Új Néplap, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-29 / 253. szám

ÚJ NÉPLAP - 2008. OKTÓBER 29., SZERDA TISZAZUG 5 Bátorszőlő: sűrű légy, ritka levegő kellemetlenség A sertéstelep sz ondot a gyümölcsös gazdáknak Papír csak arról van, hogy nincsen bűz A kaluterm kft. az évente el­lenőrzött egységes környezet-. használati engedélyben fog­laltaknak idén is eleget tett, ezt a közelmúltban végzett vizsgálat is alátámasztja - mondta el a Közép-Tisza-vidé- ki Környezenédelmi, Termé­szetvédelmi és Vízügyi Fel­ügyelőség levegőtisztaság-vé­delmi és zajellenőrzési osz­tály vezetője, dr. Nagy Tibor. A cibakházi polgármesteri hi­vatalban azt tudtuk meg, hogy a községvezetésnél hiva­talosan még senki sem jelezte a Bátorszőlőben tapasztalt le­vegőszennyezettséget. követ, hogy a környéken élőket elkerüljék a kellemetlenségek. Nemrégen szaghatásvizsgálatot kértünk, s az eredmény azt mu­tatta, hogy a telephelytől csupán 70 méteren belül tekinthető ter­hesnek a légszennyezettség. Egyébként hamarosan egy új trágyatároló rendszert építünk. Az unió által 70 százalékban tá­mogatott, mintegy 75 millió fo­rintos beruházás várhatóan 2010 tavaszán fejeződik be. An­nak megléte után pedig várható­an csak akkor lesz érezhető a szag, ha a trágyát engedélyezve kiszórjuk a környező földekre - vélekedik Szentesi Sándor. Évek óta elviselhetetlen a bűz Cibakháza bátorsző- ló'i településrészén - ál­lítják az ott élők és gaz­dálkodók. Mészáros Géza háinkba beivódik a szag, s ha buszra szállunk, finnyásan for­dulnak el tőlünk az utasok, mert azt hiszik, hogy nem tisztálko­dunk! - állítja. Aztán, szinte egymás szavá­ba vágva mesélnek és mesélnek tovább a szüretelők. Évtizedek óta lakják a környéket, így hát azt is tudják, mióta terjeng a le­vegőben a szúrós szagú problé­ma: -----A ‘90-es években tele­pe dett le a területre a Kaluterm Kft., amely előbb csirkéket,- li­bákat, majd később nagyobb ál­latokat tartott - magyaráz Palo­tai László. - Úgy 2000-től datá­lódik a folyamatos, irtózatos bü­A minap nyugat felől fújt az ural­kodó szél, így a 442-es úton hala­dójárművek vezetői és utasai igen kellemetien szaghatásoknak let­tek kitéve. Nekünk segítségünkre jött a bűz, hiszen általa tudtuk be­azonosítani a bátorszőlői célállo­másunkat: többek között Palotai László, s mások gyümölcsösét és a közelükben fekvő, többek között sertéstenyésztéssel foglalkozó Kaluterm Kft. telephelyét Ottjártunkkor az egyik háznál épp együtt szüretelte a kadarka szőlőt a Gera, a Palotai és a Ko­vács család, melyek tagjai orru­kat befogva magyarázták, évek óta, még nyáron is csukott ab­laknál kényszerülnek aludni. Nem csupán a telephelyen tárolt trágya szaga terjeng a levegőben, de a környező földekre kiszórté is dös, talán akkortól kezdtek ser­téseket is tenyészteni a telepen. A Bátorszőlő, illetve a környező tanyák is roskadnak a gyümöl­csösöktől, de már régóta nem érezzük az illatukat, mert azt el­nyomja a kft.-ből származó gusztustalan szag. Légypapírra pedig már többet költünk, mint permetezőszerre! - hangsúlyoz­za Palotai úr.- Ahol fűrészelnek, ott a for­gács is hullik! — mondta Szente­si Sándor, a Kaluterm Kft. ügyve­zető igazgatója ez ügyben. - Az állattartás, ne kendőzzük el, szaghatásokkal jár együtt. Higy- gyék el, társaságunk mindent el­— Úgy csípi a szememet, bü­dös, hogy állandóan könnyezek - mondja Kovács néni. - A le­gyek ellepnek bennünket, a ru-­Palotai László az egynapos légypapír- terméssel Mátrába kirándultak a falunap szervezői egy buszra való csapat in­dult neki a közelmúltban Ti- szainokáról a Mátra hegy­ség meghódításának. A ki­ránduláson azok vettek részt, akik a falunapi mun­kálatokból kivették a részü­ket. A csoport a munka utá­ni aktív pihenés részeként meglátogatta Mátraházát, Parádot, Mátrafüredet és a Sástói kilátót. Az utak és buszvárók felújításáttervezik mint azt Szendreiné Kiss Er­zsébettől, Tiszainoka polgár- mesterétől megtudtuk, a jö­vőben több nagyszabású fel­adat is vár a helyi önkor­mányzatra. Szeretnék a régi utakat felújítani, mivel nagyrészük igencsak rossz állapotban van. Emellett a település képének javítása­ként a régi buszvárókat is esztétikusabbra cserélnék. Szakmai konferenciát tartottak Cibakházán A MINAP a cibakházi művelő­dési házban rendeztek szak­mai konferenciát és fórumot „A cibakházi Holt-Tisza rehabilitációs elképzelései” címmel. A rendezvényen szó esett arról, hogy a rehabilitáció mennyire növelheti a holtág és annak medervonalával érintkező, valamint a cibaki és nagyrévi ingatlanok értékét. Akadálymentes lett az óvoda FEJLESZTÉS Több mint 11 millió forintot fordíthattak a célra A teljesen akadálymentesített tiszakürti óvodát ezentúl a mozgássérültek is könnyedén megközelíthetik A tiszakürti önkormányzat mindig is nagyon fontosnak tartotta az esélyegyenlőség megvalósulását. Azt, hogy a településen valamilyen fogyatékkal élők teljes jogú tagjai legyenek a közösségnek, életüket önállóan, a nem fogyatékosokhoz hasonlóan tudják élni. Ehhez hoz­zátartozik, hogy akadálymentesen hozzájuthassanak a közszolgálta­tásokhoz, és ezt gyermekeik és unokáik is el tudják majd érni. Ezért az önkormányzat pályázatot nyújtott be a községi óvoda aka­dálymentesítésére. Az Új Magyar- ország Fejlesztési Terv Észak-alföl­di Regionális Operatív Programjá­nak pályázatán, az Európai Unió által is biztosított pénzügyi támo­gatással megújult a községi óvoda épülete. A komplex akadálymentesítés költsége 11,15 millió forint volt. Az uniós támogatás ebből 10 millió, az önkormányzat önereje pedig 1,15 millió forint volt. Az elmúlt hóna­pokban készült el az épület fizikai és kommunikációs akadálymente­sítése, melynek keretében az épü­let udvarán vezetősávval ellátott rámpa épült, mind a főbejárat, mind az oldalbejárat előtt. A rám­pák burkolata csúszásmentes ki­alakítású, kerekesszékkel is biz­tonságosan lehet közlekedni rajta. A rámpák mellé kétoldalt korlátot helyeztek el, ezzel is növelve a raj­tuk való közlekedés biztonságát. A közlekedő úton festett, a rámpákon a burkolatba épített vezetősáv biz­tosítja, hogy a látássérültek is biz­tonságosan tudjanak az óvoda terü­letén közlekedni. Az óvoda belső terében kialakítottak egy-egy, mind a gyermekek részére, mind a fogyatékkal élő felnőttek által is használható WC. A bejárati ajtót, valamint a csoportszobák ajtaját is kicserélték az akadálymentesítési követelményeknek megfelelően. A belső padlóburkolaton jól látható vezetősávokat festettek fel, ezzel is segítve a tájékozódást. Az udvaron és az épületen belül jól látható in­formációs táblák találhatók, ame­lyeken a vakok számára Braille- írással is fel van tüntetve a felirat. Halláskárosodottak részére az épü­leten belül az egyik csoportszobá­ban indukciós hurkot szereltek fel. Kialakítottak egy, a telekhez tarto­zó, de az utcáról közvetlenül meg­közelíthető, a mozgáskorlátozottak részére használható gépjárműpar­kolót is. Ebben a parkolóban biz­tonságosan meg lehet állni, elkülö­nülve az utca forgalmától. A parko­lóból jól megközelíthető a rámpa és azon keresztül az óvoda. Ezzel ismét egy újabb épület vált Tiszakürtön a fogyatékosok számá­ra is könnyen megközelíthetővé. ▲ Megszépült az egykori grund nyertek Játszóteret avatnak csütörtökön Tiszainokán Pályázati pénzen szépült meg a játszótér Tiszainokán. A kistele­pülés 4,3 millió forintot nyert er­re a célra, amit 400 ezer forint önerővel egészítettek ki.- Ugyan a hivatalos átadás csak október 30-án, csütörtökön lesz, ám a gyerekek, mivel lelkesen se­gítettek a tereprendezésben, már idő előtt kipróbálhatták az új játék­elemeket - tudtuk meg Szendrei­né Kiss Erzsébettől, Tiszainoka polgármesterétől. - Egyébként a korábbi játszótér még 1973-ban J épült, a régi játékelemek már bal- | esetveszélyesek voltak. Örülünk, | hogy megszépült a tér, remélhető- í leg a környező településekről is £ csodájára járnak majd. ■ A gyerekek örülnek, hogy ők is besegíthettek a tereprendezésbe Jól áll a gyűjtés Tiszakürtön gesztus A világháborús hősök szobrát állítanák helyre Lapunk korábban már hírt adott arról a tiszakürti civil kezdemé­nyezésről, mely révén az első vi­lágháborús emlékmű rekonst­rukcióját tervezik. Az 1927. júni­us 6-án felavatott emlékmű nagyrészt közadakozásból épült, s 137, az első világháborúban el­esett hősnek állít emléket. A helyreállítással a kezdeménye­zők és az önkormányzat a lakos­ság és az elesett hősök emléke iránti régi adósságukat szeret­nék törleszteni. A helyreállítás várható költsége 2 millió forint. Mint azt az egyik szervezőtől, Komlós Zoltántól megtudtuk, Tálas László polgármester a készü­lő szobor makettjét mutatja két hónap alatt eddig 800 ezer forint gyűlt össze. Az alkotás Csák Attila pátyi szobrász keze munkáját dicséri majd, aki már makettet is küldött a készülő műről. Tiszakürtön azt szeret­nék, ha 2009. június ó-ra, a hő­sök napjára az emlékművet már fel tudnák avatni. Erre minden esély megvan, ugyanis amint egymillió forint összegyűlt, aláír­hatják a szerződést, a teljes vétel­árat három ütemben kell kifizet­niük. Ha novemberben a felek ellátják kézjegyükkel a szerző­dést, március 15-ére már elké­szülhetne a szobor negatívja. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom