Új Néplap, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-06 / 234. szám

2 MEGYEI TÜKÖR ÚJ NÉPLAP - 2008. OKTÓBER 6., HÉTFŐ m - «mm s wmmm wmmmmmmmmm tragédia Egy ló és egy 18 éves fiatal vesztette életét szombat éjjel egy „gyorsulási versenyben” Szolnokon. A személygépkocsi 17 éves sofőrje súlyos sérüléseket szenvedett. HALÁLOS ÉJSZAKAI SZÁGULDÁS Két fiatal, egy 16 és egy 18 éves halt meg egy bal­esetben szombat éjszaka Szolnokon, a Széchenyi körúton. Két gépkocsi versenyzett egymással, amikor egyikük egy te­herautónak csapódott, és a személyautóban két utas életét vesztette. A tragédia helyszínén már másnap délután égtek a gyertyák, mécsesek a két elhunyt fiatalemberért. Munkatársainktól A tömör, hivatalos rendőrségi híradás szerint szombat éjszaka érkezett a bejelentés a Szolnoki Rendőrkapitányság ügyeletére, miszerint a város belterületén személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt. Az elsődleges információk szerint egy Peugeot és egy Chevrolet tí­pusú személygépkocsi két fiatal sofőrje versenyzésbe kezdett. A Chevrolet személygépkocsi ve­zetője elvesztette uralmát gép­járműve felett, és a Széchenyi körúton, egy balra ívelő útka- nyarban kisodródott, és a jobb oldalon szabályosan parkoló te­hergépkocsi hátuljának ütkö­zött. Az eset következtében a sze­mélygépkocsi két hátsó utasa, a 16 és 18 éves szolnoki fiú a hely­színen életét vesztette, a gépko­csi 17 éves sofőrjét súlyos sérü­lésekkel, míg az első ülésen uta­zó, 16 éves utasát könnyű sérü­lésekkel szállították kórházba. A rendőrség vizsgálja a baleset be­következésének körülményeit- tájékoztatott Szabó Zita főhad­nagy, a megyei rendőr-főkapi­tányság sajtószóvivője. Az el­hunyt két fiatalt egyébként a tűzoltók csak hidraulikus feszí­tő-vágó berendezés segítségével tudták csak kiemelni az össze- roncsolódott gépkocsiból. A baleset helyszínén vasárnap reggel számtalan járókelő néze­lődött. Az üvegszilánkok még ott hevertek az úttesten, így az óva­tosabb autósok a másik sávban közlekedtek. A közelben lévő ar­tézi kútnál nem állt meg az élet. Egymást váltották az emberek flakonjaikkal, kannáikkal. Amint szóba került, mi is történt éjszaka, többen megálltak, és megosztották egymással infor­mációikat, véleményüket. Egy középkorú hölgy tőlünk értesült először a tragédiáról. Iszonyatos dolognak találta, de egyértelműen az volt a vélemé­nye, hogy a szabályok figyelmen kívül hagyása vezetett az eset­hez. Nem hibáztatta a szülőket, de borzalmasnak tartotta, hogy az elhunytaknak ily fiatalon vé­get ért az életük. Két idősebb úr a rádióban hal­lott a balesetről. Szerintük az volt a hibás, aki vezetett, de sze­rintük a mögötte ülők is önszán­tukból ültek be a személygépko­csiba, senki nem kényszerítette őket erre. Az egyik férfi elmon­dása szerint negyven éve vezet, de sosem hajtana felelőtlenül. Az időjárási körülmények, a rosszul megválasztott sebesség A baleset a Széchenyi körút kanyarjában történt. Az ott parkoló kisteherautóba (1.) csapódott bele a két, versenyző gépkocsi közül a Chevrolet (2.) tí­pusú. A másik jármű (3.) utasai sérülés nélkül úszták meg a száguldást. Nagy képünkön: a baleset törmelékekkel borított helyszíne vasárnap. és valószínűleg a sofőr tapaszta­latlansága vezethetett szerintük a balesethez. A megszólított járó­kelők egyébként egybehangzó­an állították, sokszor hajtanak gyorsan a Széchenyi körút ve­szélyes kanyarjánál. Azon a helyen, ahol a gépkocsi nekicsapódott a parkoló kiste­herautónak, több fiatal beszél­getett és emlékezett az elhuny­takra. Páran közülük elmond­ták, nagyjából ismerték őket, név szerint sorolták, ki halt meg és ki milyen fokú sérülést szen­vedett. Egymásnak mesélték a történteket, amit velünk is meg­osztottak. Úgy hallották, két au­tó versenyzett egymással. Az egyik jármű megcsúszott, a sala­kos, esős úton. Olyan erővel csa­pódott neki a hátsó részével egy ott parkoló kisteherautónak, hogy fellökte azt a járdára. Mint mondták, ők elítélik ezeket az autóversenyeket. Egyikük hoz­zátette: neki is van nagy teljesít­ményű négykerekűje, de a ka­nyarokban mindig óvatos. Meg­tudtuk tőlük azt is, hogy mind­össze 16-18 évesek voltak, akik az autóban ültek, a sofőrnek pe­dig kéthetes volt a jogosítványa. Egyöntetű véleményük, hogy a fiúk vagánykodtak. Egyes hírek szerint a fiatalok a Tiszaligetből, a huszonnégy órás vetélkedőről mentek el, hogy próbára tegyék személygépkocsijuk sebesség­határát. Az egyik internetes közösségi portál adatlapjai között megta­lálható a négy balesetet szenve­dett fiatalé is. A magukról írt té­nyek szerint mindannyian sze­rették, szeretik a motorokat és az autókat. A fiatalok a város kü­lönböző középiskoláinak tanu­lói: kettő a Gépipari Közlekedési Szakközép- és Szakiskolába, egy-egy pedig a Vásárhelyi Pál Közgazdasági és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű Szakközép- iskolába, illetve az Építészeti, Fa­ipari és Környezetgazdálkodási Szakközép- és Szakiskolába jár­tak, járnak. Tegnap délután az emlékezés jeleként már mécsesek és gyer­tyák is égtek a tragédia helyszí­nén. Virágokat és az elhunytak­ra emlékező angyalkákat is vit­tek a hozzátartozók, barátok, is­merősök. Szolnokon egyébként a szá­guldozás, a „gyorsasági verseny­zés” nem először fordul elő. Ta­valy nyáron például már szer­veztek „illegális” gyorsulási mo­tor- és autóversenyt is a megye- székhelyen. Akkor az „ötletgaz­dák” mindent elkövettek, hogy megszerezzék a szükséges en­gedélyeket az éjszakai szágul­dáshoz. Nem jött össze nekik, így idén elmaradtak a viadalok. Bunkóczi Péter autómérnököt, a tavalyi versenyek egyik főszer­vezőjét megkérdeztük, mit szól ehhez a szörnyű balesethez.- Az utca nem versenypálya, különösen nem a Széchenyi kör­út. A lakótelep huszonötezer em­ber otthona, főútján még sincs egyetlen közlekedési lámpa sem — felelte érdeklődésünkre. — Ahelyett, hogy 50 méterenként lámpa vagy fekvőrendőr megál­lítaná, lassításra kényszerítené a száguldozókat, minden további nélkül tövig nyomhatják a gáz­pedált. Nem véletlenül akartuk mi szervezett keretek közé vin­ni rendezvényeinket, hiszen ott megfelelően biztosított utakon kipróbálhatták volna tudásukat a száguldás szerelmesei. Létre­hoztunk egy sportegyesületet, és sokáig úgy tűnt, szeptember 20- án siker koronázza erőfeszítése­inket, a Cora-parkolóban meg­rendezhetjük az első hivatalos szolnoki viadalt. Pénz hiányá­ban azonban elmaradt a verseny. Meggyőződésem, hogy az álta­lunk kidolgozott tervek megva­lósításával csökkenthető lenne az éjszakai száguldozásból adó­dó halálos balesetek száma. Egyéb baleset-megelőzési prog­ramokkal is össze lehetne kap­csolni: a KRESZ-teszt, szlalom- és ügyességi verseny, driftbemu- tató, gyorsulási viadal mind hoz­zájárulnának ahhoz, hogy a „pi­lóták” ne a közutakon akarják kiélni olykor életveszélyessé vá­ló száguldási vágyaikat - hang­súlyozta Bunkóczi Péter. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu SZOLJON.hu ASMNÖK-JÁSZKUNQ« ________________________ÍGY LÁTJÁK A WWW.SZOUOII.HIJ HONLAPUNKON A HOZZÁSZÓLÓK AZ ESETET________________________ Emberek, a város területe nem versenypálya! A Szoljon.hu honlapunkon több száz hozzászólás ér­kezett a hírhez. Ezek kö­zül válogattunk. Sanyi: Őszinte részvétem. Remé­lem, ebből tanul a sok önjelölt versenyző, akik abban a tudat­ban élnek, hogy velük ez nem történhet meg, mert ők profik, és nem fogják nyomni neki, vagy ha igen, akkor egyedül, ahol mást nem veszélyeztetnek. STEVE: Annak idején én is verse­nyeztem közúton. Meg is lett az eredménye, százzal csapódtam neki egy villanyoszlopnak. Az a második születésnapom, hiszen a kocsiból semmi nem maradt, de nekem nem görbült meg egy hajam szála sem. Kifizettem a büntetést, és beláttam, hogy nem éri meg. Végződhetett vol­na sokkal rosszabbul is. A ver­seny nem a közutakra való. palloc: Sajnálom őket. Az illeté­keseknek pedig több odafigye­lést a lakossági jelzésekkel kap­csolatban, mert nem ez az első és sajnos az utolsó eset sem! i kívülálló: Szerintem Szolnokon több olyan hely is található, ahol lehetne versenyeket rendezni rendőri felügyelettel, mentősök­kel. Tudom, hogy sok pénz, de aki szeret versenyezni, az biztos üzeme érte, és meg lehetne előz­ni az utcai versenyeket. HUN005: Ha valakinek versenyzé­si hajlama van, versenyezzen zárt pályán, ne pedig a közúton veszélyeztesse mások testi épsé­gét. Ráadásul utasokkal együtt. A demokráciában mindenki azt képzeli, azt csinálok, amit aka­rok, a mai fiatalok többsége ezt a nevelést kapja. Tisztelet a kivé­telnek. Nem arról van szó, hogy ítélkezni akar bárki is, de embe­rek, vegyük már észre, hogy ez így nincs jól! Ha mi, szülők erre neveljük a gyerekeinket, akkor ők is ezt fogják továbbadni. ST: Az a baj velünk, szülőkkel, hogy a mai világban az életvi­telünk nem ad időt a gyerekne­velésre. Rohanunk mindenho­vá, dolgozunk mint az állat, a huszonév körüli gyerekünkre pedig már egyszerűen kevés idő marad. Inkább megadunk mindent a gyereknek, csak ne szekáljon, és ne rajtunk csüng­jön. Azért teperünk, hogy le­gyen kocsija, motorja. És mind­ez csak azért, mert a havernak már van, és nem akarjuk, hogy a mi gyerekünket ezért „kinéz­zék” a baráti körből. Szomorú, hogy ez a tragédia megtörtént. felnőtt: A Széchenyinek ez a szakasza köztudottan „verseny- pálya”, nem az első baleset tör­tént itt. Hol is vannak a rend őrei? A felnőtt lakosság, a város gazdája? Honnan indultak ezek a fiatalok? A Tiszaligetből? Hány járőrrel találkoztak út­közben, aki megállíthatta vol­na őket? Én is voltam szurkol­ni, és miután eljöttem onnan, egy cirkáló rendőrautóval sem találkoztam! Szombat éjjel, bu­lik, verseny!? ínfű: Emberek, a város nem ver­senypálya! Sajnos senki sem fog tanulni belőle. Az utcai ver­senyzőknek üzenem, hogy van kicsi országunkban olyan, hogy Hungaroring, és vannak ott nyílt napok is, ahol viszony­lag kis pénzért ki lehet próbál­ni, mit is tud utcai verdánk! ANYA: 19 éves a fiam, és még nincs jogsija. Sokszor bánt, hogy miért vagyok ilyen go­nosz, hogy még nem adtam ne­ki rá pénzt. De valahogy mindig arra gondolok, hogy addig va­gyok nyugodt, míg ő nem vezet. EGY együttérző: Kedves mai „ver­senyzők”, kérem, egy kicsit pró­báljatok meg óvatosabban szá­guldozni. Mi, „veteránok” is tud­juk, hogy milyen jó 150-200-zal repeszteni. De erre nem alkal­mas egy 1000-1400 cm3-es autó, amin ráadásul szinte nincs is fék. Tényleg lehetne pénteken és szombaton trafit rakni a Széche­nyire. És meg kellene próbálni biztosítani valamilyen pályát, hogy ezek a skacok is ki tudják engedni a gőzt biztonságosan. KAIÉ: Mindenki, köztük a rend­őrség is tudja, hogy éjszakán­ként, de főleg pénteken meg szombaton ez megy a Széche­nyi körúton. Ezután sem fogja érdekelni a kutyát sem. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom