Új Néplap, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-10 / 238. szám
ÚJ NÉPLAP - 2008. OKTÓBER 10., PÉNTEK SPORT Hamilton vagy Mássá lesz idén a Forma-1 világbajnoka? Még mindig teljesen nyílt az idei autós gyorsasági vb küzdelemsorozata. Három fordulóval a befejezés előtt ketten pályáznak reális eséllyel a végső győzelemre: a listavezető Lewis Hamilton és a hét pont lemaradással második Felippe Mássá. Hogy közülük ki lesz a boldogabb a november 2-i, Brazil Nagydíj után? Egyelőre megjósolhatatlan. Ezen a hét végén Fudzsiban, a fapán Nagydíjon száguldanak a versenyautók. Kockáztatnia a Massának kell többet, hiszen ha nem is jelentős, de hátrányban van Hamilton mögött. Ez pedig azt jelenti, neki nem elég előkelő helyen célba érni, mindenképpen meg kell előzni brit vetélytársát. Ehhez viszont elengedhetetlenül szükség van a csapat hibátlan munkájára és a Ferrari megbízhatóságára. Már- , pedig az utóbbi időben nem ezek jellemezték leginkább a maranellói istállót. Amire régen volt példa, az autó többször is megadta magát műszaki hiba miatt, hol Mássá, hol Raikkön- nen kényszerült a futam feladására. Ami pedig a szerelők teljesítményét illeti: amit á legutóbbi viadalon, Szingapúrban mutattak a tankoláskor, az kritikán aluli. Ilyen „támogatottsággal” Massának semmi esélye nincs a végső győzelemre. Persze a Ferrari nem lenne Ferrari, ha a kritikus pillanatokra ne kapná öszsze magát. Ennek tanújelét a magyar idő szerint vasárnap reggel hétkor kezdődő futamon megtapasztalhatjuk. ■ Gelei J. Világbajnoki selejtezők a totó tipposzlopán 1. Magyarország-Albánia 1 2. Svédország-Portugália lx 3. Svájc—Lettország 1 4. Lengyelország-Csehoiszág X 5. Szlovénia-Észak-brszág 1 6. Észtország-Spanyolország 2 7. Törökország-Bosznia-H. 1 8. Ukrajna-Hoivátoország X 9. Románia-Franciaország lx 10. Szerbia—Utvánia 1 11. Bulgária-Olaszország x2 12. Hollandia—Izland 1 13. Skócia-Noivégia 1 14. Németország-Oroszország 1 Olaj-siker a kuparajton kosárlabda A Szarajevó ezúttal nem jelentett komoly akadályt Tegnap délután négy csapat részvételével megkezdődött a Szolnoki Olaj KK által rendezett férfi felkészülési kosárlabdatorna. Varga Csaba Szolnoki Olaj KK-Velpak Szarajevó 105-52 (27-13,27-6,25-17,26-16) Tiszaligeti Sportcsarnok, 1500 n. V.: Hartyáni, Benczúr, Gorka. Olaj KK: Coleman 14/12, Czi- czás 8, Wilson 9, Harazin 12, Jurkunas 2. Csere: Basit ló, Vá- radi 8/3, Cseh 12/6, Szabó 6, Tóth 6/6, Gaál 9/3, Kovács D. 3. Vezetőedző: Pór Péter. Edző: Horváth Imre. A felkészülési torna nyitó meccsén a Kecskemét 94-72-re legyőzte a Debrecent. A folytatásban a bosnyák első ligás Szarajevóval találkozott az Olaj. A hazaiaknál a betegségéből felépült Váradi játékra jelentkezett, és bemutatkozott az amerikai center, Jamal Basit is. Az első percek kapkodó játékát követően Coleman elkezdte szórni a pontokat, és remek passzokat adott Harazinnak, aki óriási zsákolásokkal vétette magát észre. A vendégek hét percig tartották magukat, 15-13 után az Olaj egy 12-0-s rohammal alaposan meglépett vetélytársá- tól. A