Új Néplap, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-07 / 235. szám

SPORT ÚJ NÉPLAP - 2008. OKTÓBER 7., KEDD ,v, 15 Ezen a hétvégén hazai rendezésű tornán szerepel az Olaj csapata kézilabda Újabb győzelmével második a JTKF-DSE együttese Bajnokverés volt Miklóson A kecskeméti és a debreceni fel­készülési tornát követően most már hazai rendezésű mérkőzés­sorozaton is pályára lép a Szol­noki Olaj kosaraslegénysége. A csütörtöktől szombatig tartó ku­pára három együttest hívott meg a szolnoki klub. Köztük szere­pel a bosnyák A 1-es ligában sze­replő Velpak Sarajevo, az Univer Kecskemét és a Debreceni KE le­génysége. Csütörtökön 17 órakor a Debrecen-Univer derbivel in­dul a torna, ezt követően 19 óra­kor a mieink a bosnyák csapat­ta] találkoznak. Pénteken 17 óra­kor Univer-Velpak, 19 órakor Olaj-Debrecen palánkcsata lesz. Szombaton ló órakor játsszák a Velpak-Debrecen mérkőzést, majd záróakkordként 18 órakor kezdődik az Olaj—Univer rang­adó. Ez utóbbi meccsen a mie­inknek lesz majd miért vissza­vágniuk, hiszen a tíz nappal ez­előtti, kecskeméti Gazdavár Ku­pán 32 pontos vereséget szen­vedtek a házigazdáktól. Mint azt Török Zoltán, a szol­nokiak technikai vezetője el­mondta, a tornán napijegyek lesznek 500 forintos egység­áron, melyek egyszeri belépés­re, de mindkét mérkőzés meg­tekintésére jogosítják fel a né­zőket. A csarnokba - ezúttal - csak a főbejáraton lesz belépés. A következő évadra szóló bérle­tek érvényesek lesznek. Mivel mobil lelátókat most nem állíta­nak fel, ezért a bérletesek és na­pijegyet váltók érkezési sor­rendben foglalhatják el helyei­ket a lelátón. Fontos információ, hogy az elmúlt évad bérletesei­nek helyét már csak október 8- ig tartják fenn, ezt követően szabad lesz a vásár. Bérleteket hétköznapokon 8-15 óra között lehet megújítani, illetve meg­váltani. Bővebb felvilágosítás az 56/420-988-as telefonszámon kapható. ■ Varga Cs. Wilson és társai hazai pályán játsz­hatnak Az NB II. harmadik for­dulójában a legtöbb izgal­mat a törökszentmiklósi városi rangadó hozta. Munkatársainktól A rutinos Borda Balázs (labdával) sokszor eredményesen küzdött a Székács-védők gyűrűjében FÉRFIAK TÖRÖKSZENTMIKLÓSI KE -SZÉKÁCS KE 33-28 (15-16) Törökszentmiklós, 600 n. V: Ser­főző, Dudás. TKE: Fazekas - Faragó, BA- RÁTH 4, Gál D., NYIKOS 5, FE­JES M. 6 (3), Nyeső 3. Csere: Hoppál, Révi (kapusok), GÖB- LYÖS T. 7 (5), BORDA 6, Ko­vács I., Fejes-Tóth 2, Veres. Edző: Fejes László. SZÉKÁCS: Pol­gár — Bakos 2, Szollár 1, Szloska 2, Sivák 3, Varga R., ONETH 12 (5). Csere: Tóth, Petrezselyem (kapusok), Berta 2, FÁTYOL 5, Gulyás 1, Csanádi V., Csanádi A. Játékos-edző: Szloska Kriszti­án. Hétméteresek: 11/8, ill. 5/5. Kiállítások: 18, ill. 10 p. Az eredmény alakulása. 5. p.: 1-3,12. p.: 6-7,20. p.: 12-10, 28. p.: 14-14, 35. p.: 18-17, 42. p.: 18-21, 50. p.: 24-24, 55. p.: Il­ii. A nagy érdeklődéssel várt vá­rosi rangadóra, melyen a címvé­dő Székács KE gárdája volt a trónkövetelő TKE vendége. Az összecsapásra zsúfolásig meg­telt a miklósi Lábassy sport- csarnok lelátója. Az első percek tapogatózó játékán érződött, hogy a két csapat szinte olvassa a másik játékát, a felek nem­igen tudtak újat mutatni egy­másnak. Aztán a gólok, majd a kiállítások is egyre szaporod­tak, amivel Fejes járt a legrosz- szabbul: a TKE átlövője a 12. percben már a második kisbün- tetését kapta. 