 2008. NOVEMBER 10., HETE í 6.55 Jake és a dagl © 7.55 3 fitt perc 8.00 Vészhelyzet © 9.00 Nash Bridges 10.05 Szívek szállodája © (amerikai sorozat, ism.) 11.05 A nagy házalakítás (otthonteremtő show, ism.) 5.35 Gazdakör 6.00 Reggel a Dunán 8.05 Négyzetméter (ism.) 8.30 Kikötő - extra (ism.) 9.30 Különvélemény (ism.) 10.30 Család-barát Szolgáltatómagazin 11.30 Kívánságkosár spektrum! 6.00 Foglalkozása: utazó 7.05 Vadócok dadusai 8.10 Válószobatitkok © (am. ismeretteij. sor.) 9.05 Új otthon 3D-ben (ismeretterj. sor.) 10.05 Jimmy a pácban © 11.15 Genetikai mozaik 'H fi 13.30 Dlsney-rajzfllm 13.55 06-91-33-55-33 15.10 Receptklub 15.25 A fejvadász© (amerikai akciófilm-sorozat) 16.25 Celeb vagyok... 17.25 Mónika- A kibeszélőshow © | 12.05 Kvízió 12.55 Tutira kamuzunk © (francia vígjáték, 1997) 94' 14.50 Zorro © 15.50 Joshi Bharat© 16.55 Szellemekkel suttogó © (amerikai misztikus sorozat) 17.55 Aktív© 12.20 A palota ékköve © 13.30 Roma magazin 13.55 Domovina 14.30 Kárpát expressz 15.00 Pénz-vidék 15.30 Jó kis bagázs © 15.55 Derek, a fenegyerek 16.20 Csináljuk a fesztivált! © 12.10 Záróra 13.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.30 Az én világom 16.45 Gastroblues (magyar zenés dokumentumfilm-sor. -16/5.) 17.15 100 év - Játék a színház 12.05 Monk - Hugos nyomozó 13.10 Halálbiztos diagnózis © 14.15 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat) 15.20 Szívek szállodája © 16.25 Jó barátok © 16.55 A nagy házalakítás (otthonteremtő show) © 14.00 Híradó 14.10 Duna tér 14.25 A tudomány műhelyében 14.55 Kaleidoszkóp 15.05 Innovella 15.10 A világörökség kincsei 15.25 Az idő örvényében 15.55 Heuréka! Megtaláltam! 18.30 Híradó # Esti kiadás 19.05 Celeb vagyok, ments ki innen! © Kalandjáték 20.15 Fókusz© Közszolgálati magazin 20.55 Barátok közt © @ (magyar sorozat) 21.30 Győzlke © Reality show 18.30 Tények# 19.05 Jóban Rosszban © (magyar sorozat) © 19.40 Hal a tortán © Vendégváró valóságshow 20.40 A sztárok a fejükre estek © Afrikai kalandshow 21.40 NCIS © (amerikai krimisorozat) A trójai ló 12.15 Válószobatitkok © 13.10 Királyok és királynők © 14.10 Everest© 14.40 Foglalkozása: utazó 15.45 Új otthon 3D-ben 16.45 Genetikai mozaik Versenylovak, beszédzavar, depresszió; Elhízás g «3 H 17.45 Egy lépés előre © (spanyol sorozat - 62/47.) 18.40 McLeod lányai © (ausztrál kalandfilmsor.) 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.10 A Tv ügyvédje A megoldások show-ja 21.10 Kék fény© Tel.: 06-30/30-30-107 18.00 Kodály után, száz évvel 18.10 Válaszd a tudást! 19.05 Esti mese (magyar rajzfilm) 19.30 Vadvllág :D (japán sorozat -13/9-10.) 20.30 Híradó este 20.50 Sporthírek. Időjárás 20.55 Mafalda (spanyol rajzfilmsor.) 21.00 Bűnkereskedő ® (ausztrál-japán krimi, 1993) 18.00 Smallville © (amerikai sorozat) 19.00 Monk - Hugos nyomozó (amerikai krimisorozat) Esz.: Tony Shalhoub 20.05 Jó barátok© (amerikai vígjátéksorozat) 20.30 így tévéztek ti© (tévéshow) 21.05 Rossz társaság © (am. akcióvígjáték, 2002) 16.25 Váratlan utazás (kanadai sorozat - 82.) 46' 17.15 Mese 17.30 Duna tér 17.40 Kikötő 18.00 Híróra 18.25 Térkép 19.00 Külvárosi rendőrök 20.00 Sportaréna 20.40 Mégis talpra állni 21.45 Híróra 17.50 Vadócok dadusai Páviánok és vombatok; Delfinek és denevérek 19.00 Kettészelt városok Brüsszel: a határ a fejekben van 19.20 Jimmy a pácban © 20.30 Egészségünk -Tények és tévhitek© Szieszta, vörösbor, vízívás 21.30 Koszkommandó © 22.40 Showder Klub ,J 23.50 Hannibál - Egy legendás fr] hadvezér története © fi (angol dok.-film, 2006) 46' 0.50 Reflektor © vfjjj 1.10 Bundesliga Német labdarúgó-bajnokság 22.40 Gyilkos számok © (amerikai krimisorozat) 23.40 Különleges ügyosztály ® (amerikai krimisorozat) 0.40 Tények este 1.10 Bűnös ellenségek © (amerikai krimi, 2003) 70' 22.10 Hétfő este 22.45 Nyugat-mesék- Pesti csillagok © 23.10 Kultúrház © 23.30 Hírek. Időjárás 23.45 A rém © (amerikai film, 2003) 22.45 Retrock 23.00 Záróra 23.45 Nap-nyugta 2.20 Bűvölet© 3.15 Kék fény© 4.05 Az én világom 4.20 Szarvashiba 23.30 Nyomtalanul ® (amerikai krimisorozat) 0.30 Drakula 3. © (amerikai horror, 2005) R.: Patrick Lussier Fsz.: Jason Scott Lee 2.10 Nyomtalanul (ism.) © 22.30 Kikötő programajánló 22.35 Büntetőexpedíció (magyar film, 1970)33' 23.10 ’68 © (magyar dokumentumfilm) 23.45 Bíró Yvette filmkultúrája 0.35 Kikötő (ism.) 22.30 Titkos szovjet háborúk © (dokumentumsorozat) 23.40 Bűnügyi akták © 0.40 Egészségünk- Tények és tévhitek © 1.40 A fotográfia géniuszai © 11.25 VIP - Több, mint., amerikai akciófilm-sorozat 23.40 Különleges... amerikai krlmisorozat 20.10 A Tv ügyvédje A megoldások show-ja 19.05 Esti mese magyar rajzfilm 18.00 Smallville amerikai sorozat' 23.45 Bíró Yvette... 16.45 Genetikai mozaik magyar dokumentumfilm Ismeretterjesztő sorozat MAGYAR ATV HALOZAT 13.05 Soroló. 14.05 Európai híradó. 1430 Napról napra. 15.05 Péntek 8.16.05 Célpont. 1630 Paletta. 17.00 Híradó. Sport 1730Vonalban. 18.28 Zöldövezet, 19.00 Híradó. Sport. 1930 Panaszkönyv. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó 21.2135 Lapzárta. 22.05 Pálya. 2230 Zöldövezet 23.05 BBC-híradó. 9.10 Pont 7.10.10 Haszon. 12.05 Laci bácsi konyhája. 1330 Többet ésszel! 1630 Kőbánya-híradó. 16.55Híradó. 17.05 Fóium. 17.55 Híradó. 18.55 Híradó. 1925 Egyenes beszéd. 20.00 A. Z. ábra. 21.00 Újságíróklub. 22.00 Haszon. 2235 Késő esti híradó. 23.05 Világkép. 23.15 700-as klub. 23.50Többetésszel. 14.00 Infománia. 1430Nyugat-magyarországi várak és kastélyok. 15.00 Zodiákus. 17.00 Stílus. 1730 Pick Szeged-Pler. 19.00 Virágó Magyarország. 1930 Lisa csak egyvan.2030 Hírháló. 21.00 Fekete Cadillac (amerikai film). 23.00 Lisa csakegyvan (németsorozat, ism.). 24.00 Az erő évszázada. 2.00 Hírháló. FILMMÚZEUM 12.00 Privátfilmek. 13.00 Állókép-archívum. 14.00 Egy szerelem három éjszakája. 15.45 Dokumúzeum. 1635 V. Henrik (felir. angol film, 1944). 19.00 Hollywoodi emlékkönyv (39-40.). 20.00 Szíriusz (magyarfilm, 1942). 21.40 Don Juan 1973, avagy Don Juan ha nő lett volna (fr. film). 23.15 Különös szilveszter. MINÍMAX DISCOVERY 11.00 Holland labdarúgás. 11.45 Olasz labdarúgás. 1430 Olasz labdarúgás. 1630 Olasz labdarúgás. 18.15 Olasz labdarúgás. 19.15 Mai helyzet. 1930 Francia labdarúgás. 2030 Holland labdarúgás. 2130 Angol labdarúgás. 22.00 Spanyol labdarúgás. 23.00 Olasz labdarúgás. 24.00 Spanyol labdarúgás. 6.00 Rajzfilmek. 16.50 Loopdidoo. 16.55 Roary, a versenyautó. 17.05 Rupert maci. 17.15 Nouky, Paco és Lola. 1725 Rejtélyeka Tesz-veszvárosban. 1730 Benjáminmaci titkos világa. 1820 Miss Mallard. 1830 Mini- max-toma. 18.55 Symfollies. 19.00 Animalia. 1930 Duda és Pocsolya. 19.40 Miss BG. 12.00 Mérnöki műtárgyak. 13.00 A jövő i fegyverei. 14.00 A túlélés törvényei. 15.00 Hogyan készült? 16.00 Piszkos munkák. 17.00 Állítólag... 18.00 Egyszeregy ilyet vezetni! 19.00 Amcsi motorok. 20.00 Hogyan készült? 21.00 Dr. G foglalkozása. 22.00 A látványos test. 23.00 Újjáépítek. JS b