második negyedben beszállt Basit is, aki centergólokkal tette le névjegyét. A kemény, erős fizikumú játékost nehezen tudták tartani a bos- nyákok a palánk alatt. Remek teljesítmény a Magyar Kupában női röplabda NB I-es csapatot búcsúztattak a Tisza-parti lányok kesfehérvári MÁV Előrét fogadják a szolnoki lányok. Péter ferenc: - Az eredményen túl annak is örülök, hogy meg tudtuk mutatni közönségünknek, mit is tudunk valójában. Dicséret az egész csapatnak, köszönet a lelkes közönségnek, különösen a pihenés tűzoltós fiúknak. ■ Géléi József A női röplabdázók Magyar Kupájának első fordulójában NB I- es csapatot fogadtak Péter Ferenc edző tanítványai. SZOLNOKI RK SI-KALOCSA 3:0 (22,13, 20) Tűzoltó Sportcsarnok, 100 n., v.: Szőke B.; Varga Á. Szolnok: Kómár, Illésné, Ka- rakas, Bohner, Magyar, Hajnal. Csere: Hanuszka (liberó), Hegedűs, dr. Nánainé. Edző: Péter Ferenc. Megilletődötten kezdett az NB Il-es házigazda, csupán 3:10 után kezdett el felpörögni. A remekül játszó Illésné vezérletével 21-nél utolérték esélyesebb vendégeiket, és azt követően már a játszmagyőzelmet sem engedték ki a kezükből. A folytatásban ugyan szorosan alakult a szett első harmada (9:7), ám az agresszív hazai nyitásoknak nem találták ellenszerét a kalocsaiak, és végül vereséget szenvedtek. A zárófelvonásban csupán 5:5-ig volt szoros az állás, utána már egyértelmű volt a szolnoki siker.. A Magyar Kupa második fordulójában, novemberben a SzéAz új amerikai centert, Jamal Basitot (balról) nem tudták tartani a bosnyákok, és 16 pontot szórt Kajak-kenu verseny Nagy Zoltán emlékére vasárnap 9 órától a szolnoki Holt-Tiszán kialakított pályán rendezik a Nagy Zoltán Kajak-kenu Emlékversenyt. Az utánpótláskorú versenyzők 200, 500 és 2000 méteres távokon mérhetik össze erejüket, a dobogós helyezettek minden korosztályban éremdíjazásban részesülnek. A legjobb serdülő fiú kajakos elviheti a fiatalon, tragikus hirtelenséggel elhunyt edzőről elnevezett emlékkupát. A versenyről bővebb információt Bordács Balázs ad a 30/487-9462-es telefonszámon. Erdei Zsolt ringbe lép a közeljövőben ERDEI ZSOLT, a Boksz Világ- szervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoka az év végén vagy a jövő év elején léphet legközelebb szorító- ba. Madár ellenfele a brit Dean Francis lehet. A 33 esztendős Erdei utolsó mérkőzését április 26-án, az amerikai DeAudrey Abron ellen vívta., ekkor egyhangú pontozással győzött. Újabb forduló a kézilabda BL-ben A férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulóját rendezik a hét végén. Az első fordulóban győztes MKB Veszprém csapata szombaton 16 órakor az ukrán Zaporizzsja (vendégeként lép pályára, míg a szintén sikerrel debütáló Pick Szeged vasárnap 17.15-kor a német Rhein- Neckar Löwent fogadja. Már nem veretlen a Jászkun Volán SC A FÉRFI asztalitenisz NB I- ben a három győzelemmel rajtoló Jászkun Volán SC együttese a szintén százszázalékos Nyírbátorhoz látogatott, és 11:7 arányú vereséget szenvedett A szolnokiak mindkét párost elveszítették, és bár egyéniben Lukács Richárd három, Füzes Ádám kettő, Nagy Sándor és Szöllősi Péter egy-egy győzelmet szerzett, szoros küzdelemben a hazaiak nyerték a rangadót. Az elkövetkező hetvenkét óra tervezett sportműsora S' labdarúgás Szombaton rangadót játszanak a megyei I. osztályú bajnokságban, a Besenyszög az Ujszászt fogadja A pontszerzés reményében utaznak a fővárosba Hangay Zoltánék PÉNTEK Kosárlabda. Férfi NB 1/B: Jász- berény—Nagykálló, Bercsényi Sportcsarnok, 19.20. SZOMBAT Autósport. Forma-1: Japán Nagydíj, időmérő edzés (RTL Klub), 7. Kézilabda. Férfi NB DL: Székács KE-Újkígyós, Törökszentmik- lós, 18. Békéscsaba-Martfű, 12. Dabas-Abony, 18. Női NB II.: Abony-Martfű, 16. Kosárlabda. Férfi NB I/B: Óbudai Kaszások-Szolnoki Főiskola Olaj KK, 18. Labdarúgás. Világbajnoki selejtező mérkőzés: Magyarország- Albánia (Sportl), 19.45. Megyei I. osztály: Kunhegyes- Kenderes, jánoshida-Kun- szentmárton, Nagyiván—Abád- szalók, Túrkeve-Jászárokszál- lás, Törökszentmiklós-Fegy- vernek, Mezőtúr-Kunmadaras, Besenyszög-Újszász, 15. Megyei II. osztály: Tiszaszent- imre-Rákóczifalva, Cserkesző- lő-Jászalsószentgyörgy, Tisza- gyenda-Zagyvarékas, Martfű- Tószeg, Csépa-Jászkisér, Tisza- püspöki-Tiszabura, 15. Megyei III. osztályú bajnokság, Jászsági csoport: Jászdózsa-Jászjákó- halma, Jászboldogháza-Tisza- földvár, 15. Kunsági csoport: Karcag II-Tiszaörs, Tiszate- nyő-Tiszasas, Kétpó-Berek- fürdő, 15. Röplabda. Női NB II.: Nyíregyháza-Szolnoki RK Sí, 11. Teke. Férfi szuperliga: Szolnoki MÁV-Köszolg, Körösi u. 10. Vízilabda. OB L: OSC-Szolnoki Főiskola KÖZGÉP VSC, Hajós uszoda, 19.30. VASÁRNAP Autósport. Forma-1: Japán Nagydíj (RTL Klub), 6.30. Kajak-kenu. Nagy Zoltán emlék- verseny, Szolnok, Holt-Tisza, 9. Kézilabda. Férfi Bajnokok Ligája: Pick Szeged-RN Löwen, ■ 17.15. Férfi NB II.: Rákóczifal- va-Mezőtúr, 16. Női NB II.: Jászberény-Eszterházy, 18. Kiskunhalas-TKE, 13. Női NB II.: Túrkeve—Kecskemét, 15 óra. Yoshi Trans-Heves, Jászapáti, 16.30. Kosárlabda. Női NB I. A csoport: Szolnoki NKK-Szekszárd, Tiszaligeti Sportcsarnok, 18. Labdarúgás. Soproni Liga: Nyír- egyháza-ZTE, 18. NB II.: Jászberényi SE-Kazincbarcika, 15. ESMTK-Szolnoki MÁV FC, 15. Bőcs-Makó, 15. FTC-MTK II., 17.30. NB III.: Tiszafüred-Sal- gótarján, 14.30. Szolnoki Spar- tacus-Szeged, Honvéd II.—Jászapáti, 15. Megyei I. osztály. Kar- cag-Szajol, Jászfényszaru- Jászladány, 15. Megyei II.: Ci- bakháza-Kisújszállás, Jász- szentandrás-Pusztamonostor, 15. Megyei III. o.: Jászsági csoport: Alattyán-Rákócziújfalu, Jászágó-Fiatalok, Jásztelek- Öcsöd, 15. Kunsági csoport: Kőtelek-Örményes, Kungyalu- Tiszajenő, 15. Röplabda. Férfi ligabajnokság: Szolnoki RK SI-Csepel, Tiszali- get, 10. Női NB II.: Tiszavasvá- ri-Jászberényi RK, 11. ■ A szünet után Wilson találataival és Jurkunas duplájával már 40 pont volt a különbség a felek között. A záró játékrészben a hazaiaknál az NB I/B-bcn szereplő ötös szerepelt. Közülük Gaál szerezte csapata századik pontját. Ma este öttől Kecskemét- Szarajevó, 19 órától a Szolnoki Olaj—Debrecen találkozóval folytatódik a torna.