6-3-as Székács-ve­zetés után gyorsan egyenlített További eredmények FÉRFIAK: Martfű-Kiskunmaj- sa 22-21, Mezőtúr-Gyula 41- 22, Újkígyós-Rákóczifalva 30-24, Abony-Gyömrő 25-24. NŐK: Szeged-Túrkeve 29-25, Szeghalom-Abony 34-27, Martfű-Kistelek 29-28, Gyömrő-Yoshi Trans 22-26. Fejes László csapata, s a szüne­tig dönteüen körül alakult az eredmény. Az egyik oldalon Ba- ráth, a másikon Fátyol fejezte be eredményesen a leindításo- kat, végül a szokatlan helyen, jobb szélen szereplő Bakos bra­vúros góljával a Székács mehe­tett előnnyel pihenőre. A második félidő eleje hekti­kus játékot hozott, váltott veze­téssel. Rontotta a TKE esélyeit, hogy Fejes Marcellt egy Bakos­sal történő ütközés után bő ne­gyedórával a vége előtt harmad­szor is kiállították, ezáltal szá­mára véget ért a mérkőzés. Az utolsó öt perc 27-27-ről indult. A múlt szezon gólkirályának hi­ányában hatalmas akarattal harcoló TKE Borda és a beálló poszton fizikai erejét remekül kamatoztató Nyikos vezérleté­vel a maga javára fordította a kőkemény összecsapást, ami végén a pályaválasztó TKE le­génysége örülhetett. fejes László: - Kiderült, hogy melyik a jobb csapat. Ná­lunk mindenki a maximumot nyújtotta. KOVÁCS BÉLA (KLUBELNÖK): - A második félidőben sokat hi­báztunk védekezésben, a túlol­dalon pedig technikai hibák mi att számos lehetőségünk ma­radt kihasználatlanul. Kiélezett küzdelemben megérdemelten nyert az ellenfél. NŐK NÁDUDVAR—JTKF-DSE 20-23 (10-11) Nádudvar, 100 néző. Vezette: Bo~ zó, Nika. JÁSZBERÉNYI TKF-DSE: Zsi- bók - Kovács 3, Kisbalázs 4, Brecske 5, Vasas 3, Péter 1, Vér 1. Csere: Szántai 6, Petrányi, Viskárdi, Pap, Juhász. Edző: Ug- rin György. Négypontos meccset játszot­tak a jászberényiek a szebb na­pokat is látott Nádudvar ottho­nában. Az első félidő nagy ré­szében inkább a hazaiak akara­ta érvényesült. A herényiek azonban rákapcsoltak, és a fél­idő végén sikerült átvenniük a vezetést. A fordulást követően a jászberényiek jól koncentrálva játszottak, és megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Ezzel Ugrin György csapata felzárkó­zott a tabella második helyére. ugrin GYÖRGY; - A kezdeti nehézségeinket a szünetig sike­rült leküzdenünk. A második félidőben remek védekezéssel és pontosan befejezett leroha- násokkal sikerült megszerezni a két pontot. mámám Megyénkben futók is érdekeltek voltak a férfiaknál Rezessy Ger­gely, a nők mezőnyében pe­dig Földingné Nagy Judit nyerte a 23. Plus Budapest nemzetközi maratoni futó­versenyt. A fesztiválon közel ötven ország 12 900 induló­ja vett részt. A Jász-Nagy- kun-Szolnok megyei ver­senyzők közül a férfiaknál Balta Attila (51. hely), Sári Boldizsár (197.) és Bagány György (210.), míg a höl­gyeknél Vígh Katalin (110.), Telepovszki Ágnes (147.) és Vincze Tímea (166.) szere­pelt a legjobban. A hosszabbításban lőtt góllal nyert a Győr A 92. PERCBEN szerzett góllal nyert a Győr 1-0-ra a ZTE el­len a labdarúgó Soproni Li­ga 10. fordulójában. A győri­ek Bank kiállítása miatt a 11. perctől tíz emberrel ját­szottak. A meccset a zala­egerszegiek is tízen fejezték be, Meyét a 83. percben állí­totta ki a játékvezető. Skaliczki lett az edző a kecskeméti klubnál Skaliczki László, a magyar férfi kézilabda-válogatott ko­rábbi szövetségi kapitánya lesz a férfi élvonalban érde­kelt Kecskeméti KC vezető­edzője. Vörösmarty Attila, a klubot működtető cég ügy­vezetője elmondta, remélik, hogy a tapasztalt trénerrel sikerül a bennmaradás. Ed­dig Kun István volt a vezető­edző, de a hét végi soros bajnoki fordulóban már a másodedző Péter László ült a kispadon. A mezőgépes Fábi Dávid a kölyökválogatottban A velencei-tavon versenyez­tek a minap a Szolnoki Me­zőgép fiatal kajakosai és ke­nusai. A Dunai István-em- lékversenyen is győztes Fábi Dávid bekerült a kölyökvá- logatottba. Klubtársai közül Balázs Brigitta (2. hely), Ko­vács Dorottya (3.), Lipták Edit és Mészáros Fruzsina (6.), Erdős Krisztina, Katri- necz Rita, Aszódi Bence, Mészáros Dávid és Tamási Ádám (7.) szereplését lehet leginkább dicsérni. Váratlan hazai vereséggel rajtolt a Szolnoki RK-SI gárdája röplabda Lesz munkája Surányi edzőnek, mivel tanítványai sok hibával játszottak a szezon első meccsén SZOLNOKI RK-SI-GYŐR 2:3 (16, -22, 22, -22, -9) Szolnok, 50 néző. V: Éva, Elsik. Szolnoki RK-SI: Bede, Dzsa- ber, Melicher, Galovicz, Szőlősi, Bodonyi. Csere: Gulyás (liberó), Filius, Daróczi. Edző: Surányi Márton. Az eredmény alakulása. 1. játszma: 5-1, 8-5, 8-12, 19-15, 23-15.2. játszma: 4-2, 6-6, 12-8, 15-13,, 20-22. 3. játszma: 5-5, 6- 9,9-12,15-15,22-20.4. játszma: 4-3, 8-5, 12-15, 20-22. 5. játsz­ma: 1-4, 4-6, 5-10, 8-11, 9-13. Jól kezdett a szolnoki csapat a bajnoki nyitányon, Bede ászér­tékű nyitása után már az első percekben, 5-1-es állásnál időt kért a vendégek edzője. Az első pihenőre 8-5-ös vezetéssel tér­hetett a hazai csapat, s bár a technikai szünetet követően gyorsan egyenlített a Győr, ez volt Oroszi László gárdájának utolsó fellángolása az első játsz­mában. A Melicher-Galo- vicz-Dzsaber hármas ekkor még kifejezetten jól működött a sáncolásoknál, s mivel a táma­dások is pontosak voltak, elég simán hozta a szettet a Szolnok. A második játékrész közepéig tartott a mieink lendülete, ló­nál azonban utolérték őket a vendégek, sőt 18-18 után már a Győr vezetett feljavuló ütőjáté­ka révén egyenlített is. A harmadik szettben Meli- cherék összpontosítottak job­Simán győztek a Tisza-parti hölgyek az nb H-BEN a Szolnoki RK-SI női csapata Illésné, Karakas, Bohner, Magyar, Hajnal, Kő már, Hanuszka, Eogarasi, Nagy D. összeállításban a Ka­zincbarcika ellen magabizto­san, 3:0-ra győzött. Szerdán 17.30-kor Magyar Kupa-mérkő­zésen az NB I-es Kalocsát fo­gadják a Tűzoltócsarnokban. ban a befejezéseknél, így játsz­maelőnynek örülhettek. A ne­gyedik játszmában hatékonyab­bá vált a vendégek védőmunká­ja, a sáncról lecsorgó labdák egyre többször landoltak a ha­zai térfélen. A szolnoki együt­tes néhány rontott nyitással meg is könnyítette ellenfele dol­gát, így másodszor is kiegyenlí­tettek a dunántúliak. Az ötödik szettben szétesett a házigazda játéka, a Győr pedig élt a kínál­kozó lehetőséggel és megnyerte a mérkőzést. surányi Márton: - Ellenie- | lünk bőségesen eleget rontott | ahhoz, hogy nyerjünk, ám ehe- | lyett felülmúltuk őket a hibák 1 számában. ■ G. G. Ezúttal a rutinos Gulyás Ferenc sem tudott segíteni gyengélkedő csapatán

Next

/
Oldalképek
Tartalom